Hogy akadtam rá: Az első részből van film.
Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 12. része.
Úgy általában az egészről: Eljött a Végítélet napja, amikor is Holnap szigetén
megkoronázásra kerülhet a minden törzsen uralkodó király, aki megtudhatja a
Sárkány Ékkő titkát és felhasználhatja azt a sárkányok kiirtására. Alvin
ellopta az összes Elveszett Tárgyat (köztük Fogatlant is) Hablatytól, a jogos
királytól, és alig várja, hogy mindenek felett ő uralkodjon és véget vessen a
világnak, ahol a sárkányok köztünk élnek. Mindenki azt hiszi Hablatyról, hogy
halott, de Camicazi és Halvér nem adják fel a kutatást a fiú után. Hablaty a Hősök
Vége nevű szigeten landolt, ráadásul azonnal is megtalálja őt a Sárkány
Lázadás, de még a saját leleményességére sem számíthat hősünk, mivel nem
emlékszik rá, hogy kicsoda is ő és mi történt vele eddig.
Rettenetesen vártam már ezt a könyvet, nem csak az előző
rész függővége miatt, hanem mert ez az egész sorozat zárókötete, és az évek
alatt nagyon hozzám nőtt ez a sorozat. Mivel Cowellnek eddig is jól ment az
igen felnőttes üzenetek írása gyerekkönyvbe, sőt, szívszorító jelenetek is
vannak, ezért reméltem, hogy valami ütős vége lesz, hiszen ott a kérdés is,
hogy miért tűntek el a sárkányok. Ugyan előre sugallja nekünk a Sárkány Ékkő,
hogy talán azzal irtották ki a sárkányokat, de hát tudjuk, hogy Fogatlan sosem
hagyta el Hablatyot, és azért mégis gyerekmese ez, szóval csak nem nyerhet a
gonosz a végén, ugye? Egész végig ez hajtott, ahogy faltam a lapokat, és
egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet, olyan jó feszültséget keltett ez a
kérdés.
Közel ötszáz oldalas ez a meseregény (ami annyira nem
meglepő, hiszen az utóbbi kötetek már a négyszáz oldalt elérték), viszont ezért
cserébe két kisebb kalandot is kapunk. A kötet első fele arról szól, hogy
Hablaty hogyan jut el a Holnap szigetére és oldja meg az ottani problémát,
utána pedig − pár aranyos, kis szünetet jelző rajz után − szembe nézhetünk a
Sárkány Lázadással. Külön plusz pont, hogy az elején Hablaty nem emlékszik
semmire, ezért nem csak a többieknek, de saját magának is Hablaty nélkül kell
boldogulnia. Bár mindkét kaland izgalmas, és iszonyatosan nagy a feszültség,
valahogy úgy éreztem, hogy emiatt kevesebb Fogatlant, Halvért és Camicazit
kapunk, amitől kevesebb is volt a humor. Noha éppen a világvége közeleg, háború
dúl és az összes viking otthonát felégették, mégis annyira vártam volna egy kis
Fogatlan-féle arrogáns beszólásokat, aranyos Fogatlan és Hablaty baráti
jeleneteket, de mivel máson volt a hangsúly, ezért ezekből nagyon-nagyon
kevésnek jutott hely.
Még mindig domináns elem a Hablaty-féle hősiesség, amit a
mesékben nagyon szeretek, hogy a hősök leleményesen jutnak ki a szorult
helyzetekből, és noha Hablaty elfelejtette, hogy kicsoda, még így is megmaradt
ez a személyiségjegye. Ugyanakkor a kedvessége is sokat nyom a latban, mert
minden jó tettét − amit eddig akár úgy is érezhettünk, hogy minden részben
elfelejtették, hogy ő mentette meg az életüket − felemlegetik és megbecsülik
érte.
A szülőkkel való kapcsolat mindig is nagy hangsúlyt kapott a
könyvekben, és itt sincs ez másként. Mivel Hablatyot a szülei halottnak hiszik,
ezért szívszorító jelenetek közepette látjuk a szülei megbánását, és még így is
látjuk, hogy az anyja hiába szereti a fiát, nem képes rendesen kifejezni az
érzelmeit. Imádtam, hogy Valhallarama nem az a tipikus anya karakter, amit
amúgy láthatunk, nem úgy gondoskodó és kedves, ahogy azt beállítja minden
médiatípus, de mégis érezzük, hogy valahol szereti Hablatyot, de emberileg
képtelen normális anya-gyerek kapcsolatra. Az, hogy nem csak jó szülőket
látunk, hanem szülőket, akik hibáznak, és ugyanolyan esendő emberek, iszonyatosan
jó volt látni egy gyerekkönyvben. Ezt a témát csak még jobban árnyalta a kép,
hogy megtudjuk ki Halvér apja − amire nem is számítottam, hogy lezárt szál lesz
−, és ő sem tartozik a jó szülők közé, sőt! De mégis ott rejtőzik minden
gyerekkarakterben az elkerülhetetlen vágy, hogy megfeleljenek a szüleiknek, és
ez még így az utolsó kötetre is hozott magával szívszorító jeleneteket.
Ezen kívül Cowell mindig is szeretett azzal a témával
játszani, hogy miként hatnak ránk a történetek, illetve hogyan születnek meg a
mítoszok és legendák. Most a frappáns lezárást pedig ebbe bugyolálja bele,
ezzel összekötve a mi világunkat Hablatyéval, miközben a történetek pozitív
erejéről mesél nekünk.
De igazából ebben a kötetben a legerősebb téma az, hogyan
küzdjünk lehetetlen helyzetekben. Hablaty egész végig fizikailag úgy szenved,
hogy már én, mint olvasó is vele együtt fáradtam el. Itt a háború, minden
kilátástalan, Hablaty minden porcikája fáj, fel is kéne dolgoznia a gyászát, de
nem áll meg, pedig nagyon szeretne. És ez a küzdeni akarás annyira gyönyörű ellentéte
volt a körülötte lévő pusztításnak és reménytelenségnek. Néhány jelentetnél
akár még úgy is éreztem, hogy Cowell és Hablaty kiszól a sorok közül és az
olvasókat biztatja, hogy bármit hoz az élet, nem szabad feladni. Nagyon szép
kép még található arról is, amit majdnem öngyilkosságba való menekülésként is
lehet értelmezni, de Hablaty még így is összeszedi magát és folytatja a
küzdelmét, mert ott van előtte Holnap szigete. Nem éppen túl elrejtett így a
jelentés, hogy mindig érdemes túlélni a Holnap kedvéért, de nagyon pozitív és
szívmelegítő üzenet.
"És talán még ha minden katasztrófába is torkollik, nem tudsz rosszul cselekedni, ha szeretetből teszed."
Természetesen a másik főtéma a szeretet és a pozitív emberi
hozzáállás, és minden szereplő aszerint kapja meg a végső jutalmát, hogy önző
volt-e, vagy hiába tett rossz dolgokat, de végső soron azt szeretetből tette-e.
Míg Pléhpofa vétett ugyan Hablaty ellen, mégis csak szerette a fiát − ezzel
tökéletes ellentétben áll a Boszorkány, aki a saját önzése miatt tette azt a
fiával, amit, és a sorsuk ezt tükrözi is.
Viszont elég komoly témákat is érint Cowell és őszintén nem
hittem volna, hogy az egész mese ide fog kilyukadni. Egy kicsit talán
esetlennek is lehet látni a végét, eléggé súlyosan teszi elénk A Fő Üzenetet,
mégis azt mondom, hogy ez így is tökéletesre sikerült a szememben. A
rabszolgaság miatt kialakult háború van a középpontban és ezzel az emberiség
pusztító természete. Látjuk azt, hogyan uralja a tömegeket a félelem, hiába
tudják, mi lenne a helyes dolog, hogy min kéne változtatniuk, egyszerűen nem
merik megtenni, mert nem könnyű út, és valahol mindenki egyedül érzi magát, mit
számítana pont az ő véleményük. Látjuk, hogy mi kell a lázadásokhoz, milyen
áldozatokat követelnek - vérontást mindkét oldalról, látjuk, hogy háborúban a
tudományt és a leleményességet tömegpusztító fegyverekre fordítják az emberek.
Eléggé arcon csapja ez főleg a felnőtteket meseregény közben − a gyerekeknek
lehet még egy kicsit kaland, de mégis érezhetik mögötte a komolyságot. A fő
üzenet itt nem más, hogy mindig lesz rossz az emberekben, de sosem szabad
feladni, hogy jobbá tegyük a világot, még ha a mi generációnk ebből semmit nem
is fog látni.
Cowell pedig ezt használja fel egy briliáns, szívszaggató,
keserédes befejezéshez. A "hogyan tűnnek el a sárkányok" kérdésre
olyan választ ad, amin azóta se léptem túl, és nem is hiszem, hogy egy hamar
túlteszem magam rajta. Ezt csak tetézi, hogy van benne olyan jelenet, amit még
én is megkönnyeztem, és a végén még az is kiderül az epilógusból, hogy Hablaty
a halálos ágyán mesélt el nekünk az egész történetet.
Az Így neveld a sárkányodat meseregény sorozat valami
csodálatos: Benne van a gyermeki kalandvágy, a humor, a kedvesség és egy csepp
naivitás. Hablaty az emberi természetről mesél nekünk, a bennünk rejlő
sötétségről is, a kapcsolatokról, amik meghatároznak minket egy egész életre,
megmondja nekünk, hogy bárki lehet Hős, és hogy annak lenni mindig nehéz, de
megéri küzdeni, még ha nem is kapunk érte jutalmat. Köszönöm, Hablaty és Fogatlan, az élményeket!
Kedvenc karakter: Hablaty, Fogatlan, Camicazi, Alvin
Ami kifejezetten tetszett: a
mondanivaló, tökéletes befejezés
Ami nem tetszett: kevés Fogatlan, kevés humor
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 6/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Little, Brown Books for Young Readers
Kiadás dátuma: 2015. november 3.
(eredeti: 2015. szeptember 8.)
Oldalszám: 496 oldal
Honnan: kölcsön
Megjegyzések
Megjegyzés küldése