Ugrás a fő tartalomra

Jackie Morse Kessler: Hunger (Éhség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Lisabeth Lewis öngyilkos akar lenni, és meg is tenné, ha éppenséggel Halál nem csöngetne be hozzá (szó szerint), és nem ajánlana fel neki egy állást. Lisának kéne beállnia Éhínség helyére, igen, az Apokalipszis Négy Lovasa közé. Persze, Lisa, mivel éppen begyógyszerezte magát, és nem teljesen tiszta az agya, elfogadja az ajánlatot, és vele együtt Éhínség jelképét, egy mérleget is.

Noha, mikor másnap Lisa felkel, az egészet egy fura rémálom számlájára írja, és azt hiszi, csak hallucinálja a kertben álló fekete lovat, és a mérleget, ami néha fel-felbukkan a lakásában. Mindeközben pedig küszködik azzal, hogy ne egyen, ugyanis Lisa hihetetlenül kövérnek érzi magát, és nem érti, James, egykori legjobb barátja, miért szerelmes belé, és miért pont vele jár. Régi barátnője Suzanne szerint, Lisa anorexiás, de ő persze nem hiszi el, csak, mert az ember odafigyel rá, hogy hány kalóriát eszik, és hogy azt mindig ledolgozza, az biztos nem számít, ugye? Lisa csodálja, másik, éppen aktuális barátnője kontrollját a teste felet… mert ő tudja saját magát hánytatni.

Azt hiszem, már a kezdő leírásból látszik, hogy ez bizony nem átlagos könyv. Nagyon sok negatív kritikát kapott, és pont ezért, mert akik felkapták, azt hitték, ez egy szalaggyártott, semmitmondó, Apokalipszis Lovasos, szerelmi történet. HÁT NEM!

Nagyon furcsa ez a könyv, és úgy tudnám összefoglalni, hogy mi történne, ha Ellen Hopkins (a sírós könyves, valós témákról író írónéni) és Dia Reeves (aki egy nagyon merész és bolond néni, őrült karakterekkel és fantasyval) összeülnének, miközben épp Odaátot (Supernaturalt) néznek. Kb. ez a könyv születhetne meg.

Azoknak kedvez ez a könyv, akik olyanok, mint én (hejhó, Nancy! Imádni fogod!), akik szeretik a jó kis ifjúsági fantasykat, és a sírós, komoly könyveket. A Hunger ezt a kettőt ötvözi briliánsan. Míg anno írtam Amanda Marronéről, aki hasonlóan a vámpíros témát az öngyilkos gondolatokkal és az alkoholizmussal ötvözte, mégis ez a könyv durvább, és erre mondanám azt, hogy a Hunger az, ami igazán zseniálisan olvasztja a két műfajt egybe.

Itt az alaptéma az étkezési zavarok, az anorexia és a bulémia. Nos, hányan mondják azt, hogy kis hazánkban ez nem létező probléma, minek ilyen könyv, stb., stb., stb. Szerintem meg igenis létező probléma, igenis kell róla írni, mert ráébreszt minket, hogy ilyen a való világ, ez is van, és ki tudja, mikor ismerünk fel egy-egy tünetet valamelyik ismerősünkön.

A fantasy szál is ki van dolgozva, Halál válogatja meg, hogy ki legyen Apokalipszis Lovasa, mert ő az egyetlen, aki örök a többiek közül, no meg a lovak. És ezért furcsa ez a regény a legtöbb embernek, mert Lisa egy ideig elkönyveli, hogy Halál látogatásai csak hallucinációk, álmok, semmi több, és őszintén, a könyv végéig az ember nem is tudja, hogy mi igaz. A Lovasok karaktere élvezhető volt, Halál lett a nagy kedvencem, mert fura humorával feldobta a könyvet. És ettől lesz még inkább csak nehezen befogadható ez a regény. Hánytatás, öngyilkosság, anorexia és POÉNOK? Igen, mert a humor mindenhova illik és erre Kessler ékes példa. Természetesen Halál mellett még humorforrás az is, hogy a lovaknak külön személyiségük van, nem csak a Lovasoknak, és vannak ló nézőpontok is, amin nagyot lehet mosolyogni, főleg, hogy Éhínség lova édességfüggő.

Nincs nagy cselekmény, ez inkább gondolkodós könyv. Nemcsak Halálnak vannak filozofikus gondolatai az életről, hanem Pestisnek is. És ők ketten segítenek rádöbbenteni Lisát az igazságra, hogy ő bizony anorexiás. És igazából vehetjük a fantasy vonalat egy nagy párhuzamnak, hasonlatnak, hogy milyen az, amikor valaki kinéz a kis csigaházából és rájön, hogy odakint a világban rohadt nagy gondok vannak, talán nagyobb fájdalma van egy éhező gyereknek, mint neki, aki tudna enni, ha akarna. És ezért lesz Lisa Éhínség, hogy láthassa az összes éhezőt.

Kessler ezzel tesz „csodát,” nem elég, hogy ránk zúdítja az anorexia/bulémia párosát, még elénk is teszi az afrikai éhezőket. Brutálisan a képünkbe vág csecsemőhullákat, és éhező gyerekeket, akiknek hiába adunk egyszer enni, az nem megoldás.

Szól arról, milyen az, amikor valakinek problémája van, és hogy ezt milyen lehetetlen beismerni. Hiszen aki anorexiás nem biztos, hogy fel fogja fogni, hogy ő vékony, túl vékony, hiszen pont erről szól, hogy nekik sosem elég vékony semmi. Őszintén, szívszorítóan látjuk a két lány küszködését, és hogy a barátai hogyan próbálják rávenni Lisát arra, hogy elismerje, hogy gondja van. Persze, ott vannak a szülők is, de sokszor pont ők nem veszik észre, hogy a gyerekkel gond van, és aki azt meri mondani, hogy ez nem reális, az örüljön, hogy olyan szülei vannak, amilyenek.

A végét is kiemelném a könyvnek: Sokan gondolom, azt hinnék, hogy: „juhú, van fantasy elem, biztosan akkor varázsütésre Lisa nem lesz anorexiás és mindenki boldogan él.” Nem, nem árulom el mi a vége, de valósághű, keserédes, és ettől csak még jobb lett az egész regény.

Kessler nem csak a légből kapottan nyúl ezekhez a témákhoz, nem ezzel a karja feldobni a fantasyját, mint láthattuk ezt, óh, oly sok esetben. (Káprázat, Dark Divine, Evernight, sorolhatnám a sok középminőségű regényt.) Kessler ért a témához, a szavakhoz, és inkább azért fantasy, hogy talán többen olvassanak komoly témáról, vagy csak azért, mert így tudta feldolgozni azt, amit fel kellett dolgoznia. Ugyanis Kessler maga is bulémiás volt, és az egyik barátnőjét és amiatt vesztette el, róla mintázta Lisa karakterét. Szóval csakúgy, mint Ellen Hopkins és Melissa Marr, Kessler is tapasztalatból ír és igenis meglátszik.

Legszívesebben mindenkinek ajánlanám a könyvet, de tudom, hogy kell ehhez egy fura sötét humorérzék, és nagyon erős gyomor, és érdeklődés a komoly témák iránt. Mindenesetre nekem örök kedvenc íróm lett Kessler.

Kedvenc karakter: Halál, Éjfél

Ami kifejezetten tetszett: a téma, hogy a komoly könyvek és a fantasy ötvözete

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Graphia

Kiadás dátuma: 2010. október 18.

Oldalszám: 180 oldal

Megjegyzések

  1. Lehet rendes könyvet írni 180 oldalban?

    VálaszTörlés
  2. Nem is akármilyent! Jobban kell érteni az íráshoz, ez tény. Nincs benne felesleges jelenet, csakis lényegre törő érzelemleírások, stb. :) Nem az oldalszám szabja meg a minőséget.

    VálaszTörlés
  3. Magyarul megjelent már?

    VálaszTörlés
  4. Nem, és nem is fog. Legalábbis sehol nem láttam, hogy megvették volna a jogokat.

    VálaszTörlés
  5. Kár. Pedig érdekesnek hangzik...megpróbálkozom vele angolul!

    köszi a gyors választ :D

    VálaszTörlés
  6. Szia ! Még mindig nincs semmi hír , hogy mikor jelenik meg magyarul ? Már nagyon elolvasnám.Az a baj hogy németes vagyok angolul nem nagyon tudok... :( remélem hamarosan megjelenik.

    VálaszTörlés
  7. Szia! A kiadók visszajelzéssei alapján ez túl "sötét" és a tinédzsereket nem érdekli... Szóval nem, nem vette meg még egy kiadó se a jogokat. De nyugodtan lehet őket zaklatni ajánlásokkal, hátha...

    VálaszTörlés
  8. Hát ez kár :( .Nem tudom mért kell mindennek "rózsaszínnek" lennie.

    VálaszTörlés
  9. Ezt hol tudom megvenni/letölteni?

    VálaszTörlés
  10. @Névtelen: amazon.com, bookdepository.com, bármelyik könyvesboltban, ami hoz be külföldről könyveket (prospero pl.)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség