Cat Patrick: Revived (Újraélesztve)

Hogy akadtam rá: Szeretem Cat Patrick írásait.

Úgy általában az egészről: Daisy Applebye meghalt… már megint. Egy titkos kormányügynökségnek dolgozik, mint tesztalany egy olyan gyógyszerhez, ami adott határokon belül képes visszahozni a halottakat az élők sorába. Daisy négy évesen halt meg először egy autóbalesetben, és mivel már akkor árva volt, ezért egy ügynök „fogadta örökbe.” Eleve elhatárolódik mindenkitől, és nagyon magányos, hiszen ha meghal, mindig új személyazonosságot kap és el kell költöznie egy újabb városba. Most jó pár év után ismét meghal és egy új város várja, talán igazi barátokkal és szerelemmel.

Jajj. Ennyit tudok elsőre mondani erről a könyvről. Na, még egyszer: Jajj. Cat Patrickot én a Forgottennel ismertem meg, ami egy nagyon érzelmes, tini-gimis, rózsaszín romantikus, de üde folt volt az ifjúsági irodalomban. És bár suta volt a vége, mégis imádtam az egész könyvet. A Revived titkos kormányügynökséget ígér, egy lányt, aki túl nagy kockázatokat vállal, mert tudja, hogy nem halhat meg, és erkölcsi dilemmákat. Én tudtam, másokkal ellentétben, hogy Patrick lazán ír, igazán tinisen, humorosan, és főleg a gimis élet és a romantika van előle, de mégis… mégis egy ilyen fülszöveggel én vártam cselekményt. Na, az nem volt.

Disztópiának van besorolva goodreadsen ez a könyv, pedig nem az, mezei sci-fi, és igazán annak se mondanám, mert semmi magyarázat nincs erre a szerre, csak van. Szóval jó esetben még sci-finek sem hívnám. Aki arra számít, hogy izgalmas nyomozás lesz, és rájönnek, hogy egy gonosz kísérlet alanyai… hát nem. Tudják, hogy nem tökéletes ez a kísérlet, de ebbe nőttek bele, és semmit nem szólnak hozzá. Semmit…

Na, de hát a történet: Az egész Daisy-re fókuszál, milyen új gimibe járni, ahol barátságot köt első napon, és szerelmes is lesz, ezt nem az első napon, de majdnem. És ez van több száz oldalon. Van benne egy apró dolog, Daisy olyan embert lát, aki gyanús. Mindezt fél oldalon a negyedik fejezetben. Aztán egyszer csak Daisy-nek meg kell keresnie egy lányt, aki tudhat valamiről (ez szintén alig egy fejezet 44-ből), amit a facebook és egy hacker segítségével tesz meg. (Mert hacker nélkül nem megy?) Majd a végén, a főgonosz csak úgy felhívja a főhőst, hogy MEG FOGLAK ÖLNI, mert lebuktattad a tervemet. MILYEN TERV? kérdem én, ugyanis a főgonosznak az ég világon nem volt konkrét terve, mert ha lett volna, esetleg megteszi, mert minden szükséges dolog a rendelkezésére állt, mégis 16 éven át ült és várt… MIÉRT? HOGY EZ  A KÖNYV MEGSZÜLESSEN? A nagy akció jelenet, az egyetlen, olyan vicces: méheket engednek a főhősre. Aztán ennyi. Semelyik szálnak nincs lezárása, felmerül egyetlen érdekes karakter: Wade, aki valami traumát átélt és ezért kibírhatatlan a személyisége. Hmm, hát vele nem tudjuk meg mi lett, sőt, a facebookos lánnyal se. Egyszerűen csak lógott a levegőben a vége, azon kívül, hogy a főhős elnyerte a jutalmát, semmi nem kerül megoldásra.

A romantika: Jajj. Ismétlem: jajj. Míg a Forgottenben (és muszáj vagyok hasonlítani) a romantika szál jelentős volt, de élvezetes, és imádtam, addig itt rémes. Matt az elején kedves, aranyos, de kb. három találkozás és nulla beszélgetés után már halálosan szerelmesek, és utána Matt tesz valami olyan ellenszenveset, amitől az olvasók nagy része meg fogja utálni. Bocsánatot nem kér, legalábbis szerintem ilyen után nem is lehetne, de okés a dolog a főhőssel, mert szexi(?) a pasi.

A nagy erkölcsi dilemmák, amit beígér a könyv szintén nem valami jól kidolgozott. Rájön Daisy, hogy mások meghalnak, mások máshogy élnek, és látják a világot, és ennyi. Nincs semmi mélyebb, megható gondolat benne, talán 1-2 mondat, ami a Forgotten remekeléséhez képest, ismét csak egy nagy nulla.

Egyetlen megható jelenet volt benne, ami spoileres, ezért nem taglalom. Néhol elszomorodtam rajta, de aztán hirtelen vágás, ÉS ROMANTIKA, RÓZSASZÍN NYÁL. Ezért az egyetlen értékelhető dolog a könyvben így elvérzik, mert összeegyeztethetetlen a romantika édességével.

De emeljük ki azt, hogy mi ez a „főhős olyan kockázatokat vállal, mint senki más, mert tudja, hogy nem halhat meg.” Én minimum azt hittem, hogy ha már kormányzati ügynökös dolog, hogy kiképzik kémnek, vagy valami, ha már bevetésre nem viszik, hiszen jószerével halhatatlan. Ehelyett mi történik? Csak évente egyszer vesznek tőle vért. Én is utálom a vérvételt, de ez nekem nem olyan drámai, mint amit vártam. Itt a főhős olyan gyökér (nem tudok erre más szót), hogy megfullad egy szőlőszemen, meg megcsípi a méh, amire allergiás, és nem hozta magával a gyógyszerét, mert éppen azon tanakodott bepakolás helyett, hogy mit vegyen fel reggel. Az ilyen meg is érdemli, hogy meghaljon. (Már ha könyvfőhős az illető.)

Vannak benne komoly témák említés szinten: halálos betegség meg alkoholizmus, de olyan jelentéktelen az egész, és a laza-rózsaszín-humorosnak-akarna-látszani írásmód miatt, el is veszik a súlya, és semmilyen hatást nem ér el. Annyi pozitívum van benne, hogy a főhős legjobb barátnője transzszexuális.

Szerintem ezen a könyvön még dolgozni kellett volna, mert hiányzik belőle az, amitől odaszögezett volna a székhez… Egyszerűen ez csak 352 oldalnyi semmi, azt ajánlom, maradjon mindenki a Forgottennél. Cat Patricknak most nem jött össze jó könyvet írnia, de a következő történetét, ami a klónozásról szól, ugyanúgy elolvasom, bár sejtem, ott is a tinirománc lesz előtérben.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: hogy nem történt semmi

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Little, Brown Books for Young Readers

Kiadás dátuma: 2012. május 1.

Oldalszám: 352 oldal