Ugrás a fő tartalomra

Cressida Cowell: Így tanulj sárkányul

Hogy akadtam rá: Az 1. részből van film.

Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 3. része.

Úgy általában az egészről: Hőseink a sok kaland után visszatérnek a Kalóz kiképzés nyugodt vizeire… Illetve csak tennék, de hát Harald és Halvér hiába győzték le Alvint, az Árulót és óriássárkányokat, a hajóépítés nem éppen az ő kenyerük, nem született vikingek ők. Ezt be is mutatják azzal, hogy a halászok megfélemlítése helyett véletlenül eltévednek és egy római hajót szállnak meg… És a sok dühödt római katona elől valahogy el kéne menekülniük.
Nem kell aggódni, egy időre félreteszem ezt a sorozatot, nem azért, mert nem jó, pont azért, mert olyan jó, hogy tartalékolnom kell, hogy mindig fel tudjon dobni, ha szükségem van rá. Elértem odáig, hogy annyira beleszerelmesedtem ebbe, mint bármelyik ifjúsági fantasy sorozatba, pedig ez csak mesekönyv. DE MÉG MILYEN! Külföldön is láttam, hogy nagyon népszerű „guilty pleasure” (olyan könyv, amiről tudjuk, hogy tele van hibával, vagy nem nekünk készült, de IMÁDJUK) olvasmány ez felnőttek és tinédzserek körében, és akkor a nagyon brutális fanficekről nem is mondanék semmit, amit ehhez a könyvecskéhez írnak az emberek.

Szóval miért olyan elragadó ez a történet? Van benne minden, amit szeretek, és sajnálom nagyon, hogy ez a sztori nem ifjúsági, vagy esetleg felnőtt könyv, mert tudom, hogy Cowell még jobban brillírozna, ha komoly témákat is bele tudna tenni. Na, de a lényeg: van benne humor, annyit lehet nevetni, akár a drámai helyzeteken is, hogy bármikor képes felvidítani. Ezek mellett pedig mégis elgondolkodtató, hiszen mese, kell bele tanulság, és kalandos, izgalmas. ÉS A KARAKTEREK KIDOLGOZOTTAK!

De kezdjük azzal, hogy meglepően sok dolog átcsúszott a cenzúrán (erről híres a film is és a könyv is): Itt élve eszik a mini sárkányokat. Értem én, hogy az emberek a való világban is esznek élve apró állatokat, de nekem az is elég brutális és gyomorfelforgató, hát még, hogy a beszélő sárkányokat eszik. És ez a legrosszabb, hogy Harald érti, mit mondanak a sárkányok, emberi tudattal írja le őket, mégis a rómaiak kellemesen elfogyasztják az összest. Mint említettem, a könyvekben eddig is a legnagyobb bűn a kannibalizmus volt, valószínű azért, mert ezzel festi fel Cowell, hogy milyen, hogyha a saját társainkkal vagyunk kegyetlenek, de még így is, felnőtt fejjel, beleborzongtam ebbe. Arról ne is beszéljünk, hogy a kövér, mindent felfaló gonoszunk hánytatja magát, hogy még többet tudjon enni. Ez példának okáért tudom, hogy az emberi gyarlóságot és a kapzsiságot jelképezi, de épp akkor ültem le enni. És még egy sárkányokból készült vacsora menü is bele van nyomtatva a könyvbe. Ott bevallom, felfordult a gyomrom, pedig bírom az erőszakot, DE HÁT SZEGÉNY SÁRKÁNYOK! Másfelől pedig a végén véres gladiátor játék van, ahol tényleg bemutatja, hogy BÁRKIBŐL lehet üldözött, nem csak vadász.

Ha ezen túllépünk, ott vannak a jól megszokott háttérgondolatok, amiket igen érdekesnek találtam. A vikingek ilyenféle ábrázolásával, hogy csak az erő a lényeg és a többi, tudom, hogy a társadalom egyfajta gondolkodásmódját mutatja be, amiből Harald (és Halvér is) kilóg, és így kell megküzdeniük az élettel, hogy rájöjjenek, hogy bizony nem mindig a szülőnek, társadalomnak van igaza, és hogy van, amit magunknak kell eldönteni. Harald megint hozza a briliáns formáját, és olyan igazságokat mond ki, amit tényleg nem árt a kicsiknek is hamar megtanulni.

Megint itt van Harald és az apja kapcsolata, amikor a gyerek nem ér fel ahhoz, amit a szülő elvárna tőle. De itt még inkább keserédes ez a dolog, hiszen a törzsfőnököt is úgy tanították, hogy nem érezhet se félelmet, se fájdalmat, és hiába mondogatja ezt Haraldnak, mégis rá kell jönnie, hogy talán a fiának van igaza, és fenébe azzal, hogy milyen vezetőnek várja el a társadalom, igenis a család az első. Ebből olyan szívmelengető jelenetek születtek, hogy öröm volt nézni. Kedves ifjúsági fantasy írók, a szülő-gyerek kapcsolat minden életszakaszban fontos, vehetnétek erről példát!

Na, de visszatérve a gondolatokra. Harald apja azért ugyanolyan esendő és hibákkal teli karakter, azaz, amikor Harald hiába mondja, hogy a józanész fontos, és használja a fejét, elvakítják az előítéletei. A könyv nagy része erről szól (és írnék erről egy jó hosszú elemzést, hogy mit látok még a könyvbe, de megkímélem ettől az embereket, MAJD A FILMKRITIKÁNÁL! *gonosz kacaj*). De erre nem csak Harald apja a példa, hanem, amikor találkoznak a rómaiakkal (amit elismert az írónő, hogy tudja, hogy történelmileg nem korrekt, de ez gyerekmese), minden karakter örömmel ölné meg a rómaiakat, mint közös ellenség, mire Harald megszólal, hogy biztos vannak jó rómaiak is, de azok nem őket akarják megölni, hanem otthon foglalkoznak a saját dolgukkal. És milyen felnőtt felfogás ez, nemde? Nem számít semmilyen hovatartozás, nem az határozza meg az embert.

Emellett a könyv erős üzenete még, hogy mindig gondolkodjunk el rajta, hogy szerintünk mi a helyes, merjünk magunk gondolkozni, hátha ami a normának van beállítva, az mégsem helyes. És bármilyen jelentéktelenek is vagyunk a világ képében, küzdeni kell. Ezt több szereplő is kimondja, és a végén Harald is.

Az átlagos gyerektanulságok mellett ilyenek is vannak benne, és bizony ettől olyan bájos az egész. No meg még mindig Fogatlan és Harald barátsága miatt, ami itt eléri az első negatív pontot, ami ténylegesen is érzelmeket váltott ki belőlem.

Szóval még mindig úgy vagyok ezzel a könyvvel, hogy képes elvarázsolni, magával ragadni, és tényleg akarok én is egy sárkányt magamnak. Ami még bónuszpont, hogy most először nem „happy end” ül elénk, hanem függővég, amin morogtam is, mert most döntöttem úgy, hogy nem olvasom tovább egy kis ideig ezt a sorozatot. Szóval tűkön ülve várom a folytatást, ami ha jól láttam, magyarul meg sem jelent.

Kedvenc karakter: Harald, Fogatlan, Halvér, Horrorcow, Camicazi

Ami kifejezetten tetszett: a humor, a mondanivaló

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Egmont

Kiadás dátuma: 2007.

Oldalszám: 240 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Ann Redisch Stampler: How to Disappear (Így lehet köddé válni)

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónő könyveit. Úgy általában az egészről:   Nicolette-tel valami szörnyűség történik az erdőben, aminek következtében kénytelen elmenekülni otthonról. A régen népszerű lány most arra kényszerül, hogy újabb és újabb személyazonosságot vegyen fel és alkalmi munkákból tartsa el magát, nem sokáig maradva egy-egy helyen, nehogy rátaláljanak. Jack nem tudja lemosni magáról a bűnöző apja nevét, ezért is próbál annyira törvénytisztelő lenni, amennyire csak lehet. Viszont a börtönben lévő testvére, Don megbízza egy feladattal, amit muszáj lesz végrehajtania: El kell tennie láb alól Nicolette Hollandot, aki megölte az ismerősüket, Connie-t. Bár Jack eleinte vonakodik, a végén beleegyezik, mikor a maffiacsalád, akik megbízták a testvérét, figyelmeztetésként rágyújtják a házat az anyjára, és bár még nem esett neki baja, ki tudja, mi fog történni következőre. Stampler könyvei közel állnak a szívemhez, imádom a stílusát és a témaválasztásait, ezért is ö