Rhiannon Hart: Blood Song (Vérdal)

2011. szeptember 14., szerda

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Reklámszöveg: Vajon haza hívják... vagy épp veszélybe sétál?

Úgy általában az egészről: Amentia királyság szegény, és hiába eddig is jellemzőek voltak a kemény telek, lassan már csak a fagy uralja a földeket, termés alig akad. A király halála után a királynő nem tehet mást, minthogy két lányát minél előnyösebb házasságba adja. Az idősebbik lányát, Lilithet már el is jegyezte egy herceg, ám ő váratlanul vadászbalesetben meghal, és kénytelen új jelöltet keresni. Aki nem más, mint Amis, a dúsgazdag, egzotikus királyság, Pergamia hercege. Lilith persze sokáig vonakodik, mert meg akarja gyászolni szerelmét, de hát mit tehet, ha a népe sorsa függ tőle.

Főhősünk Lilith húga, Zeraphina, aki teljesen másképp néz ki külsőre, mint édesanyja és Lilith, ugyanis sápadt, kék szemű, és fekete hajú, sokan ezért ferde szemmel nézik, mert azt hiszik, hogy fattyú. Persze nem az, csak kiskorában egy rejtélyes betegség megtámadta, és azóta bizony éhezik a vérre, gyakran rosszul is lesz. Egyik ilyen rosszulléte alkalmával egy kietlen puszta villan fel előtte látomásban, és onnantól folyamatosan északra vágyik, ahova Lilithet is eljegyezték. Így meggyőzi nővérét, hogy mindenki legjobb érdeke, hogy elmenjenek.

De ott van Lharmell, az ország, amiről tilos beszélni, senki nem járt még a földjén, de a pergamiaiakkal hadban állnak. Kik ők? Mit akarnak? És mi köze van a lharmellieknek Zeraphinához? És ki az a rejtélyes kék szemű fantom, aki ellopta Zeraphina egyik gyűrűjét valami gonosz varázslathoz?

Nagyon rövid könyv ez, és egy 27 éves írónő első könyve, tehát joggal féltem tőle. Első körben azt hallottam, hogy egy középkori, Hófehérke vámpíros újramesélés, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy vajmi köze van a Hófehéréhez: talán csak annyi, ahogy kinéz a főhős, és hogy az állatokkal tud kommunikálni (mint egy bármire való Disney hercegnő.)

Az elején nem voltam elragadtatva a könyvvel, az első hatvan oldal elég lapos és unalmas, ruhát varrnak, meg ilyesmi, szinte semmi érdemleges nem történik, noha egy-két szarkasztikus megszólalás Zeraphinától feldobta a hangulatot. Aztán a 61. oldalon csoda történt. Nem tudtam letenni a könyvet, annyira magába szippantott az egész.

Rövid könyv, tehát nem lehet róla sokat beszélni, mert pár nap eseményeit dolgozza fel, legalábbis a lényegi történések csak ennyi idő alatt játszódnak le. A cselekmény az első hatvan oldal után beindul és nincs megállás. Noha persze nem egy meglepő, fordulatos regény, mégis élvezettel nyomozunk együtt Zerahpinával Lharmell vidéke utána.

Zeraphina egy nagyon okos főhős, és vegyük figyelembe, hogy bizony középkori felállás van, tehát nem éppen nagy erénye egy nőnek, ha okos, nem arra valók. Ő vele viszont a modernkori olvasó könnyen azonosul, hiszen lázad és mindent meg is kérdőjelez. Nem hagyja annyiban, mikor mondanak neki valamit, hanem fogja és megy nyomozni. Ugyanakkor hasonlít annyiban a mi kedvenc Katnissunkra (Éhezők Viadala), hogy ügyesen bánik az íjjal, és ha kell, harcol és nyer.

Zeraphinának ugyanakkor szarkasztikus humora is van, ezért cseppet sem zavaró E/1-ben az ő fejében lenni, sőt! Nevezném a kedvenc női főhőseim közé, ami tekintve, hogy milyen kis könyv ez és mennyire névtelen, elég nagy érdem.

A másik, amin meglepődtem, hogy milyen jól le van írva benne a romantika, habár nincs előtérben ez a szál. Zeraphina és Rodden között csakúgy szikrázik a levegő, imádnivaló, ahogy állandóan vitatkoznak. Ez az a tipikus slap-slap-kiss (sok-sok veszekedés és aztán csók) kapcsolat, ami a gyenge pontom. Valahogy megszoktam, hogy egy átlagos ifjúsági fantasy könyvben ritka, hogy minőségi párosítást kapok, és kellemes csalódással találtam magam szemben, hogy végre tényleg szurkoltam egy párosnak.

A két főkarakter csodálatosan kidolgozott, és nagyon meg lehet őket kedvelni, a többiek szinte alig szerepelnek, hogy bármit lehessen róluk mondani, egyedül Renata, Zeraphina anyja kap elég lapmennyiséget. Viszont elég paradox személyiség, akiről még mindig nem tudtam eldönteni, hogy a mindenre képes keményszívű királynő, vagy a szerető anya. Kicsit bizarrul mindkettő. Nem mondom, hogy rosszul lenne megírva, de eléggé elgondolkozik rajta az ember, hogyan is álljon hozzá.

A könyvnek egy rettenetesen nagy bakija van: a világ kidolgozása. Ugyanis középkori felállás van, bár saját földrajzzal, mégis elvárná az ember, hogy korhű legyen. De mivel említettem saját világ, saját földrajz, saját történelem, ezért el tudtam siklani a kétes dolgok előtt: a köznép teázókba jár, Pergamia divatja inkább a Viktóriánus korra emlékeztet, az ételekről meg ne is beszéljünk.

Az apró bakik ellenére, amik egyáltalán nem zavaróak, egy nagyon kellemes és szórakoztató könyvvel találtam magam szembe, aminél egyáltalán nem zavar, hogy ISMÉTELTEN egy sorozat kezdő darabja. Fogalmam sincs hány részes lesz, de szívesen várom Zeraphina kalandjait.

Kedvenc karakter: Zeraphina, Rodden

Ami kifejezetten tetszett: a humor, a romantika

Ami nem tetszett: cseppet lassú az eleje

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Random House Australia

Kiadás dátuma: 2011. szeptember 1.

Oldalszám: 290 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.