Ugrás a fő tartalomra

Sylvia Plath: Az üvegbura


Hogy akadtam rá: A „raise awareness” projektre kerestem könyveket.

EZ AZ ELSŐ KÖNYV, AMIT A CSÖKKENTSD A VÁRÓLISTÁDAT JÁTÉKRA OLVASTAM.

Úgy általában az egészről: A tizenkilenc éves Esther Greenwood élete lehetne akár felhőtlen is. Ösztöndíjjal került be az egyik legjobb iskolába, és egy divatlapnál nyert pályázatot, így még tizenegy lánnyal egy hónapra New Yorkba kerül. Ám bármennyire is kecsegtető lenne számára a jövő, egyszerűen nem köti le semmi sem, és semminek nem tud örülni.

Nehezen ültem neki ennek a véleménynek, mert úgy éreztem, hogy én ehhez kevés vagyok, és őszintén, ez igaz is. Aztán eszembe jutott, hogy bármennyire is akarja jó sok ember elhitetni magával, hogy én igazi kritikusnak képzelem magam, ez a blog azért jött első sorban létre, hogy a személyes benyomásaimat megörökítsem, és jó esetben megosszam másokkal. Tehát, ami ilyen súlyú és kaliberű könyv, mint ez, annál ne várjatok tőlem irodalmi elemzést, mert nem olyan szemmel nézem, egyszerű olvasói szemszögből csak. Előre szóltam…

Nem is tudom, hogy igazából mit vártam a könyvtől, tudtam, hogy depresszióról és öngyilkossági kísérletekről szól, és hogy Sylvia Plath a saját életéről mintázta, de mégsem gondoltam, hogy ennyire hatással lesz rám, és már értem is a sok pozitív kritikát.

Maga a könyv nem rendelkezik nagy cselekménnyel, (ugyan melyik mondanivalóval bíró könyv akciódús?), és sok olyan kritikát olvastam, miszerint az eleje unalmas, és csak a második felétől élvezték. Bevallom, engem az első soroktól kezdve magával ragadott Plath, és miközben olvastam együtt merültem mélyebbre Estherrel, szó szerint fuldokoltam én is az üvegbura alatt. A könyv elején Esther csak sápítozik, hogy neki semmi sem jó, semmi nem felel meg és olyan kedvtelen, bár míg másnál olvastam, hogy ez idegesítette őket, vagy nem értették meg Esthert, sajnos én igen. És talán ezért is tetszett nekem ennyire ez a könyv, mert nem kellett Esthert külső szemlélőként néznem, hanem teljesen együtt tudtam vele érezni. A könyv második felétől derül ki úgy igazán, hogy a főhős depressziós és onnantól kezdve nincs megállás az öngyilkossági kísérletekben.

Sylvia Plath tényleg a saját életéből merített mindent, és míg a történet egy pozitív hangon végződik, utalva arra, hogy igenis meg lehet gyógyulni egy ilyen betegségből, vagy legalábbis küzdeni vele, addig mind Plath élete (hogy mindezek után mégis öngyilkos lett), mind pedig egy könyvbéli szereplő választása, amivel azt sugallta, hogy ez is megeshetett volna a főhőssel, azt mutatja be, hogy sajnos mégis van, akinek ez nem sikerül.

Mivel Plath személyes tapasztalatból ír, ezért meggyőzően festi fel a depressziót, és ránt magával minket (engem legalábbis), eleinte Esther csak tétova, nem tudja, mit kezdjen az életével, aztán szépen fokozatosan rájön, hogy igazából kiskora óta ő nem is volt boldog.

Emellett Esther küzd azzal is, hogy ő író, költő akar lenni, nem pedig háziasszony, és rettenetesen iszonyodik a házasság gondolatától, és a női alárendelt szereptől, és mindent megtesz azért, hogy egyedülálló, karrierista nő legyen.

Azt meg sem kell említenem, hogy Plath gyönyörűen bánik a szavakkal, és még ha érdemleges nem történt, még ha csak Esther háttértörténetét ismertük meg visszatekintésekben (amiből sok van), én ugyanúgy olvastam tovább. Nem mondom, hogy faltam a sorokat, mert a téma miatt egyszerűen nem lehet, de minden sorát imádtam. Egy biztos: mély nyomott hagyott benne. Azoknak ajánlanám, akiket nem riaszt el a depresszió témája, és meg akarják ismerni ezt a betegséget.

Kedvenc karakter: Esther

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: ilyeneknél ez nem számít

Kiadó: Európa könyvkiadó

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 288 oldal

Megjegyzések

  1. Hát, a könyvhöz kapcsolódó írói történet mindneképpen elég durva, a téma is érdekel, úgyhogy azt hiszem, megpróbálkozom majd vele alkalomadtán...

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Ne haragudj, hogy csak így névtelenül idetolakodom. Egy könyv keresése közben akadtam rá a blogodra, és elkezdtem böngészgetni a könyvek között. Ebben a bejegyzésben először arra figyeltem fel, hogy a könyv az öngyilkosságról szól. Végig olvastam a véleményedet, és tudtam, hogy ezt a könyvet muszáj elolvasnom.

    "Emellett Esther küzd azzal is, hogy ő író, költő akar lenni, nem pedig háziasszony, és rettenetesen iszonyodik a házasság gondolatától, és a női alárendelt szereptől, és mindent megtesz azért, hogy egyedülálló, karrierista nő legyen."

    Ez a mondat rettenetesen igaz rám is, és én is eléggé hajlamos vagyok a depresszióra, úgyhogy ha másért nem, hát okulásnak el fogom olvasni a könyvet.
    A blogod ment a kedvencek közé, és még egyszer bocsi a névtelenségért.

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Semmi gond a névtelenség, örülök, ha akár egy posztom is "hasznos" volt. :)

    VálaszTörlés
  4. Most kezdtem el olvasni (elolvastam a kritikád még úgy egy fél éve, aztán kb. egy hete megláttam a nagynéném polcán, visítottam is, hogy azt én most elviszem, és a többi), és eddig olyan, mint... Nem is tudom, mint egy szürreális álom. Egy nagyon furcsa, nagyon szürreális álom, ami valami miatt eszméletlen mód tetszik. (Nem tudok erre jobb kifejezést, én kérek elnézést a szegényes szókincsemért.)

    VálaszTörlés
  5. Egy cikkben ezt olvastam:
    'But let's propose here that you should keep listening to Esther Greenwood. Why? Well, first off, we have a brutally honest, self-critical narrator who is harder on herself that we the readers ever could be. Few pages go by without Esther commenting on her own weaknesses, her inaction, her naiveté, her hypocrisy, even her homophobia when she discusses Joan and DeeDee's relationship with Dr. Nolan.'
    Esther tényleg homofób?

    VálaszTörlés
  6. @Névtelen: Ezt magadnak kell eldöntened, olvass bele. Ez szépirodalom, egészen biztosan nem értem az összes rejtett mondanivalóját, hiszen egyetemen végzett, diplomás emberek értelmi szintjétől hol vagyok.

    Őszintén? Esther (azaz Sylvia, hiszen félig önéletrajzi regény, és az érintettek szerint túlságosan is valósághű volt a könyv) lehet elnyomottan, belenevelten szexista, rasszista és homofób, de nekem nem úgy jött le. Azért lehet, mert nézzünk szét a mai világban, nem tudok statisztikát, de ha kimész az utcára, hányan fognak a nőknek szexista megjegyzést tenni, hányan fognak rasszista megjegyzést tenni, és uramisten, hányan homofóbok, mert valahol a társadalom elnézi és néhol ez a norma. És most a 21. században járunk, a regény pedig 1963-ban íródott, tehát alapvetően egy átlagos módú, fehér lánynak, aki nem homoszexuális persze, hogy új lesz a homoszexualitás, valami elképzelhetetlen (mint sok embernek mostanában). Nekem az az egy jelenet, mikor arról beszélt, mikor rákérdez, hogy ugyan két nő miért kezd egymással, nem tűnt homofóbnak.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

Cassandra Clare: Clockwork Angel - Az Angyal

Hogy akadtam rá: Clare mániás vagyok a fanficjei óta. Úgy általában az egészről: Íme az Infernal Devices 1. része, az új Árnyvadász trilógia, amire annyira vártunk az Üvegváros után. Ismerjük Clare stílusát és szeretjük, ezért nagy volt az elvárás, főleg ugye pasi karakter szinten. De úgy írom le a kritikát, hogy mindenki értse, hiszen ez a kötet is ilyen, nem kell feltétlen előtte olvasni a Végzet Ereklyéit. 1878-at írunk, és a prológusban már találkozunk Willel és Jemmel a két férfi szereplőnkkel, akik nem mások, mint Árnyvadászok, azaz félangyal félember démonvadászok. Most is épp démonvadásznak, miközben egy rejtélyes gyilkosságba botlanak, ami után el is kezdenek nyomozni. Eközben Tessa Gray, ami igazi főszereplőnk megérkezik Londonba, mivel a nagynénje meghalt, és amellett is árva, már nem maradt más neki a világon, csak a bátyja. Igen ám, de hamar rá kell jönnie, hogy a bátyját, Nathanielt elrabolták a Sötét Nővérek névre hallgató warlockok. (Warlockok = féldémonok, akik