Ugrás a fő tartalomra

Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején


Hogy akadtam rá: Barátnőm a kezembe nyomta.

Úgy általában az egészről: Florentino Ariza és Fermina Daza fiatalon, szenvedélyesen egymásba szerettek. Aztán Fermina Daza mégis úgy dönt, hogy egy neves és gazdag orvoshoz, Juvenal Urbinóhoz megy hozzá, de Florentino nem tudja, és nem is akarja elfelejteni a lányt, eldönti, hogy még ha addig is kel várnia, míg Urbino meghal, ő kitart a szerelme mellett.
Ez az a könyv, aminél megint nem gondoltam, hogy ennyire fog tetszeni. Félve vettem a kezeim közé, mert valahogy úgy gondoltam, hogy annyira romantikus és nyálas lesz, vagy annyira szépirodalmi, hogy nem fogom értékelni. De csodák csodájára kellemesen csalódtam, és fel is írtam a többi Márquez könyvet a várólistámra.

De miért is fogott meg annyira ez a könyv? Márquez csodálatosan teremt hangulatot, és ezért is haladtam lassan a könyvvel. Nekem ez olyan volt, mint egy szép, élénk színekkel teli festmény, amit komótosan kell körbekémlelni, és felfedezni benne az apróbb részleteket. Pont úgy éreztem magam, mintha én is visszarepültem volna az időben, és a karakterekkel együtt csodálkoztam volna rá a technika új vívmányaira, hallgattam volna velük a dalokat, a madárcsicsergést.

Ami talán sokaknak nem tetszhet, legalábbis nekem sem lenne éppen ínyemre más írónál, az a rengeteg leírás. És nem arra gondolok, hogy minek ennyi tájleírás és ilyesmik, hanem minden apróbb szereplőnek is bemutatja akár a teljes életét, és mivel Florentino Ariza rengeteg nővel találkozott, ez elég sok oldalt és szereplőt foglal magába. De pont ettől, hogy megismerünk mindenkit, és hogy nem csak egy nézőpont van, sőt néha a nézőpontokon kívül is kimutat jövőbeli dolgokra, na, ettől a furcsa keveréktől lesz az egész olyan, mint maga az élet.

A könyv javarészében a három főszereplő életútját követjük végig kis koruktól kezdve egészen az ötvenes évükig. És noha kívül-belül jól megismerjük, talán túl jól is, Juvenal Urbinót, Fermina Dazát és Florentino Arizát, rengeteg más szereplő is bemutatkozik, és igen, ezzel mutatja be Márquez, hogy akár egy szerelem története is hány emberre kihat, és milyen hatással van rájuk. Noha nem mondom, hogy Florentino minden szeretője megsínylette a dolgot, de egészen biztosan más lett volna az életük, ha nem ismerik meg a fiút/férfit.

Maga a történet a szerelemről szól, mint a cím is utal rá, mégsem fogom tudni rendesen megfogalmazni, hogy miféle szerelemről. Persze, hogy úgy magában az egész érzelmet is bemutatja, hogy meddig képesek elmenni érte az emberek, a rengeteg kis karaktert is látjuk, hogy javarészt a szerelem és a szeretet vadászata hajtja, keresik máshol a boldogságot nem a házasságban, akár az utcalányokkal, de mégis magában többször szól a könyv. (Egészen biztosan vannak olyan elemezhető részei, amik nem jutottak el az én tudatomig, de átlagolvasóként állok ehhez a történethez.) Florentino és Fermina között fellobban a már mindenhonnan jól ismert ifjú kori szerelem, amin eltöprenghetünk, hogy vajon tényleg megér-e mindent, vajon tényleg az első szerelem, amit mi oly elsöprően élünk meg és mindig azt hisszük, hogy örökké tart, vajon ez tényleg az? Nem csak fellángolás? Mivel Fermina Dazát is hasonló kétségek gyötrik, hozzámegy egy biztos ponthoz, Urbino doktorhoz, akit ugyan eleinte nem szeret, de tudja, hogy jól összeillenek. Ez megint egy másik fajta szerelmet mutat be, ami a közös pontokon és a barátságon alapul. Ez így leírva egyszerűen hangozhat, hogy ugyan, melyiket kéne Ferminának választani, de az élet nem ilyen egyszerű, nem mindig a heves szerelem és az érzelmek a helyes megoldás, és ezt egyensúlyozza és boncolgatja Márquez. Igazság szerint a könyv nyitottan hagyja a kérdést, mindenki eldöntheti magának, hogy végül is mi tett volna Fermina Daza helyében, és hogy a nő helyesen cselekedett-e. Illetve szintén ugyanez Florentino hozzáállásával, noha nekem a végén az egyik tettének hatása épp elég bizonyíték volt arra, hogy talán maga az író sem tartja jó ötletnek, hogy menjünk és essünk neki minden nőnek, akinek csak tudunk, mert igenis van, akinek fájdalmat okozunk eközben.

Mindenesetre azt bemutatja, hogy a szerelem szenvedéssel jár. Talán ez az egyik legtalálóbb idézet is benne: „A szerelemnek ugyanazok a tünetei, mint a kolerának.” És bár a szerelmet nem tartja rózsaszín, teljesen kellemes érzelemnek, amitől reális lesz, nem komor a könyv, hanem pont az ellentéte. Mindegyik szereplőnek vannak humoros megszólalásai, és ebben rejlett a könyv bája számomra, hogy amellett, hogy el tudtam rajta gondolkozni, hogy melyik szereplő tettéről hogyan vélekedek, még jókat nevettem is rajta, és pont ezért nem zavartak a néhol a cselekmény szempontjából feleslegesnek tűnő történetek.

Mivel a szereplőink egész életét végigkövetjük, ezért természetesen van más téma is a szerelmen kívül: még pedig a halál és az elmúlás. Mindhárom főszereplőnk szép lassan megöregszik, és ebbe kénytelenek belenyugodni, elfogadni az emberi korra járó nyomorúságokat, miközben éles párhuzamban pedig a technika és a tudomány vívmányai változnak és virágzanak.

A könyv elején egyik szereplőnk elhalálozik, sőt, nem is egy ember hal meg, hiszen ilyen az élet, így a gyász témáját is feszegeti a könyv. De ezek mellett a házasságot is, milyen is az, hogy vajon minden házasságban vannak bukkanók, veszekedések, milyen az, amikor elfogadjuk a másikat a hóbortjaival és inkább a biztonságos stabilitást keressük a kapcsolatban. Ezek mellett pedig rengeteg özvegyasszonyt is látunk, akiknek fel kell állniuk nem csak a gyászból, hanem meg kell találniuk ismét önmagukat, ha elveszítették azt a házasság során.

Nyilván nem elemeztem ezt a könyvet úgy, ahogy megérdemli, amilyen műalkotás, de ezt már sokszor leszögeztem, hogy nem erre törekszem. Számomra ez a könyv, egy kellemes kikapcsolódás volt, néha az élet nagyobb kérdéseivel (hiszen van-e fontosabb a szerelemnél és a kapcsolatoknál?), néha megnevetetett, néha megbotránkoztatott, de örülök, hogy elolvastam, mert egy kihagyhatatlan élmény volt. Akik szeretik a lassú folyású regényeket és az érzelmeket, azoknak azt mondom, hajrá!

Kedvenc karakter: Fermina Daza, a teknős meg a papagáj :D

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a humor

Ami nem tetszett: Florentinót a végére nem éppen zártam a szívembe, de ez ilyen személyes kis megállapítás

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Magvető

Kiadás dátuma: 2006.

Oldalszám: 422 oldal

Megjegyzések

  1. én a Száz év magányért vagyok oda Marqueztől :)(: szerintem az is tetszene neked :)(:

    VálaszTörlés
  2. Úgy szeretem, amikor szépirodalomról írsz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @zenka: Pedig olyan kínkeservesen írok róluk. :D Szeretem olvasni, de sosem tudok jó posztot összehozni róla.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d