Ugrás a fő tartalomra

Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat

Sajnos csak libriset találtam...
Hogy akadtam rá: Van belőle film.
Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 1. része.

Úgy általában az egészről: Hiccup/Harald egy tíz éves viking és azzal kell bebizonyítania, hogy elég erős és bátor, hogy a törzshöz tartozhat, hogy ellop az alvó sárkányok barlangjából egy kis sárkányt, amit pár hónap alatt kiképez. De hősünk nem az a fajta, akiről bárki is elhinné, hogy ő a történet főszereplője: kis, vézna fiú, nem ért nagyon semmihez, mégis ő a főnök fia, fel kell érnie ehhez a címhez. Bár sikerül egy közönséges barna sárkányt beszereznie, lemond róla, hogy megmentse az egyik társát, így nem marad más neki, mint egy fogatlan, kerti sárkány, a lehető legkisebb az egész világon. Nos, ezzel elég nehéz lesz bebizonyítania, hogy ő nagy viking hős, de Hiccup/Harald nem adja fel.

Először a filmet láttam, és azonnal beleszerettem, szerintem nem kell ecsetelni, hogy miért. Érzelmes, sárkányos kis mese, mi kell még? Aztán mivel olyan kis dög voltam, nem vártam meg sosem a film végén a kreditet, és nem láttam, hogy ez könyvből készült, csak a molyon olvasták, és így tudtam meg. Mit tehettem, minthogy belevágtam a könyvsorozatba. Igen, ez sorozat, méghozzá 10 részes, amiből 9 jelent meg. (Hozzáteszem a filmet is trilógiára tervezik, 2014 nyarára ígérik a következő részt.)

Na, de beszéljünk a könyvről. Mese könyv, talán 10 éveseknek, tehát nem kell tőle többet várni, és lássatok csodát, élveztem minden sorát. Az elbeszélő közvetlen stílusa, váltogató nézőpontjai egyből magával ragadtak, és izgultam a főhősért ugyanúgy, mint a filmben. Természetesen tudtam, hogy a film teljesen más, mégis meglepődtem, hogy ennyire, hiszen az alaphelyzet is teljesen eltérő: itt a sárkányokat vadászokként tartják maguk mellett, nem irtják őket, és a főhősünknek is megvan mind a két szülője, és nem olyan drámai a vége, mint a filmben. (Őszintén ezt csodáltam a filmben, hogy mernek ennyi negatív dolgot beletenni.) De a könyv sem okozott csalódást.

Amit szerettem a filmben, az Fogatlan és a főhős kapcsolata (a magyar fordításban nem Hablaty a könyvben a neve, és angolul olvastam, tehát maradjunk a Hiccupnál), hogy a két faj, amik utálják egymást, hogyan találnak egymásra, mert egymásra ismernek a másikban, és elfogadják azt, ami a másik. Ugye, milyen fejbeütő TANULSÁG ez? De nem érdekel, mert mese és igaz is, hogy a toleranciának nagy szerepet kéne játszania a mindennapi életben.

Nos, itt Hiccup ugyanolyan, ugyanaz az ábrándozó, teljesen új gondolkozással megáldott, és ezért lóg ki. (Mellesleg itt beszél a sárkányokkal, ami egy pluszt ad a történethez, mert értjük, hogy a sárkányok mit gondolnak.) Míg Fogatlan teljesen más, mint a filmben, itt a lehető legkisebb, leggyengébb sárkány, amibe ha belegondolunk, tök jól működik a könyvben, hiszen nem kap csodával határos módon valami olyat a főhős, amitől a többiek irigykednek rá, hanem még inkább szánják vagy lenézik, így még jobban saját magára kell támaszkodnia. Fogatlan itt tényleg fogatlan, ami csak még inkább komikusabbá teszi a helyzetet, no meg, hogy egy önző dög, így neki is van hova fejlődni. És ez adta meg a könyv báját (legalábbis nekem), hogy bár az egyik főkarakter teljesen más, mégis ugyanarról szól, mint a film, hogy ezek ketten, hogyan is szoknak össze, és Fogatlannak sokkal többet kell változnia.

Történetileg nem több mint egy mese: inkább a főhős az eszére hagyatkozik, mint az erejére, és így oldja meg a nagy problémát, ami ugyanaz, mint a filmben. Amin meglepődtem, hogy mégis akadt annyi erőszak benne, ami még nekem is elég volt: a sárkány ugyanúgy felrobbant, mint a filmben, előtte pedig azt elemezte, hogyan is könnyű kicsontozni az embereket. Tudom ám, hogy a kicsiknek ez teljesen elfogadható erőszakmennyiség, de azt mondom, hogy nekem is tökéletes volt. Amin még meglepődtem, hogy míg a filmben mindenki megszerette Hicccupot az első rész végére, itt nem, és ugyanúgy maradtak ellenségei. Szóval lesz itt még bonyodalom a további részekre is.

Szóval tényleg a barátságról és a családról szóló kis mese ez, egy esetlen főhőssel, arról hogy mennyire fontos, hogy toleráljuk egymást, és azokat, akik mások, mindez szórakoztató, sárkányos köntösben. Ó, ha az én gyerekkoromban lettek volna ilyen mesék, előbb elkezdek olvasni.

Kedvenc karakter: Hiccup/Hablaty/Harald, Fogatlan, Halvér, Horrorcow

Ami kifejezetten tetszett: Fogatlan és Hiccup barátsága, a humor, a mondanivaló

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Egmont

Kiadás dátuma: 2007.

Oldalszám: 224 oldal

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Ann Redisch Stampler: How to Disappear (Így lehet köddé válni)

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónő könyveit. Úgy általában az egészről:   Nicolette-tel valami szörnyűség történik az erdőben, aminek következtében kénytelen elmenekülni otthonról. A régen népszerű lány most arra kényszerül, hogy újabb és újabb személyazonosságot vegyen fel és alkalmi munkákból tartsa el magát, nem sokáig maradva egy-egy helyen, nehogy rátaláljanak. Jack nem tudja lemosni magáról a bűnöző apja nevét, ezért is próbál annyira törvénytisztelő lenni, amennyire csak lehet. Viszont a börtönben lévő testvére, Don megbízza egy feladattal, amit muszáj lesz végrehajtania: El kell tennie láb alól Nicolette Hollandot, aki megölte az ismerősüket, Connie-t. Bár Jack eleinte vonakodik, a végén beleegyezik, mikor a maffiacsalád, akik megbízták a testvérét, figyelmeztetésként rágyújtják a házat az anyjára, és bár még nem esett neki baja, ki tudja, mi fog történni következőre. Stampler könyvei közel állnak a szívemhez, imádom a stílusát és a témaválasztásait, ezért is ö