Jessica Verday: The Hidden (Az Elfeledettek)

2011. szeptember 12., hétfő

Hogy akadtam rá: Simon Pulse-os könyveket kerestem.

Reklámszöveg: Egy szerelem, ami sötét és igaz... / Egy szerelem, mely más, mint a többi...

Úgy általában az egészről: Ez a The Hollow (A völgy) trilógia befejező része, a jövőben egy spin-off sorozat képe lebeg előttünk meg nem nevezett szereplőkkel. De a lényeg a lényeg, ahogy a fülszöveg is mondja, ettől a résztől eláll az olvasó lélegzete. Én sosem hiszek az ilyen szemfényvesztő dumáknak, mert általában a nagyon rossz könyveket akarják ezzel eladni. Hát itt sem volt másképp.

Ott kezdődik a harmadik rész, ahol a második abbamaradt, a gyilkos, aki megölte Kristent, betört Abbyhez, és hogy a lányt jól megijessze… *hatásszünet* összetörte a parfümjeit. Aztán jött a felmentős sereg, bevonultak a Zombik (igen, nagybetűvel), és elvitték kórházba Abbyt. Ami azért furcsa, mert Abbyt a Zombiknak kéne megölni, hiszen Abby nem más, mint Caspian, az Árnyéklélek másik fele, nélküle a fiú nem teljes. De persze Abbyt nem csak az egyre közelgő halála köti le, hanem az átlagos tini élet a bállal meg mindennel együtt, hiszen nem mondhatja a barátainak, hogy hé, nekem van pasim, csak nem látjátok, mert halott.

Első gondolatom, miután letettem a könyvet: jajj, de jó, hogy vége lett, azzal letöröltem a könnyeimet, mivel úgy röhögtem a könyvön. Jobb kifejezés erre nincs, amit Verday művelt. Az első két részre azt mondtam, hogy az alapötlet zseniális, kicsit komor, kicsit sírós lenne az alaphangulat, ha nem rondítaná el a hihetetlen helyzetekkel, az unalmas semmittevéssel, és a kidolgozatlan szereplőkkel, no meg a rossz fogalmazással. Ezt most tetézte Verday, mert itt már az alapötlet is egy rakás szalma volt. De kezdjük az elején.

Mármint szó szerint az elején. A prológus elég kényes dolog, minek összefoglalót írni, főleg, ha függővég volt, prológust nehéz úgy írni, hogy jó legyen, és különösen utálom a szájbarágósakat. Na ez aztán mindent visz. Szó szerinti idézet: „A nevem Abby. És szerelmes vagyok egy szellembe.” ENNYI! KÉSZ! Itt már éreztem, hogy nem lesz ez egy briliáns, javuló tendenciát mutató sorozat.

Talán azt is hozzátenném, hogy még mindig minden fejezet elején ott vannak azok az idegesítő idézetek Az Álmos Völgy Legendájából, és nem értem miért. Semmi köze nincs az adott fejezethez, és szerintem mikor odaírta Verday, hogy ez az egész Álmos Völgyben játszódik, amikor ezt a könyvet olvasták a hősök, abból már értjük, hogy ez az alapja, oké, aki akarja elolvassa, minek ennyi felesleges helykitöltés?

De nagyjából az egész regény nem más, mint helykitöltés, hogy meglegyen a divathosszúságú fantasy regényünk: 400 oldal. Ebből kb. 350 oldalán át esznek (most spagettit, sütit, vega kaját, fagyit, szendvicset savanyúsággal), és… MOSNAK IS! Besírtam az örömtől, mikor elkezdték mesélni több oldalán át, hogyan kell mosni. Kedves olvasók, akik azt hiszik, ettől valószerű lesz a regény: NEM! Nem lesz az. Ha egy jelenet nem ad hozzá a karakterhez, nem ad sem humorforrást, se nem ad hozzá a cselekményhez, azt nem írjuk bele, mert FELESLEGES.

Ha ezt nem nézzük, akkor kapunk egy nagyon buta könyvet. A főhős, mint már az előző kritikákban is mondtam, (sőt nem csak a főhős, az összes karakter) hihetetlen. Hogy miért? Mert egyszerűen Verday elfelejtette milyen 18 évesnek lenni, és olyan dolgokat csinálnak a szereplők, amiket 11 évesen kinő az ember. Mikor épp haldoklik valaki (nem spoilerezek), nincs eszméleténél, mit csinál a főhős? NA MIT?! Igen, eltaláltátok, két áfonyás konzervdobozból csinál egy telefont, tudjátok, amit zsinórral kötsz össze. Odarakja az egyiket az ájult füléhez, majd bebújik a szekrényébe, és belebeszél. Komolyan, könyörgöm, hol a logika? De persze, mivel 18 évesek, van benne erotikus jelenet, ami oké, nem részletes, de hogy utána nekiállnak liszttel meg cukorral kajacsatázni… az minden volt, csak romantikus meg erotikus nem.

A kapcsolatokat nagyon rosszul ábrázolja Verday, és még az eddigi kötetekben ott volt Kristen (aki halott ugye) és a főhős barátsága visszaemlékezésekben és az tényleg valami megfogható volt, addig most ez teljesen kiesik, hiszen a főhős csak a szexre tud gondolni, mert igazából az sem érdekli, hogy meg akarják ölni, vagy nem. Az egész szerelmi szál bődületesen rossz, mert még mindig nincs semmi vonzódás, semmi megértés a két szereplő között, csak odaírta Verday, hogy szerelmesek és nyálasan szövegeket levágnak két oldalanként. Viszont nem értem, milyen az, hogy két órát nem képesek távol tölteni egymástól, pedig már járnak egy éve. Elhiszem, szerelem, tök jó, de azért a főhősnek önállónak kéne lennie. Gyakorlatilag ennek a könyvnek az üzenete, ha a pasid meghal, legyél öngyilkos. És ez egy nagy nem-nem kategória, ilyet véletlen sem szabadna írni… Mert még ha azt nem is nézzük, hogy szellem a pasi, és meg kéne halnia a főhősnek, (mint pl. Bella és Edward esetében ugyanez van – Alkonyat), akkor is… Míg az Alkonyatnál elnéztem ezt a beteges kapcsolatot, itt nem tudom, mert egyszerűen nem annak van beállítva, hanem a Nagy Szerelemnek. És az ilyen társfüggést normálisnak ábrázolni tini könyvben nagy hiba.

A barátság témája is hasonlóan van kezelve, jön ez az új lány, aki a második részben tűnt fel két sor erejéig, itt már a harmadik fejezetben jó barátnők, mert csak. A főhősnő lenézi Beth-t, mert hány pasival kavar, meg mennyire sötét szegény lány. Lenézi Bent, aki elvileg a szerelmi háromszög második, igen suta pontja lett volna, aki imád hagymát zabálni. Egyszerűen nevetséges bármiféle emberi kapcsolat is, és ebbe a szülők is beletartoznak. Abby csak akkor szereti az anyját, mikor méregdrága ajándékokat vesz neki, máskülönben meg mi az, hogy aggódik érte, mikor nem megy haza? (Előtte Abbyt megtámadták OTTHON még szép, hogy aggódik az anyja.)

Abbynek ott van ez a beteges halálvágya és mindenkinek erről beszél, hogy milyen koporsót meg virágot szeretne a temetésén. Kérlek szépen, ha már nem mondasz el semmit az anyádnak, a barátaidnak legalább ne hergeld őket ilyen hülyeségekkel!

A nagy mitológiát, amit két részen át rejtegetett az írónő, most kiteregeti. Vannak itt ezek a Zombik, akik nem zombik, hanem afféle angyalok, de nem is angyalok, mert vannak itt angyalok is, meg démonok is, sőt gyorsan behozta a boszorkányokat, médiumokat (L. J. Smith utalás) és sámánokat is. Akkora zavart csinált itt Verday, hogy kár volt magyarázni, ez a legtöbb mostani ifjúsági fantasy baja, hogy képtelenek normális mitológiai alapokkal dolgozni, vagy egyáltalán hihető világot felállítani, hisz itt is minden tele van logikai bukfencekkel.

A főhős pedig a tipikus „Túl hülye, hogy éljen” kategória. Azt mondják neki, hogy egy mentális kórházban ne vándoroljon el, persze, hogy elmászkál egyedül. Amikor épp a gyilkos utána járkál, akkor azon sipákol, hogy nem kaphatna KEVESEBB testőrt, mert ez logikus, és ha épp elrabolják a főhőst, akkor a főgonosz kocsijának bőrülésében próbál kárt tenni bosszúból, nem ám el akarna menekülni.

Az egész történetet átjárja ez a végtelen hülyeség. Mivel a főhős magát sajnálja, mert meg fog halni, közben persze nem lenne neki kötelező. De felhozza példának, hogy neki rosszabb, mint az éhező tömegeknek, mert ők vehetnek maguknak kaját. Vajon miért éhező tömegek, te kis liba?

Még kiemelném, hogy van Vámpírnaplók utalás, hiszen Smith és Verday jó barátnők (lásd borító), van itt okos fa, ami öl, meg post-it cetli utalás, meg Cyn egész karaktere Bonnie másolat, nyíltan ki is jelentve. És emellett a „Menjél el bálba, mert ez az élet fontos része” beszéd teljesen, szó szerint az Alkonyatból van másolva.

Ha ez nem lenne elég Verday bizonyította, hogy Odaát (Supernatural) rajongó, ugyanis a zombi-szellem-angyal főgonosz, mikor elrabolta a főhőst, leül vele Odaátot nézetni. Tényleg. Komolyan. És még elemzi is, hogy Sam meg Dean a pokolba megy. És ez volt az epikus vége harc-kínzós jelenet, én itt sírtam el magam úgy igazán. (És igen, a főgonosz azért öltözik be papnak, mert Dean és Sam is beöltözött papnak…)

A könyv tele van logikai bakikkal, rejtélyesen mozgó tárgyakkal, amit a szerkesztők nem szúrtak ki. Egy kis vidám lista:
– A zombi-szellem-angyalok imádják a kólát, a sima szellemek a teát.
– Ha betörtek a lakásunkba ne akarjunk riasztórendszert beszerelni, helyette hisztizzünk, mert az logikus.
– A főhős ne tudja, hova tette a saját táskáját, legyen öt oldalnyi köztes szöveg, hogy leül rajzolni, mert nincs meg a parfümös táskája, miközben végig előtte van, majd az okos házi szellem mutasson rá egy fejezet után.
– A növényeket, tartsuk SÖTÉT, fény nélküli szekrényben, akkor kihajtanak és kivirágoznak.
– Életünk első cigije olyan esemény, mintha megmásztuk volna Mount Everestet.
– Ha a főgonosz beállít papként hozzánk, ne mondjuk meg a szüleinknek, hogy ez a csávó tört be hozzánk.
– Ha eddig eldugott helyen éltek a kulcsszereplő szellemek, gyorsan dobjuk őket emberek közé, senki nem fogja észrevenni.
– Ha nagyon meg akarjuk lepni az olvasókat, hogy úristen a főhős boltját, amit kinézett valaki megvette, akkor a fejezet címe feltétlen „Elő-érettségi ajándék” legyen.”
– A szellem szereplőnk ne higgyen a szellemekben.
– Ha problémák lépnek fel, ami feltehetően fontos, akkor ne beszéljünk róluk.
– Miközben a késes gyilkos túszul ejti az egyik szereplőnket, az még nyugodtan ölelje meg a főhőst… Nem tudom hogyan tíz méterről, de tegye meg.

Ez a könyv tipikus példája annak, hogy ha jó helyen vannak barátaid, akkor ki lehet magadat adni, és minden benne van, ami alapvető írói hiba. Az álomjelenteknél (amiből egyre kevesebb van, ezért az egy pont) látszik, hogy Verday tudna írni, de ráfért volna még egy kis elmélkedés és vázlatolás, no meg írógyakorlat.

Tudom, hogy a cím nem szó szerinti fordítás, de a könyv alapján inkább ezt jelenti.

Kedvenc karakter: Sam és Dean Winchester... bár csak a tévében vannak. xD

Ami kifejezetten tetszett: Odaát utalás, lehetett rajta röhögni, olyan rossz

Ami nem tetszett: AZ EGÉSZ

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2011. szeptember 6.

Oldalszám: 400 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.