Cassandra Clare: City of Lost Souls (Elveszett Lelkek Városa)

2012. május 9., szerda

Hogy akadtam rá: Cassandra Clare-t imádom a fanficjei óta.

Sorozat: A Végzet Ereklyéi 5. része

Úgy általában az egészről: Miután Lilith-et megölték, és felszabadították Jace-t a csapdájából úgy tűnt, minden rendben lesz. De történt valami. Sebastian és Jace eltűntek. Hogy lehet Sebastian mégis életben, ha nem sikerült teljesen a rituálé? Miért vitte el Jace-t? Senki nem tudja, de Clarynek be kell számolnia a Klávénak mindarról, ami történt a Végzet Háborújakor, hogy miért is lett Jace-szel az, ami. Míg a Klávé tisztázza Claryt, hogy nem sértette meg a Törvényt, addig lemondanak Jace-ről, és az újabb démoninvázióval lesznek elfoglalva. Így nem marad más hátra, minthogy a csipetcsapatunk maga keresse Jace-t. A bökkenő? A fiú össze van kötve Sebastiannal, és azt sem lehet tudni, hogy önmaga-e. De persze mindenki másnak is megvannak a problémái: Simon anyja rájött, hogy a fia vámpír és nem fogadta jól, Maia még mindig azon töpreng, mit érez Jordan iránt, Alec és Magnus közé pedig beékelte magát a halhatatlanság problémája, és akkor még nem is beszéltünk a Lightwood szülők széteső kapcsolatáról.

A negyedik részt én nem szerettem, bevallom, sokszor a földhöz vágtam, és mivel a Clockwork Prince még rosszabb volt, és Clare frissebb könyve, egyszerűen féltem, hogy bármilyen kecsegtető is ennek a könyvnek a trailere, nem azt fogom kapni, amit vártam. Igazam lett? Nem tudom. Clare biztos, hogy már nem a régi, de mégis ez a könyv eszeveszett szórakoztatást nyújtott! De kezdjük az elején:

Ezt a könyvet már nem tudtam komolyan venni, és nem tudom miért. De őszintén? Miért kell mindent elemezni (mert rossz szokásom), ha teljesen leköt és kikapcsol? Ezernyi hibája van ennek a könyvnek, és mindet fel is fogom sorolni, de Clare úgy bánik a szavakkal, hogy nem is érdekelt, egyszerűen hagytam, hogy magával sodorjon Claryék nyavalygása, küzdelme, szerelme és humora.

Kezdjük a rossz dolgokkal: Vannak benne logikátlan dolgok, és nem tudom, hogy ha ez egy ennyire népszerű könyv, miért nem lehet javítani. A nyitó jelenetben már az a baja Clarynek, hogy Isabelle szobájában nincs óra, nem tudja, mennyi idő telt el, jön a snitt, a Clare-féle terjedelmes szobaleírás, és HOPPÁ, Clary elővette a mobilját megnézni mennyi az idő. Ezt úgy éreztem példának okáért, hogy írói erőltetés volt, hogy le tudja írni Isabelle szobáját, és nem ment valami szépen. És végig ezt éreztem a könyvön, hogy vannak ilyen apróságok, amik csak azért vannak, hogy Clare le tudjon írni valamit. Főleg, hogy amikor Jace-t látja Clary, azzal érvel, hogy az ember bárhol, bárhogyan felismeri a szerelmét, de persze, hogy nyolcszázszor összekeveri a pasiját a saját testvérével, mert mindkettő szőke, izmos, meg Árnyvadász. Nem mintha nem örültem volna az ebből adódó helyzeteknek, csak jelzem, hogy észrevettem, miszerint ez nem teljesen stimmel.

Ami még negatív és meg kell jegyeznem az két főbb dolog, legyen három, bár a harmadik még csak egy kétes terület, attól függ, hogyan dolgozza fel a hatodik részben. Szóval:

Nagyobb negatív dolog, amibe más beleköthet, de engem nem zavart #1: Mivel egyben olvastam el a könyvet, mert a Végzet Ereklyéi olvasása közben nem szoktam aludni, ezért feltűnt, hogy mennyi, de mennyi szexi jelenet van. Engem nem zavart, mert Clare úgy írja le, bármelyik párosról is legyen szó, hogy perzselnek a lapok, és bevallom, jó volt nem átlagos-rózsaszín, hanem tényleg heves szerelmi jelenetekről olvasni. No, de kérem! A világvége közeleg, legalábbis tudjuk, hogy valami nagyon rossz. Valaki haldoklik. Időre kéne menni, hogy megmentsük. Hőseink mit csinálnak? Bizony! Leállnak szexelni meg smárolni. DE MINDENEGYES SZÁLON. Zavart? Nem igazán. Csak nem tartottam logikusnak, hogy ha éppen valaki, akit szeretünk, bajban van, akkor leállunk a hormonális kitöréseinket kiengedni. És aki nagyon szőrszálhasogató, ebben láthat némi problémát.

Nagyobb negatív dolog, amibe más beleköthet, de engem nem zavart #2: Én olvastam Clare fanficjét. A Harry Pottereset. Tudjátok, amiért perelni akarták, mert lopott mástól? Igen, róla van szó. Tudom, hogy Clare egy "becstelen tolvaj," és hogy utálni kéne ezért, mert negatív példát mutat, hogy egy „tolvajt” is ennyien támogatnak, és megél belőle. De ami még jobban zavaró, amiért utálják odakint Clare-t? Hogy ez a fanfic, amiből egy halom dolog nem az övé, na ezt írja most át Jace-szel és Claryvel. Szóval bárki, aki olvasta a Draco Veritast, nem fog meglepődni. Itt is van Voldemort ajtó-nincs kastélya, ami poén, mert egy versből szedte Clare az ötletet, amit itt elfelejtett kreditelni. Akkor a sebhely Harry Jace és Draco Sebastian kezén, amivel összekötötték őket, és érzik egymást? Meg se említsem a főcselekményszálat, ami szintén a DV másolata, és ezzel egyben a Csontváros teljes ismétlése. Ja, és akkor még ott van Sebastian Tom Denem teljesen beteges vágyakozása Clary Ginny után. Ezek mellet, ha ez nem lenne elég, az egész az átlagos Végzet Ereklyéi fanfictionök legborzalmasabb és legklisésebb elemeit használja fel. Onnan tudom, hogy sok ficet olvastam, egy bizonyos pároshoz, és igen, az összes létező sablont onnan betette Clare ide.

Szóval látom a hibákat, mert nagyok. Mégis kérdezhetitek, ezek után, hogy élveztem a könyvet? Egyszerűen. Mert ez nem egy minőségi fantasy könyv már, nem is akar eredeti lenni, (őszintén, az amúgy is nehéz,) van egy bevált receptje Clare-nek, amit akárhányszor eljátszhat, az olvasó mégis imádni fogja. És velem is ez történt.

De említsem meg még a harmadik pontot, ami elég fura, és a legjobban ezen vontam fel a szemöldököm. Azt értettem, hogy néha a tinédzserek felelőtlenek, és berúgnak, az alkoholfogyasztással semmi bajom. No de a DROG?! Van rá bármilyen magyarázat, hogy Clary miért drogozott be? Mert Clary itt valami bátor, okos, csodalénynek van beállítva, habár nem olyan idegesítően, mint a negyedik részben, de könyörgöm: DROG?! KOMOLYAN, DROG?! És ez most követendő példa? Ami még egy kicsit kényesebb téma, egy apró molesztálási, majdnem nemi erőszak jelenet. Ebből még nem tudunk semmit, hogy hagyott-e nyomot az adott szereplőn. Ha nem, akkor majd a hatodik résznél sípolok érte.

De mindezek ellenére, hogy klisés, hogy tele van bakikkal, hogy önmaga fanfice, nem tudok rá más jelzőt, minthogy CSESZETTÜL JÓ! A cselekmény több szálon fut, és kismillió nézőpontunk is van, ami most működik. MIÉRT? MERT NINCS JACE NÉZŐPONT! Miért jó ez? Mert Jace egyik alap vonzereje az volt, hogy nem tudjuk, mit gondol. Jó, azóta rájöttünk, hogy megtört karakter, és aranyszíve van, de most sok lett volna ide Jace, és örülök, hogy Clare csak az epilógusba tette bele. De most kivételesen visszatért a nézőpontok előnye, pörgős volt tőle a cselekmény: Clary szálát imádtam a legjobban, és még az előző részben utáltam, itt csak egy olyan megszólalása volt, amiért nem szeretettem, az is az elején. Utána szépen megint átváltott a kedvelhető főhős kategóriába. Ez volt a bajom, hogy hiába a könyv fele Claryé, még így is kevésnek találtam. Amit viszont soknak: értem én, hogy Simon a másik főhős, de én őt nem kedvelem. Valószínűleg ez másnak nem fog levonni a könyv élvezhetőségéből, csak nekem, és mivel a történethez is hozzáadott valamit Simon szála, nemcsak vinnyogott, mint az előző részben, ezért még szemet is hunyok felette. De MAIA SZÁLA MINEK? Szinte majdnem főszereplő lett belőle, csak azért a nevetséges dologért, hogy ő is megtalálja-e élete párját. Ez már nekem túl rózsaszín volt és túl sok. Ami viszont üde folt volt: Magnus és Alec. Végre a könyv tetemes része róluk szólt, legalább annyi, mint Maiáról. Még mindig azt mondom, hogy ez a legszebb könyvbeli párosítás itt, és nem csak azért, mert homoszexuális kapcsolatuk van, hanem mert tényleg szenvednek azon, amin mindenegyes ifjúsági fantasy szereplőnek kéne, akik halhatatlan lénybe szeretnek bele. Mert ez nem csak azt jelenti, hogy nem lehetnek együtt örökkön örökké, mert ahhoz Alecnek olyan dolgot kell használnia, ami teljesen idegen tőle (vámpírizmus, fekete mágia), de azt is, hogy bizony Magnusnak múltja van, amit nehéz elfogadni, sőt, eleve elképzelni, főleg ekkora korkülönbségnél. Clare ezzel a szállal nagyon gyönyörűen és szívet tépően bánt.

No de van még itt egy szál, amit a trailerből ki lehetett találni, amit én imádtam, és sikongattam miatta: Sebastian. VÉGRE teljesen látjuk a karakterét, noha egy darab az ő szemszögéből megírt jelenet van, mégis ő is központi karakter lesz, és minden sorát, minden megmozdulását imádtam. (Sebastian rajongók tehát előnyben!)

Van persze valami háttértartalma a könyvnek, hogy milyen is az igazi szeretet, az igazi családi összetartás, hiszen minden karakter végül is ezt keresi, a feltétel nélküli elfogadást és támogatást. És bizony a család nem mindig a vér szerinti kötelékeket jelenti. Láthattuk, hogy nem minden szülő tökéletes, hogy ők is kerek, egész karakterek, és esendő emberek, és talán még mindig ezt szeretem ebben a könyvben, hogy a felnőttek ugyanúgy fontosak, mint a tinédzsereink. Kivételesen a fülszövegben olyannyira hangzatos „mi az az ár, amit már nem ér meg a szerelem” kérdést tényleg kifejtették, és felvetették, és mindenki ezen töpreng. Van, aki azért szeretne még morális maradni, van, aki a bolygón élő összes ember élete elé teszi az igaz szerelmét. Válasz konkrétan a kérdésre nincs, de jól elgondolkoztat, hogy vajon az olvasó meddig menne el a szeretteiért. Plusz felveti, hogy végül is mennyit ér a szabad akarat, vagy inkább éljünk boldog tudatlanságban. Melyik éri meg? Jó-e boldognak lenni, minden ok nélkül a tudatlan ködben?

Apróbb dolgok még, amikkel nem tudok mit kezdeni: Harry Potter hasonlóság, főleg a Halálfalók jelére gondolok itt, amit oly’ hirtelen bevezetett Clare ide is, mert megkövetelte a cselekmény. Hogy Clary fogságban arra vágyik, legyen szájfénye. (Mondjuk legalább nem nőtt megint a melle.) És a rengeteg Pokoli szerkezetek trilógia utalás. Ha ez a kettő, olvasható egymás nélkül, akkor miért van ennyire egyértelmű utalás a Pokoli szerkezetek végére? ITT? EBBEN? Meg mi a jó életet keresnek Tessa cuccai A) Valentine-nál, B) a Lightwoodéknál.

Szóval végre egy kötet, ahol Clare visszatért a romantika-akció-démonok-humor megszokott receptjéhez, amit teljesen lehet élvezni, aminek pár szálon függővége van, pár szálon érdekes kérdés merült fel, egy szálon pedig szívet szaggatott, de hogy vajon ki mennyire szereti Clare-t ezek után az ismétlések után? Nos, mindenki persze maga dönti el. Engem lekötött, elszórakoztatott a könyv. A gond csak az: két év múlva jön a folytatás. Kegyetlenség.

MAGYAR MEGJELENÉSRŐL NEM TUDOK SEMMIT, A KIADÓT KÉRDEZZÉTEK!



Kedvenc karakter: Sebastian, ó, Sebastian

Ami kifejezetten tetszett: Sebastian

Ami nem tetszett: fanficszagú, klisés

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Margaret K. McElderry

Kiadás dátuma: 2012. május 8.

Oldalszám: 544 oldal

33 megjegyzés:

Névtelen írta...

arra jöttem rá Gigi hogy te igen szereted a gonosz/negatív hősöket:Dén is imádom sebastiant :D
ez a könyvelőzetes eléggé jól sikerült libabörös lettem tőle!alig várom a könyvet
Eszter

Ági írta...

Wow, de gyors voltál :D

Engem anno nem vonzott be a HP mánia. Nekem a Twilight sagaval kezdődött a fantasy örület. A TMI-ért oda vagyok, lehet, hogy vastagon benne van az is, hogy nem olvastam/láttam a HP-t. Mostanában azonban egyre többet gondolkodom azon, hogy elolvasom/megnézem. Viszont lehet, hogy csalódnék akkor a TMI-ben, nem tudom.

A Csontváros tetszett, de nem varázsolt el. A vége miatt kénytelen voltam megvenni a Hamuvárost :D Az már elvarázsolt, az Üvegvárosról meg nem is beszélve (még mindig az a legjobb eddig). Aztán jött a Bukott angyalok városa. Megálltunk egy kicsit, és nekem tetszett. Bejött, hogy most az érzelmek vannak előtérben, aztán az akció. Viszont Simon nekem is sok volt + Clary nyavagjgása is :/ Jace még hagyján, Izzyt itt kedveltem meg végleg (eddig is bírtam, de itt lettem Izzy fan :D), Luke továbbra is jófej. Aztán ott van az Alec-Magnus szál. Részről részre jobban imádtam őket. És a Bukott angyalok után eljutottam arra a szintre, hogy egy külön könyvet is olvasnék róluk :D Ezért nagyon örülök, hogy itt nagyobb szerepet kapnak. :) Bár eléggé szívszorító lesz :/ Aztán Maia nekem tök semleges volt, de lehet, hogy eddig. Eddig pont elég volt annyi, amennyit szerepelt. Mondjuk Jordannak örültem az előző részben, üde színfolt.
És végül Sebastian. Nem vagyok Seb fan, de örülök neki. Miért? Mert főgonosznak tökéletes (mondjuk Valentint bírtam). Végre megint lesz izgalom és akció a humor és romantika mellett.
Köszi, hogy ilyen gyors voltál. :)
Eddig is biztos volt, hogy megveszem, mert már totál TMI fan lettem, mivel a fantasy "piacon" ez az egyik legszínvonalasabb sorozat.

Dóri írta...

Szia!

A nem nagy kérés vagy nem nagy titok, elárulnád honnan rendeled az angol nyelvű könyveidet, hogy ilyen gyorsan megkaptad??
Még soha nem rendeltem angolul, de egy csomó könyvvel szemezek viszont a szállítási idő mindenhol 3-4 hét! Ez a könyv meg pár napja jelent meg és már el is olvastad, így érdekelne a beszerzési lehetőség ilyen gyorsan!
Köszi a választ!

Gigi írta...

Szia!
A bookdepositoryn (http://bookdepository.co.uk), ha jól rémlik 1 hét a kiszálítás, bookline-t nem tudom, hogy állnak új könyvekkel, de ha van raktáron, gyorsak.
Sokan vagyunk úgy, hogy megvesszük papíron a könyvet, de nem bírjuk ki, míg ideér, ezért e-booknak is beadjuk a derekunkat, mert azt már megjelenéskor "kézhet lehet venni."

Dóri írta...

Köszönöm a választ! Akkor meglesem az oldalt! Én is gondolkodom az e-bookon is! Úgy tényleg gyorsabb!

Jenny írta...

áááááááh olvasni akarooooom én is.. de hüje bookdepon rendeltem elő és ma jutottak el oda h egyáltalán "megjelent" és még fel sem adták ugyh még vagy két hét -.-

még a végén ráfanyalodok az e-bookra o.O

Gigi írta...

Én is így voltam. :D Üvegvárost előrendeltem, és egy hónapot késett, mert elfogyott a raktárból... (Nem bookdepóról rendeltem), azóta nem e-bookozom is, mert nem bírom annyit várni. :D És amilyen mázlim van, bármikor máskor is késhet ennyit a könyvem.

Névtelen írta...

uu én is alig várom a könyvet!!! a barátnőmnek és nekem is ez a kedvenc könyvsorozatunk:DD amugy GIGI egyszer megnézném a könyvespolcod:DD!!Panna

Névtelen írta...

Szia GIGI!!!!! A Végzet Ereklyéi 5. könyvet már magyarul is lehet kapni, mert ha igen akkor hétfőn veszem is meg!!!!! Köszi ha válaszolsz, IMÁDLAK!!!!!!

Gigi írta...

@Névtelen: Szia! Még a fordító a Clockwork Prince-en dolgozik (ha már egyáltalán ott tart), szóval én jövő évnél előbb ezt a könyvet nem várnám magyarul.

Névtelen írta...

Kár, de kösy az infót! Ha magyarul megjelenik, szólj!

Névtelen írta...

akkor az elveszett lelkek városa csak 2013-ra várható? koszi elora a válaszért.

Gigi írta...

@Névtelen: A "jövőre" igen 2013-at takar. És odaírtam a posztba, hogy konkrét dátumot nem tudok, a kiadó is csak annyit mondott, hogy 2013.

Névtelen írta...

és az elveszett lelkek városának lesz kovetkezo része is?

Gigi írta...

@Névtelen: Oda van írva... Ennél többet nem tudok tenni. "A gond csak az: két év múlva jön a folytatás. Kegyetlenség."

Névtelen írta...

azt szeretném megkérdezni,hogy miért mondta azt az elso részben madam Dorothea Jace-nak,hogy a nem megfelelo személybe fog beleszeretni?! KI FOG EZ VALAMELYIK RESZBOL DERULNI??????? elore is koszi a választ :)

Gigi írta...

@Névtelen: ez csak írói húzás volt. :) Clare is annyit nyilatkozott erről, hogy jelentheti azt, hogy sokat kell küzdeniük egymásért, lásd az eredeti trilógia vagy csak szívatta őket.

Tally írta...

Hé, várjunk, én azt hittem, hogy a Draco Veritas az ő fice volt. Abból csak meríthet ötleteket, nem? Persze, kicsit amatőr dolognak hangzik, nem igazán szép dolog tőle, de azért mégis.

Gigi írta...

@Tally: Első három résznél nem zavart, mert újraolvashattam az egész Draco trilógiát. Aztán jött megint három rész a Clockwork sorozattal, aminek a főcselekménye onnan van másolva, így harmadjára olvastam ugyanazt. Majd jött ez a három rész, így negyedjére olvashatom ugyanazt. Sőt, ír még negyedik trilógiát is. Remélem, ötödjére nem kell ugyanazt olvasnom.
Én imádom Clare-t, de ez az ismétlés számomra már unalmas, és alig várom, hogy valami frissel rukkoljon elő. :)

Névtelen írta...

ez már meg jelent itt Magyarországon is????

Gigi írta...

@Névtelen: Hányszor írjak le valamit, hogy el lehessen olvasni? JÖVŐRE JÖN MAGYARUL ELVILEG! NEM TUDOK SEMMIT A MAGYAR KIADÁSRÓL, A KIADÓT KÉRDEZZÉTEK! Hátha a nagy betű segít.

Annabell írta...

Istenem, annyira kiborultam a végén. ;( Remélem, a következő részben jobbra fordulnak a dolgok... De azt kivárni! ^^"
Amúgy tetszett a könyv, és te is nagyon jól írsz. :)

Panna Jamrik írta...

Ááá alig várom hogy megjelenjen magyarul, de nem csak ezt hanem a clockwork prince -t is!! Ne nézz perverznek de ebbe már lefekszenek végre??xd

Gigi írta...

@Panna Jamrik: Általában nem válaszolok kommentben spoileres kérdésre, arra kérlek legközelebb e-mailt írj. :) De mivel erre igen rövid a válasz, itt van:

*SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER*
Nem, és nem is fognak, mert beleírt olyan mágikus cselekményelemet Clare.

Shadowsong írta...

Szia!
Remélem, sikerül ezt úgy megírnom, hogy ne vedd sértésnek, vagy a kritikád kritizálásának, mert nem annak szánom.
Azt megjegyezném, hogy a 4. rész nekem sem tetszett. De ez az első mondattól kezdve az utolsóig tetszett. Én nem olvastam a Dracós ficcet, nem is fogom, ezért nekem természetszerűen nem tűntek fel azok a részek, melyekre utaltál, viszont így, ahogy olvastam tőled, sem érzem ezt olyan erőltetett húzásnak. Mivel Clare írta mindkettőt, biztos vagyok benne, hogy igazad van, valóban átemelte az általad említett elemeket, de attól én még nem érzem ezt a könyv gyenge pontjának, mert azok előtt, akik nem olvasták azt a fanficcet (nem tudom hányan vagyunk), azoknak ez nem olyan nyilvánvaló - sőt, csak hozzáad a könyv nagyszerűségéhez. És ezt a maga nemében briliáns húzásnak tartom, nálam sikert is aratott vele - míg el nem olvastam a kritikádat, de a megmaradt olvasmányélményből nem vont le.

Illetve azzal sem értek veled egyet, hogy zavaróak lettek volna az utalások az Infernal Devices sorozatra. Nekem tökéletesen belefért, főleg hogy nem az volt, hogy csak bedobták a őket a történetbe, és hagyták lógni a levegőben, "aki olvasta az ID-t, az megérti majd, aki nem az nem" alapon, de meg is magyaráztak, hogy mi az, és így tényleg érteni az ID olvasás nélkül - legalábbis véleményem szerint, ugyanis az ID-t én csak az 5. rész után olvastam. Emellett azt sem tartom gyenge írói húzásnak, hogy visszahoz ezt-azt az előzménysorozatból, vagy hogy arra tesz néhány utalást. Elvégre az ekkora már megtörtént és lezárult cselekményszál, meg ugyanannak a világnak a része - azon lepődtem volna meg, ha nem teszi. Emlékszem néhány könyvre, ahol kötetek között volt időeltolódás, és kivétel nélkül mindben éltek ezzel a fogással (megjegyzem, nem olvastam minden ilyen könyvet, szóval lehet mégiscsak találnék olyat, amire ez nem igaz.)

Én nem csak Maia, de Alec szálát is feleslegesnek tartottam - írtad, hogy neked üde színfolt voltak Magnussal, de én Alecet nem bírom, nekem a karaktere olyan... semmilyen - tudom, hogy van karaktere, nem egy papírmasé figura, értékelni is tudom őt, de egyszerűen nekem olyan passzív, kispadon ülő mellékszereplőnek érződik, és bármennyire is tudom, hogy ez nem így van, ezen a hozzáállásomon nem tudok változtatni. Egyszerűen képtelen voltam megkedvelni őt. Viszont Magnust imádom, így kötelességtudóan elolvastam Alec részeit is.

A drogos rész kezelésére viszont én is kíváncsi vagyok. Viszont van egy sanda gyanúm, hogy a következő könyvben ez a jelenet nem is fog említésre kerülni. Bár nem éreztem úgy, hogy ez követendő példának lenne beállítva, sőt, mikor a hatásokat írta le, nekem pont, hogy az ellentéte jött le (bár lehet, hogy ez csak nem tűnt annak). Függetlenül ettől én is furcsálkozva vettem.

Az egyik hozzászólás-válaszodban, mikor előhozták a szex részt, írtál valami olyat, hogy nem is fognak mert Clare behozott egy olyan írói fogást - mintha neheztelést éreztem volna abban, amit írtál (lehet, tévedek). Én egyenlőre nem tartom rossz húzásnak, amennyiben Jace tüze fontos cselekményelem lesz a köv részben, de ha csak arra használják, hogy ne gyűrhessék össze a lepedőt, akkor nagyot fog zuhanni a sorozat a szememben - gyűlölöm Alyson Noelt, és nem szeretnék még egy Blue Moont olvasni. Jó pont nem kezdtek el siránkozni azon, hogy nuku szex, és most mit fogunk csinálni.

Egy dolog van, amit nehezményezek, bár ez nem a könyvhöz kapcsolódik, mégpedig az, hogy már kiírták, hogy lesz egy folytatás trilógia is, Dark Artifacts néven, így bárhogy is alakul a City of Heavenly Fire, a vége már most valószínűsíthető.
És még annyit tennék hozzá, hogy azt tényleg zavarónak tartom, hogy az Infernal Devices olyan sokban nem tér el a Mortal Instrumentstől: nevekben, helyekben, és... asszem ennyi. Cselekmény: lényegében ugyanaz. Gondok, prolblémák, konfliktushelyzetek szintén pipa. Amit meg a Dark Artifactsről olvastam, az sem tűnik úgy, hogy bármi újat hozhatna....

Köszönöm, hogy olvashattam a kritikádat, nagyon sokat tanultam belőle :D Sebastian 4ever

Gigi írta...

@Shadowsong: Azért zavar, hogy Clare a ficét másolja, mert eleve azt is lopkodta, ezért tiltották ki egy oldalról, ami a fanfiction.net, a legnagyobb fices oldal. Míg persze, nem zavart, hogy egyszer olvashatom ugyanazt (az eredeti TMI trilógia), most már zavart, hogy se a TID-ben, se az új TMI trilógiában nem tud tovább lépni, 10-en valahány éve ugyanazt írja, szinte szó szerint, ugyanazokkal a karakterekkel, és ez nem visszatérő téma, mint ami átlagosan van az íróknál, ez nekem unott ismétlés. És még jogilag is kétségbe vonható egy picit. De lapozzunk.

A drogos rész: szerintem az, hogy Clary a követendő minta, akinek nincs semmilyen hibája - hiszen bármilyen hisztit levág, az sincs rossznak beállítva, és mindenki a végén tőle kér elnézést -, az az, ami miatt a drogos jelenet nem elrettentésnek hat. Mert nincs következménye, csak a szappanopera habba nyúl bele, hogy ajj, majdnem szexeltünk, pedig...

És valószínű igen a Dark Artifices miatt, hogy úgy is a jó nyer, a gonosz meghal, igazából senki nem várt mást, de hogy még egy előzmény sorozatot is írjon... nem tudom, szeretnék már kilépni ebből a világból. Na, de eltérek a témától:

A szexes *SPOILERES* dolog: az, hogy Jace konkrétan világít, szerintem nevetséges, ki lehetett volna hagyni ezt a gagyi effektet, hiszen nem kell vizuális tényező, irodalmi alkotás, nyugodtan hagyatkozhatott volna bármilyen más leírási eszközre. Ez egy nagyon elcsépelt cselekményelem az ifjúsági regényekben, és ezért unom, persze, ez lesz a nagy fegyver a gonosz ellen, ezért kell, de azon kívül? A szappanoperát folytatjuk vele.

Shadowsong írta...

Szia!
Van, amiben nem tudok egyetérteni veled, de tiszteletben tartom, hogy te így érzed/gondolod. Mint mondtam, én csak ez ID és TMI sorozatát olvasom, de már nekem is feltűnt az ismétlés, hogy valójában nem sokban különbözik a kettő.
Mégsem vagyok képes elszakadni ettől a világtól, mert kevés olyan van, ami ennyire... nem is tudom, hogy fogalmazhatnám meg, talán úgy, hogy ami ennyire megfog. A mostani "divat-könyvek" (van egy olyan sanda gyanúm, hogy tudod, miről beszélek) közül ez (véleményem szerint) még így is magasan kiemelkedő, kikapcsol, és néha-néha felbukkan benne egy-egy olyan rész, amiért mindig úgy érzem, hogy megérte elolvasni.
Ami pedig Clary, mint követendő példa... :D hát én úgy vagyok vele, inkább ő, mint Zoe az Éjszaka Házából, vagy mint Elena a könyv-Vámpírnaplókból, vagy mint Ever a Halhatatlanokból. De van abban valami, amit írtál róla.

Cassye írta...

Egy valami szemet sőt szivet szúrt nekem: "Sebastian" (JM)még csak az Üvegvárosnál járok a TMI-ben de remélem nem JM-ről fog szólni, ne értsetek félre,de amit Max-vel tett azért valahogy iszonyatosan meggyűlöltem őt. Még egy kicsit Cassandra-ra is.
Én nemrég kezdtem bele (1 hónapja) Cassandra Clare könyveibe Megvettem az ID telejes sorozatát még a CP2-t is nem volt rossz könyv én azt mondom. Most kiolvastam a Csontvárost a Hamuvárost és az Üvegvárost mos fejeztem be. Több tucat finep selection könyvet olvastam már,de ehhez hasonlót még nem találtam, van egy érzésem, hogy hatalmassiker lesz.

Névtelen írta...

A hatodik rész már kapható magyarul?:)
Xoxo Livi

Gigi írta...

@Livi: A hatodik részt még nem írták meg. :) Jövőre jelenik meg eredeti nyelven is.

Névtelen írta...

Basszus összeállt minden.. Akkor ezért volt olyan ismerős a stílus, meg az egész.
Anno a Draco Veritas volt az egyik kedvenc fanficcem.. Dracoooo *elfolyik* a szőke, szemtelen, megtört hős *.*

Névtelen írta...

szia!Azt akarom kérdezni,hogy melyik szereplő szemszögéből látjuk a cselekményeket?

Gigi írta...

@Névtelen: Fejből nem tudom, de találtam valamit a jegyzeteim között, a számok nem biztosak, emlékszem, hogy valahol abbahagytam a jelölgetést:

- SIMON - 26
- CLARY - 46
- ALEC - 9
- MAIA - 9
- JORDAN - 3
- ISABELLE - 5
- MARYSE - 1
- SEBASTIAN - 1
- JOCELYN - 2
EPILÓGUS
JACE

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.