Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: Az Éjjeljárók 2. része. Úgy általában az egészről: Míg Oakville-ben rejtélyes dolgok történnek és az emberek alvajárás közben ürítik ki a bankszámláikat, addig Parkernek lényegesebb dolgokra kell figyelnie. Történetesen, hogy a barátai Disney Worldbe utaznak el vakációra, ő pedig egyedül marad, és valószínűleg megint nem tud aludni, ha nem lesz ott Mia, akinek a szemébe nézhessen. Parker pedig attól retteg, hogy így a másik, erőszakos fele, Sötétség majd eluralkodik rajta. Az aggodalma nem alaptalan, mert ez meg is történik és börtönben ébred emlékek nélkül. Ekkor toppan be a rejtélyes fiú, Jack, aki most már tényleg válaszokat ígér és nem fog lelépni, mint a múltkor. Nem is tudom, miért olvastam el ezt a könyvet, mert még a rajongók is állítják, hogy rosszabb, mint az első rész. De meglepetésként ért, hogy nem akartam a könyvet a sarokba hajítani, úgyhogy én mégis azt mondanám, hogy va...
A lelketlen kritikus véleménye