Marianne de Pierres: Burn Bright (Lobogjon benned a láng!)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Night Creatures 1. része.

Úgy általában az egészről: Üdvözlünk Ixionban, az örökéj, örökfiatalság, és soha-alvás szigetén! Ahol nincsenek felnőttek, nincsenek szabályok, azt csinálsz, amit akarsz. Pont ezért szökik el minden fiatal Ixion szigetére a saját elnyomott életükből. Retra azonban más, ő nem az élvezeteket és a szabadságot keresi, egyszerűen hiányzik neki a bátyja, aki elszökött otthonról. De ki hibáztatná őket? Hiszen a Sír provincián belül, ahol a Tanács dönti el, mit gondolhatsz, mit olvashatsz, még rosszabb helyen laknak: A Bezártak közösségében. A Bezártaknál a nőknek alárendelt szerepe van, és senki nem beszélhet a másikkal engedély nélkül, no meg nagyon-nagyon vallásosak. De Retrának ezen felül is megvan az oka, apja állandóan veri, és az őr, akit kijelöltek a családjuk mellé, miután Joel elszökött, molesztálja. Így még a beleültetett engedékenységi chipet is legyőzi, saját magát szoktatja a fájdalomhoz, hogy végre el tudja hagyni a Bezártakat, és célba vegye Ixiont, de már az oda tartó út is rögös. Nem is beszélve arról, hogy valamiért az egyik Begyűjtő, akik Ixion őrei, felfigyel rá. És vajon miért jó Ixionnak, hogy korhatárosan, de befogad bárkit, aki szórakozni vágyik? Mi az örökéj szigetének titka?

Ez a könyv! Ez! Ez valami kifejezhetetlenül jó volt! Oké, leteszek a felkiáltójelekről, és megpróbálom értelmesen összeszedni a gondolataimat. Először is úgy találkoztam a könyvvel, hogy láttam tavaly, hogy ez megjelent, és disztópiás, és milyen érdekes borítója van, noha pink a felirat. Aztán, mivel fülszöveget nem olvasok disztópiánál, csak mikor leemelem a könyvet a polcról, meglepődtem, hogy ez ilyen partizós-zenés, jajj, mi lesz itt. Kezdtem félni attól a rózsaszín címtől… De csalódtam pozitívan, és ez is talán az év egyik legjobb könyve lett.

A Burn Brightot leginkább talán a chilis csokihoz tudnám hasonlítani, első hangzásra bizarrnak tűnik, személy szerint utálom is az egyik hozzávalót (chili), míg a másikat imádom (csoki), de a kettő együtt valami fenséges. Sötét hangulatú, de nem véres (nagyon), bekúszik az ember tudatába, és nem ereszti. Folyton azon kaptam magam, hogy ellenőriztem, hogy vajon aludnom kell-e (főhőseinknek tetoválás mutatja ezt), az járt a fejemben, mikor kint voltam, hogy ne térjek le az ösvényről, mert megesznek az Éjlények, és „Bébi denevérnek” kezdtem el magam hívatni. (A frissen érkező neve ez Ixionban.) Olyan erős hangulata van, akárcsak a Tisztáknak, és nem csak ez volt isteni a könyvben!

A világkidolgozással kezdeném, mert engem teljesen lenyűgözött, és a könyv egyik nagyon erős pontja. Minden provincia más és más, és a szereplők elmesélik a háttértörténeteiket, így kapunk bepillantást a teljesen különböző világokba, mindegyiknek nagyon érdekes a felépítése, és mindegyik disztópia. Mindenhol különféleképpen nyomják el őket, és csak csodálni tudom de Pierres tehetségét, hogyan tudta mindezt egy könyvbe beleilleszteni úgy, hogy nem ütött el egymástól, és értelmesen, kereken összeállt. Viszont a világfelépítés egyik pontja, amitől talán furcsa lehet a könyv, hogy ez A) nem a Földön játszódik (játszódhat, de három Napjuk van), B) fantasy elemek is vannak benne (lásd Éjlények, amik nyugalom, nem vámpírok.) De mindezt de Pierres úgy oldja meg, hogy egyetlen percig sem kételkedtem benne, hogy ez nem lehetne valós, annyira ért a hangulat megteremtéséhez. És részletekben gazdag a világ is, az önjáró, póklábas hintótól kezdve, a mágikus szekrényeken át, a láthatatlan szolgálókig minden elvarázsolt. Azt tegyük hozzá, hogy bár lehetne kételkedni abban, hogy valóban disztópia-e, de felvet kérdéseket a mai világfelfogásról, társadalomról, így jogosnak tartom a címkét. Vajon mi a jobb? Ixion szabadsága, ahol bármit megtehetnek, vagy a teljes önkontrol? Hol a határ? Van középút? És ahogy az állam csöpögteti az információkat, úgy képes manipulálni a társadalmat (összeesküvés elmélet gyártók előnyben!)

„A félelem csapdába ejti az elméd.” – Így ha valamiről azt állítják a vezetők, hogy tiltott, egyből félni kezdenek az emberek tőle. De nem mindenkinek magának kéne eldönteni, hogy mi helyes és mi nem?

Ami talán még kiemelendő, hogy vannak benne nehéz témák, és bár érintőlegesen, nem erről szól a könyv, mégis sokakat zavarhat. A már leírásban említett molesztálás és családon belüli erőszak, ami mellesleg tényleg meglátszik a főhősön, és ahhoz mérten viselkedik. Van nemi erőszak, és ami még meglepőbb NŐI erőszaktevő, őszintén, alig akad ilyenről szó ezzel foglalkozó könyvekben, nemhogy ifjúsági fantasyban. Aztán ott van Ixionban az alapszabály: „A visszafogottság bűn.” Tehát mindenki lengén öltözik, nyilvánosan orgiáznak, és a többi. Nincs részletesen leírva, de akit zavar az ilyen akár említés szinten is, az jobb, ha kihagyja. No meg alapvető, hogy mindennap mennek gyónásra, ami abból áll, hogy egy Begyűjtő ad nekik drogot… Vagyis a könyv nagy részében a szereplők be vannak tépve, bár a főszereplőnk az első alkalom után lemond erről, úgyhogy ettől nem kell félni.

A történetvezetése is nagyon jól van megoldva, mindig fenntartja de Pierres az érdeklődést. Noha az első pár fejezetben csak Ixion világát ismerjük meg, de annyira érdekes a világ, hogy ez is lekötött, főleg, hogy már az első fejezetekben látjuk, hogy Retra nem bízik ebben sem, nem hiszi el Ixion reklámszövegét, és bármennyire mondják, hogy ő mennyire naiv, mégis benne él a gyanú. Ugyanis az első kérdés: mi történik azokkal, akik túl öregek? Hova viszik őket? Mit csinálnak velük? A legtöbben, vagyis majdnem mindenki, elhiszi, hogy csak egy újabb, jobb helyre kerülnek. De ez ugye ámítás… No meg, ott a kérdés: Miért jó ez Ixion lakóinak, hogy ők ott partiznak? Mik azok az Éjlények? Miért van öröksötétség?

Emellett a főcél az lenne, hogy Retra megtalálja a bátyját, hála az égnek de Pierres úgy döntött, nem húzza el, és viszonylag elég hamar megtalálja a főhős a testvérét, ami az első meglepetést okozta számomra. De igazából a történetben ezek mellett, meg Ixion belharcai mellett, ami még inkább lekötött, az Retra fejlődése. Nagyon szépen változik át a Bezárt lányból egy magabiztosabb, bátrabb egyéniséggé, rá kell jönnie, hogy talán ez mindvégig benne volt, hogy itt az ideje, hogy elszakadjon a bátyjától és megtalálja önmagát, hogy levetkőzze az otthon tanult felesleges szabályokat. Gyönyörű párhuzam ez arra, ahogy a tinédzserek a való életben is felnőnek, és ami még jobb? Itt történik valami Retrával, ami még jobban hangsúlyozza a felnövését, élesen, hirtelen változik benne valami mágikus módon (mármint tényleg fantasy elemmel), és ezzel mutatja be, milyen, amikor kénytelenek vagyunk önmagunk változását elfogadni. Még ha a régi énünk nem is szeretné a mostani énünket. Először azt hittem, hogy Retrát valamennyire elcsábítja Ixion világa, hogy túlzásba fog esni, és féltem, és előre húztam a számat, de miért vagyok ilyen előítéletes? Ugyanis Retra semmi ilyet nem csinál, folyton ellenzi Ixion szabályait, és ő az, aki igazán megkérdőjelez mindent, nem pedig a hangosan lázadók.

„Mások semmit sem akarnak tudni. Nem mindenki keresi az igazat.”

Ez pedig egy másik szép részlete a könyvnek, hogy míg a lázadók lázadnak, nem igazán tudják miért, csak követnek egy alakot. Retra azt mondja, álljon meg a menet, nem csatlakozok közétek, mert ugyan, ti mit akartok. Bár Retrában is benne van a tinédzserek céltalansága, mégsem akar valami álcélt magának választani, inkább megy a saját útján. IMÁDOM RETRÁT! Eközben rájön a főhősünk, hogy a bátyja milyen, és meglepődik, hogy eddig miért nem látta. Hogy talán Ixion hozta-e ezt ki belőle, vagy mindig lappangott benne. Nagyon szépen játszik azzal de Pierres, hogy a körülmények mennyire megváltoztatják az embereket, illetve előhozza a rejtett énjüket.

A könyvben még ami nagyon erős, az a szereplők közötti kapcsolatok. Retra mindenféle barát nélkül nőtt fel, egyetlen egy lányt tartott annak, de az is csak a bátyjába volt beleesve, nem is ismerték egymást, csak együtt sétáltak haza. És ezek után belecsöppen Ixion világába, ahol különféle helyekről származó, különféle emberekkel találkozik. Retra összes interakciója a többi karakterrel valami gyönyörű volt, és órákig tudnám elemezni. Eltöpreng azon, hogy lehet-e két nap alatt barátságot kötni, mert egy lány hozzácsapódik és azt hangoztatja, hogy igenis barátok. De aztán rájön, hogy talán a veszély és az együtt átélt kalandok igazán összekovácsolják őket. Vannak tipikusan bemutatott karakterek: nagyképű, szőke lány, menő, szép pasi, akit Retra vonzónak talál neveltetése ellenére is, egy fiú, aki rámenős, de nem szimpatikus. És a csavar? Hogy nem mindenkivel az lesz, amit a séma diktálna. Na ezen lepődtem meg még úgy igazán!

Természetesen van romantika is, legalábbis szeretném, hogy legyen, és inkább csak belelátom. Nem lesz szerelmes a főhős egy rész alatt, ami igazán üdítő volt, és tökéletese illett a könyvhöz, viszont van, aki után epekedik, de ez nem tesz ki sokat a könyvből, nem megy a cselekmény rovására. Amin viszont nagyon-nagyon meglepődtem, hogy az a pár csókjelent, ami akadt (igen, szerelem nélkül) az olyan, de olyan sistergő, hogy szinte perzseltek a lapok. (Nancy meg is jegyezte, hogy ez felnőtt könyvbe is elmenne, mikor másolgattam neki.) Nem, semmi szex jelenet nincs, de olyan vonzódás, hogy azt kívántam, bárcsak esnének egymásnak, kit érdekel, hogy nem szerelmesek.

A vége! Ó, a vége! Itt van 2012 második legnagyobb függővége, és őszintén nem hittem, hogy sikerül ilyen hamar még egy ilyen idegőrlő véget olvasnom. Megtudunk valami igazán sokkolót, tényleg meglepőt, ki sem találtam, hogy ez lehet, teljesen félrevezetett de Pierres. Ez a tudás a főhős nyakába szakad ÉS VÉGE! Nagyon várom a következő részt, ami már megjelent, de megpróbálom elhúzni az olvasását, mert szeptemberben jön a befejező rész, és ha még nagyobb függővége van, meghalok.

A könyvből megcsináltak egy zeneszámot, az Angel Ariast, ezt meg lehet venni, de ingyen is meg lehet hallgatni az előadó oldalán. Lehet, hogy elsőre nem éppen fülbemászó, de egyet mondok: A történethez kísértetiesen illik, és dob rajta, ha ezt hallgatja az olvasó közben. LINK

Kedvenc karakter: Retra, Lenoir

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a világ, a vonzalom

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Random House Australia

Kiadás dátuma: 2011. március 1.

Oldalszám: 316 oldal