Hogy akadtam rá: Megszerettem Fantaskey előző könyvét, és tűkön ülve vártam a következő regényét.Úgy általában az egészről: Kezdem azzal, hogy a fülszöveg ritka rossz, legalábbis teljesen félrevezetőnek ítéltem meg, persze, persze, arról szól, de mégis, kb. a 60. fejezetbeli csavart rakják ki, és nem értettem minek. Tehát, zárjuk ki most a fülszöveget és térjünk a lényegre.
Van Jill Jekel, a tökéletes szürke egér típusú lány, adott Darcy Gray, az ősellensége, vagyis a szőke ribanc (óh, már nem is fáradozok, hogy kiszűrjem a csúnya szavakat), és mindehhez adjuk hozzá Tristen Hyde-ot, a nem éppen vidám, ám de szexi, magának való tanulót.
Jill apját megölték, és próbálja feldolgozni a gyászát, és bár reméli, hogy a rendőrök megoldják az édesapja gyilkosságának esetét, mégis ennél nagyobb problémákkal kell szembenéznie. Édesanyját megtöri a gyász, jönnek az anyagi és lelki gondok, hiszen nemcsak, hogy édesanyja nincs ott mellette, egyetlen barátja, Becca (akit hívhatunk a fantasy irodalom ékes példájának, ugyanis minden ilyen típusú könyvben a barátok inkább ellenségek) csak azért áll egyáltalán szóba vele, hogy kihasználhassa őt, és ami a legrosszabb Jill édesapjának emlékét befeketítik, ugyanis a kedves Mr. Jekell lopott a munkáltatóitól és feketén dolgozott valamin, nem mellesleg pedig eltüntette Jill iskolára szánt pénzét.
Így még inkább vonzónak tűnik az a kémia verseny, amit a közeli Tudományegyetem rendezett meg, a díj nem más, mint 30 ezer dollár. Persze Jillt nem csak ilyen "sekélyes" okok vezérlik, mikor belemegy, hogy Tristen Hyde-dal együtt dolgozzon egy titokzatos vegyületen, ami ha minden igaz a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különleges esete című regény alapját adta. A tét nem más, mint Tristen lelke.
Beth Fantaskey-től őszintén egy reális alapú, laza, romantikus regényt vártam, hiszen a debütáló irománya is ilyen volt. A megszokott karaktereket hozta, a lány, aki csendes, a fiú, aki magának való, a szőke, ámbár nem hülye rivális csaj, az igenis sötét futball sztárok, a legjobb barátnő, a tanár, a kedves szülő. Igen ám, de mintha Fantaskey is érezte volna, hogy szinte ugyanazokat a karaktereket mozgatja, mint régen, ezért megcsavarta a dolgokat, és senki nem olyan, mint ahogy először várnánk. (Megjegyzés: valaki szidta Beccát, hogy nem is barátnő. Kérem szépen, Jill is nagyon jól tudja, hogy Becca csak kihasználja őt, nem értem, ki olvasott félre és mit. Ez nem olyan, mint a Csitt, Csittben Vee, aki tényleg semmire se jó, és mégis ő kapja meg a barátnői címet.)
Mint említettem laza regényre vágytam, azért kezdte ebbe, de valami teljesen más kaptam. Nem véresen komoly, nem egy Ellen Hopkins, de mégis azt mondanám, hogy sötét hangulata van, hiszen alap kérdés az önmagunk gonoszságának, erkölcstelenségének feldolgozása, a bennük rejlő sötétség elfogadása. A szereplők megpróbálnak küzdeni a saját démonaikkal, és lehet rá kell jönniük, hogy a gonosz rész nélkül nem teljes emberek. Az öngyilkosság, a gyilkosság, a gyász, az elfogadás, a magányosság, az elhanyagoltság, a kihasználás témája is felvetődik, és bár Fantaskey nem oktató, nevelő regényt akart írni, mégis szerintem akad benne egy-két csodálatos mondat.
A romantika igenis reális, bár nagyon sok hangsúlyt helyez a szexuális vonzalomra is, nem, nincs benne 18-as jelenet, és nem eltúlzott, hanem pontosan és hitelesen adja a tinédzserek érzésvilágát. Kifejezetten tetszett, hogy vannak benne idősnittek, azaz Fantaskey ott rövidít, ahol kell, ott hosszabbít, ahol kell. Nem írja le teljesen pontosan, hogyan és mikor szeretnek egymásba, csak azokat a mozzanatokat, amiket fontosnak tart és pontosan így jó ez.
Összességében a regény sokkal többet nyújtott, nem volt olyan "rózsaszín," mint Fantaskey ezelőtti könyve. Ezek után epekedve várom a következő Beth könyvet, ami pontosan egy év múlva fog megjelenni. :)
Kedvenc karakter: Tristen
Ami kifejezetten tetszett: a szép elgondolkozó mondatok, az egész sötét téma
Ami nem tetszett: -
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 6/5 pontból
Megjegyzések
Megjegyzés küldése