Sorozat: A Blackwelli históriák 1. része.
Úgy általában az egészről: Matt Thorsen betéve tudja az északi mítoszokat, hiszen a
családja Thor, a régi isten leszármazottja. Ez abban is megnyilvánul, hogy
minden Thorsennek van egy pöröly alakú nyaklánca, amivel a különleges
képességüket tudják kordában tartani, Mattnek viszont ez sajnos nem megy jól,
ebben sem jó, ahogy semmi másban sem, ő a család fekete báránya, pedig sokat
várnak el tőle, főleg, hogy az apja a város seriffje.
Laurie Brekke családja furcsa, ugyanis az apja folyton úton
van, és édesanyja legszívesebben eltiltaná a bajkeverő unokatestvérétől,
Fentől. Ám Laurie-nak Fen jelenti a világot, így amikor az egyik este különös,
alakváltásról szóló rémálmot lát, az első ami eszébe jut, hogy Fent beavatja,
bármennyire is hülyeségnek hangzik.
Fen Brekke farkas alakváltó, ahogy a Brekke családban
nagyjából mindenki, hiszen Lokitól származnak. Bár Fen nem hisz a Ragnarökben
és a jóslatokban, azt tudja, hogy egy farkas vagy magányosan él (és állandóan
tovább kell állnia) vagy falkába verődik (és a helyi falkát tekintve, ő ezt
köszöni szépen nem kéri) vagy pedig adót fizet a helyi falkának, hogy egy
helyen lakhasson. Ő az utóbbit teszi, és mivel Laurie-t bármilyen áron
megvédené, ezért a lány adóját is megfizeti, amíg ki nem derül, hogy Laurie is
farkas lesz-e. Ezzel addig nincs is gond, amíg a farkas falka vezetője a fejébe
nem veszi, hogy ideje elhozni a világvégét, és Fennek kötelessége Mattet
leszállítania, ha nem akarja, hogy Laurie-nak baja essen.
Nagyon vártam ezt a sorozatot, hiába gyermekkönyv, bíztam a
két kedvenc írómban, főleg, hogy az északi mítoszokat szemelték ki maguknak,
amik szintén a nagy kedvenceim (a görög mellett.) Bár nem tökéletes ez a kötet,
mégis a kedvencem lett, és ez főleg a főszereplőnek köszönhető.
Bár a főhősök tizenévesek és nagyon fiatalok, mégsem
tehetetlenek, ami nagy hasznukra válik egy világ megmentési küldetésen, és
sikerült úgy megírnia ezt a két írónőnek, hogy el tudtam hinni, hogy erre
képesek maguktól, szülői segítség nélkül a gyerekek. Ugyan beleszerettem
mindhárom főhősbe, és abba ahogyan viszonyulnak egymáshoz − tényleg a
kapcsolataik azok, amik viszik magukon a kötetet − néha előfordult, hogy igenis
gyerekekként viselkedtek, szarvas hibákat vétettek, de legalább ezt nem
következmények nélkül. Viszont néha volt egy-egy olyan frusztráló gondolata a
szereplőknek, ami kizökkentett olvasás közben.
Matt reakcióját egy igen komoly, drámai dologra először nem
hittem el, mert olyan semmilyen volt, és majdnem félre is tettem a könyvet, de
végül eleget törődnek a témával, mégis úgy érzem, hogy ezt előbb is el lehetett
volna kezdeni. És Mattnek rendre életveszélyes dolgok közepette olyan dolgok
(is) járnak az eszébe, hogy vajon a lány azt hiszi, hogy tetszik neki vagy a
lánynak ő tetszik-e. Fenben az egyetlen idegesítő tulajdonsága, hogy kijelenti
az unokatestvérére, hogy "Te csak egy lány vagy" és ugyan így mit
tehetne, bár Laurie természetesen visszabeszél, és talán Fen csak azért mondja
ezt, hogy megvédje a lányt, mégis irritált. Astridnak pedig az a csodás ötlete
támad, hogy a szörnyeket, amiket véletlen elvezetett az istenek
leszármazottjaihoz, majd úgy tud elűzni onnan, hogy kisétál a kapun, és biztos
őt követik majd… mikor már megtalálták a szörnyek azokat, akiket kerestek.
De ugyanakkor ezeken kívül tényleg a karakterek azok, akiket
imádtam ebben a könyvben, és aki egy picit is ismer tudja, hogy én sorozatokat
a karakterek miatt olvasok (tévésorozatoknál azért nézek valamit), ezért lehet,
hogy amúgy négy csillagot adtam volna a könyvre, de a főszereplők felhúzták.
Fen egy olyan karakter, aki rossz családban nőtt fel, a
rokonok össze-vissza adogatják őt egymás között, ezért végtelenül magányos, és
nincs neki más csak Laurie. Ezért is a Laurie-val való kapcsolata az igazi
"tűzön-vízen át, mindent megtesznek egymásért" fajtából való, amiről
én imádok olvasni. Fen továbbá tudja, hogy Lokitól származik, és miután
elhiszi, hogy a Ragnarök tényleg eljön, azzal is meg kell küzdenie, hogy előre
elrendelték arra, hogy valami nagy gonoszságot tegyen. Fen és a farkasok szála
felveti a kérdést, hogy mi tesz minket gonosszá: aminek/ahova születünk vagy a
tetteink?
Mattnek azzal kell megküzdenie, hogy ő a legfiatalabb
testvér egy olyan családban, ahol sokat várnak el tőle és nagy nyomás nehezedik
rá, főleg, hogy úgy tűnik a szülei mindig csalódnak benne. A saját lábára kell
állnia, amikor rájön, hogy a családja mit is tervez neki a Ragnarökre, és itt
is felmerül az a téma, hogy mit is jelent a jó és a rossz, hogy vajon létezik-e
csak csupán jó és rossz, ilyen fekete-fehér-e a világ. Miközben Matt végre
levetkőzi a belenevelt családi előítéleteket, egyre normálisabb karakter lesz:
Főleg, hogy végre felfogja, hogy egy lány is meg tudja magát védeni. (Nem
tudom, szegény Laurie-nak, hogy volt türelme két ilyen egészségtelenül
védelmező fiúhoz.)
Ami még a könyv nagy erőssége, hogy a két írónő stílusa
nagyszerűen kiegészíti egymást, így Armstrong pörgős, akciódús
cselekményvezetése tökéletesen illik Marr mitológiateremtéséhez. A könyv
"armstrongosan" gyors ütemű, folyamatosan történik valami, ezért már
az elejétől kezdve beszippantott a történet, viszont a sorozat felépítése egy
kicsit hasonlít a Sötét erő sorozathoz, ezért ez az első rész inkább egy
prológus érzetét adja, ahol a három főhősön kívül a többieket nem nagyon
ismerjük meg, és a nagy történetívben sem jutunk annyira előre, hiszen csak
két-három napot ölel fel a regény.
A világfelépítésben ugyan akadnak lyukak − Hogyan haltak meg
az istenek? Miért mondják azt, hogy nem akarják, hogy megismétlődjön a múlt a
mítoszokra utalva, amikor elvileg minden, ami a Ragnarök közeledtét jelzi az
most és velük fog megtörténni? Hogy maradtak Blackwellben Loki és Thor
leszármazottjai főleg, ha valaki nem is tud arról, hogy tényleg istenektől
származnak? −, mégis imádtam a szörnyeket és ahogyan az északi mítoszokat
átültették a modern korba a nornáktól kezdve a Thor-Loki törékeny
barátságon/bajtársiasságon át az óriásölésig. (Amit még nem tudok felfogni,
hogy annyit szenvedtek azon, hogy a farkasok ne bántsák ezt meg azt, ezért nem
hagyták hátra Laurie-t, aztán mégis egyedül hagyják… A farkasok miért nem
tudták volna a főhősök családját használni csalinak? Ezt olyan kihagyott
ziccernek érzem.)
Összességében a Loki farkasai egy kellemes kalandregény, ami
még a maga kis hibáival is élvezetes, és hiába rövid, a szereplők könnyen az
olvasó szívéhez tudnak nőni. Alig várom már a folytatást.
Kedvenc karakter: Matt, Fen, Laurie
Ami kifejezetten tetszett: a főhősök és kapcsolatuk, a szörnyek
Ami nem tetszett: a szereplők néhol frusztráltak, néha túl könnyen elfogadták a természetfelettit
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 4/5 pontból
A borító: 4/5 pontból
Kiadó: Ciceró
Kiadás dátuma: 2014. június (eredeti: 2013. május 7.)
Oldalszám: 304 oldal
Honnan: saját, papírpéldány
Örülök, hogy ennyire tetszett :D Én is nagyon kíváncsi vagyok a könyvre, mert nagyon szeretem a norvég mitológiát és Kelley Armstrong Sötét Erő trilógiája is az egyik kedvencem, de közben egy kicsit félek is tőle Melissa Marr miatt. Mennyire látszik az írónő "hatása" a regényen? Mert Marr Tündérvilág sorozata számomra sajnos csalódás volt...
VálaszTörlés@Bess: Én eleve szerettem a Tündérvilágban a mitológiai felépítést (bár igen, az a sorozata ameddig olvastam egyáltalán nem tökéletes), szóval azt mondanám, hogy a világfelépítés tőle származik. (Legalábbis én ezt éreztem belőle, nem néztem utána, hogyan írták együtt a regényt.) Ez annyit jelent, hogy Armstrongnál sokkal urbánosabb az urban fantasy, inkább csak mellékesen van ott a mágia, míg Marrnál jobban átérzem a régi korokból átivódó mítoszokat, és ebben a könyvben ez utóbbi van jelen.
VálaszTörlés