Hogy akadtam rá: Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Úgy általában az egészről: Riley Vasquez szemtanúja lesz egy gyilkosságnak: a családhoz, ahol bébiszitterkedik, betörnek, és megölik őket, amíg Riley a másik szobában elbújik a kislánnyal, akire vigyáz. Azóta a lány a túlélők bűntudatával küszködik, az iskolában romlanak a jegyei és nem eszik rendesen. Ezért is jár terápiára, és az új pszichiátere szerint egy terápiás hétvége jót tenne neki. Egy elzárt helyre visznek pár tinédzsert, ahol telefon és a külvilággal való kapcsolat nélkül csak a kezelésükre fókuszálhatnak. Az egész viszont rémálommá változik, amikor álarcos túszejtők jelennek meg fegyverekkel, és nem minden gyerek fog élve távozni. Amikor először elolvastam a fülszöveget, az jutott eszembe, hogy olyan, mintha az írónő a másik ifjúsági sorozatát írta volna meg úgy, hogy tényleg mentális betegségekkel küzdő tinik vannak a központban. És nem lőttem ezzel a gondolattal nagyon mellé, mert Armstrong is azt nyilatkozta,...
A lelketlen kritikus véleménye