Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 8. része.
Úgy általában az egészről: Egy nagy vihar közben Camicazi eltűnik, és Hablaty és a
Huligán törzs a lány keresésére indulnak. Amennyire szerencsés főhősünk, a
hajójuk elsüllyed egy ellenséges törzs területén, ezért kénytelenek ott
éjszakázni, ahol a történetek szerint szellemek kísértenek. Bár szellemekkel
nem találkoznak, de megtalálják a múlt egyik darabkáját, egy Huligán címerrel
díszített trónt, amit rejtély övez (és talán valamilyen átok is sújt), miközben
az ellenséges törzs bekeríti őket…
Ez már a nyolcadik Így neveld a sárkányodat rész, és úgy
gondoltam, tudtam, mire számítsak: egy kis humor, egy kis kalandozás és jó nagy
adag barátság, no meg egy-két elgondolkoztató mondat. Hallottam róla, hogy
mivel Hablaty felnő, ezért a sorozat is "felnő," és sokkal sötétebb
hangulata lesz, de annyira szíven ütött, mikor már a prológusban apa-fia gyilkosságról
kellett olvasnom, hát még amikor megismertem részletesen is ezt a történetet!
Habár minden megvan ebben a kötetben, ami eddig volt, de
tényleg úgy érzem, hogy Cowell igazán kitett magáért és ez lett a legjobb könyv
(eddig) a sorozatban, és ez részben tényleg a sötétebb hangulatnak köszönhető,
ezt pedig a keserédes epilógussal fejeli meg Cowell, ahol a narrátor idős
Hablaty visszavágyik a múltba, a régi énjéhez, aki még optimista volt, mert ő
már annyira megváltozott. De a könyv főpozitívuma, hogy végre az összes, (de
tényleg az összes) kötet egybefonódik, és apró jelentéktelen jelenetek nyernek
értelmet. Lehet, hogy Cowell régen még nem ezt a történetet akarta megírni, bár
interjúkban úgy olvastam, hogy de igen, mégis úgy érzem, hogy nem kellett
annyit erőltetnie, mint pl. J. K. Rowlingnak. Minden tökéletesen egybeillik, és
most már még jobban várom a következő köteteteket, mert olyan vége lett, és
ehhez csak adalékanyag, hogy tudjuk, hogy mire Hablaty öreg lesz, már nincsenek
sárkányok, és úgy látom, erre a kérdésre fogunk választ kapni.
A könyv nagy varázsereje számomra, hogy nem létezik
feketén-fehéren jó és gonosz, (noha vannak gonosz figurák, akik velejéig
romlottak), mégis akad olyan szereplő, aki történetvezetés szempontjából
gonosz, mégis látjuk, hogy jó volt, hogy csak az érzelmei vezetik és sajnos
rossz útra tért. Mind Alvin (aki végre van ebben a részben! Imádom Alvint!) és
mind az új főgonoszunk rabságban volt eddig, és a gyűlölet emésztette fel őket.
Nem volt társuk, nem volt mellettünk senki, aki segített volna rajtuk, ezért is
torzultak el, mert hagyták, hogy a negatív érzelmeik vezéreljék őket. (Bár
Alvinnál ez nem annyira szembetűnő, mert ő eddig se volt egy lágy karakter, bár
megtudjuk végre, hogy mi is motiválja.)
És ezzel a szállal jön az, hogy bemutatja a könyv, hogy az
élet nem igazságos, és bár sokan úgy vannak vele, minek ez egy mesébe,
szerintem pont emiatt lesz minden korosztály számára emészthető ez a sorozat, mert
valahogy mindenkit meg tud érinteni. Bár csak pár mondat erejéig, de bemutatja,
hogy van, aki rabság/rabszolgaság után nem tud visszatérni a régi életéhez, egy
nagyon picit nekem erről a Stockholm szindróma jutott eszembe, bár ezen nem
időzik annyit a könyv, mint a többi témán.
− Milyen szomorú ez a történet.
− Ez nem csak egy történet − csattant fel a boszorkány. − Ez történelem. Persze, hogy tragikus. Ez a valódi élet, nem egy tündérmese…
Ami pedig nem más, minthogy igenis történnek tragédiák.
Tudtuk eddig is, hogy Hablaty a Harmadik Hablaty a sorban, és most megismerjük
Második Hablaty történetét, ami tele van árulással és könnyfakasztó halálokkal.
(Én bevallom, hogy sírtam, de lehet azért, mert az egyik cselekményelem túl
személyesen érint.) És ezzel a történettel jön az a téma, hogy a múlt kísért
minket, és érdekes volt látni, hogy tényleg Hablaty életútját mennyire
befolyásolta múltbeli emberek döntése, hogy milyen szövevényes is az élet, ha
messzebbről, évtizedek távlatából tud ránézni az ember.
Ami még ebben a részben hangsúlyos az az énkeresés és a
család fogalma: Camicazi és Halvér is rájön, hogy ők kicsodák, de mégis Halvér
az, aki nagyobb szerepet kap ebben a kötetben. Végre megtudjuk, hogy miért
nincs családja (ugyanis a filmekkel ellentétben Halvér egy talált árva) és fel
kell dolgoznia, hogy a szülei egyszerűen eldobták őt, és hogy a család nem
mindig a vért jelenti, hanem azt, aki szeret téged és törődik veled, és ezt
hangsúlyozza Második Hablaty története is.
A másik nagy téma a szeretet/szerelem, ami nagyon üde foltja
volt a történetnek, mert nem arról szól, hogy akibe először beleszeretsz, az
lesz az igaz szerelmed. Sőt, a könyv üzenete, hogy akár többször is megtalálja
az ember az igaz szerelmet, attól, hogy több embert szeret az élete során még
nem lesz kevesebb az első szerelme. Ugyanakkor felveti a kérdést, ha fájdalmas
szeretni, illetve bánthatnak azzal az emberek, ha megszereted őket, vajon
érdemes-e egyáltalán törődni másokkal, megkedvelni másokat. Persze, a válasz
igen, de nagyon aranyos humort is belecsempész, mert itt szó szerint is bajuk
esik azoknak, akik egy hercegnőnek szerelmet vallanak (és ki is derül, hogy nem
is gondolták annyira komolyan a nagy vallomásukat.) Ugyanennek a témának nem
csak szép vége: van, aki össze tudta szedni az összetört szívét, és sajnos van,
aki nem.
Ez a kötet is méltó darabja a sorozatnak, és bármennyire
Cowell rajongó voltam eddig, most még jobban az lettem, annyira elvarázsolt a
szavaival. Csak reménykedem, hogy a következő tervezett két mozifilm is ebbe az
irányba fog haladni, mert ad reményre okot, hogy a tévésorozatban szó szerint
idéztek már ebből a kötetből.
Kedvenc karakter: Hablaty, Fogatlan, Halvér, Camicazi, Alvin
Ami kifejezetten tetszett: a humor, a mondanivaló, a hangulat
Ami nem tetszett: -
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 6/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Little, Brown & Company
Kiadás dátuma: 2012. június 12. (eredeti: 2009. szeptember 3.)
Oldalszám: 298 oldal
Honnan: saját, papírpéldány, születésnapi ajándék
Megjegyzések
Megjegyzés küldése