Úgy általában az egészről: Sylvia narkolepsziás, legalábbis mindenki más így tudja, de amikor elveszti az eszméletét, igazából más emberek elméjébe csusszan át, és az ő szemükön keresztül látja a világot. Ezt persze senkinek nem meri elmondani, se a legjobb barátjának, Rollinsnak, vagy a húgának, hiszen amikor még régen elmesélte ezt apjának, nemes egyszerűséggel pszichológushoz küldték, ami lehetne jogos is, hiszen kiskorában elvesztette édesanyját, aki rákban halt meg. Ha ez nem lenne elég, hiszen Sylvia, barátainak csak Vivi, elég sok mindent megtud a többiekről, amit nem szeretne a csúszások alkalmával, rá kell jönnie, hogy talán végre be kell vetnie a képességét, mikor titokzatos gyilkosság történik.
Először, amikor megláttam ezt a könyvet, hogy meg fog jelenni angolul, már akartam, aztán az Egmont Dark világpremierben kiadta. Végül elkezdtek érkezni rá a magyar kritikák, amik szerint elég szélsőséges ez a könyv, hogy jó-jó, de nem tökéletes, és ezért úgy voltam vele, hogy lehet, mégsem kell ez nekem. A bennem zajló vita eldőlt, mikor Kelly volt olyan kedves, és kölcsönadta a példányát.
A fülszöveg miatt valami olyasmit vártam, hogy a főhős ki-becsúszkál majd mindenkiből, közben összerakja, hogy ki a gyilkos, és ezen felül nem fog semmi történni. Aztán ahogy kinyitottam a könyvet, valami egészen mást kaptam, és most ismét sikerült pozitívan csalódnom.
Maga az írásmód olyan tinis, néha egy-egy jól irányzott szarkasztikus mondat húzta mosolyra a számat, pedig amúgy nem egy vidám könyv. És külön tetszett, hogy a visszaemlékezésekkel és egy-egy mellékinformációként beszúrt csusszanás alkalmával kiderült titokkal fedi fel előttünk Sylvia eddigi életét az írónő.
Viszont, hogy miért is olyan vitatott ez a könyv, és miért olyan nehéz róla írnom? Mert igazából ez nem arról szól, hogy vajon ki a gyilkos, a nagy nyomozás nem tesz ki annyit a könyvből, ami szerintem azért reális, mert nem lehet egy 16-17 éves lánytól elvárni, hogy göngyölítsen fel egy ügyet. Nekem bőven elég volt, hogy a csusszanások alkalmával kaptunk egy-két kirakós darabot. No, igen ám, de maga ez a krimi szál sem valami nagyon agyafúrt dolog, nem meglepő, és miért is lenne az, ha tudjuk, hogy valaki olyan tette, akit ismernek? Nyíltan előttünk vannak a gyanúsítottak, és bár igen, nem okozott gondot kitalálni a nagy csavart, amire Vivi nem igazán jött rá, csak mikor már nagyon részletesen elmagyarázták neki, nekem ez cseppet sem vont le az olvasási élményemből.
A romantikát is említsük meg, mert ez egy olyan könyv. (Hadd utaljak rá, hogy az előzőleg olvasott könyvem is a romantikától szenvedett.) Míg elég sokan azt mondták, hogy ez klisés meg túl sok, engem szintén bevallom, nem zavart, noha igen a nagy mindent elsöprő szerelem talán egy kicsit erőltetett, de én magam úgy látom, hogy ez csak tinédzser fellángolás, nem az a „meghalok-érted-rögtön-eljegyezlek” szerelem, amitől a falnak megyek.
A világkidolgozás az, ami miatt sokaknak nem tetszhet, ugyanis itt aztán nem magyaráz meg semmit Hathaway, és szintén, azt kell, hogy mondjam, hogy én tettem erre. De miért is? Mert van olyan, amikor mást akar kifejezni egy történet, avagy éppen van olyan cselekmény, ami leköt (ami itt megvolt) és nem érdekel, hogy nem magyarázták el, hogy ugyan miért képes erre a főhős. Mellékesen megjegyzem, hogy állandóan a Tru Calling nevű tévésorozat jutott eszembe, ahol szintén volt a főhősnek egy fura képessége, ami öröklődött, és szintén csak ő kapta meg, a fiatalabb testvér nem, és az égadta világon egy deka magyarázat nem volt mögötte, mégis élveztem. Na, ez teljesen ugyanolyan.
De térjünk át arra, hogy miért nem csak egy átlagos regény nekem ez. Mert van mögötte tartalom és annyi, de annyi jó gondolat! Egyfajta sötét, megtört hangulata van, ami úgy ölelt körbe, mint valami fojtogató takaró, ami alól, ha akartam, se tudtam volna kibújni. Tinédzser, gimnazista, suliba járós, szerelmes, egymást kegyetlenül szekálós könyv ez, közben olyan problémákkal, amik az életben a legnagyobb tragédiák, vagy ahhoz vezetnek.
Teljesen tényszerűen írja le, hogy ez bulémiás, az alkoholista, a harmadikat meg majdnem megerőszakolták és hogy ez mekkora sebet ejtett rajta. Nem, nem, ez nem egy olyan tipikus komoly könyv, ami egy témával foglalkozik, egyszerűen csak mindenből ad egy kicsit, és nem hat csak szimplán drámai effektnek (ami sok ifjúsági könyvben előfordul), hanem olyan, mintha az arcunkba kapnánk az élet egy durvábbik szeletét. És aki azt mondja, hogy nem reális, hogy ennyi megtört ember él egymás hegyén-hátán, az nézzen egy kicsit szét maga körül, garantálom, hogy nem mindenkinek felhőtlen az élete.
De persze felvet még egy halom érdekes gondolatot: Milyen is az, hogy a mostani tinédzserek annyira felnőttnek akarnak tűnni, és elvesztegetik arra a gyerekkorukat, hogy isznak/menők akarnak lenni/drogoznak. Hogy milyen az, amikor egy haláleset széttép egy családot, és ez vonja maga után ismét a gyász témáját, hiszen a főhős anyja is meghalt, emellett pedig a mostani gyilkosság is nagyon megérinti a szereplőket.
Bár nekem igazából két nagyon nagy téma ugrott ki a történetből: Milyen is, ha mások szemével kéne néznünk a világot, és nem arra gondolok, hogy Vivi tényleg így látja őket, szó szerint, hanem az embernek néha, hogy megértsen valakit, tényleg bele kéne képzelnie magát a másik helyébe. És hogy mennyire múlandó és törékeny dolog az élet, és hogy akár hirtelen vége lehet.
Nem állítom, hogy nagyon filozofikus egy könyv, de az biztos, hogy van egy hangulata, és engem teljesen magával ragadott. Azoknak ajánlom, akinek a drog-, alkoholfogyasztás nem okoz gondot, és emellett egy kis rózsaszín romantika is lemegy nekik, mert végül is nem ez a két véglet adja ki az életet? Tudom, hogy nem mindenkinek fog tetszeni, de nekem ez nagyon bejött, és el bírnám viselni, ha jó hosszú sorozat lenne. (Nem tudom, hány részes lesz.)
Kedvenc karakter: Sylvia
Ami kifejezetten tetszett: a sötét témák
Ami nem tetszett: az angol tanár
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Egmont Dark
Kiadás dátuma: 2012. február
Oldalszám: 250 oldal
Tetszett a könyv, de szerintem a vége össze lett csapva.
VálaszTörlésSpoileres vélemény:
Az, hogy Zane meghal a végén, nekem olyan, mintha maga az író se tudta volna rendesen eldönteni, hogy Rollins-t vagy Zane-t válassza Vivi, ezért Zane-t eltűntette a színről, mert nem tudott vele mit kezdeni. -.- Vagy ha meghal, akkor normálisabb körülmények között már, ne úgy hogy a dilis anyja akaratból autóbalesetet okoz..
De amúgy összességében tetszett. És a kritikád elolvasva meglepődtem, hogy lesz folytatása. Azt hittem nem sorozat, a befejezése sem annak tűnt..
Bár azt nem értem, hogy végül Amber miért lett öngyilkos.