William Joyce: Nicholas St. North and the Battle of the Nightmare King (Északi Szent Miklós és a Rémálmok Királyának csatája)

Hogy akadtam rá: Az Öt legenda (Rise of the Guardians) film ezen alapul.

Sorozat: A The Guardians 1. része.

Úgy általában az egészről: Van egy város Szibéria erdeiben, a neve Santoff Claussen, ami azt jelenti „az álmok helye.” Az utolsó atlantiszi varázsló, Ombric Shalazar alapította azért, hogy az álmodozóknak és a feltalálóknak legyen egy menedéke, ahol szabadon vágyódhatnak bármi után, ahol a lehetetlen lehetséges. Békés, mágikus város ez, a gyerekek imádnak itt tanulni, hiszen olyan dolgokkal foglalkozhatnak, mint a képzelet valóra váltása és még meg is tanulhatnak az állatokkal beszélni. Egészen addig tart az idill, míg egy bátor holdfénysugár nem bukkan rá valami nagyon veszélyes dologra egy félreeső barlangban. Nem mást talál, mint Pitch-et, A Rémálmok Királyát, akit az utolsó nagy háború óta nem láttak, ám balszerencséjére a kis holdfénysugár kiszabadítja Pitch-et, ő maga pedig beleragad a kristálytőrbe, ami A Rémálmok Királyának szívében volt. De ezzel együtt felébred az a rejtélyes szellem fiú is, aki miatt Pitch odakerült és kezdetét veszi a küzdelem Pitch ellen, akinek első állomása Santoff Claussen. Vajon a Holdbéli Ember, a Föld gyerekeinek védelmezően hogyan tudja legyőzni ősi ellenségét?

A hős holdfénysugarunk

Bevallom, én olyan felnőtt vagyok, aki a mesekönyvekért is teljesen odavan. És nem arról van szó, hogy olvasom és szeretem őket. Nem, a rajongói írásokat levadászó, párosításokat alkotó, szereplőknek beöltözős fajta rajongásról van itt szó. Szóval, amikor megnéztem az Öt legenda (Rise of the Guardians) című filmet, egyből bekerült a „meghalok érte, kérek mindent, aminek köze van hozzá” listára és egyből szerelmes lettem Pitch Blackbe, más néven a Mumusba. Aztán rájöttem, hogy úgy mint az Így neveld a sárkányodat, ez is könyvből készült, így nem maradt más választásom, mint beszerezni.

AMIT A KÖNYV ÉS A FILM VISZONYÁRÓL TUDNI KELL: Nem az, hogy a könyv más, hanem előzmény. William Joyce nem akarta, hogy valaki a könyv elolvasása után beüljön a moziba és tudja, mi fog történni, nem akarta, hogy ezt vagy azt jobban szeressék, ezért tett 300 évet a kettő közé. Itt még egyáltalán nincsenek Őrzők, vagy esetleg csak Álommanó végzi a dolgát és annyi. Hogy még csavarosabb legyen a dolog, vannak ezek a regény könyvek és vannak képeskönyvek, amit ha egyszer beszerzek, mert iszonyat drága, külön sorozatnak fogom jelölni. A könyvek és képeskönyvek számozása eltérő minden oldalon, de magukat a regényeket is lehet önállóan olvasni, úgy is érthetőek. Na, tehát vágjunk bele:

Pitch és a Félelemlények serege

Először is, mert olyan dög vagyok, sok spoilert olvastam már a könyvvel kapcsolatban, mert a fanficek olvasása közben nem lehet kikerülni, főleg, mert a Pitch rajongók egyszerűen imádják Pitch történetét. De még így is nagy hatással volt rám, mikor olvastam, és ugyanúgy a szívembe mart. És a könyv titka ebben rejlik, nem a történet a lényeg, hanem a karakterek viszonya, a háttértörténetük és az érzéseik, és ettől szerettem meg eddig mindenkit a könyvekben, még Északit is, aki nem állt annyira közel hozzám a filmben.

Persze, mindenki, akit a filmben is láttunk – a Holdbéli Ember, Pitch, Északi, és a jetik – kicsit másnak érződik, de tényleg összeillik a kettő, ha belegondolunk, hogy ez még 300 évvel azelőtt játszódik. Pitch karaktere az igazi tragikus gonosz, akiről már a filmben sejtettük, hogy nem olyan gonosz ám, van valami oka, hogy miért olyan, amilyen, és itt egy apró töredéket látunk belőle, még nem a teljes történetet, de már ezzel is még jobban megsajnálhatja az olvasó. Kíváncsi vagyok Joyce még mennyit fogja szegényt kínozni.

Félelemlények csapata

A könyv többi főszereplője itt Északi, Katherine, Ombric és Éjfény. Éjfény a kis szellemfiú, aki feláldozta magát és Pitch-csel együtt mozdulatlanná dermedt ki tudja hány éven át, noha Éjfény néma vagy legalábbis egy szót sem szól, az önfeláldozása és az odaadó viselkedése tisztán látszik a cselekedeteiből. Joyce tényleg tisztalelkű lénynek akarja ábrázolni, és sikerül is neki, anélkül, hogy idegesítő lenne, és még én is meg tudtam kedvelni ezt a halhatatlan és magányos fiút, aki nem emlékszik a múltjára, csak a kínokra, amit Pitch-csel bezárva átélt.

Katherine, az árva lány, akit Ombric nevelt fel, és ezzel szépen bemutatja Joyce, hogy a szülők nem feltétlen vérszerintiek. Ugyanakkor az egész könyvben – és Joyce eddig általam látott műveiben – az apa-gyerek kapcsolatra épít és ez a motívum sokszor fellelhető a könyvekben. Ez akkor lesz csak még szívet tépőbb, ha láttuk az Öt legenda film végét, ahol a filmet is és ezt a könyvet is, Katherine-nak ajánlja Joyce, aki a saját lánya volt, aki 18 évesen elhunyt. Katherine Joyce ötlete volt ez a sorozat és ettől valahogy a könyvbéli Katherine és az ő kapcsolata a nevelőapjával, illetve apáival csak még keserédesebb lett számomra. Katherine karakteréből valahogy árad az az ugyanolyan fajta magányosság, mint Éjfényéből, ami kicsit enyhül ugyan, mikor találkozik Északival, de nem nevezném felhőtlenül, boldog karakternek.

Ombric

Északinak is megvan a maga tragikus háttértörténete, és azt hiszem, a filmből gondolhattam volna, hogy mindenkinek valami negatív lapul a múltjában, de nem gondoltam volna, hogy ennyire megérint. Északi nem mert szeretni, mert őt se szerette senki, ezért a barátsága Ombriccal és a nevelői/szülői szerepe Katherine-nel az, ami igazán szívet melengető, és a könyv igazi lényege. Ugyanis ez nem szól másról, mint három megtört, magányos karakterről, akiknek nincs családjuk, ezért maguk csinálnak egyet, és annyira remek volt látni, ahogy szépen lassan megbíznak egymásban és engedik magukat szeretni.

„[Északi] Látott valamit [Katherine] szemében, amit eddig sosem: kedvességet. És bár küzdött ellene, ez mégis megnyugtatta. Enyhítette a fájdalmát. Nem csak a csatában szerzett sebeit, hanem a mindig figyelmen kívül hagyottat is – a szeretet nélküli élet mély és magányos bánatát.”

Ezért is olyan érdekes belegondolni, hogy Északi hova jutott a filmben, és több apró utalást is látunk arra, hogy miért lesz majd Északiból Mikulás, habár még itt nem jutunk el odáig. A történet annyiban kimerül, hogy felébred a nagy gonoszunk, Pitch, és a mi hármasunk elindul megkeresni bizonyos tárgyakat, amik talán segíthetnek legyőzni A Rémálmok Királyát, de mindez nagyon a végén zajlik le, addig csak alakul a nagy csapat, ami remélhetőleg a további kötetekben bővül, már csak a címekből is ítélve.

A mágikus fa, ahol Katherine és Ombric lakik

Az alap mondanivalója az, hogy mennyire játszik a szeretet, a szülői gondoskodás fontos szerepet az életünkben, és hova jutunk nélküle (Pitch és a Félelemlények), viszont még Pitchről is feltételezi az író, hogy van jó a szívében, összetett karakter ő, és bevallom, az egyik legjobb gonosz, akivel eddig találkoztam szórakoztató irodalomban.

A történet a jó és a rossz csatájáról szól, ami konkrétan a könyvben fantasy elemekként van elénk rakva, de apróbb helyzeteket, döntéseket láthatunk a háttérben, amiről a gyerekek eldönthetik, hogy helyes vagy helytelen. Igazából nyugodt szívvel vehetjük, hogy a mai világban létező gonoszokról is szól, ugyanis Ombric egyszer meg is jegyzi, hogy talán túlságosan védte ezeket a gyerekeket a külső ellenségektől, és szegények még egy rémálommal se tudnak mit kezdeni. És milyen érdekes gondolat ez, mert a szülők sokszor a túlságos védelmezéssel pont hogy kárt tesznek. Ezek mellett előkerül az is, hogy milyen is megtalálni önmagunkat, és hogy mennyi reményt adhat egy nehéz helyzetben egy álom vagy elképzelés, amit szeretnénk elérni.

Összességében egy szívmelengető történet, izgalmas indítással, és érdekes, szerethető karakterekkel, aki szerette a filmet, annak feltétlenül ajánlom ezt is, nem fog csalódni.

Santoff Claussen gyerekeit megtámadják a Félelemlények

Megjegyzés: Az illusztrációk a könyvből származnak, a képeket Willam Joyce rajzolta. (Nyilván a könyvből nem az összes képet használtam fel, csak ízelítőnek párat. :))

Kedvenc karakter: Pitch, Katherine, Északi, Éjfény

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló, a világ, a karakterek, PITCH

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Atheneum Books

Kiadás dátuma: 2011. október 4.

Oldalszám: 240 oldal