Ugrás a fő tartalomra

Tonya Hurley: Lovesick - Vágyakozás

Hogy akadtam rá: A Pongrác kiadónak köszönhetem, hogy felfigyeltem erre a trilógiára.

Úgy általában az egészről: Ez a Szellemlány harmadik, elvileg befejező része. Azért mondom, hogy elvileg, mert a végén ott szerepel a "Vége?" felirat és őszintén remélem, hogy nem lesz itt vége, bár kerek, egész a történet.

A cím fordításomról: Mivel egyszavasak a címek, nem tudtam, mit kitalálni a Lovesick-re, ami visszaadná az angol kifejezést. De essünk neki a kritikának:

Valentin nap köszönt Hawthorne gimire és Scarlet pedig rájön, hogy mennyit változott. Nem hordja már a régi ruháit, máshogy néz ki a szobája, és egyszerűen nem találja önmagát. Azzal a problémával néz szembe, amivel sok tinédzser, próbál rájönni, hogy ki is ő, és miközben változik, vajon feladta-e vele az egész lényét. Mellesleg pedig Damennel sem mennek jól a dolgok.

Charlotte eközben megtalálta álmai pasiját, Elektronikus Ericet, aki az igazi kemény rocker srác. Pam és Prue nem igazán díjazzák ezt az utóéleti kapcsolatot, és felírják annak, hogy Charlotte csak ennyire reménytelenül romantikus, hiszen Damen megszállottja volt, és ezért halt meg főhősünk. A jól ismert Halott Ismeretes csapat ismét egy munka végéhez ért, végre nem kell gyakornokként lelkiismeretet játszaniuk, és bár remélnék, hogy végre bejutnak a Mennyországba, ez koránt sincs így. Újabb, lehetőleg az utolsó, feladat vár rájuk: Őrangyalt kell játszaniuk. Vagyis mindenki kap egy-egy tinédzsert, akire vigyáznia kell, és megoldani a problémájukat.

De ismét három szálon fut a cselekmény: Petulának rá kell jönnie, hogy a halál közeli élmény megváltoztatta, és furcsán úgy érzi, hogy nem neki való az eddigi élete. Vajon mit fog tenni, ami sokkolja az egész iskolát?

A Lovesick, mint neve is mutatja, inkább a szerelemről és a kapcsolatokról szól. Scarletben felötlik, hogy talán mégsem elég jó Damennek, és öntudatlanul is változtat magán, ami persze eleve a tinédzserkorral és a felnövéssel is jár. Szóval a változás, amin Petula is keresztül megy, a másik fő téma. Úgy érezzük néha, hogy magunk sem tudjuk, kik vagyunk, mit akarunk tenni az életben, és ezen mennek át főhőseink.

Charlotte, aki végre azt hiszi, hogy megtalálta a szerelmet, szintén nehéz dolgok elé áll. Megtanulja, hogy mit jelent feláldozni valamit a legjobb barátjáért, és ez is még rendkívül szívbemarkoló a történetben: Scarlet és Charlotte barátsága. Hurley nem követi el a hibát, hogy a főhős lányoknak a szerelem lesz a világ középpontja, szinte jobban érződik a két lány barátsága, hogy bármit megtennének egymásért, mint a szerelem. Kiemeli, hogy a barátok ugyanolyan fontosak, mint egy lelki társ, és igazából a könyv Scarletet hívja Charlotte lelki társának. Ezt díjazom a mostani kissé felelőtlen ifjúsági olvasmányok között, ahol a főhős lány csak a fiúra tud összpontosítani.

Kapunk pár új szereplőt, hiszen most is van Halott Ismeret, bár most csak három lányt "látunk," hogy miként haltak meg és annyira nem is túlvilági már ez a rész, ezért a rémmese stílus kicsit lekopott, vagy csak én szoktam meg a szellemeket, és inkább egy szívmelengető történet a barátságról.

Meglepett viszont, hogy van benne egy olyan fordulat, amire nem számítottam, hiszen semmi utalás nem volt rá. Nem is vártam nagy történetet, hiszen eddig is semmi nagy nem volt, csak a tinédzserek átlagos kis dolgai, amik azért az életben sokat számítanak, de most mégis sikerült egy apró csavart beletenni, ami feldobta a könyv értékét egy hatosra. Akinek tetszett az első két rész, annak ez is fog. Ugyanazt a színvonalat hozza, mint a Szellemlány, és annyira nem akarom elfogadni, hogy ez legyen a sorozat vége. Tudom, hogy trilógia, és lezárt is a történet, és keserédes is a vége (legalábbis számomra), de annyira hozzánőttem Scarlethez és Charlotte-hoz, hogy nem akarom őket elengedni. :)

Apró megjegyzés, a könyv trailerében elhangzó számot a történetben az egyik szereplő írta. :) Úgyhogy tökéletes közben hallgatni: [LINK]

Kedvenc karakter: Charlotte, Scarlet, Damen, Pam, Eric

Ami kifejezetten tetszett: A csodálatos gondolatok, idézetek, az egész történetötlet

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Megjegyzések

  1. Azt szeretném kérdezni, hogy ez a könyv ár megjelent-e már MAgyarországon ? vagy ez csak az angol változat van meg?

    VálaszTörlés
  2. Kedves névtelen!

    Ez még csak angolul jelent meg, pontos magyar megjelenési dátumról még nem tudok.

    VálaszTörlés
  3. huhuu köszii :) majd ha tudsz vmit hogy mikor jelenik meg akkor megírhatnád ide :)

    VálaszTörlés
  4. Írtad, hogy a könyv végén ezt írta az író: Vége?. Ez azért van, mert lesz egy karácsonyi kiadás, vagyis már van, csak Amerikában, sajnos mi magyarok kicsit le vagyunk maradva, de itt megtalálhatod: http://www.goodreads.com/book/show/15802279-ghostgirl-xmas-spirit

    VálaszTörlés
  5. @Sára: Kétlem, hogy amikor ezt írta az írónő (2 éve), akkor ezt tudta. Mert ez a karácsonyi, csak e-novella, nem is teljes regény méretű, szóval érdemleges lezárást és nem várok tőle.

    VálaszTörlés
  6. *én, csak úgy látszik az írás nem megy. :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Cassandra Clare: City of Glass - Üvegváros

Hogy akadtam rá: Először lett a Harry Potter, aztán sok-sok fanfic író. Köztük Cassandra Claire, aki miatt életemben először fent maradtam egész este, hogy elolvassam a ficét, a Draco Trilógia első részét. Hamarosan megtaláltam a második részt, de akkor nem voltam jó angolos, nem tudtam tovább olvasni. Viszont megszerettem az írását. Imádtam a humorát, saját magát is kiparodizálta, és a cselekmény. Isteni. Lehet, hogy másnak a Gyűrűk Ura titkos naplók ismerős. Azt is ő alkotta. Csak leszedte netről műveit, mert megalkotta első regényét, a City of Bonest, és felvette a Cassandra Clare írói nevet. Úgy általában az egészről: Alig vártam ezt a könyvet, hogy megtudjam végre, mi lesz Claryvel és Jace-szel, és ki hal meg? Ugyanis a szerző elárulta, hogy az egyik Lightwood meghal. Az Alec fanok elkezdtek poénkodni, hogy kinek a halála viselné meg Alecet és hogy akkor inkább haljon meg Max, Alec kistestvére. A kritika innentől spoileres AZ ELSŐ KÉT RÉSZRE NÉZVE! A HARMADIK RÉSZBŐL FŐBB DOLGOK...

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú...

Cassandra Clare: City of Bones - Csontváros

Hogy akadtam rá: Először lett a Harry Potter, aztán sok-sok fanfic író. Köztük Cassandra Claire, aki miatt életemben először fent maradtam egész este, hogy elolvassam a ficét, a Draco Trilógia első részét. Hamarosan megtaláltam a második részt, de akkor nem voltam jó angolos, nem tudtam tovább olvasni. Viszont megszerettem az írását. Imádtam a humorát, saját magát is kiparodizálta, és a cselekmény. Isteni. Lehet, hogy másnak a Gyűrűk Ura titkos naplók ismerős. Azt is ő alkotta. Csak leszedte netről műveit, mert megalkotta első regényét, a City of Bonest, és felvette a Cassandra Clare írói nevet. Várható magyar megjelenés: Könyvmolyképző kiadó - november, december ??? Úgy általában az egészről: IMÁDOM! IMÁDOM! És megint csak IMÁDOM! Miután kiüvöltöztem magam belevágok a kritikába. Az egész egy idézettel kezdődik, Clare imádja a verseket és a Bibliát, néha a szereplők is abból idéznek. Adott egy lány, Clary, a legszimpatikusabb női karakter eddig olvasásom során. Imádja az animéket, r...