Hogy akadtam rá: Sally Nicholls rajongó vagyok.
Úgy általában az egészről: 1349-et írunk, Isabel, a tizenhárom éves lány Ingleforn falucskájában lakik, és csak távoli rémhírként hallanak a betegségről, ami rohamosan szedi áldozatait. Úgy gondolják, ez is csak olyan katasztrófa, ami a mesékben létezik és távol az otthonuktól. Isabel családja boldogan él és készül a betakarításra, ám megtörténik, amire nem számítanak, és Yorkban is lecsap a pestis, az onnan menekülteket pedig elküldik, bár a helyi kolostor befogadja őket. A gond csak az, hogy a szóbeszéd szerint mindenki meghal, aki betegeket vagy a közelükben lévőket fogad be, és a kolostorban lakik a papnak tanuló Geoffrey, Isabel bátyja.
Aki egy kis időt is tölt a blogomon, talán tudja, hogy nem igazán szeretem a történelmi regényeket, egészen egyszerűen azért, mert nem az én műfajom, a történelem sem volt soha a kedvenc tárgyam, erre szoktam visszavezetni a viszolygásomat. Nem is akartam ezt a könyvet megvenni, hiába Sally Nicholls írta − akit amúgy valami zseniális írónak tartok −, de úgy adódott, hogy a születésnapi csomagomba belefért még egy olcsóbb könyv, és ez lett belőle. És nem csalódtam! Nichollsnak sikerült még engem is lekötnie, és egyáltalán nem ódzkodtam a történelmi környezettől, sőt egészen érdekes volt olvasni róla.
Ennek az egyik oka az, hogy Nicholls úgy ábrázolta a pestis járványt, ahogyan én a történelemkönyvekből sosem gondoltam rá: mint egy apokaliptikus eseményt, hiszen az is volt, ugyanis Európa felét kiirtotta. Isabel folyamatosan annyit lát, hogy egyre többen halnak meg, egy látszólag megállíthatatlan betegségben, miközben szép lassan felbomlik a megszokott társadalmi rend, így teljesen megváltozik a lány szeretett és megszokott világa.
A regény bemutatja, hogyan is gondolkoztak az akkori emberek a pestisjárványról, hogy a vallásosság és egy kicsit a hiedelmek miatt úgy gondolták, hogy a fertőzötteket körülvevő "rossz levegő" terjeszti a betegséget, ezért védekeztek ellene illatos fűszernövényekkel és hogy Isten megsegítse őket, keresztekkel és a szentekhez fűződő ereklyékkel, imákkal. Persze nem ateista regény ez, de a szereplők vak hite megrendül Isten képében, hiszen őket úgy nevelték, hogy Isten csak a gonoszokra csap le. Érdekes látni, hogyan reagálnak az emberek a tragédiák ideje alatt a hitre és a vallásra (és ez nem csak éppen a 14. századra igaz, ez egy univerzális emberi dolog): van, aki teljesen elveti Isten képét, miután nagy katasztrófa érte, van, aki még inkább vallásos lesz, legalábbis megrögzötten és elkeseredetten próbálja betartani a vallási rituálékat, szinte már-már a csodákban hisz, mert muszáj valamiben hinnie, hogy tovább tudjon élni, és van, aki az arany középutat választja, aki nem csak Istenre hárítja a történteket.
A bekövetkező pestisjárvány egyik hatása, hogy megváltoznak a dolgok, és meggyengíti a feudalizmust. Ezt látjuk, nem csak abban, hogy sokan megkérdőjelezik azt a fajta Istent, amit az egyházak hirdetnek, hanem, hogy Isabel családja, hogyan lesz szabad ember, hogyan dolgozhatnak a nők férfimunkakörben. És ezektől és a városi kereskedők láttán, akik között akad nő is Isabel is elgondolkozik, hogy talán a kezébe veheti az élete irányítását, és hogy hiába nő, lehetnek vágyai és életcélja, nem kell neki szükségszerűen férj.
"A sötét szobában csendben emlékezünk a halottjaink szellemeire. Elgondolkozom, hogy vajon meddig fognak ilyen közel maradni mellettünk. Talán mindörökké. Ez egy szomorú gondolat, de egyszerre örömteli is."
A halál nem meglepően központi témája a könyvnek, és ezzel együtt a tragédiák és a gyász feldolgozása. Bemutatja, hogy az emberek mennyire közönyösek, ha valahol távol történik katasztrófa (hiába is éreznek együtt, nem kezdenek el rettegni), és hogy mennyire vagyunk képesek magunkat áltatni, hogy az otthonunkra nem sújthat le semmi komolyabb rossz. A főhősünk is könnyedén elhiszi, hogy egész Franciaország kihalt, de a saját kis falujáról képtelen ugyanezt gondolni. Mégis Nicholls könyörtelenül és kegyetlenül szépen lassan elvesz majdnem mindenkit Isabeltől és igazából ezt olvashatjuk végig, hogy egy szem lány, hogyan küszködik a gyász súlya alatt egy összeomló világban. Különböző hatását látjuk a tragédiáknak: Isabel először közönyössé válik a halállal szemben, mikor már annyi falubelit kell eltemetniük, van, aki magát hibáztatja, mert azt hiszi, ő hozta el a betegséget egy házba, ahova befogadták, és közben persze a túlélők bűntudatával is meg kell birkóznia. Van, aki depressziós lesz, és míg van, aki túléli, van, aki öngyilkosságot követ el.
És itt megjegyezném, hogy ez gyermekkönyv, és most már értem, hogy miért mondta pár kritika, hogy talán ez nem való kisgyerekeknek. Nem csak, hogy a halál témája nagyon erőteljesen van boncolgatva, de Nicholls nem rejteget semmit, és nagyon sok gyomorforgató jelenet van benne, hiszen a pestisjárvány nem volt szép látvány, az írónő pedig nem hagyja ki az állatokat, amint éppen hullákat esznek, vagy az utcán bomladozó, felpuffadt holttesteket sem.
"Élni nehezebb, mint meghalni. […] és nem vagyok benne biztos, hogy elbírom a gyászt, amit magammal kell cipelnem."
Viszont nem csak szomorú hangulata van a könyvnek, hanem tényleg reményt nyújt a vége, hiszen nem hiába kapta az "A túlélés története" alcímet a regény, mert Isabel bármennyire is megváltozik, bármennyire is megtörik és sosem lesz ugyanaz a gondtalan lány, aki volt, mégis tovább él, és közben felnő, és rájön, hogy a mostohaanyjához akar hasonlítani. De több karakter is fejlődik, és a társadalmi elvárások ellenére is kitartanak az álmaik mellett.
A regény még nagyszerű pontja az emberi kapcsolatok ábrázolása, mivel Isabel áll a középpontban, és át kell éreznünk a gyászát, ezért Nicholls először szépen bemutatja, hogy kivel milyen viszonyban van Isabel, mielőtt elkezdené őket eltemetni. Imádtam Isabel és Geoffrey testvéri kapcsolatát, ő az egyetlen testvére, akivel teljesen jól kijön a lány, Richard inkább csak a távoli, sokkal idősebb bátyja, aki nagyon más beállítottságú, cseppet sem hibátlan. Ezek mellett Isabelnek ott vannak a kistestvérei, akikre vigyáznia kell, a mostohaanyja, akivel igazi, rendes anya-lánya kapcsolata van (aminek örültem, mert bemutatja, hogy nem csak a vér jelenti a családot), és Robin, akivel Isabelt eljegyezték kiskorukban. Bár itt az előre elrendezett házasság ellen nem lázad fel (annyira) Isabel, mert jó barátok, konfliktus mégis akad, ugyanis míg Isabel szereti a farmer, egy helyhez kötött életet, Robin szeretne világot járni, és nem tudják megoldani ezt úgy, hogy valaki ne sérüljön meg közben.
Az All Fall Down egy szívszorító történet arról, milyen szinte mindent és mindenkit elveszíteni, de mégis tovább élni, és hogy milyen megtalálni önmagunkat, akár pont egy széteső világ közepén.
Kedvenc karakter: Isabel, Geoffrey, Simon
Ami kifejezetten tetszett: a hangulat
Ami nem tetszett: -
A történet: 6/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 4/5 pontból
Kiadó: Marion Lloyd
Kiadás dátuma: 2013. április 4. (eredeti: 2012. március 1.)
Oldalszám: 304 oldal
Honnan: saját, papírpéldány, születésnapi ajándék
Megjegyzések
Megjegyzés küldése