Ugrás a fő tartalomra

Cynthia Leitich Smith: Eternal (Örökkévaló)

Hogy akadtam rá: Szemeztem vele angolul, Cassandra Clare ajánló listáján is rajta volt, végül Nancy a kezembe nyomta.

Sorozat: A Tantalize 2. része.

Úgy általában az egészről: Miranda visszahúzódó lány, utálja, hogy a szülei elváltak, és hogy nem olyan gyönyörű, hogy az iskola sztárjátékosa észrevegye. Egyetlen barátnője, Lucy, ezért belemegy, amikor a lány azt mondja, menjenek partizni a temetőbe egy helyes fiúval, mert hé, mi sülhet el rosszul. Hát mondjuk, Miranda meghalhat, legalábbis meg kéne neki, ugyanis eljött az ideje, de Zachary, az őrangyala túlságosan belé van zúgva, mert mialatt felnőtt folyton nézi zuhanyzás közben, így megmenti a lány életét azzal, hogy kigyullad a sötétben, mint egy lámpa. Bár Miranda elkerüli a halált, de rosszabb sorsra jut: vámpír lesz. Zachary pedig bukott angyalként kell, hogy vezekeljen a bűneiért.
Ez a könyv a Tantalize 2. része, de úgy, hogy ugyanaz az univerzum, viszont új szereplők vannak, és abszolút nem spoileres az első részre. Majd a későbbiekben a két szereplőgárda összeáll, ha minden igaz talán a 3. vagy a 4. részben.

Cynthia Leitich Smith nekem olyan, mint Lisa Jane Smith: Annyi baromságot tud kitalálni, hogy elképzelhetetlen, és ezért tudok rajta olyan jókat nevetni. Szerintem nem kell magyaráznom, hogy miért kaptam fel ezt a könyvet, de ha mégis: szórakozásra vágytam, és meg is kaptam. Csodálom tényleg Smith-t, hogy ennyire, ennyire, de ennyire értelmetlen szóhalmokat össze tud rakni, és mindig meg tud vele nevettetni. Szóval igen, az írónő új könyvsorozatába is belevágok majd!

Na, de beszéljünk az Eternal gyönyörűségéről. Két szemszögünk van, mert miért ne hozná be megint egy írónő a váltott szemszöget a második részben. Amiért ez igen zavaró, hogy az elején ugyanazokat a jeleneteket olvassuk kétszer. Szó szerint… Féltem is, hogy ez lesz végig, de aztán mégsem, bár így sem nyert értelmet a két nézőpont. Nem csak azért, mert mindkét főhős rendkívül sötét, de így egyből tudjuk, hogy mi Zachary, hiszen övé az első nyitó jelenet, tudjuk, hogy őrangyal, hogy végtelenül szerelmes Mirandába, és bármit megtenne érte… (Ez az első jelenet.) És Zachary titka a főcsattanó a kötetben… Kérdezhetitek, akkor miről szól a kötet? Nagy romantikáról? Önmarcangoló érzelmekről, miközben a megváltást keressük? Erről szólna, talán, de nem jött össze.

A romantikával az a baj, hogy Zachary úgy kezdi az egész könyvet, hogy teljesen odavan a lányért, mert EGÉSZ ÉLETÉBEN FIGYELTE. Ebbe beletartozik az is, hogy annyira perverz volt, hogy mindig nézte fürödni, öltözni és egyebeket csinálni (a fantáziátokra bízom.) Persze, persze, őrangyal, de nekem ez két sebből is vérzett: Egyrészt nekem az angyalok nem hormontúltengésben szenvedő tinédzserek, másrészt nem találom romantikusnak ezt a „mindig nézlek dolgot.” Elhiszem, hogy ez a feladata, hogy figyeljen rá, de azért mégis talán lenne benne annyi, hogy nem nézi meztelenül, ha rájön, hogy az emberek ezt általánosságban nem kedvelnék, már ha nem éppen mindenáron meg akarná hágni a védencét. Mert nekem ez aztán nem volt angyalos, mert annyi időt nem töltött a földön Zachary, legalábbis emberként nem, maximum csak tűnődhetne az emberi érzelmeken. És ez volt benne a fura, hogy Zachary iszonyatosan sötét, nem tud semmit se a természetfelettiről (PEDIG Ő IS AZ!), se az emberi világról, amit azzal indokol, hogy nem igazán beszélt emberekkel… DE MÉGIS mindenáron szexelni akar. Majd miután elbukott és elvesztette a lányt, nem az, hogy keresné, nem, hanem Miranda hasonmásokkal fekszik le sorban. Végül is, legalább kiereszti a gőzt… De aztán egy év múlva (ami a könyv első 30 oldalán eltelik, szóval nem spoiler) találkoznak, első gondolata:

Ki akarom tépni a szívem és odaadni neki. A lábai elé akarok zuhanni. Fenébe a küldetéssel. Fenébe velem. Át akarok állni az ő oldalára.

Hát nem romantikus? Egyből az angyalunk vámpír akar lenni. De ezt lehet fokozni. A könyv további 270 oldala kb. egy hetet dolgoz fel, ebből fél óra alatt Miranda is eszeveszetten szerelmes lesz a fiúba:

Mi több, sosem találtam mást ennyire étvágygerjesztően érdekesnek. Még ez alatt a rövid idő alatt, amióta ismerjük egymást, egyszerűen nem tudtam alap királyi módon viselkedni vele. Többet követel, és egy szinten élvezem ezt.

Mindezt fél óra alatt, de csak azért, mert szerencsétlen Zachary azt se tudja, hogy mi fán terem a vámpír, és nem érti igazán, hogy Miranda, miért ilyen, amilyen. Amikor a fiú felháborodik azon, hogy Miranda embereket öl és tart állatokként, hogy igyon belőlük, a következő romantikus jelenet játszódik le:

– Meglátogattad őket? Beszéltél velük? – ellenkezik Zachary. – Csak gyerekek.
Félrebillentem a csípőmet, és teszek pár lépést a magas sarkúmban, megremeg a jobb lábam.
– Beszéljünk inkább a jövőről – javaslom. – A mi jövőnkről. Vannak még kastélyszobák, amiket nem láttál. – Szobák ággyal, szobák vérmedvebunda szőnyeggel, szobák, amiket nem áztat el Theo vére. Zachary nem talál engem csábítónak? Nem vágyik rám?

És folyamatosan ezt kell hallgatni Mirandától, aki amúgy emberként teljesen átlagos volt, átváltott egy Mary-Sue-ban, még el is esik néha, PEDIG KECSES VÁMPÍR, csak azért, hogy Zachary elkaphassa a gyanúsan természetfeletti sebességével. De jöjjön egy-két ízelítő:

Az életem szerelme és szexuális vágyának tárgya annyira szent, mint amennyire én nem vagyok szent.

Eközben Zacharynak is megvannak a gondolatai:

Menjünk el erről a borzalmas helyről. Találjunk menedéket valahol a jó és a rossz árnyékában. Szeretkezzünk Ítéletnapig.

Mondom én, hogy teljesen be van zsongva ez az angyal. Mondjuk értem én, hogy odafent nem szaporodhattak, de én azon csodálkoztam, hogy nem kezdett el minden percben önkielégíteni csak annyira van felizgulva szegény. De azért Miranda is eléggé be van indulva:

Nem engedhetem, hogy ez megtörténjen, még ha azt is jelenti, hogy együtt maradhatnánk, még ha az érintése megváltoztat, emberibbé tesz, és bármennyire is egyházi dolgokról van szó [ami azt jelentené, hogy a pasi angyal], akkor is arra vágyom, hogy kiláncoltassam egy falhoz, klasszikus Drakula stílusban és végignyaljam, mint egy fagyit.

Őszintén meglepődtem, hogy ilyen leírások mellett, és hogy a szereplők eszébe más se jár, minthogy a másikat megfektessék, vagy megegyék, nincs szex jelenet.

Igazság szerint, mivel történet nem sok van, nem lehet azt elemezni. Annyit azért megjegyeznék, hogy a nagy küzdelmet a végén egy denevérfejes, elektromosságot lövellő bottal, és a „szentlufi bombázókkal” intézik el. Igen, emberek szenteltvizes lufikat dobálnak a vámpírokra. De az egészet annyira nem lehet komolyan venni az ilyen gyerekes megnyilvánulásoktól, pedig ez horror regény lenne: A főhős angyalunk úgy segít a bebörtönzötteken, hogy ruhát ad nekik… Nem ám kiszabadítaná őket. Az egyik főgonosz vámpír elrejtőzik, hogy senki ne találhassa meg… HOL? Egy wellness központban, ahol svédmasszást, és gyógynövényes véres arcpakolást kapott. (Férfiról van szó amúgy.) Mondjuk, ha arcpakolással jönne utánam a vámpír, lehet én is sikító rohamot kapnék. Amikor kigyullad a szoba, és a vámpírokra nézve a tűz nem éppen egészséges, erre a két főhős elkezd beszélgetni, hogy milyen finom levendula illata van a gyertyáknak, és akkor izguljak, hogy Miranda mentem meghal, mikor őt sem igazán érdekli. A főhőst pedig egy pap segíti ki, csak mert felismerte, hogy angyal, egyből ad neki egy… LÁNGSZÓRÓT. Milyen papok lehetnek ezek? No meg, a főhős angyalunk el akar jutni a vámpírok kastélyába mi mással, mint taxival, az első taxis otthagyja, a második sikítva kifut az autóból, és még a kulcsot is benne hagyja… Igen, nagyon hihető és komoly helyzet.

Jajj, de inkább jöjjön a mitológia: a vámpírokat már ismerjük az első részből… A főhős itt is a saját vérét issza, poénból, mert az finom. És van egy pár farkassá változó vámpírőrünk is. Akkor vannak vérállatok: vérsertés, vérbölény, vérsakál, vérőz és vérpelikán (utóbbinak hiszik szegény angyalt, mert szárnya van). A vérsakált még elfogadom… DE A TÖBBI?!

Szinte vártam, milyen iszonytató hülyeséget talál ki az angyalokra az írónő és nem is csalódtam benne. Az őrangyalok láthatatlanok, hol azt mondják, hogy mindenkinek van, hol azt, hogy csak a különleges embereknek. Az őrangyalok nem keverednek sosem összetűzésbe, nem védhetik meg a démonoktól a védencüket, nem avatkozhatnak bele az életükbe, de elvileg befolyásolhatják őket. HOGYAN?! Mihály arkangyal e-mailben adja ki a Mennyben a feladatokat és yahoo mapsen jelöli ki, hol vannak a védenceik, mert amúgy nem találnának oda. Csodálom, hogy egyáltalán a szárnyaikat tudják használni ezek az angyalok. Amúgy pedig ultraszexik, minden halandó nemtől és kortól függetlenül meg akarja őket dönteni, arany- és ezüstszínűre festik a körmeiket, a lábkörmüket is, hogy passzoljon a szandáljukhoz (kiemelem, heteroszexuális férfiak). A legrosszabb pedig, hogy semmit nem tudnak a többi természetfelettiről… Pedig elvileg figyelik a földet.

Zacharynak a fele könyvbe beletelik, mire leesik neki, hogy Miranda azért szebb és sápadtam (ÉS ÉL EGY ELCSESZETT VÁMPÍROK URALTA KASTÉLYBAN HERCEGNŐKÉNT), mert vámpír, és még 100 oldal míg leesik neki, hogy bizony a vámpírok élő halottak. Zachary rengeteg popkultúrai utalást tesz, mert elvileg figyelte a lányokat és nézte velük a filmeket, de meglepődik azon, EGY ÉV UTÁN EMBERKÉNT A FÖLDÖN, hogy neki napi háromszor legalább ennie kell. Meggyőzi magát arról, hogy folytatnia kell a küldetést (két másodperccel azután, hogy megkapta a küldetését már le akar róla mondani, mert nem talál taxit), nem pedig a csípős szósszal eltöltenie az idejét. Amikor meglátja Mirandát végre valahára, akkor az első gondolata, hogy biztos ő is csak egy hasonmás. (A második gondolata a romantikánál említett idézet. Jó gyors a váltás, ahhoz képest, hogy először fel se ismerte.) Miután az ember tudja, hogy vámpírokkal teli kastélyban van, nyilvánvaló, hogy egy vámpírparti véres orgia lesz, míg szerencsétlen Zachary szerint:

Azok után, amit Gus mesélt a szó szerinti vérfürdőkről, biztos vagyok benne, hogy nem lesz arcfestés, tűzijáték és szúrd-fel-a-vérszamár-farkát játék.

Komolyan, melyik 40 éves ember szokta kifesteni az arcát, ha partiról van szó, mármint állatnak és a többi? Szerintem az olyan 10 éveseknek való. Nem is tudom, hogy Zachary hol volt az elmúlt 20 évben… de nem a földön, az is biztos. De nagyon lovagias ám Zachary, említett tűzesetnél azon panaszkodik, hogy MIÉRT NEKI kell eloltania a tüzet és megmentenie a lányt. TALÁN MERT AZ FELGYULLADNA? ÉS EZ ŐRANGYAL? Köszönöm szépen, de akkor egy véroposszumot kérek, nem ilyen töketlen szárnyast.

De a főhős lányunk se maradjunk ki az elemzésből. Egyrészt, amíg ember, addig a kemény 30 oldalig, egy elég jellemtelen, szürke alak, kb. három mondata volt úgy. Aztán átvált a világ ribancává, mert ő vámpír lett. Ez elvileg drámai lenne, hogy egy jól szituált, nagyon szexi, felnőtt férfinek kinéző vámpír elrabolja, és a hercegnőjévé teszi, és akkor a csajnak Stockholm-szindrómája lesz. (Amúgy pedig igen zavaró, hogy Apának hívja, de szexi a pasi…) De… De az előző részben is láttuk, hogy a vámpíroknak van lelkiismeretük, hogy igenis érezhetnek bűntudatot, itt pedig kimarad az az egy év, amikor ezzel küzd a főhős, és hirtelen vágásban ő lesz a kőszívű vámpírkurva. Több száz embert ölt meg és kínoz meg, kivágatja a BARÁTAI nyelvét, és bocsánatot sem kér tőlük, nem is sajnálja, de ő olyan ártatlan lény. WTF?

Nem egy eszes lény emellett, az angyalt, mikor teljes alakjában látja, zseblámpás pasinak nézi. Komolyan? Ha valakinek szárny nő ki a hátából és nyílt mágiás univerzumban laksz az első, ami eszedbe jut, hogy zseblámpája van? A legjobb dolog abban Miranda szerint, hogy elrabolták az, hogy végre nem kell a saját szobáját takarítania, hanem vannak bejáró női, és annyi cukkancs ruhát vehet, amennyit akar. Mondtam már, hogy hány embert ölt meg és kínzott meg és akkor ezért sajnáljuk? Sőt, kijelenti, hogy jobb, ha ő kínozgatja és öli meg őket, mert amúgy is rossz volt nekik otthon, valamelyikük még prosti is volt. Fújj.

A legviccesebb az egészben, hogy Miranda pozitív hősnek van beállítva. A jelképe annak, hogy bármit teszel, Isten megbocsát. De könyörgöm, Miranda annak örül, hogy megölték az egyik barátját, mert legalább felgyújtották, nem pedig mondjuk fájdalmasan elvágták a torkát. Mert élve elégni jobb? Másfelől meg van egy áruló, akit nem is bírt, nem is volt a barátja, és ő majdnem mindenkit megöl… El kéne kapni. Miranda reakciója: „Jajj, ő a barátom, hadd menjen, és szabadon öldögéljen mindenkit!” De jó!

Azért vannak vicces motívumok is: A főhős a vért egy ájultból kenyérrel tunkolja fel és azt eszi. Interneten rendelt magának koporsót, mert úgy olcsóbb. (A vámpírok másik hülyesége, hogy van egy olyan vámpír, aki cigivel felgyújtotta magát VÉLETLEN. Ezek aztán olyan félelmetesek.)

Mindezek mellett ez véres és szexuális regény lenne, noha pocsékul kivitelezve. Egyedül azt szerettem, hogy a vámpírok tényleg ölnek, és kínoznak embereket, sőt tenyésztik őket, úgy tartják, mint a marhákat. De a sok rózsaszínnyál és nevetséges világkidolgozás és párbeszédek mellett, ez nagyon eltörpült. Azoknak ajánlom, akik szeretnének egy könnyed, nevetéssel teli délután, és mínusz 70 IQ-t.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: jajj, az egész

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 3/5 pontból

Kiadó: Candlewick

Kiadás dátuma: 2009. február 10.

Oldalszám: 320 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség