Lisa McMann: Dead To You (Számodra én nem létezek)

2012. március 7., szerda

Hogy akadtam rá: Akartam még egy esélyt adni Lisa McMann-nak.

Úgy általában az egészről: Ethant elrabolták a saját házuk elől, amikor hét éves volt, most, kilenc év elteltével haza került, és egy borzalmas élet áll mögötte. Nem vágyik másra, csakhogy visszailleszkedjen a családjába, de már nem csak egy öccse van, időközben született egy húga is, és ezért úgy érzi, hogy ők már túlléptek rajta. Ezen igazán az sem segít, hogy az elrablója rendesen összezavarta és ezért nem is emlékszik az elrablása előtti időkre. Vajon sikerül belerázódni a normális életbe Ethannak egy szerető család segítségével?
Annyira féltem ettől a könyvtől, mert Lisa McManntól olvastam már könyvet (Cryer’s Cross), és nem igazán nyerte el a tetszésemet, hogy annyira nem arról szólt a történet, mint amivel eladták, és hirtelen egy romantikus könyvet kaptam. Hogy miért is írom ezt? Mert valahol a Dead to You is ettől szenved (hívhatjuk ezentúl ezt a kórt mcmannizmunak), de mégis nekem nagyon tetszett.

Igazából cselekmény az nem sok van benne, ha valaki azt hiszi, hogy majd jól kinyomozzuk ki rabolta el Ethant és miért, akkor bizony csalódás fogja érni. És valljuk be, hogy lenne az már reális, hogy egy traumát átélt, poszt traumás stressztől szenvedő tinédzser majd nekiáll nekünk Sherlock Holmest játszani. Ez nem más, mint egy családi dráma, hiszen egy összetört családot látunk, akiknek az egyik legrosszabb dolgot kellett túlélnie, hogy nem tudják él-e még a fiuk/testvérük, erre KILENC év után előkerül, ami önmagában egy csoda és egy komoly történet boldog vége… is lehetne.

De mivel emberek vagyunk és van egy halom érzelmünk, amik rendesen össze tudnak minket zavarni. És bár maga a könyv alapfelállása egy Különleges Ügyosztály (tévésorozat, utána lehet nézni, szexuális ügyekkel foglalkoznak, vagy pedig azokkal, ahol gyerekek az érintettek) rész tipikus példája, mégis ez arról szól, hogy mi van utána, hogy milyen nyomot hagy egy ilyen szörnyűség az embereken.

Ott van Ethan, akinek sok borzalmat kellett átélnie, hiszen elrablója otthagyta örökbefogadásra, és az ilyen otthonok nem mindig épp arról híresek, hogy milyen kedvesek ott az emberek, ezek után pedig az utcán kellett élnie. Noha ezekbe nem kapunk annyi belátást, mégis azért érezzük, hogy ott hagyta ez a nyomát Ethanon, csakúgy, mint az, hogy az elrablóját az anyjának hitte, és hiába nem volt tökéletes mintaszülő, szerette, hiszen mást nem ismert, és ezt is nehezen dolgozza fel. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ennyi nélkülözés és kemény élet után belecsöppen a szerető szülők és (egy kicsit bajos) testvérek közé.

Olyan kérdéseket vet fel ez a könyv, mint a szülői szeretet, hogy mennyire alapvető egy ember életében, és hogy akár kilenc év távollét után is ugyanúgy működhet. Persze az egész a család és az identitás kérdését boncolgatja: Ethan tudja, hogy milyen szülők nélkül, az utcán élni, és ezért egy kicsit felnőttesen nézi az olyan dolgokat, mint egy délután az apjával, amit a legtöbb fiatal lenéz, és húzza rá a száját. Szintén ez a könyv is (mint az Alchemy of Forever) egy kis fényt vet arra, hogy nem mindig jó lázadozni, hiszen mennyi értékes pillanatot elveszít vele az ember. Ezek mellett persze Ethan keresi önmagát, hiszen hallja, hogy mit szeretett kiskorában, de ugyan ki ne változna meg, és még igazán arra se gondolt, hogy mit akar az élettől, eddig az utcán csak a túlélésért küzdött.

Mint mondtam ezeken kívül nem sok minden van benne, és a mcmannizmus miatt a közepétől a könyv átvedlik egy romantikus regénybe, ugyanis Ethan rájön, hogy a legjobb barátja kiskorában a nagyon is szexi lány volt a szomszédból. Nem mondom, hogy nem tetszett maga a kapcsolat leírása, és sajátos értelmezésem is van rá, hiszen Ethan vágyik a szeretet bármilyen formájára, ezért mondhatjuk, hogy kellett ez ide, de egy kicsit felborítja a hangulatot.

Annyit mondok, hogy a történet néha elgondolkoztat, de nem annyira nagyon, néha elborzadunk, hogy ilyen tényleg megtörténhet, de leginkább a vége az, ami úgy igazán gyomorszájon vágja az embert, és ül, és néz előre. Bár nem egy nagy könyv, se hosszra, se tartalomra, mégis azt mondom a vége-hangulatért megérte elolvasni.



Kedvenc karakter: Gracie

Ami kifejezetten tetszett: az alaptéma, a vége

Ami nem tetszett: a romantikus közjáték

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2012. február 7.

Oldalszám: 256 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.