Hogy akadtam rá: Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről: 1349-et írunk, Isabel, a tizenhárom éves lány Ingleforn falucskájában lakik, és csak távoli rémhírként hallanak a betegségről, ami rohamosan szedi áldozatait. Úgy gondolják, ez is csak olyan katasztrófa, ami a mesékben létezik és távol az otthonuktól. Isabel családja boldogan él és készül a betakarításra, ám megtörténik, amire nem számítanak, és Yorkban is lecsap a pestis, az onnan menekülteket pedig elküldik, bár a helyi kolostor befogadja őket. A gond csak az, hogy a szóbeszéd szerint mindenki meghal, aki betegeket vagy a közelükben lévőket fogad be, és a kolostorban lakik a papnak tanuló Geoffrey, Isabel bátyja. Aki egy kis időt is tölt a blogomon, talán tudja, hogy nem igazán szeretem a történelmi regényeket, egészen egyszerűen azért, mert nem az én műfajom, a történelem sem volt soha a kedvenc tárgyam, erre szoktam visszavezetni a viszolygásomat. Nem is akartam ezt a könyvet megvenni, hiába Sally Nich
A lelketlen kritikus véleménye