Ugrás a fő tartalomra

Lisa McMann: Dead To You (Számodra én nem létezek)

Hogy akadtam rá: Akartam még egy esélyt adni Lisa McMann-nak.

Úgy általában az egészről: Ethant elrabolták a saját házuk elől, amikor hét éves volt, most, kilenc év elteltével haza került, és egy borzalmas élet áll mögötte. Nem vágyik másra, csakhogy visszailleszkedjen a családjába, de már nem csak egy öccse van, időközben született egy húga is, és ezért úgy érzi, hogy ők már túlléptek rajta. Ezen igazán az sem segít, hogy az elrablója rendesen összezavarta és ezért nem is emlékszik az elrablása előtti időkre. Vajon sikerül belerázódni a normális életbe Ethannak egy szerető család segítségével?
Annyira féltem ettől a könyvtől, mert Lisa McManntól olvastam már könyvet (Cryer’s Cross), és nem igazán nyerte el a tetszésemet, hogy annyira nem arról szólt a történet, mint amivel eladták, és hirtelen egy romantikus könyvet kaptam. Hogy miért is írom ezt? Mert valahol a Dead to You is ettől szenved (hívhatjuk ezentúl ezt a kórt mcmannizmunak), de mégis nekem nagyon tetszett.

Igazából cselekmény az nem sok van benne, ha valaki azt hiszi, hogy majd jól kinyomozzuk ki rabolta el Ethant és miért, akkor bizony csalódás fogja érni. És valljuk be, hogy lenne az már reális, hogy egy traumát átélt, poszt traumás stressztől szenvedő tinédzser majd nekiáll nekünk Sherlock Holmest játszani. Ez nem más, mint egy családi dráma, hiszen egy összetört családot látunk, akiknek az egyik legrosszabb dolgot kellett túlélnie, hogy nem tudják él-e még a fiuk/testvérük, erre KILENC év után előkerül, ami önmagában egy csoda és egy komoly történet boldog vége… is lehetne.

De mivel emberek vagyunk és van egy halom érzelmünk, amik rendesen össze tudnak minket zavarni. És bár maga a könyv alapfelállása egy Különleges Ügyosztály (tévésorozat, utána lehet nézni, szexuális ügyekkel foglalkoznak, vagy pedig azokkal, ahol gyerekek az érintettek) rész tipikus példája, mégis ez arról szól, hogy mi van utána, hogy milyen nyomot hagy egy ilyen szörnyűség az embereken.

Ott van Ethan, akinek sok borzalmat kellett átélnie, hiszen elrablója otthagyta örökbefogadásra, és az ilyen otthonok nem mindig épp arról híresek, hogy milyen kedvesek ott az emberek, ezek után pedig az utcán kellett élnie. Noha ezekbe nem kapunk annyi belátást, mégis azért érezzük, hogy ott hagyta ez a nyomát Ethanon, csakúgy, mint az, hogy az elrablóját az anyjának hitte, és hiába nem volt tökéletes mintaszülő, szerette, hiszen mást nem ismert, és ezt is nehezen dolgozza fel. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ennyi nélkülözés és kemény élet után belecsöppen a szerető szülők és (egy kicsit bajos) testvérek közé.

Olyan kérdéseket vet fel ez a könyv, mint a szülői szeretet, hogy mennyire alapvető egy ember életében, és hogy akár kilenc év távollét után is ugyanúgy működhet. Persze az egész a család és az identitás kérdését boncolgatja: Ethan tudja, hogy milyen szülők nélkül, az utcán élni, és ezért egy kicsit felnőttesen nézi az olyan dolgokat, mint egy délután az apjával, amit a legtöbb fiatal lenéz, és húzza rá a száját. Szintén ez a könyv is (mint az Alchemy of Forever) egy kis fényt vet arra, hogy nem mindig jó lázadozni, hiszen mennyi értékes pillanatot elveszít vele az ember. Ezek mellett persze Ethan keresi önmagát, hiszen hallja, hogy mit szeretett kiskorában, de ugyan ki ne változna meg, és még igazán arra se gondolt, hogy mit akar az élettől, eddig az utcán csak a túlélésért küzdött.

Mint mondtam ezeken kívül nem sok minden van benne, és a mcmannizmus miatt a közepétől a könyv átvedlik egy romantikus regénybe, ugyanis Ethan rájön, hogy a legjobb barátja kiskorában a nagyon is szexi lány volt a szomszédból. Nem mondom, hogy nem tetszett maga a kapcsolat leírása, és sajátos értelmezésem is van rá, hiszen Ethan vágyik a szeretet bármilyen formájára, ezért mondhatjuk, hogy kellett ez ide, de egy kicsit felborítja a hangulatot.

Annyit mondok, hogy a történet néha elgondolkoztat, de nem annyira nagyon, néha elborzadunk, hogy ilyen tényleg megtörténhet, de leginkább a vége az, ami úgy igazán gyomorszájon vágja az embert, és ül, és néz előre. Bár nem egy nagy könyv, se hosszra, se tartalomra, mégis azt mondom a vége-hangulatért megérte elolvasni.



Kedvenc karakter: Gracie

Ami kifejezetten tetszett: az alaptéma, a vége

Ami nem tetszett: a romantikus közjáték

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2012. február 7.

Oldalszám: 256 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige