Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről: August Pullman arcdeformációval született, így egészen tíz éves koráig a sok műtét és lábadozás miatt nem járhatott iskolába. Most viszont, bár a szülei túlságosan is védik a világtól, úgy döntenek, hogy beíratják igazi suliba, hogy végre barátokat szerezzen. Bár a főszereplő, August, ritka arcdeformációval született és ezzel küszködik, a könyv főtémája mégis ráhúzható bármilyen olyan betegségre, ami kihat annyira az emberre, hogy másoknak is feltűnik. Talán azért is érintett meg most ez a könyv annyira, mert August orvosi kalamajkáját, azt hogy mások nem tudják hogyan kezelni - vagy túlságosan védik, vagy csak nevetnek rajta -, teljesen át tudtam érezni és azonosulni tudtam vele, noha teljesen más betegséggel járok most kórházakba. És hiába a betegség és az ezzel való élet a központi téma, mégis annyi minden másról szól ez a könyv, és ennek nagy részét annak köszönheti, hogy nem csa
A lelketlen kritikus véleménye