Ugrás a fő tartalomra

Könyvek és sorozatok, amikkel szemezek - Part I

Jártam-keltem interneten és csomó regénnyel/sorozattal találkoztam. Ezek között van angol is, magyar is. Tudom, így is sok a listám, de hát a könyvolvasás nálam nem csak hobbi és életforma, már-már inkább betegség. :D Ezért felsorolok itt egy szép hosszú listát, és bátran kommentezzektek, ki mit olvasott, ki mit ajánl. Vagy esetleg melyik tetszett meg így fülszövegből. (Angolokhoz saját magam fordítom le a fülszöveget.) Lássuk a listát:

Carolyn MacCullough: Once a Witch (Egyszer egy boszorkány):
Tamsin Greene hosszú boszorkányok sorából származik, és neki kellett volna a Legtehetségesebbnek lennie. Most tizenhét évesen Tamsin egy Manhattani bentlakásos iskolába jár, távol a családjától. De amikor egy jóképű, fiatal professzor összetéveszti a nagyon Tehetséges nővérével, Tamsin beleegyezik, hogy a férfi számára megkeressen egy elveszett családi ékszert. A kutatás - és az ismeretlen - sokkal baljósabbnak bizonyul, mint ahogy először látszik, végül pedig Tamsint a kincsvadászat időn át vezeti, amivel kideríti igazi valójának titkát, felfedezi a családja bűneit, és szabadon ereszt egy olyan bosszúszomjas erőt, ami mindannyiukat elpusztíthatja. Ez a lenyűgöző történet felvidít, elbűvöl és teljesen elvarázsol.

Lauren Myracle: Bliss (Bliss = boldogság, de a főszereplő neve is ez):
Annyi megjegyzést ehhez hozzáfűznék, hogy ő bizony az a Lauren Myracle, aki írt a Pokoli Báléjszakák kötetbe. Szóval a fülszöveg:

A New York Times bestseller írója, Lauren Myracle egy idegborzoló, elfelejthetetlen történetet ajánl nekünk barátságról, ami nagyon, nagyon rossz útra tért.
Lauren Myracle beleviszi az éles megértését a tinédzser drámákról egy hipnotikus horror sztoriba, ami egy csavaros barátságról szól.
Amikor Bliss hippi szülei elhagyják a kommunát és lányukat a zárkózott, elegáns Atlantai környéken élő nagymamához száműzik, olyan, mintha egy idegen bolygóra szállna. A naiv Bliss egyetlen útmutatója az új környezetében, amit Az Andy Griffith Showban lát. De Mayberry elég szegényes felkészítő a Crestview Akadémiéba, egy elit iskolába, ahol a jelen feszültsége és a múlt sötét titkai erőszakkal fenyegetnek. A nyitott szívű Bliss elkeseredetten vágyik új barátokra, így tökéletes áldozata lesz egy olyan bajos lánynak, akinek a mániája egy régi halálesettel Blisst és mindenkit, akihez kedves halálos veszélybe sodorja.
Lauren Myracle a mindenütt előforduló barátságot ebben a regényében egy új, sötét helyre helyezi.

Meredith Ann Pierce: The Darkangel (A sötét angyal) - trilógia:
Aeriel szolgálólánynak választania kell aközött, hogy vagy elpusztítja vámpír mesterét a gonosz cselekedetei miatt, vagy megmenti őt szépségéért és egy kevés kis jóságért, amit benne látott.

Margaret Mahy: Az Átváltozás: (Megjelent magyarul)
A tizennégy éves Laura Chant a serdülő lányok hétköznapi életét éli valahol Új-Zélandon. Szülei elváltak, ő és hároméves öccse anyjukkal élnek, aki egy nem túl jól fizető könyvesboltban dolgozik. Laura jól tanul, vigyáz a kisöccsére amikor anyja délutános, s persze mint nagylány, érdeklődik a fiúk iránt. Ugyanakkor van Laurában valami különös is: előre megérzi az életében bekövetkező eseményeket. Így történik akkor is, amikor kisöccsét hatalmába keríti egy magát régiségboltosnak kiadó, a távoli múltból érkező szellem, s elkezdi felélni a kisfiú életerejét. Laura jól látja, mi történik, de tehetetlen. Elkeseredésében egy felsőbbéves iskolatársához, Sorensenhez fordul, aki a lány gyanúja szerint mágikus képességekkel rendelkezik.

Cynthia Leitich Smith: Tantalize (Kínzás):
Quincie Morris sosem érezte magát ennél magányosabbnak. Szülei meghaltak és a hibrid vérfarkas első szerelme azzal fenyegeti, hogy olyan útat választ, ami örökre elválasztja őket. Aztán, ahogy épp készülne megnyitni a menő vámpír témájú éttermet bácsikájával, egy brutális gyilkosság miatt újabb séf után kell nézniük. Vajon Quincie át tudja változtatni az új alkalmazottukat egy kulináris Sötét Nagyúrrá még a megnyitás estéje előtt? Vajon nagy sikert tud aratni a tömeg körében az álagyarakkal, olcsó köpenyével és a vörös kontaktlencséivel - vagy ez a komoly arc többet rejt? Ahogy az emberi és a természetfeletti erők összecsapnak, egy halálos szerelmi háromszög alakul ki, és a vonal ragadozó és áldozat között kezd elmosódni. Ki játszik kit? És meddig képes Quincie játszani, mielőtt elveszít mindent? A TANTALIZE Cynthia Leitich Smith finom debütáló regénye, ami bebizonyítja, hogy kiemelkedő sötét fantasy író.


Cynthia Leitich Smith: Eternal (Örök):
Miranda legalább a buli lelke: csak annyit kellett tennie, hogy meghalt. Miután nem más karolta fel és fogadta örökbe, mint az éppen uralkodó Drakula Királya, Miranda középiskolás színésznőnek készülő életét lecseréli a csillogó, királyi és pokoli éjszakákra. Eközben a vakmerő és szerető őrangyalának, akit lefokoztak emberi külsővel, hogy a hercegnő személyi asszisztense legyen, meg kell oldania a feladatát, mielőtt a Mester Halálnapjakor rendezett gála elérkezik, ami elég gyorsan közeleg. Vajon Zachary meg tudja menteni a lány lelkét és vissza tudja magát váltani, mielőtt minden pokol lakója megérkezik, szó szerint, a kastély küszöbére? A váltakozó nézetekből a vámpír Miranda és az angyal Zachary vezet minket végig a gyilkos örök arisztokrácia között, ahogy veszedelmes - és sokszor sötéten fergeteges - szerelmi történetet játszanak éveken át.

Scott Westerfeld: Midnighters (Éjféljárók) sorozat:
(A sorozat részei: The Secret Hour - Titkos óra, Touching Darkness - A sötétség érintése, Blue Noon - Kék dél)
Az első rész fülszövege:

Miután a tizenöt éves Jessica Day Bixbybe, Oklahomába költözik rájön, hogy tagja egy olyan emberek csoportjának, akiknek megvan az a különleges képessége, hogy ősi lényeg ellen harcoljon, akik egy órán át rejtve élnek éjfélkor; olyan lények ezek, akik úgy tűnik, eldöntötték, hogy elpusztítják Jesst.

Justine Larbalestier: Liar (Hazug):
Micah őszintén elismeri, hogy megrögzött hazudozó. És talán ez az egyetlen igaz dolog, amit elmondhat neked. Évekig szívatta osztálytársait, tanárait, sőt még szüleit is. De mikor fiúja, Zach brutális körülmények között meghal, talán a sokk elég ahhoz, hogy helyrehozza őt. Vagy talán nem. Főleg, amikor olyan természetesen hazudik, mint ahogy a levegőt veszi. Tényleg Micah randizott Zach-kel? Vagy igazából Sarah volt az igazi barátnője Zach-nek? És vajon a történetek, amit Micah mond arról, hogy örökölt egy "családi gént," igazak vagy csak a fejében léteznek?
Lélegzetelállító a cselekményvezetés, és a pszichológiailag legösszetettebb fiatal nő narrálja, a Liar egy olyan hullámvasút, amitől az olvasók mindenáron az igazságra vágynak. Őszintén.

Justine Musk: Uninvited (Hivatlan):
Kelly Ruland világa darabokra zuhan, mikor bátyja, Jasper elsétál egy autóbaleset egyetlen túlélője mellett... és egészen addig meg sem áll, míg el nem hagyja a várost. A lány nem akarja elhinni, hogy tényleg Jasper volt a hibás - de akkor miért szökött el? Hogy hagyhatta el Kellyt és a szüleit? Most pedig az eddig kitűnő tanuló és atléta Kelly küszködik, hogy érdekelje őt bármi is, alva járva kószál az iskolában, és veszélyes magatartással kísérletezik, hogy megpróbálja betölteni az űrt magában.

Aztán egy este Jasper visszatér... de nem egyedül. Valaki követte őt hazáig. Valaki, aki az igazság mögött rejtőzik, aki a tudás és a nem tudás között lebeg. A neve Archie, és ő az az idegen, akit sosem akartak ismerni, a vendég, akit sosem hívtak meg. És épp arra készül, hogy kihívja Kellyt és Jaspert egy olyan játékra, ami olyan árat követel, amit talán nem akarnak megfizetni...

Annette Curtis-Klaus: Blood and Chocolate (Vér és csokoládé): (Ha jól sejtem, ebből készült az azonos című film is):
Hogy egy ember fiúba esett bele, egy gyönyörű tinédzser vérfarkasnak muszáj megküzdenie mind a falka társaival, mind a városiak félelmével, hogy eldöntse, hova tartozik és kivel.

Annette Curtis-Klaus: Silver Kiss (Ezüst csók):
Egy rejtélyes tinédzser fiú, aki sötét titkot rejteget segít Zoénak, hogy szembenézzen édesanyja halálos betegségével.

Megan Whalen Turner: The Thief (A tolvaj) - sorozat:
A Király mágusa azt hiszi, tudja, hogy hol van egy ősi kincs - a Hamiathe Ajándéka. Hogy megszerezze, szüksége van egy tehetséges tolvajra és Gent választja a Király börtönéből. A mágust csak a tolvaj képességei érdeklik, hogy Gent mit érdekel, azt bárki kitalálhatja. Egy kedvelhető szélhámos, Gen sok panaszkodással és kevés kellemmel viseli el a nehéz utazást, de megmutatkozik vérmérséklete mikor kétszer is ellopja az Ajándékot és kockára teszi életét a társaiért.

Robin Wasserman: Skinned (Megnyúzva) - sorozat:
Lia Kahn tökéletes volt: gazdag, gyönyörű, népszerű. A balesetig, ami majdnem megölte. Most egy új testbe töltötték, ami csak embernek látszik. Lia sosem érez többé fájdalmat, sosem fog öregedni, és igazán sosem halhat meg. De a barátai elfordultak tőle, fiúja elárulta, és elidegendett a régi életétől.

A társadalom szélére szorítva, Lia csatlakozik a többiekhez, akik olyanok, mint ő. Csodabogaraknak nézik őket. Utálják őket... és félnek tőlük. Mindennek számítanak, csak embernek nem, és a legtöbb ember szerint, ez a legnagyobb bűn - amiért nagy árat kell fizetniük.
Carrie Ryan: The Forest of Hands and Theet (Kezek és fogak erdeje):
Mary világában egyszerű igazságok vannak. A Testvériség mindig jobban tudja. Az Őrzők megvédenek és szolgálnak. A Szentségtelenek sosem engednek. És mindig maradj a kerítésen belül, ami a falut veszi körbe, a kerítés, ami megvédi a falut, a Kezek és Fogak Erdejétől. De Mary igazságai lassan cserben hagyják őt. Olyan dolgokat tud meg, amiket sosem akart tudni a Testvériségről és a titkaikról, az Őrzőkről és az erejükről, a Szentségtelenekről és a könyörtelenségükről. Amikor a kerítés csődöt mond és a világa káoszba borul, választania kell a faluja és a jövője között - és aközött, akit ő szeret és aki őt szereti. És el kell fogadnia az igazat a Kezek és Fogak Erdejéről. Vajon lehet élet egy olyan világban, amit oly sok halál övez?
Sarah Rees Brennan: The Demon's Lexicon (Démon Lexikon) - sorozat:
Nick és testvére, Alan egész életüket azzal töltötték, hogy menekültek a mágia elől. Apjukat megölték, édesanyjukat őrületbe kergették a mágusok és a démonok, akik erőt adtak nekik. A mágusok egy olyan bűbájért vadásszák a Ryves családot, amit Nick édesanyja loptt el - egy bűbájért, ami életben tartja őt - és annyira akarják vissza, hogy még ölni is képesek érte.

A veszély még nagyobb lesz, amikor egy fiú és a lány testvér keresi fel a Ryves családot segítségért. A fiú a démonok jelét viseli, a halál jelét, amit szinte semmi sem tud eltüntetni... és amikor Alant szintén megjelöli egy démon, Nick is kétségbeesetten akarja őt megmenteni. Az egyetlen mód, hogy ezt megtegyék, hogy megöljék az egyik mágust, akik elől olyan régóta bujkáltak.

A halálos macska-egér játékba csábulva, Nick gyanakodni kezd testvérére, hogy hazugságot mond hazugság után múltjukról. Ahogy a mágusok Köre utoléri családjukat, Nick rájön egy titokra, ami mindannyiukat elpusztíthat.
Francesca Lia Block: Pretty Dead (Szép halott):

Charlotte egy gyönyörű kúriában él, ami a Csendes-Óceánra néz. Régi, gyönyörű dolgok veszi körbe a lányt, és régi, gyönyörű ruhák, de Charlotte egyedül éli meg, az irigység tárgya. Az emberek azt hiszik, hogy a szülei mindig vakációznak Európában. Azt hiszik, hogy tökéletes élete van. De annyira magányos. És már majdnem egy évszázada halott. De amikor a legjobb barátja meghal, egy új románc és az első szerelem hirtelen megjelenik, Charlotte egy sötét alku alanyává válik, ami talán megadhatja neki az egyetlen dolgot, amire vágyott - az esélyt, hogy ismét ember lehessen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

Cassandra Clare: Clockwork Angel - Az Angyal

Hogy akadtam rá: Clare mániás vagyok a fanficjei óta. Úgy általában az egészről: Íme az Infernal Devices 1. része, az új Árnyvadász trilógia, amire annyira vártunk az Üvegváros után. Ismerjük Clare stílusát és szeretjük, ezért nagy volt az elvárás, főleg ugye pasi karakter szinten. De úgy írom le a kritikát, hogy mindenki értse, hiszen ez a kötet is ilyen, nem kell feltétlen előtte olvasni a Végzet Ereklyéit. 1878-at írunk, és a prológusban már találkozunk Willel és Jemmel a két férfi szereplőnkkel, akik nem mások, mint Árnyvadászok, azaz félangyal félember démonvadászok. Most is épp démonvadásznak, miközben egy rejtélyes gyilkosságba botlanak, ami után el is kezdenek nyomozni. Eközben Tessa Gray, ami igazi főszereplőnk megérkezik Londonba, mivel a nagynénje meghalt, és amellett is árva, már nem maradt más neki a világon, csak a bátyja. Igen ám, de hamar rá kell jönnie, hogy a bátyját, Nathanielt elrabolták a Sötét Nővérek névre hallgató warlockok. (Warlockok = féldémonok, akik