Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2013

Seanan McGuire: Midnight Blue-Light Special (Éjféli kiárusítás)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: Az InCryptid 2. része. Úgy általában az egészről: Verity Price kriptidzoológus, versenytáncos és egy mumus által vezetett bárban dolgozik táncosnőként, a szombat estéit pedig akár fülöp-szigeteki csecsemőzabáló szörnyek levadászásával tölti. Persze Verity élete nem egyszerű, főleg mióta a családja főellensége, a Szent György Testvériség egyik tagja, Dominic a városába költözött és azzal a lendülettel a szívébe is. De ez már csak így szokott lenni, a Price lányok vonzódnak az ellenséghez. Ám hiába is halogatják, hogy beismerjék ez a dolog nem biztos, hogy hosszútávon működni fog, ugyanis a Szent György Testvériség úgy dönt, hogy Manhattanbe látogat, hogy ellenőrizzék Dominic munkásságát, és egyúttal kiirtsák az összes természetfeletti lényt. Az első részbe úgy beleszerettem, hogy az írónő egyből a kedvenceim közé lépett és beszereztem még jó pár könyvét, amíg ezt nem tudtam a kezembe venni. Végül mégiscsak ezt olvas

Cressida Cowell: A Hero's Guide to Deadly Dragons (Egy hős kézikönyve a halálos sárkányokhoz)

Hogy akadtam rá: Az első részből készült film. Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 6. része. Úgy általában az egészről: Képzelj el egy világot, amikor a sárkányok léteztek, a Hősök korát, amikor még a nők is kicsit férfiak voltak. Itt élt Hablaty, aki első éves a Kalózképzőben, és a Huligánok törzsfőnökének fia, habár ő maga nem éppen az a Hős alkat. Éppen a 12. születésnapját ünnepelné, és nem vágyik másra, minthogy egyszer végre ne szenvedjen hajótörést, ne legyen életveszélyes vihar, ne találkozzon gyilkos gonoszokkal, akiknek kampó kezük van, és a halálos sárkányok is elkerüljék. De hát Hablatyról van szó: így nem elég, hogy Fogatlan, a sárkánya tönkreteszi a főnök trónját, és az apja ezért kijelenteni, hogy ha Fogatlan még egy rossz dolgot tesz, akkor örökre száműzik a szigetről. Ráadásul Pléhpofa megtalálja Hablaty félte őrzött titkát, hogy könyvet ír a sárkányokról. Hogy mindezt még tetézze:   az apja fogadást kötött az egyik rivális törzzsel, hogy melyikük a jobb tolva

Julianna Baggott: Fuse (Összeolvadás)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: A Tiszták 2. része. Úgy általában az egészről: A Robbanások után a világ összeomlott, és akik a Kupola védelmező burkában voltak, épségben túlélték az egészet. Azóta minimális készlettel élnek, de minden tökéletes és rendezett. A Kupolán kívül könyörtelen katonaság irányított és a különböző mutációkkal élő nyomorultak szenvedtek a por és hamu között. Mindez megváltozott, mikor Partridge, a Kupola vezetőjének fia rájön, hogy az anyja nem mártírként halt meg, hanem még odakint él. Megpróbálta megkeresni édesanyját, ehelyett a féltestvérét találta meg, Pressiát, aki szintén nyomorult és egy babafej van a keze helyén, aztán az édesanyjuk is előkerült, felforgatva mindent, amit ismertek, ugyanis az anyjuk a lázadás egyik vezető alakja volt. Nem sokáig, ugyanis a Kupola vezetője, Willux, csak arra használta fel Partridge-ot, hogy megkeresse volt nejét és megölhesse. Partridge és Pressia kalandjaik során segítőkre le

Gyakran Ismételt Kérdések

Mivel ismét egyre több kérdés merül fel a bloggal kapcsolatban, úgy éreztem, itt az ideje frissíteni a gyakran ismételt kérdések rovatot, hát íme. ÁLTALÁNOS 1. Miért nem jelennek meg azonnal a hozzászólásaim? Volt már erről szó korábbi posztokban, így a törzsgyökeres olvasók tudhatják, hogy a negatív kritikáim miatt bevonzottam pár író rajongóját. Úgy hiszem, hogy maguk az írók ezt nem kérték, de bármikor meg merem említeni, itt vagy molyon a könyveket, furcsamód kapok egy rakat „naon hülye vayg” kommentet, és hasonlók. Kaptam egy oldalas elemzést is, hogy miért nem vagyok emberi lény! Bár értékelem a sok erőfeszítést, amit beleölnek, nem szeretném, ha automatikusan minden ilyen gyöngyszem megjelenne a blogomon, mert valaki akkor képes lenne az egész napját ezzel tölteni, ezért kellett bevezetnem a szűrést. Tehát: Ha nem jelenik meg a hozzászólásod az azért van, mert nekem kell egyesével jóváhagynom. Ne küldd el kétszer, hatszor, nyolcszor, attól nem fog gyorsabban megje

William Joyce: Toothiana, Queen of the Tooth Fairy Armies (Toothiana, A Fogtündérek hadseregének királynője)

Hogy akadtam rá:  Az Öt legenda (Rise of the Guardians) film ezen alapul. Sorozat: A The Guardians 3. része. Úgy általában az egészről: Miután az Őrzők – Éjfény, a szellemfiú, aki hősiesen legyőzte Pitch-et az Aranykor Nagy Csatájában, Ombric, az utolsó atlantiszi varázsló, a nevelt lánya, Katherine, Északi, az orosz tolvaj, aki jó útra tért, Nyúl, a világ legöregebb lénye, aki a mindenség egyensúlyáért felelős – legyőzték Pitch-et a legutóbbi csatájukban, beköszöntött a béke. Santoff Claussen gyerekei már csak egy rossz álomként kezelik a történteket, vígan felfedezik a világot a Nyúl barlangjai segítségével és önfeledten játszanak. Az Őrzők úgy gondolják, hogy Pitch-nek vége, ezért elhatározzák, hogy beszélni fognak a Holdbéli Emberrel a további terveikről, hogy építhessenek még több mágikus várost, és csodát vihessenek a Föld többi gyerekeinek. Igen ám, de Katherine nem tudja a fejéből kiverni Pitch-et, aki a lánya elvesztése miatti fájdalomtól menekült el az előző harcuk so

William Joyce: E. Aster Bunnymund and the Warrior Eggs at the Earth's Core! (H. Úsvéti Nyúl és a Harcos Tojások a Föld középpontján!)

Hogy akadtam rá: Az Öt legenda (Rise of the Guardians) film ezen alapul. Sorozat: A The Guardians 2. része. Úgy általában az egészről: Miután Pitch-et, A Rémálmok Királyát a véletlenek sora kiszabadította több ezer éves álmából, Ombricon, az utolsó atlantiszi varázslón, Katherine-nen, a nevelt lányán és Északin, a vad, orosz tolvajon állt, hogy megállítsák a gonoszt, aki minden ember álmát akarja. A nagy hármas és Éjfény, a szellemfiú, aki eddig jóságával fogva tartotta Pitch-et, letették az Őrzők esküjét, tehát egész életüket a gyerekek védelmezésének fogják szentelni. Mivel a Holdbéli Ember, aki Pitch főellensége, méltónak találta őket rá, meg kell keresniük az öt relikviát, ami a Holdbéli Ember hajójáról a régi idők nagy csatájában a földre esett. Északi már megtalálta a mágikus kardot, de annak úgy tűnik, saját érzései és gondolatai vannak, ezért nehezen boldogul vele a makacs orosz, de lelkesen tanulmányozza, hogy a következő csatában Pitch-csel már könnyebb dolga legyen

William Joyce: Nicholas St. North and the Battle of the Nightmare King (Északi Szent Miklós és a Rémálmok Királyának csatája)

Hogy akadtam rá: Az Öt legenda (Rise of the Guardians) film ezen alapul. Sorozat: A The Guardians 1. része. Úgy általában az egészről: Van egy város Szibéria erdeiben, a neve Santoff Claussen, ami azt jelenti „az álmok helye.” Az utolsó atlantiszi varázsló, Ombric Shalazar alapította azért, hogy az álmodozóknak és a feltalálóknak legyen egy menedéke, ahol szabadon vágyódhatnak bármi után, ahol a lehetetlen lehetséges. Békés, mágikus város ez, a gyerekek imádnak itt tanulni, hiszen olyan dolgokkal foglalkozhatnak, mint a képzelet valóra váltása és még meg is tanulhatnak az állatokkal beszélni. Egészen addig tart az idill, míg egy bátor holdfénysugár nem bukkan rá valami nagyon veszélyes dologra egy félreeső barlangban. Nem mást talál, mint Pitch-et, A Rémálmok Királyát, akit az utolsó nagy háború óta nem láttak, ám balszerencséjére a kis holdfénysugár kiszabadítja Pitch-et, ő maga pedig beleragad a kristálytőrbe, ami A Rémálmok Királyának szívében volt. De ezzel együtt felébred

Aimée Carter: The Goddess Inheritance (Istennő örökség)

Hogy akadtam rá: Cassandra Clare ajánlotta. Sorozat: A The Goddess Test 3. része. Úgy általában az egészről: Kate Winterst, a mi istennőnket elrabolta Kronosz és gonosz leánya Héra és Afrodité is csatlakozott a gonoszok oldalához. Ám persze ez csak Zeusz terve, hogy legyen egy téglája, és tudja előre az apja minden lépését, de Afrodité bármennyire is sír, Kate örök haragot és bosszút esküszik ellene, ugyanis miatta nem tudja senki, hogy Kate épp börtönben van. (Gyakorlatilag kb. mindenki tudja, hogy Kate nem éppen kalandozik, de hát kit érdekel.) Végül miután Kate gyereke megszületik a börtönben – mert véletlen pont kilenc hónapon át tartják fogva – Afrodité elárulja Hádésznak, hogy hol van a hőn áhított neje. Innentől kezdve elszabadul a Pokol: Hádész beront Kronoszhoz, de előtte még Kate a gyereke életéért cserébe odaígéri magát Kronosznak, ezzel hű-köt-a-szavam alkut kötve. Héra pedig kihasználva a helyzetet teszteli az új istenölő fegyverét, amit Héfaisztosztól szerzett, és