Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss
megjelenések között.
Sorozat: Az Éjjeljárók 2. része.
Úgy általában az egészről: Míg Oakville-ben rejtélyes dolgok történnek és az emberek
alvajárás közben ürítik ki a bankszámláikat, addig Parkernek lényegesebb
dolgokra kell figyelnie. Történetesen, hogy a barátai Disney Worldbe utaznak el
vakációra, ő pedig egyedül marad, és valószínűleg megint nem tud aludni, ha nem
lesz ott Mia, akinek a szemébe nézhessen. Parker pedig attól retteg, hogy így a
másik, erőszakos fele, Sötétség majd eluralkodik rajta. Az aggodalma nem
alaptalan, mert ez meg is történik és börtönben ébred emlékek nélkül. Ekkor
toppan be a rejtélyes fiú, Jack, aki most már tényleg válaszokat ígér és nem
fog lelépni, mint a múltkor.
Nem is tudom, miért olvastam el ezt a könyvet, mert még a rajongók is állítják, hogy rosszabb, mint
az első rész. De meglepetésként ért, hogy nem akartam a könyvet a sarokba
hajítani, úgyhogy én mégis azt mondanám, hogy valamennyit javult ez a sorozat,
noha még mindig nem éri el az élvezhető szintet.
A történettel az a gond leginkább, hogy megint beharangoznak
valami izgalmat − a cím is paranoiára enged következtetni, a fülszövegben pedig
valami nyomozást említenek az újfajta Éjjeljárók, az Orzók után −, de ez
elmarad. A könyv fele után kezdődik el csak a "nyomozás," ami
annyiból áll, hogy elsétálnak egy házig és meglátják a tettest. Ezek után egy
Zs-kategóriás akciófilmet idéz meg a vége jelenet, de mégis… ez is annyira
semmilyen volt, hogy nem igazán tudott lekötni.
Van két nagyobb fordulat, ami az első rész tradícióját
követve nagyon egyszerű, mivel annyira közhelyes elemeket és erőltetett utalásokat
használ az írónő. Annyira egyszerűek ezek a csavarok, hogy már az előző kötet
(!) felénél kitaláltam, és mivel az egyik lett volna itt a végén az érzelmi
katarzist okozó jelenet alapja, engem nem sikerült ennek megérintenie.
Sőt, van itt egy érzelmes halál is, ami annyira, de annyira
eltúlzott műdrámai körítést kapott − mint itt minden −, hogy igazából teljesen
hidegen hagyott. És ez volt a könyv egyik legnagyobb baja, hogy ha már
nincsenek még mindig kidolgozva a karakterek, legalább valamennyire életszagú
dialógusok legyenek, de nem. Minden apróbb beszélgetés vagy monológ, ahol 16
éves hőseink költői szavakban beszélnek az érzelmükről leginkább egy
szappanopera ékes szintjét üti meg, és annyira is lehet komolyan venni.
Ez a műviség és hihetetlenség még tovább rombolta az amúgy
is ellenszenves romantikát, amihez párosult, hogy a második részekben kötelező
szerelmi háromszög és félreértések miatti szakítás itt is jelen van. Mindenféle
karakterdráma azért történik, mert a szereplők egyszerűen úgy döntenek, hogy ha
mogorván vagy szenvelegve néznek, akkor majd az megoldja a problémájukat.
Értettem, hogy Parker nagy karakterfejlődése arról szól, hogy végre rájön, hogy
hazudni nem szép dolog, de hogy komolyan elhitte, hogy ha titokban tartja a
legjobb barátja előtt, hogy a húgával jár, az majd rendben lesz? Én ezt nem
tudom, max. egy óvódás szintjén megérteni. Elhiszem, hogy nehéz lenne leülni
beszélni vele, fél, hogy tönkretenné a barátságukat, de ebből a tépelődésből
semmi nem jön át, teljesen tényként van kezelve, hogy Finn, aki istenkirály, a
legjobb, legbarátságosabb ember egész kerek e világon, az majd ezért fogja
Parkert megölni. Ehhez adjuk hozzá a "veszélyes vagyok, eltaszítalak
magamtól" jeleneteket, az oldalakon át tartó szerelmes ódákat arról, hogy Parker
és Addie már ovis koruk óta szeretik egymást, és készen álltam arra, hogy
kitépjem minden egyes hajszálamat.
Természetesen ha kidolgozott lenne a regény, nem zavarna,
hogy ennyire sok klisé van a történetben, mégis az, ami kiderül az egyik szereplőről
nagyon zavart, fájdalmasan kitalálható és erőltetett, ami végül is az egész
könyvet tökéletesen jellemzi. Semmi sem történik természetesen és hihetően,
mindent csak Johansson erőltet össze, valahogy hiányzik az, hogy tényleg
egybedolgozott, bukkanómentes legyen a történet. Ha már bukkanók, akadnak
logikai bakik is, többek között, hogy az említett utazás előtt egy nappal jut
eszükbe, hogy esetleg kipróbálják a videó chaten szemezést, hátha akkor is tud
Parker Mia álmaiban kavarogni. Ezek mellett még azóta se értem, miért kell Mia
álmaiba mennie, ha csak az önhipnózis miatt tud aludni benne, ennyi erővel ott
lenne Addie is, amit ugye a lányt fel is ajánlott. (Ja, akkor nem lenne
romantikus dráma, elnézést.) A nagyon titkos laborba hőseink úgy jutnak be,
hogy egy elfeledett ajtón másznak be, az megint vicces, hogy a cellában
leállnak érzelmi beszélgetést tartani fejezeteken át, majd mikor éppen
kiszöknek onnan, akkor a kocsi kulcsokat nem magukkal viszik, hogy ne tudják
őket követni, hanem bedobják egy ajtón, hátha nem találják meg őket…
A Paranoia nem
olyan rossz, mint az első rész, de csak egy agyrohasztóan habkönnyed tini
regény, élettelen szereplőkkel és nyálban tocsogó romantikával.
Kedvenc karakter: -
Ami kifejezetten tetszett: az a bolhányi világmagyarázat, ami van
Ami nem tetszett: lassú, átlátszó történet, műdráma, nyálas romantika
A történet: 3/5 pontból
A karakterek: 4/5 pontból
A borító: 4/5 pontból
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás dátuma: 2015. március (eredeti: 2014. június 8.)
Oldalszám: 278 oldal
Honnan: kölcsön
Megjegyzések
Megjegyzés küldése