Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2014

Victoria Schwab: Felszabadulás

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: Az Archívum 2. része. Úgy általában az egészről: Közel három hét telt mióta Owen, a renegát Történet megpróbálta lerombolni az Archívumot, a helyet, ahol a holtak emlékképének másolatait őrzi. Mackenzie, a fiatal Őrző, akinek feladata a megszökött Történetek visszavitele, megakadályozta ezt, méghozzá úgy, hogy Owent a semmibe lökte, így a fiúnak végleg vége, mégis kísérti Mac álmait. A gond csak az, hogy Mac egyre fáradtabb és a rémálmok lassan átfolynak az ébrenlétbe, és így a lánynak még nehezebb az új iskolai tanévvel és az új iskola társaival megbirkózni, habár már első nap felkelti az ügyeletes szívtipró figyelmét. Ráadásul kiderül, hogy Wesley is tartogat titkokat, mint például, hogy abba az elit iskolába jár, ahova Macet íratták. De persze egy Őrző élete nem lehet ennyire egyszerű: Sorra tűnnek el emberek rejtélyesen, amihez valami köze van Macnek. Jajj, ez a könyv! Az első részbe egyből beleszerette

Ben Aaronovitch: London folyói

Hogy akadtam rá: Sokat hallottam róla külföldi oldalakon, és lecsaptam rá, mikor végre megjelent magyarul. Sorozat: A Peter Grant sorozat 1. része. Úgy általában az egészről: Peter Grant, újonc rendőr nem vágyik másra, minthogy elkerülje a papírmunkáért felelős egységhez való áthelyezését, és hogy levegye a lábáról a kolleganőjét, Lesley-t. Egyikkel sem halad valami fényesen, ám karrierjét az menti meg – és ezzel egyidejűleg veszélyesebbé teszi az életét –, hogy az egyik gyilkossági tetthelyen ő látja csak a szemtanút, aki történetesen egy szellem. Ezek után megismeri Nightingale főfelügyelőt, aki történetesen egy varázsló, és Peter átkerül mellé, hogy a természetfeletti ügyeken dolgozzon. És mint kiderül a szellem szemtanú csak a kezdet volt, a furcsa gyilkosság mögött egészen biztosan természetfeletti áll, és a gyilkos nem áll le. Miközben Peter a megoldáson dolgozik, mellesleg még el is kezdi varázslótanonci tanulmányait.   Igazság szerint, amikor megvettem a könyvet,

Húsvéti töltelékposzt

Először is Kellemes Ünnepeket mindenkinek! :) Másodszor: sokan panaszkodtak, hogy nincs poszt, miért nincs poszt, és úgy érzem, hiába írtam le a Gyakran Ismételt Kérdésekben, az nem tűnik elégnek. Szóval itt a magyarázat: Amikor évi 120 könyvet olvastam, rengeteg poszt volt, és ez annak a következménye, hogy sok szabadidőm volt. Tudom, hogy más tudja munka mellett is vezetni a blogját extra rendszerességgel. Én nem. De ez nem csak ezért van, őszintén bevallom, nekem az erőltett olvasás durván rontja az olvasási élményt, vagyis nem tudok mindig 3 nap alatt elolvasni egy könyvet. Néha mert nincs kedvem olvasni, néha - és ez a gyakoribb - szeretek lassan olvasni, hogy kiélvezhessem a történetek minden sorát. Azon kívül 2 db betegséggel szenvedek, ami a magánügyem. Az egyik gyógyítható, de hosszútávú (évekről beszélek) és vagy háromféle látászavarom van tőle. Ami azt jelenti, néha ilyen a látásom, néha olyan, néha migrénem van pár sor olvasásától. A második nem publikus. És akkor

Laurie Halse Anderson: The Impossible Knife of Memory (A hihetetlenül éles emlékkép)

Hogy akadtam rá: Laurie Halse Anderson rajongó vagyok. Úgy általában az egészről: Hayley Kincaid eddig az úton élt apjával, aki mióta visszatért Irakból nem ugyanaz az ember, mint aki volt. Nem találja a helyét a világban a háború szörnyűségei után, de úgy dönt, hogy a lányának ideje normális életet élnie, ezért visszaköltöznek Hayley szülővárosába. Ám Hayley semmire nem emlékszik a gyerekkorából és utálja az embereket, az új iskolájában pedig borzalmasan teljesít. Az életét pedig nehezíti, hogy az apja képtelen egy állást is megtartani, Hayley régi, részeges mostoha anyja ismét vissza akar térni az életükbe, és még az iskolában egy helyes fiú is megkörnyékezi a lányt. Laurie Halse Anderson az egyik kedvenc íróm, és noha még nem olvastam az összes könyvét, azt reméltem, hogy ez is olyan szívfacsaró és/vagy elgondolkodtató lesz, mint a Hadd mondjam el… vagy a Jégviráglányok , főleg mert itt a főtémának a poszttraumás stressz zavar volt bereklámozva, noha nem a főhős küszködi

David Almond: Csókás nyár

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a Pongrácos megjelenések között. Úgy általában az egészről: A tizennégy éves Liam számára a nyár ugyanúgy kezdődik, mint a többi, mégis az élete fenekestül fel fog fordulni, amikor a barátjával az erdőben egy kisbabát találnak. Bár csak egy izgalmas kalandnak tűnik, amivel bekerülnek a híradóba, mégis ez az a pillanat, ami az egész sorsát megváltoztatja. Igazság szerint valami könnyed könyvre vágytam, hiszen mostanában sorra lélekfacsaró, depresszív regényeket fogtam ki, és gondoltam, a hangulatomon segíthet egy Pongrácos ifjúsági könyv. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Olvastam már David Almondtól, de az mégis csak egy képes mesekönyv volt, és úgy látszik, hiába volt annak is komor, szomorkás hangulata, nem számítottam rá, hogy ez a regény ennyire összetett és ennyire elgondolkoztat. Ez a könyv egy kicsit olyan, mint egy délibáb, és nem csak mert egy tikkasztó nyáron játszódik: egy történet ez, ami ifjúsági egy egyszerű felnövésről

Julianna Baggott: Burn (Perzselés)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: A Tiszták trilógia 3. része. Úgy általában az egészről: Pressia, Bradwell, El Capitan és Helmud eljutottak a többi túlélőhöz, de a repülőgépük romokban hever. A különös kis, elzárt csoport bár életben van, ezt szörnyű módszerekkel érték el, többek között klónozással és néha félresikerült mutációkkal, vezetőjük pedig a Hetek egyike, aki csak valamiért cserébe fog nekik segíteni, hogy visszajuthassanak a Kupolához, hogy visszavihessék a mindenkit megmentő szérumot. Bár Pressia és Bradwell nézeteltérése miatt az sem biztos, hogy mi lesz a tervük, ha visszaérnek. Partridge eközben küszködik azzal, hogy igazából átvegye a hatalmat a Kupolán belül. Hiába szeretné elmondani az igazságot a népnek, Foresteed, a hatalom egykori várományosa és annak tanácsadói politikai tanácsokkal látják el Partridge-t, miszerint szépen lassan kell megváltoztatni a benti életet. Ehhez az is hozzátartozik, hogy titokban kell tartania

Kelley Armstrong: Wild Justice (Vad igazság)

Hogy akadtam rá: Kelley Armstrong rajongó vagyok. Sorozat: A Nadia Stafford 3. része. Úgy általában az egészről: Nadia Stafford, a furcsa erkölcsi kódexszel rendelkező bérgyilkos/ex-rendőr ismét visszatér, most egy feleségét verő gazdag embert kéne megölnie, és ki is érdemelné meg jobban a halált, mint egy olyan ember, aki kikerüli a törvényt és ártatlan életeket veszélyeztet. Ám a munka balul sül el, és mielőtt Nadia észbe kapna, a feleséget holtan találják, és annak kislánya pedig életveszélyes lőtt sérüléssel kerül kórházba. Nadia úgy érzi, hogy cserbenhagyta őket, ez pedig újra előhozza a régi emlékeit Amy megerőszakolásával és gyilkosságával kapcsolatban. Amy, a saját unokatestvére, aki mellette halt meg, mikor elrabolták mindkettejüket gyerekkorukban, a gyilkosa pedig azóta is szabadlábon van. Hogy Nadia végre megbosszulja az unokatestvére halálát és tovább léphessen, Jack, a bérgyilkos mentora, kinyomozta, hogy hol lakik a tettes, de semmi sem olyan egyszerű, mint amin

M. R. Carey: The Girl with All the Gifts - Kiéhezettek

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között, és később rájöttem, hogy a kedvenc íróm írta álnéven. Úgy általában az egészről: Melanie tíz éves, és bár nem emlékszik, hogyan került a bázisra, szeret ott élni. Minden reggel katonák szíjazzák a székébe és miközben fegyvert fognak rá, elviszik a tanterembe, ahol mindenféle érdekes dolgot tanulhat a világról. Bár Melanie-nak az az érzése van, hogy amit leadnak tananyagot a tanárok, nem biztos, hogy pontos, mert 30 évvel ezelőtt valami szörnyűség történt a földön, amit bár ő maga a saját szemével még nem látott, de hallott történeteket szörnyekről, az éhesekről, akik embereket esznek. De Melanie boldog, hiszen ott van a kedvenc tanára, Miss Justineau, akit annyira szeret, mintha az anyja lenne, és el is határozza, hogy bármi áron megvédi őt. Egyedül az ébreszt aggodalomra okot Melanie-ban, hogy jó pár gyereket az osztályból kivisznek a folyosó túloldalán lévő ajtón és sosem térnek vissza. Igazság szerint elsőre elke