László Zoltán: Egyszervolt

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között, és magyar szórakoztató irodalom.

Úgy általában az egészről: Karsa Harlan életét két dolog nehezíti meg, az egyik, hogy a patológián dolgozik, a másik, hogy néha emlékezetkiesésben szenved. Egészen addig átlagos, kétbalkezes srácnak tűnik főhősünk, míg hirtelen olyan dolgokat kezd el látni, amit mások nem, megtámadják természetfeletti, mesehős bérgyilkosok és ráadásként egy iratmániás bürokrata bízza meg egy nyomozási munkával. Ha kideríti, ki ölte meg a rejtélyes körülmények között elhalálozott rendszermérnököt, akkor cserébe megtudhatja, honnan származik, ugyanis Harlan árvaházban nőtt fel és nem emlékszik semmire azelőttről. Így nincs mit tennie, mint belevetnie magát a lényekkel és mágiával teli Budapest utcái közé, hogy felgöngyölítse ezt az ügyet és közben megtalálja önmagát.

Kicsit bizonytalanul kezdek neki a kritikának, mert nem egészen azt kaptam, amire számítottam, noha nem egy rossz könyv ez. Tudni kell rólam, hogy imádom az urban fantasyt, és ez az, bónusznak számít nálam, ha Magyarországon, főleg Budapesten játszódik egy regény, mert amikor ott utazok, mindig szeretem elképzelni, hogy egy-egy hely mit rejtegethet. Ezek mellett pedig nagybetűvel rá van nyomva a borítóra, hogy „Gaiman-féle.”

Mindazonáltal nem akartam Gaimanhez hasonlítani, mert egyrészt ő az egyik kedvenc íróm, és sosem szeretek lehetetlen magasságokat állítani egy regény elé, de mégis azt kell, hogy mondjam olvasás közben folyton villogott a fejemben a „de hasonlít ez Gaimanhez” felirat. Ami itt azt jelenti, hogy aki Gaiman fan, az vágjon bele ebbe a könyvbe, és egy Anansi fiúk-féle humoros dolgot várjon, egy kis Sosehol érzéssel. Aki viszont nem szereti Gaimant, mert fura, mert nem dolgozza ki a karaktereket, annak nem tudom, mit mondjak, mert néhol tényleg erősen hajaz rá, néhol viszont nem, szóval olvassátok tovább a véleményemet és döntsétek el magatok.

Amiben más, mint számítottam rá, hogy ez egy humor könyv, és valamiért azt hittem, hogy egy komoly, nyomozós urban fantasyt kapok, de nem. Könnyed, nyári olvasmány, amin jókat nevettem, a narrátor az a tipikus kétbalkezes fickó, aki már megtanult a saját szerencsétlenségén is nevetni, és a szarkasztikus kommentálásával feldobta a könyvet. Nem kell komolyan venni a történetet, hiszen tényleg már-már paródiába hajaz a jól megszokott klisékkel, pl. Ella, az egyik romantikus szál, az összes amerikai, rendőr klisét magára halmozza, ezzel is egy kicsit tükröt tartva az olvasók elé, hogy mennyire elvárjuk az amerikai kliséket. (Hiszen hányan vannak, akik nem hajlandóak magyar könyveket olvasni.)

A történet alapjában véve a magyar népmesék vonalát követi, még ha a sztoriban meg is jegyzik, hogy a főhős nem az a legkisebb király fia alapanyag, igazából az, és azt láthatjuk, hogy milyen is lenne egy modern mese. Az urban fantasyk alap témáját is természetesen felhasználja, így nem meglepő, hogy Harlan rájön, hogy van, amiért fontos küzdeni az életben, megtalálja a gyökereit és ezzel együtt önmagát és végre eldönti, hogy mit is akar kezdeni az életével. Ezek mellet a fantasyszállal hangsúlyozza azt a történet, hogy meg kell állni és észrevenni az életben az apróbb dolgokat, amik amúgy elrejtőznek előlünk, és nélkülük monoton és szürke minden.

A könyv másik erős pontja a hangulat és a világteremtés. Bár nem olvastam sok magyar népmesét, így is felismertem párat és egy kicsit Egyszer volt, hol nem volt hangulata is akadt, hogy mihez is kezdenének a magyar mesehősök a való világban. Volt itt kisgömböc, mint bérgyilkos, királylány, aki már túlélte a királyfiát és öreg néniként tengeti az életét, óriások a Parlamentben és hétfejű sárkányok, mint gonoszok. Imádtam látni Budapest, majd Balaton különböző tájain az elrejtett, mesés elemeket, amit a köznapi emberek nem látnak, és ha legközelebb a Westendben járok, lehet, megpróbálok benézni a vízesés mögé. (Itt az indok, ha a biztonságiak kivisznek onnan.) Viszont akadt egy-két olyan mese elem, amit én szívesebben láttam volna bővebben kifejtve, vagy legalább megnevezve. Utána kerestem párnak, meg is találtam a kígyótestű lányt példának okáért, és most hogy utána olvastam, már sokkal tisztább a történet, de úgy igazán, azt szerettem volna, ha Harlan kezdi el elemezni a meséket, és nem csak vállvonással elfogadja, hogy ezek vannak, és nem is érdekli, hogy ki kicsoda, illetve, hogy hogyan működik a világ. Persze, hogy egy hős nem állhat le útközben filozofálgatni, de én hiányoltam azt a részletességet, ami elbűvöl, és majd rohanok a mitológia után olvasni. Tudom, hogy magyar vagyok, talán ezeket betéve tudnom kéne, mégis úgy érzem, hogy ez már nincs annyira a köztudatban, hogy unalmas lett volna több magyarázat.

És akkor a gyengepontok, amiért csak egy „egyszeri olvasós” besorolást kapott tőlem a könyv: A karakterek üres sémák, és ezzel nincs is baj, hiszen, mint említettem ez inkább egy modern mese, tehát nem karakterközpontú történet. Ez csak ott ütközik ki, hogy van szerelmi háromszög a könyvben, és bár nem az a csöpögős (hiszem, hogy mert férfi az író), mégis nekem túlzás volt és a vége felé egyáltalán nem értettem. Egy találkozás után valamilyen úton-módon ők rájönnek, hogy végtelenül szerelmesek, és értem, hogy a mesékben ez így megy, de a fent említett meseadaptációban is azért felépítik a kapcsolatokat és fordítanak erőt arra, hogy mutassák az időmúlását, ami itt nekem hiányzott és a második romantikus szálat egyenesen feleslegesnek éreztem, főleg egy ilyen könyvben.

Ami viszont engem igazán zavart, hogy hiába humor, könnyed könyv ez, a végén mégis komolyan veszi magát, és egy igazi csata jelenetet láthatunk, meg politikai katyvaszt a mesevilágban, amivel nem lenne baj, ha nem csorogna bele sci-fi elem. És mivel én nem vagyok hardcore sci-fi rajongó, a magyarázat, a képességek, és pont a főcsattanó nem tetszett, mert nem az én asztalom, és teljesen ellentétes volt az addig felépített mágikus hangulattal.

Mindazonáltal nagyon jó kis könyv ez, délutáni olvasmánynak pont tökéletes, hiszen könnyed és szórakoztató, és ezek után az olvasó is talán kicsit másképp néz Magyarország utcáira, végre mi is elképzelhetjük a manókat, tündéreket és a mágiát a mindennapi életünk helyszínein.

A kötetet köszönöm az Agave kiadónak!

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a világ, a hangulat, magyar helyszín

Ami nem tetszett: a romantika, az apró sci-fi vonal

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2013. június 6.

Oldalszám: 256 oldal