Cynthia Leitich Smith: Tantalize (Kínzás)

Hogy akadtam rá: Szemeztem vele angolul, Cassandra Clare ajánló listáján is rajta volt, végül Nancy a kezembe nyomta.

Úgy általában az egészről: Quincie Morris egyetlen örömforrása az étterem, amit örökölt, miután szülei balesetben meghaltak. Igaz, hogy tizenhét éves, de hát kit érdekel ez Amerikában, ő szimplán bármilyen végzettség nélkül vezetheti az üzletet, szintén képzetlen, drogos, alkoholista és nőfaló nagybátyjával, D bácsival. Mivel az étterem eléggé nem ment a konkurencia miatt, itt az ideje, hogy Quincie felújítsa, és a téma nem más lesz, mint a vámpírok. Ugyanis nagyon népszerűek ebben a világban a vámpírok, csakhogy közel ötven éve nem láttak egyet sem, mert bujkálnak a világ szeme elől. Persze, ez nem akadályozza meg Quincie-éket, hiszen ott van a legjobb barátja, aki oltári helyes, oltári okos, és nem mellesleg oltári félvérfarkas, aki mindent tud a vámpírokról, legalábbis ezt állítja, szóval alapanyag van az ötletekhez. Quincie legnagyobb bánatára, hiába álmodozik arról, hogy egy farkas (vagy éppenséggel egy bizonyos farkas) magáévá tegye, nem sikerül felhívnia magára a figyelmét, bármennyire is dörzsölgeti a mellét Kieren (a vérfarkas csávó) karjához, őt csak a lány keze érdekli (mondjátok, hogy itt nem csak én gondoltam totál másra, kérlek). Viszont ami nagyobb probléma az étteremnek, hogy a főséfet megölik, két méterre a főhőstől, aki elmélyülten nézi a farkasok párzási szokásait a tévében, és a legnagyobb meglepetésére Kieren pólója véres, és a gyilkosság farkas támadásnak látszik. Vajon ki lehet a gyilkos? A rendőrök is ezt kérdezik.

GIGI OLVASMÁNYAI – könyvvéleményes blog

március 10. – szombat

Fizetett hirdetés

KÖNYVEK kategória*

 Cynthia Leitich Smith keres bátor olvasót, akiket nem zavar egy halom sületlenség és nevetséges helyzet, ezek mellett az élettelen szereplők.

Olyannyira különleges a könyv, hogy mivel ez véletlen sem csak egy étteremről szól, ezt úgy próbáljuk meg hangoztatni, hogy a könyvet az alábbi részekre osztjuk fel: előétel, első fogás, második fogás, édesség. Ha ez még nem elég meggyőző, a fejezetek 2-3 oldalasak és olyan hangzatos címeket viselnek, mint „Iskola és más szar dolgok,” „Puff!” „Ki akarom szívni a véred (magyar akcentussal leírva)” „Szemfog shui” (fang shui feng shui helyett – Éritek? Fájt, ugye?). Sőt, hogy bemutassuk a nagyszerű fogalmazást, itt van pár példa mondat, hogyan is ábrázolja Smith a romantikát:

„Aztán Kieren körme követte a mintát a felfordított tenyeremen.” (Gigi megjegyzése: itt az élet-, sors- és egyéb vonalakra gondol.)

„Kieren orrlyukai kitágultak, amit kifejezhetetlenül férfiasnak találtam.” (Hát, kinek mi.)

„Én is gúnyosan elvigyorodtam. Mindig szarul teljesítettem azokon az órákon, amin együtt voltam Kierennel, de annyira mesésen nézett ki. Nem tudtam, mit tenni ellene. Ő az egyike a jó fiúknak, gondoltam.” (Bónusz bébi mókus** annak, aki megfejti ezek a mondatok, hogyan is függnek egyáltalán össze.)

Azt hiszem, itt fel is adom a vidám hangnemet, pedig esküszöm próbáltam, hogy a könyvben szereplő hirdetésekhez hasonlatosan írjam meg ez a kritikát. (*ilyen stílusban voltak a hirdetések a könyvben, azt hivatott utánozni.) Egyedül tényleg az tetszett a könyvben, hogy belenyomtattak újságkivágásokat és magát az étlapot, de ezen kívül maximum a betűtípust tudnám kiemelni, amivel a fejezetek kezdőbetűi voltak írva, azok szépek.

A cselekmény annyira nem létező, hogy még tetőpontja sincs a történetnek, és hiába próbál védekezni bárki azzal, hogy ez sorozat, ez úgy sorozat, hogy a negyedik kötetben fognak találkozni a három kötet szereplői, tehát ide kéne valami befejezés. No de ne szaladjunk annyira előre. Azt várnánk egy fantasy könyvtől, ami gyilkossággal nyit, hogy legalább kicsit nyomoznak benne, na, ez itt nincs, helyette azon szenvedünk, hogy jajj, egy hónap múlva megnyit ez a csodálatos étterem, és ki kell találni, mi lesz a megnyitó menü, és milyen ruhát vegyen fel a séf, meg a főhős is. Persze az új séfnek, aki ugye férfi (hö-hö 21 éves) 150 oldalon át keressük a megfelelő ruhát, míg a főhősét csak úgy összedobják, hozzáteszem, ki is dörzsöli a megnyitón a ruha anyaga a főhős mellbimbóját, és ez aztán akkora dráma!

Igazából másról tényleg nem szól, minthogy ételeket kóstolunk, noha nem főzünk részletesen, hála a jó égnek, az olvasó a 4. fejezettől tudja ki a gyilkos, annyira egyértelmű, de a főhősnek még akkor se esik le, mikor ezt elmondják neki. Nyilván a legjobb barátját, élete szerelmét fogja gyanúsítani… mert ennyire szereti.

És ez a másik szál, amit nem értettem. Romantika kellett bele, mert az kötelező, sőt, szerelmi háromszög, a szokásos legjobb barát vs. új, helyes fiú férfi elemekkel. Amit nem tudok felfogni, ha akkora a nagy szerelme Quincie-nek Kieren iránt, hogy jut eszébe gyanúsítani. Értem én, hogy a legtöbb esetben a lányok elvakultak, és jó dolog az, ha gyanúsítja a pasiját, de itt konkrétan semmi oka nincs rá, csak annyi, hogy ő bizony vérfarkas. (Hadd jegyezzem meg, hogy a vámpírok itt képesek farkassá válni, és erről mindenki tud, szóval ja, biztos vérfarkas volt a tettes.) Aztán ott van a másik nagy szerelme, az új séf, akivel szexi bokasimik vannak és ennél nagyobb vonzódásos jelenet nincs is.

Talán azért nem sikerült semmit éreznem a könyv alatt, egyrészt mert ez egy tipikus szóhányadék valami, nem regény, másrészt mert nincsen karakterizálás se. Quincie-ről azt tudjuk, hogy korán kellett felnőnie, mert ő este is dolgozni jár, illetve éjfélkor megy haza az étterméből, de ugyanakkor gimibe is ugyanúgy megy, és ő aztán az über-felnőtt, mindenki meg is jegyzi. Mégis olyan abszolút hülyeségeket csinál, mint például, amikor sorozatgyilkos van szabadlábon, aki valószínűleg természetfeletti, fogja magát és egyedül megy haza éjnek évadján. Amúgy meg olyan fura dolgai vannak Quincie-nek, mint: arra gondol, milyen amikor a nagybátyja szexel, hagyja, hogy a nagybátyja barátnője lesmárolja (!), pedig utálja a csajt, és élvezi is (!) a felnőttel való csókolózást. (Ez olyan szinten beteg, erre nem tudok már mit mondani, és meg sincs magyarázva ennek a miértje.) És nem mellesleg a saját vérét issza. Poénból. (Legalább nem a menstruációs vérét, hála az égnek.)

Ha már vérfarkasos-vámpíros nyílt mágiás univerzumos könyv, az olvasó legalább elvárná, hogy legyen valami fantasyszál. Nagyon sok ifjúsági fantasy regényben van az, hogy beharangozzák, hogy ez milyen fantasy, aztán inkább csak azért dobnak bele egy-két lénynevet, hogy megvegyék a fantasy kedvelői, mert az most jól fut. Itt inkább sírva kértem volna az írónőt, hogy ne dolgozza ki a világát, de megtette, én pedig csak ültem és néztem, hogy vajon minek a hatása alatt írhatta ezt a könyvet. Hadd mutassam be a vérfarkasokat, akiknek a falkájába úgy lehet bejutni A) elég erős vagy (ez még reális is, mivel állatiasok és a dominancia számítana) B) elég okos vagy – ergo meg kell írni egy tesztet. Vajon hány pontot kell elérni a vérfarkas teszten, hogy bejuthassunk? Meg komolyan milyen kérdések lehetnek? „Ott egy nyúl, mit teszel? A) megeszem B) megsimogatom” – Inkább bele se merek gondolni. Aztán a vérfarkasok itt 100%-kal erősebbek, mint az emberek, ez nem meglepő, DE (!) félnek az emberektől, mert ők erősebbek. (MI VAN?!) A vérfarkasokat minden golyó megsebzi, nem csak az ezüst, de ezt terjesztették, és így követik, hogy ki az, aki rájuk vadászik, hogy ők maguk adják el az ezüstgolyókat. Na, álljuk meg egy szóra. Nyílt mágiás univerzum –> előbb-utóbb az ilyen alapvető mítoszok csak tisztázódnak. Meg eladják a lőszert, amitől ugyanúgy bajuk eshet, miért nem akkor ölik meg a szerencsétleneket, amikor kérik a lőszert? Miért utána nyomoznak? A farkasok ezek mellett ORRA és SEGGRE támadnak, nem torokra. (Mit is képzeltem, hogy sejtek bármit is a farkasok étkezési szokásáról.) Emellett pedig ilyen vérállatokkal bővült a repertoárunk: vértatu, véroposszum (akinek az egyetlen képessége, hogy ember formában is tud halottat játszani – akárcsak én eme könyv hatására), és vérkeselyű. (Amúgy én felettébb sok vérállatot elbírok, tehát a vérhiénával, vérnagymacskával és a vérkrokodillal nem volt bajom itt sem, mert azoknak van mitológiai alapja, hiszen minden népnek megvolt a maga rettegett RAGADOZÓ állata, amiktől féltek és mondákat szőttek köréjük.) Térjünk át a vámpírokra! Van egy csaj, aki vámpírnak hiszi magát, mert az menő, de amúgy ember, mégis a szüzek vérét issza, mert eladják neki. (Ez csak nekem beteg, meg én nem tudom elképzelni?) Amellett pedig a vámpírok ellen úgy védekeznek, hogy fokhagyma illatú gyertyát égetnek. (Hol lehet olyat kapni? Tudom, hogy lehet csinálni is, de én venni akarok!)

Azt hiszem, ezek után jöjjön a „vidám hiba lista:™”

– Ha a mögöttünk lévő szobában dulakodás hangjai hallhatóak, és nem érkezik válasz a kérdésünkre, hogy „jól vagy,” akkor biztosan nem éppen betörtek és épp megölik az illetőt, nézzük tovább a tévét.

– Próbáljunk meg segíteni egy olyan sebesültön, aki darabokban fekszik a földön, kitépett torokkal, csak azért, hogy összevérezzük magunkat, és tudjon kit gyanúsítani a rendőrség.

– Miután meghalt az apa-pótlékunk, egy nap után érezzük jól magunkat, a gyász az ilyen rövid ideig tart.

– Ha a pasink harapása (mert vérfarkas) halálos, akkor arra vágyjunk, hogy megharapjon.

–  Csodálkozzunk azon, hogy egy vérfarkas jobban hall nálunk, és ha éppen kiszagolt valamit, mi is próbáljuk meg kiszagolni, mert mi emberek vagyunk, és ez logikus.

– Ha ránézünk egy németjuhászra, töprengjünk el, hogy a vérFARKAS pasink, ha átváltozik, vajon így fog-e kinézni. Nem erősségem a biológia, de akkor is a farkas meg a kutya azért megkülönböztethető.

– Amikor üldöz minket valaki a sötét utcán, és van egy papírzacskó a kezünkben, azt tegyük le, mert lelassít. – Elgondolkozom, hogy hány kiló levest vihetett a főhős egy kezében.

– A főhős 17 évesen legyen alkoholista, és ez példamutatásként legyen a könyvben. Nyilván nem feltűnő, ha az egyetlen legális gyámja itatja naponta több liter borral. Nyilván. (Ahogy az sem, hogy a főhős nem eszik egy hónapon át és nem hal meg.)

– Ha egy irodában állunk és le kell írnunk egy címet, és minden tele van tollal meg papírral, a tenyerünkre írjuk a címet.

– Ha nagyon okos, titokban élő vámpírok vagyunk, publikáljunk ugyanazon név alatt, több könyvet évszázadokon át, hogy a hülyék is megtalálhassák a neten, hogy vámpírok vagyunk.

**ÉS A BÓNUSZ: az egyik édesség ez volt a könyvben: hűtött, nyúzott, bébi mókus narancsos konyakban párolva, mézes-tejszínes mártásban.

Megjegyzés: A kötetek címe sorrendben: Tantalize, Eternal, Blessed, Diabolical – ezek a szavak annyiszor szerepelnek, hogy lehet szép ivós játékot játszani.

Megjegyzés 2: A nevekről ne is beszéljünk. Quincie? Kieren? Yani? A kötet közepén pedig Henryből Bradley-t csinálnak, mert nem tudom miért.

Kedvenc karakter: bébi mókus

Ami kifejezetten tetszett: lehet rajta sírva röhögni

Ami nem tetszett: lásd fentebb

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 2/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Candlewick

Kiadás dátuma: 2008. július 22.

Oldalszám: 336 oldal