Ugrás a fő tartalomra

Keri Arthur: Darkness Falls (Elbukik a sötétség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Dark Angels 7. része.

Úgy általában az egészről: Miután Risa dühből megölte az apját, a Raziq támadásba lendül. Risáéknak épphogy sikerül élve megúsznia, mert a felsőbb hatalmak végre engedélyt adtak a sötét angyaloknak, hogy közbeavatkozzanak, így Malin, a Raziq vezetője nem tudja átírni a teremtés történetét, helyette az őrző papok szellemei szétszórják a részecskéiket a világ minden táján, így sosem születhetnek újjá és nem okozhatnak többé gondot.

Viszont attól még ott van a sötét boszorkány, akit hiába rángattak magukkal a démonok a pokolba, mikor megsemmisítette a Pokol második Kapuját, egyszerűen kisétált onnan, és tovább vadászik Risára és a többi kulcsra. És persze, Hunter, a vámpírtanács és a Direktorátus feje sem maradhat ki ebből a hajszából, Risának huszonnégy órás határidőt ad az utolsó kulcs megszerzésére, vagy Risa minden barátját és családtagját megöli.

Ez a könyv befejező rész, és mivel az előző részben végig csak a feszültség épült mindhárom maradék főgonosz szálán, úgy gondoltam, hogy ez a történet pörgős lesz és igazán ütős fordulatokkal teli, ahogy az a sorozat elején is volt. Ennél nagyobbat őszintén nem is tévedhettem volna, ugyanis ebben a részben semmi más nincs csak sírás, terhesség, nyáladzás és logikai bakik.

A legszembetűnőbb hiba ebben a regényben, hogy iszonyatosan vontatott, ismétlődő és unalmas. Ha három főgonoszunk van, az olvasó naivan azt hinné, hogy tényleg erre fókuszálna már a történet, és hogy Risa egyik nehéz helyzetből a másikba csöppen, miközben küzd az életéért. Hát nem. Az első fejezetben meghal az összes Raziq, csak úgy véletlen, mert most a felsőbb erők úgy gondolják, hogy ennyire azért beavatkoznak, és tényleg egy mondatban ez a fenyegetés el van intézve. Aztán a könyv további részét Lauren üldözése teszi ki, ami azért sem logikus, mert honnan tudnák, hogy kijött a pokolból szerencsétlen? Csak tippelnek, és jéé, pont eltalálják. Mert azok az emberek, akiknek Lauren felveszi az identitását eleve halottnak kéne lenniük, hiszen csak feltűnne az embereknek, hogy valaki a helyükben tesz-vesz, földet vesz és szerződéseket köt, de itt Risa abból következtet arra, hogy Lauren visszatért, hogy adott ügyvéd eltűnt. Pedig nem éppen az eltűnése bizonyítaná, hogy Lauren, aki annak az embernek a képét használta, üzemen kívül van, ergo a pokolban? És végig ilyen agyafúrtnak tűnő, de rémesen kacifántos érveléseket kapunk, több száz oldalon keresztül, ami kifejezetten idegesített. Főleg, hogy az egész nyomozás annyiból állt, hogy mindig Google keresnek, telefonálnak, és közben a terhességen cukiskodnak.

Nem zavar maga a terhesség, bár amikor kérdezik, hogy miért olvasok inkább ifjúsági regényeket ha már romantikus könyveket választok, mindig az a válaszom, hogy nem akarok arról olvasni, hogyan házasodnak össze meg szülnek gyereket, mert nem szeretem, ha egy női főhősnek ez a jutalma. Habár persze, mindenki olyan női szerepet vállal, amilyet akar, de Risának eddig nem igazán voltak olyan gondolatai, hogy otthon akar ülni és sütni-főzni, takarítani és gépsorként gyártani a gyerekeket. Na, most már ez minden vágya! De persze ezen is összevesznek, amit abszolút félreértéseken alapul, meg azon, hogy nem beszélnek egymással. Igazán jó kapcsolatra vall ez. (Elhiszem, hogy vannak kapcsolati nehézségek, de ez kifejezetten csak erőltetett műdráma volt.)

És a romantika sem forog más körül csak a hazugságok és a terhesség körül, ami egy idő után frusztrálóvá válik, mert bár az elején szurkoltam a két szereplőnek, hogy összejöjjön, most már nem éreztem úgy, hogy jót tennének egymásnak. Azriel elmegy a Sorssal beszélgetni, elmondják neki, mi lesz a végkimenetel vagy utalnak rá valamennyit, és semmit nem közöl Risával. Már az előző részekben is említettek egy embert, aki után nyomozni kéne, amit Risa egy baráti vacsora keretében tehet meg, miközben megpróbál puhatolózni, hogy mennyit tud az ügyről az illető. Azriel reakciója? Ne menjen el Risa, mert úristen, egy férfivel vacsorázik! Mi van, ha Risa beleszeret abba a másik férfiba? Egyből! Nekem ez a féltékenység és ez az uralkodási vágy az nem romantikus, itt pedig ilyen jelenetek sora következik, ahol a féltékenység egyenlő (és csak az) a romantikával és a szeretettel.

Ezek mellett Azriel és Risa mindketten átváltanak iszonyat idegesítővé, mert nem elég, hogy csak véletlenszerű gondolataik hajtják őket előre a nyomozásban, amik semmiféle logikát nem követnek, de az életrevalósságuk is teljesen eltűnik. Azriel azon kezd el vitatkozni, hogy miközben életveszélyben vannak, ugyan minek jelentkezzenek be naponta a Risa rokonainál, hogy tudassák, hogy még életben vannak. (Megjegyzésként Azrielnek egy pár másodpercbe kerül csak telepatikusan üzenni.) Egyszer Azriel szerint mindenkinek a saját kezében van a sorsa, erről kioktatja Taót, majd utána már, ha épp rávonatkoznak a dolgok, akkor már a Sors tehet mindenről.

Risa nem mondja el, hogy a vámpír, akivel szemben állnak nem egyszerűen vámpír, hanem egy isten erejét is magában hordozza, de azért védekezzenek ellene sima vámpír elleni varázslatokkal. Risa végig emlékszik rá, hogy egy Cazador (bérgyilkos, kém) követi asztrális síkon, és ebből csak egy személy áll mellette, aki nem jelentené őt Hunternek, mégis nem is egyszer elszólja magát titkos tervekről, és csak REMÉNYKEDIK a véletlenben, hogy éppen az ő oldalán álló kém volt ott. Emellett elfelejti, hogy az egyik gyanúsítottat ki akarta hallgatni, és a gyanúsított hívja fel… Ezt persze, Risa a terhességre fogja. Az egy-két hetes terhességére… Amikor Risát megbűvölik, elég egyértelműen, kell neki vagy 20 oldal, mire leesik neki, hogy miért akar vadidegennek minden a küldetéssel kapcsolatos, fontos információt elmondani, addig azt hiszi, hogy csak fáradt. Risa meglepődik azon, hogy a főgonosz gonosz… és megölné a saját testvérét, ezen sok szereplő sokszor meglepődik, mert próbálnak abban a tévhitben élni, hogyha egy több ezer éves vámpír elrabolja a családtagjukat és fenyegetőzik azzal, hogy megöli, valószínűleg csak viccel. Risa azon sír, hogy a Sors (aki itt létező élőlény) miért nem oldja meg az egész ügyet helyette, hiszen megérdemelné, hogy mindent ezüsttálcán nyújtsanak át neki.

Ami még jobban elrontja ezt a kötetet az viszont nem más, mint a cukiság és az érzelemmentesség. A könyv fele nem áll másból, minthogy Azriel kövéren akarja látni Risát, mert az a férfi életcélja, hogy lássa, hogy milyen kerekre dugja meg a nőjét (???), és erről leállnak beszélgetni akkor is, mikor az egyik barátjukat kilenc vámpír jött kivégezni. Közben teljesen megfeledkeznek arról, akit jöttek megmenteni, mert ~TERHESSÉG.~

Már meg sem említem, hogy a szex jelenetekben egy apróbb utalás sem történt a nemi erőszakra. Sőt, semmilyen előző kötetbeli haláleset meg bűntudat nem ragadt meg a főhősön, és semmit nem érez. Mivel a negatív érzelmeket nem ábrázolta sehogy sem Arthur, ezért a nyálazásokat sem tudtam átérezni, szóval Azriel és Risa szerelme abszolút elpárolgott a lapokról.

Szinte úgy érzem, hogy teljesen más írta ezt a kötetet, mert egyfajta gyerekesség is jellemző rá. A hőseink besétálnak egy rejtekhelyre, amit feltehetőleg a sötét varázsló használ, találnak ott egy gyertyát. Elkezdenek azon vitatkozni, hogy biztos van itt valaki, hiszen meggyújtotta a gyertyát. Ember! A gyertyák 40 órát is elégnek vidáman, rég nincs ott már senki. Hogyan jön ide ilyen logika? Eddig Azriel bárhova tudott teleportálni, most rájött Arthur, hogy ez nem túl előnyös, ezért most már csak oda tud menni, ahol járt, vagy ha lát róla emlékképet. Vagy Google képet. Mégis, amikor átkukucskál kulcslyukon vagy látomáson keresztül nézik a gonoszt, az "nem elég éles kép." Bezzeg a Google Maps az igen! Ugyanilyen világtörvényt megváltoztató baki, hogy eddig nem tudtak asztrális utazásnál egyszerűen ott teremni, ahol akartak, ha nem ismerték a helyet, most bezzeg, mikor az asztrálisan utazó kém testét meg kell találni szempillantás alatt ott terem Risa. Hát jó.

Ezen kívül még olyan nevetséges dolgokkal találjuk magunkat szembe, hogy Risa túlél egy támadást, mikor fejbe lőnék két centiről, mert "felrobban az ellenség pisztolya." Nincs megmagyarázva mi történt, azt írják, hogy valami beragadt a csőbe, de könyörgöm, ez már lehetetlen véletlen, még ha a Sors is intézte így, akkor írják le azt!

Mindezt még tetézi, hogy a személyes kedvenc cselekményelemem is előkerül: a szimplán őrült gonosz. Miért őrült? Csak. Őrült. De mégis, milyen betegsége van? Milyen személyiségzavara? Mi az istentől kattant be? Csak úgy. Mert az félelmetes. És ráadásként az egész sorozatban előreutalt áruló, akiről annyira sejtelmesen beszélt egy halom jós Risának… hát egyszer megemlítették a történetben. Ha tényleg azt mondják, hogy egy hozzá közel álló személy el fogja árulni, akkor ne rakjunk be már egy huszadrangú szereplőt, akinek a legtöbb olvasó a nevét se tudja, ez csak egy könnyű egérút volt Arthurnak, hogy ne kelljen komolysággal foglalkoznia vagy nagyobb megterhelést nem igénylő szálat teremthessen.

Összességében ez egy iszonyatosan rémes lezáró rész lett, amiben nyomokban sem fedezhető fel az előző részek humora és akciódússága. Minden szálat, ami nem a romantika, abszolút figyelmen kívül hagy, és mellékesként egy-két mondatban elintézni. Nincs itt más, mint terhesség, sőt, a végén még magzatvíz elfolyós cukiságos jelenetet is kapunk, mert az annyira kellett. Inkább csak az elmémbe égett, mint legrosszabb befejező mondat.

Kedvenc karakter: Stane

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: terhesség, nyáladzás, logikai bakik, unalom az egész

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Signet

Kiadás dátuma: 2014. december 2.

Oldalszám: 400 oldal

Honnan: saját, e-book

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

Cassandra Clare: Clockwork Angel - Az Angyal

Hogy akadtam rá: Clare mániás vagyok a fanficjei óta. Úgy általában az egészről: Íme az Infernal Devices 1. része, az új Árnyvadász trilógia, amire annyira vártunk az Üvegváros után. Ismerjük Clare stílusát és szeretjük, ezért nagy volt az elvárás, főleg ugye pasi karakter szinten. De úgy írom le a kritikát, hogy mindenki értse, hiszen ez a kötet is ilyen, nem kell feltétlen előtte olvasni a Végzet Ereklyéit. 1878-at írunk, és a prológusban már találkozunk Willel és Jemmel a két férfi szereplőnkkel, akik nem mások, mint Árnyvadászok, azaz félangyal félember démonvadászok. Most is épp démonvadásznak, miközben egy rejtélyes gyilkosságba botlanak, ami után el is kezdenek nyomozni. Eközben Tessa Gray, ami igazi főszereplőnk megérkezik Londonba, mivel a nagynénje meghalt, és amellett is árva, már nem maradt más neki a világon, csak a bátyja. Igen ám, de hamar rá kell jönnie, hogy a bátyját, Nathanielt elrabolták a Sötét Nővérek névre hallgató warlockok. (Warlockok = féldémonok, akik