Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss
megjelenések között.
Úgy általában az egészről: Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a
legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a
saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat,
péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet
tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy
miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után.
Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét
nem követeli.
Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha
magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek
csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen
elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy
a Lily és a polip más lesz és amikor
belelapoztam, már az első pár oldalon éreztem, hogy bizony tényleg egy
kutyabarát szív lapul a sorok mögött.
Egy kis háttértörténet ahhoz, hogy hogyan is álltam neki a
könyvnek: Nemrégiben én is átéltem, hogy szembenéztem a hirtelenül felbukkanó
polippal az egyik kisállatom fején. A szörnyű gondolatok, amik Tedet
felemésztik, a folyamatos orvoshoz rohangálás és fohászkodás még túlságosan is
élesen élt bennem, hogy ne azonosuljak fájdalmasan teljesen az egész
történettel. Úgy érzem, hogy bárki akinek kellett tehetetlenül szenvedő beteget
néznie, valahol együtt tud érezni a főhőssel és találhatnak valami megnyugtató
gondolatot a könyvben.
Noha tényleg félig kutyás regény ez, mégis inkább azt
mondanám, hogy a kutyákat hozza fel példának arra a feltétel nélküli
szeretetre, amit nem csak az állatoktól kaphatunk meg. És a kutyák önfeledt,
gondtalan, csak a jelenre koncentráló természetével próbálja hangsúlyozni az
író a főhős szürkeségben, magányosságban rekedt életét. Szóval bár ez a regény
részben a halálról és a veszteségről szól, mégis körbelengi az újrakezdés és a
remény, és az, hogy a nehéz időkön, ha keresztül megyünk várhat ránk valami a
végén. És nem utolsó sorban előhozza azt a témát is, hogy a megbocsátás − főleg
önmagunknak − mennyire nehéz dolog, de mégis mennyire a velejárója egy
boldogabb életnek.
A főkapcsolat ebben a könyvben természetesen Lily és Ted
között van, mégis látjuk Ted családját, barátait és a bonyolult szerelmi kapcsolatát
is. Noha Ted küzdelme azzal, hogy újra nyisson a romantikus kapcsolatok iránt
is szerepet kap, igazából arról a fajta szeretetről szól ez a könyv, ami mindig
mellettünk van − legyen az egy legjobb barát vagy egy kutya képében. Ugyanakkor
a legszebb dolog, amit elismer a történet, hogy minden kapcsolatban vannak
egyenlőtlenségek és kisebb-nagyobb bukkanók, veszekedések, hiszen mind csak
emberek vagyunk és hibázhatunk, de mindezek ellenére bizonyos kapcsolatok
nagyon fontos szerepet játszhatnak az életünkben. Nem jelentenek ettől semmivel
kevesebbet, hiszen semmi sem tökéletes és problémamentes, mindenhol vannak jó
és rossz dolgok is.
Mivel Lily beteg, ezért előkerül a betegségek témája, hogy
az igazi szeretet az, ha a nehéz dolgokat is megtesszük a másikért, és nem csak
a könnyű időkben vagyunk valaki mellett. De mivel az olvasó és Ted is érzi,
hogy közeleg a vég Lily számára az egész könyvet beborítja a gyász és annak
feldolgozása. Hogyan állunk azokhoz, akikről tudjuk, hogy nemsokára távoznak
közülünk. Milyen nehéz úgy élni az utolsó napokat, hogy ne folyton a betegséget
lássuk a beteg helyett. És mennyire előhozza belőlünk egy ilyen tragédia azt,
hogy szembenézzünk a saját halandóságunkkal és az élet törékenységével.
Az egész könyv mágikus realista eleme (bár nem vagyok benne
biztos, hogy tényleg lehetne annak nevezni, de ezt meghagyom a szakértőknek vitatémának),
hogy a rákot egy beszélő polipként testesíti meg azt jelképezi, hogy milyen
messzire megy el az ember, ha szeretné tagadni a nehéz dolgokat és menekülni a
problémák elől. Igazán ötletesnek találtam ezt, viszont a végére valahogy ez
egy kicsit erőltetetté vált, amikor az egész normális környezetben játszódó egy
hatalmas álomképpé alakul. Noha ez jelenthetné azt, hogy mennyire elhatárolódik
Ted a fájdalmától, egy cseppet unalmassá és monotonná tette a történetet, mert
itt valóban kevés érzelem ütött át a sorok között. A könyv másik gyengepontja
az enyhe hollywoodi cukormázzal nyakon öntött epilógus, ami nagyon nem
hiányzott onnan. Ted túl gyorsan változik meg, nem látjuk a fejlődését magunk
előtt, és mintegy kötelező pontként, erőltetetten teszi elénk Rowley a könyv
tanulságát: tovább kell lépnünk minden egyes tragédia után és élni az
életünket.
Mindenesetre a Lily és
a polip egy különleges regény a szeretetről és a szeretteink elvesztéséről
és a saját múlandóságunkról. Ugyanakkor egy csodálatos búcsú/szerelmeslevél is
Rowley egyik hű barátjának, amivel én csak együtt tudtam érezni, mivel én is
veszítettem már el egy "Lilymet."
Kedvenc karakter: Lily
Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló, az állatok és emberek kapcsolata
Ami nem tetszett: a vége, a hajós rész
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 6/5 pontból
Kiadó: Agave
Kiadás dátuma: 2016. november (eredeti: 2016. június 7.)
Oldalszám: 304 oldal
Honnan: kiadótól recenziós
példány
Megjegyzések
Megjegyzés küldése