Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Dark Angels címkéjű bejegyzések megjelenítése

Keri Arthur: Darkness Falls (Elbukik a sötétség)

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: A Dark Angels 7. része. Úgy általában az egészről:   Miután Risa dühből megölte az apját, a Raziq támadásba lendül. Risáéknak épphogy sikerül élve megúsznia, mert a felsőbb hatalmak végre engedélyt adtak a sötét angyaloknak, hogy közbeavatkozzanak, így Malin, a Raziq vezetője nem tudja átírni a teremtés történetét, helyette az őrző papok szellemei szétszórják a részecskéiket a világ minden táján, így sosem születhetnek újjá és nem okozhatnak többé gondot. Viszont attól még ott van a sötét boszorkány, akit hiába rángattak magukkal a démonok a pokolba, mikor megsemmisítette a Pokol második Kapuját, egyszerűen kisétált onnan, és tovább vadászik Risára és a többi kulcsra. És persze, Hunter, a vámpírtanács és a Direktorátus feje sem maradhat ki ebből a hajszából, Risának huszonnégy órás határidőt ad az utolsó kulcs megszerzésére, vagy Risa minden barátját és családtagját megöli. Ez a könyv befej...

Keri Arthur: Darkness Splintered (Széttört sötétség)

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: A Dark Angels 6. része. Úgy általában az egészről:   Risa elvesztette a Pokol Kapujához vezető második kulcsot is, és sikeresen meg is halt közben. Ám Azriel visszahozta az életbe − ezzel viszont elrabolta Risától a jövendő életeit, mivel így, ha újra meghal, ő is sötét angyal lesz. Dühétől vezérelve, Risa száműzi maga mellől Azrielt, majd jól leissza magát és sír pár napig, mivel terhes, ezért azt hiszi, hogy Azriel nem belé szerelmes és azért segített neki, hanem mindent azért a tetves gyerekért tett. (Imádjuk ezt a hozzáállást.) De persze Risának akadnak komoly gondjai is: Mivel nem sikerült megszereznie a kulcsot, az apja végleg elvesztette azt a kevés türelmét is, ami volt, ezért megfenyegeti Mirri életét, egy mágikus nyakörvet tesz rá, ami negyven óra múlva lefejezi a nőt. Mivel Lucient megölte Risa, ezért nem tehet mást, minthogy megpróbálja felkutatni a régi rejtekhelyeit, hátha valami ...

Keri Arthur: Darkness Unmasked (Leleplezett sötétség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: A Dark Angels 5. része. Úgy általában az egészről: Risa egyre elkeseredettebb, ugyanis a Pokol Kapujának kulcsainak keresése eddig csak bajt hozott a szeretteire, ráadásul az első kulcsot is ellopta egy sötét varázsló, akiről azt se tudják kicsoda. Az ellenségeik ellen való nyomozás pedig Lucianhez, a régi angyal szeretőjéhez vezet, aki nem csak a kulcsokat akarja magának, de még bűbájt is tett Risára, hogy az együttműködését biztosítsa. Miközben Risa ezt próbálja feldolgozni, még ott van Hunter is, a vámpírtanács vezére, akivel alkut kötött, hogy egészen addig neki dolgozik, amíg meg nem találják az anyja gyilkosát. Így Risa most üldözőbe veheti Hunter szeretőjének gyilkosát, ami nem más, mint egy japán pókszellem. Ez a sorozat volt eddig a kedvenc most futó felnőtt urban fantasym, mert a humor, akció, a csavarok és a romantika, erotika tökéletes keveréke volt. Sosem tudtam, mi fog történni, a melléknyomoz...

Keri Arthur: Darkness Hunts (Vadászik rád a sötétség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: A Dark Angels 4. része. Úgy általában az egészről: Risa Jones félangyal, félvérfarkas, és kiskora óta látja a kaszásokat, akik a holtak lelkét begyűjtik. De nem ez az egyetlen problémája, ugyanis az apja megkereste őt azzal, hogy feladata van számára: történetesen a Pokol és a Menny kapuinak kulcsainak megkeresése. A kulcsokra mindenki vágyik, mindenki másra akarja használni és mindenkinek Risa kell hozzá, mert ő az egyetlen, aki meg tudja őket szerezni, hála az apja mágiájának. Ezek mellett persze Risát megtalálta a többi angyal, és a szívébe egy nyomkövetőt ültettek, ezért nem tud beszélni az apjával, mert azonnal riasztaná a többieket, erre kell megoldást keresnie, ami lehet, hogy csak fekete mágia lehet, amiről tudja, hogy vannak káros mellékhatásai, és nem jó játszani vele. Mindeközben mivel az egyetlen nyomukat a titokzatos társasághoz, aki a ley-vonalakat akarja magának, megölték, Risa kénytelen ...

Keri Arthur: Darkness Devours (Felfal a sötétség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: A Dark Angels 3. része. Úgy általában az egészről:  Risa Jones, aki félangyal, félvérfarkas és bizony mindkét oldalról a rosszat örökölte. Nem elég, hogy nincs különlegesebb képessége, de az apja ráadásul valami őrült tervben is részt vett: elkészítették a Mennyek és Pokol Kapujának kulcsait, ezzel örökre be tudnák zárni őket, ami magával vonzza a Világvégét. Risa apja lelécelt a kulcsokkal, elrejtette őket, viszont megbüntették, így ő maga nem tud hús-vér alakot ölteni, de megbűvölte a kulcsokat, hogy csak a saját vére tudja előkeríteni azokat. Risának így muszáj a kulcsokat keresni, de eközben történik egy s más, Risa édesanyja meghal, ezért hősünk igent mond a fővámpírnak, hogy a Vámpírtanács szolgálatába áll, csak hogy kideríthesse ki mészárolta le az anyját. Viszont amire Risa nem számított: semmi eredménye nem lesz a keresésnek, csak az, hogy most a Vámpírtanács titkos és piszkos dolgait intézheti. ...

Keri Arthur: Darkness Rising (Közeleg a sötétség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:  A történet egy hónappal az első rész után folytatódik: Risa úgy ahogy feldolgozta az édesanyja halálát, de persze még mindig meg akarja bosszulni, ki akarja deríteni, hogy ki felelős ezért a szörnyű tettért. Mikor Risát sebezhetővé tette a gyász, Madeline Hunter, az Igazgatóság és a vámpírtanács vezetője megkereste és alkut kötött vele, hogy mindenben Risa segítségére áll a gyilkossági nyomozásban, ha segít a tanácsnak felkeresni a Pokol Kapujának kulcsait. Ugyanis Risa édesapja azok között az angyalok között volt, akik titokban mágikus kulcsokat alkottak a Pokol Kapujához, hogy be tudják zárni azt mindörökre, de közben Risa apja úgy döntött, hogy talán mégsem kéne azoknak a kulcsoknak léteznie, ezért ellopta és elrejtette őket, amit csak a saját vére találhat meg. Risa persze úgy gondolja, hogy maradjanak a kulcsok rejtve, ha senki nem találja meg, senki nem használhatja rosszra, de éd...

Keri Arthur: Darkness Unbound (Feloldozott Sötétség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről: Risa Jones nem éppen átlagos főhős, bár köszöni szépen, ő nem kérne belőle. Édesanyja genetikailag módosított vérfarkas, édesapja pedig egy angyal, vagyis Rise félvérfarkas, félangyal. No de Risa életében nem csak az a probléma, hogy mi is ő, főleg, mert két iskolai barátjával él és vezetik a valóra vált álmukat, egy éttermet, mindketten persze félvérűek, ezért is találtak egymásra anno. Viszont Risa képes a szürke teret járni, a határmezsgyét élet és halál között, ezért néha a nagyon híres, sztár médium édesanyját néha kisegíti munkákon, és beszél a haldoklók szellemével, bár nagyon nem szereti ezt csinálni, mert látja a kaszásokat, akik a lelkeket viszik tovább a Mennybe vagy a Pokolba, és mindig megviseli a halál gondolata és közelsége. De Risa vonakodva megint elvállal egy munkát, egy kómába esett kislányt, csak egy bökkenő van, a lelkét nem vitték el a kaszások, hanem valami elrabolta, így a k...