Ugrás a fő tartalomra

TOP 10: Kedvenc borító


A blog új vizekre evezik, illetve annyira nem, mert néha szoktam nem csak kritikás posztokat írni, de most ha a Sors és Májköl, a blog kabalakaktusza is úgy akarja, akkor heti/kétheti rendszerességgel top 5, illetve top 10 listákkal leplek meg benneteket. Még nem tudom, hogy milyen új rovat fog indulni, valószínűleg később megszavaztatom, ahogy lesz rá ihletem, hogy miket vállalnék be.

A mostani témának a TOP 10 KEDVENC BORÍTÓT választottam, mert valljuk be, néhány könyvborító annyira csodás, hogy el se olvassa szegény könyvmoly a fülszöveget, hanem máris rohan a kasszához a könyvvel, aztán ez vagy jól sül el, vagy nem. Mivel annyira sok gyönyörűség van, és nem vezetek neki külön rovatot, a hónap borítóján kívül, ezért most bátorkodom KETTŐ DARAB listával előállni. A top 10 kedvenc borító, amelyekhez tartozó könyvet már olvastam, és top 10 olyan, ami a 2012-es nasi listámon van (tehát nem biztos, hogy eljutok odáig, hogy el is olvassam, fene a nagy és egyre növekvő várólistámba.)

TOP 10 BORÍTÓ, A MÁR OLVASOTT KÖNYVEK LISTÁJÁBÓL:

10. Tonya Hurley: Szellemlány: Igazából önmagában a kép nem meggyőző, a lényeg a kivitelezésben rejlik. Dombornyomás, ezüst festék, műanyag koporsó. Mi kell még?


9. Ellen Hopkins: Perfect: Amúgy nem vagyok oda a feliratos borítókért, nem tudom miért, én a megrögzött női alakos vagy virágos borító párti vagyok, de ez egyszerűen csodálatos.


8. Ellen Hopkins: Triangles: Na, itt szintén a betűtípus az, ami teljesen magával ragadott. Mellékesen megjegyzem, hogy annyira sajnálom, hogy Ellen Hopkins következő regényének borítója megint nem éppen sikerült jól.


7. Nina Malkin: Swear: Még a Swoon, az első rész borítója egyedül nekem nem tetszett, erre csorgattam a nyálamat. Rózsaszirmok, vaskerítés, szenvedően elterülő női alak, hangzatos reklámszöveggel. És igen, mindez még teljesen hűen is tükrözi a tartalmat! Ezért még egy bónuszpont jár neki.


6. Carrie Harris: Bad Taste in Boys: Habár a könyvhöz abszolút nem illik, hiszen ez egy humoros, zombis könyv, mégis úgy gondolom, hogy a címmel és a fülszöveggel elég abszurd hatást ér el, pont, mint a regény. És van valami egy ilyen egyszerű képben, amin csak ajkak vannak, amit nem tudok megmagyarázni.


5. Aimée Carter: The Goddess Test: Ez tipikus példája a túl szép a borító és túl jó a fülszöveg, hogy igaz legyen felállásnak. De attól még ez a borító szintén az egyik szívem csücske, egyszerűen csodálatos. (És nem is fekete ruhás a lány. Amiből következik:)


4. Carolyn McCullough: Always a Witch: Fekete ruhás lányok! Már anno, amikor még kis!Gigi voltam, akkor is ilyen képeket gyűjtögettem internetről, és valahogy megmaradt, hogy szeretem az ilyen komor hangulatot árasztó, gótikus ruhás borítókat.

3. Lauren Kate: Fallen – Kitaszítva: És ez is az előző „csoportba” tartozik.


2. Kendare Blake: Anna Dressed in Blood: VÉR! VÉR! VÉR! Egy hátborzongató, fehér ruhás lány vérrel! Hát ahogy ránéz az ember, nem fogja el egy bizonyos hangulat?


1. Dia Reeves: Bleeding Violet: Ennek is a borítójába szerettem bele, az bónusz meggyőző erő volt, hogy a kedvenc kiadóm adta ki. Lila, lila és sok-sok-sok lila, na meg a megszokott elterülő női alak.


TOP 10 BORÍTÓ, 2012-BEN MEGJELENŐ KÖNYVEKBŐL, AMIKET SZERETNÉK OLVASNI. NAGYON:

10. Sarah Cross: Kill Me Softly: Mondtam ám, néha szeretem a virágos borítókat, és persze nem az Alkonyat-style sötét háttéren virágra gondoltam, hanem pl. az ilyenekre. Amúgy a könyv elvileg tündérmesék újramesélése, egy városban, ahol mindenki azzal van megátkozva, hogy újra és újra előadják ezeket a meséket, amiknek itt nem éppen jó vége van.



9. Diana Peterfreund: For Darkness Shows the Stars: Megint fekete ruhás lány, de most az égen! Ez ifjúsági disztópia újramesélése a Meggyőző érveknek. Legalábbis az a könyv inspirálta.


8. Wendy Higgins: Sweet Evil: Ez megint egy nagyon Gigi-barát borító, ahol a jó és a rossz oldalt fényekkel, ruhákkal, színekkel jelzik. Ha minden igaz, angyalos-démonos ifjúsági könyv.

7. Rachel Carter: So Close to You: Igazából itt a vörös hajzuhatag fogott meg, és a lyukacska a felhőkben. :D Alternatív univerzumos vagy időutazós ifjúsági, nem teljesen tiszta ez fülszövegből.


6. Kiera Cass: The Selection: Szép lányos, bár kék ruhás, és én speciel nem szeretem ezt a színt, de ez a ruha úgy megragadta a tekintetemet. Disztópiás, ifjúsági regény, amiből a CW csinálhat sorozatot. (Bár az író eléggé nem kulturált ember, és lehet mégse olvasom el emiatt.)


5. Lara Zielin: The Waiting Sky: És igen, szeretem azokat a borítókat is, ahol nem látszik a modell arca, nem tudom, mi vonz bennük, de nem tudok nekik ellenállni, és olyan figyelemfelkeltő színű kék a lány ruhája is, na és az üvegben tornádó! Persze, ez realisztikus regény, kíváncsi vagyok, hányan hiszik emiatt majd azt, hogy ez fantasy. Alkoholista anyáról szól, és énkeresésről.

4. Brodi Ashton: Everneath: Imádom a pirosat! Imádom a nem teljesen látható modelleket! ÉS AHOGYAN ELOSZLIK A RUHA! Amúgy pedig ez szintén görög mitológiás ifjúsági fantasy könyv… :D Remélem, ezzel nagyobb sikerem lesz.


3. Janet Lee Carey: Dragonswood: Lebegő, fehér ruhás. Gyönyörű. És bónuszban sárkányos is.


2. Jeannine Garsee: The Unquiet: Vizes, tükröződős, egy újabb szerelmem. A könyvhöz is illik, mert nem lehet eldönteni, hogy hallucinál a főhős, vagy tényleg szellemek vannak.


1. J. A. London: Darkness Before Dawn: Igen, igen, meglepetés, megint egy fekete ruhás! És ez vámpíros, poszt-apokaliptikus? Vajon milyen lehet?


A posztot ihlette többek között: a magyar könyves blogger rovat esemény molyon, a listákat innen merítem majd. Ha szeretnétek több szép külföldi borítót látni, látogassátok meg Kellyt és a borító extra rovatát.

Megjegyzések

  1. Rég olvasom már a blogod és észrevettem, hogy elég sok angol nyelvű könyvet olvasol. Ezeket e-book formában, vagy meg is veszed, és ha igen, akkor hogyan szerzed be őket? Csak mert én is készülök venni pár könyvet eredeti nyelven, de nem tudom, hogy hol kéne megvásárolnom őket.

    VálaszTörlés
  2. Bevallom, van olyan, ami e-book, ha nem vagyok hajlandó érte fizetni, mert valami rossz sorozat folytatása, de mazochizmusom miatt olvasom. (Nem, letöltési linket nem fogok ide írni, mert a házszabályokban is benne van, hogy nem írok ki ilyet.) Meg szoktam kölcsönkapni, előnye, ha az ember barátai angolul is olvasnak. :D

    Megvenni bookline-on lehet pár idegennyelvű könyvet, noha a ritkábbakat nem. Arra két megoldás van: www.bookdepository.co.uk/ - itt előre kell fizetni, de kihozzák, nem saját tapasztalat, mert innen én nem tudok rendelni. De barátnőim vásárolnak innen. Viszonylag gyors a kiszállítás, nincs postaköltség és sok-sok akció szokott lenni, tehát olcsók a könyvek. A másik:
    http://prospero.hu/katalogus - Lehet, hogy hónapokat kell várni, vannak ingyenes átvevő helyek, úgy éri meg, a postaköltség sok, és készülj fel, hogy mindig a napi árfolyam szerint kell fizetni, tehát nem biztos, hogy annyi lesz, mint amikor megrendelted. Én innen vásárolok.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem könyvvétel előtt mindig nézzétek meg az árakat a bookfinder.com-on, az afféle árösszehasonlító oldal, mint a konyvar.hu nálunk, csak jobb :)
    A Bookdepository elég sűrűn bizonyul a legolcsóbbnak, és tényleg megbízhatóak, én sokszor vásároltam náluk. Biblio.com és betterworlkdbooks szintén ajánlott. A bookline és a bookstation.hu szerintem elég drága, főleg az utóbbi, legfeljebb antikvár könyvet éri meg náluk venni.
    Gigi, hogyhogy nem tudsz vásárolni a Bookdepón? lehet ám náluk paypallel is fizetni, én is úgy szoktam.

    VálaszTörlés
  4. @kergezerge: nincs olyan kártyám, ami jó hozzá. :D De meg tudom oldani baráti közvetítéssel.

    VálaszTörlés
  5. az nekem sincsen, de nem is kell kártyát megadni, amíg nem akarsz évi százhúszezernél többet tapsolni el :)

    VálaszTörlés
  6. Hello!
    Azt szeretném megkérdezni, hogy tudsz-e Budapesten, vagy bárhol belföldön ahol nagy a választék angol nyelvű könyvek terén?
    Csak mert jobb szeretek személyesen elmenni értük. Köszi!

    Üdv,
    Raven

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Legközelebb ilyen kérdést emailben vagy formspringen. (Tudom, hogy itt elkezdődött erről a beszéd, de nem szeretem az offokat.)
    Nem vagyok pesti, úgyhogy fogalmam sincs, hogy van-e olyan üzlet, ahol nem kell megrendelni, hanem készleten van. De bárki kisegíthet, aki erre jár.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige