Ugrás a fő tartalomra

Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala


Hogy akadtam rá: Már régóta az elolvasandó könyvek között hevert, amikor még angol volt. Aztán hopp, mire észbe kaptam, kiadta az Agave.

Figyelmeztetés: A beszámoló részletesen kifejti a világot és a főhős háttértörténetét. Csak akkor olvass tovább, hogy ha ez nem zavar.

Úgy általában az egészről: Azt se tudom, hova soroljam ezt a könyvet. Kicsit sci-fi, hiszen valamikor a jövőben játszódik, vagy alternatív univerzumban, de kicsit ez is, kicsit az is. Nehéz besorolni. Sokan mondták nekem, hogy a Battle Royale-hoz hasonlít, amihez még nem volt szerencsém. De mondjuk ki, az alapötlet bizony egy sablon, sok ember egy helyen, öldöklik egymást, és aki életben marad az az egy nyer. De a könyv mégis magával ragadó és jó olvasni.

Főhősünk Katniss a Tizenkettik körzetben lakik, mondhatjuk úgy is, hogy ez a legszegényebb körzet. Észak-Amerika területén van egy ország, Panem, amit a fényes és csillogó, luxusban élő Kapitólium irányít. És körülöttük ugye a körzetek. Mindegyik körzetnek megvan a maga dolga, ipari körzet, mezőgazdasági, a Tizenkettes, ahonnan főhősünk származik a szénbányász körzet. Katniss apját egy bányaomlás közben vesztette el, így hamar ő lett a családfő, mivel édesanyja depresszióba vonult, neki pedig gondoskodnia kellett kishúgáról, Primről. Mivel alig van étel és a többi, ezért Katniss barátjával, Gale-lel vadászni jár az erdőbe, ami persze büntetendő dolog. De így tudjuk róla, hogy bizony jól bánik az íjjal. Aztán, amit levadászott elcseréli a Zugban, ahol az ilyen fekete kereskedések már csak zajlanak.

Viszont a csavar az, hogy van ez az Éhezők Viadala. Anno régen a körzetek lázadást szerveztek a Kapitólium kegyetlen uralma ellen, persze a Kapitólium nyert, a Tizenharmadik Körzetet teljesen eltörölték a föld színéről, és megalapították az Éhezők Viadalát. Vagyis minden körzetnek minden évben adnia kell egy fiút és egy lányt 12 és 18 év között, hogy részt vegyenek egy tévében közvetített túlélő show-n. Minden évben minden gyereknek eggyel több cetlit kell bedobni a nevével a gömbbe, amiből ki sorsolják, ki legyen a "szerencsés." Még egy csavar: egy évi olajért és gabonáért fel lehet iratkozni családtagonként egyszer. Így szegény főhősünknek és Gale-nek bizony jó sok cetlije van a gömbben és mindenki izgul, hogy csak ő ne legyen a kiválasztott.

Bár egyből úgy hinnénk, hogy óh, úgy is Katnisst választják, de nem! A testvérét, Primet, akinek csak egyszer szerepelt a neve a gömbben, így Katniss bár nem akart jelentkezni, mégis önként felvállalja a húga szerepét. A körzetéből pedig a fiú, akit kisorolnak, Peeta, a pék fia, aki egyszer régen segített Katnissnak, mikor a lány elveszítette apját és minden összeomlott körülötte. Peeta volt az egyetlen, aki segített neki, és még egy kiadós verés árán is kenyeret adott a lánynak és persze reményt.

Hogy főhőseinknek még nehezebb legyen a dolga, a mentoruk, a régi nyertes, eléggé részeges bizonyul. Bár azért Haymitch (a mentor) egész jó figura.

A könyv maga izgalmas, tényleg egy letehetetlen darab. Az írás gyönyörű, teljesen beleéli magát az ember ebbe a másfajta világba, semmi nem okoz gondot, hogy megértsük és/vagy megjegyezzük. Ráadásul akad romantika is a könyvben, bár nem az a túl nyálas fajta, és nem is az a lényeg. A karakterek mind szerethetőek, senki sem csak egy odabökött figura. Egyszerűen nem lehet rosszat mondani a könyvre, alig várom a folytatást.

Kedvenc karakter: Peeta

Ami kifejezetten tetszett: Az egész világ leírás

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Megjegyzések

  1. Szia! Nem akarok troll lenni, de legközelebb megkérhetnélek, hogy kevesebb spoilerrel írd meg a bejegyzést? Mert így kicsit sokat árulsz el a könyvről másoknak, így pedig nem érdekli az embereket a könyv...
    Sajnálom, ha megbántottalak, de gondoltam, inkább szólok, mert más is észrevette.
    Natasha

    VálaszTörlés
  2. Nekem még sosem árult el semmi fontosat^^

    VálaszTörlés
  3. Már hogyne érdekelné... Épp a spoiler miatt. Sokszor épp a kevés infó miatt kerülnek süllyesztőbe az egyébként érdekesnek igérkező könyvek.
    Annyi írást olvasni erről a könyvről (is), szinte csak a "nagy testvér" és a Battle Royale hasonlatot domborítják ki, ám a sztori (mégha sokszor feldolgozott is már) ismeretlen vagy marad.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Natasha!

    Csak erre a bejegyzésemre gondoltál? Mert általában figyelek, hogy ne legyen benne spoiler, vagy kiírom. Én nem találtam ezt valami nagyon spoileresnek, lehet bennem van a hiba, felvázoltam a világot, és az első három fejezet tartalmát. Nagyjából a fülszövegből is kiderül, hogy milyen a világ, és hogy a testvére helyett jelentkezik a viadalra.

    Amúgy nem bántottál meg, de tényleg nem értem, ebben mi lenne a spoileres.

    VálaszTörlés
  5. Én sem értem h mi spoileres amikor amit leírtál annak nagy része a fülszövegben is benne van

    VálaszTörlés
  6. Nem véletlenül van kint a Molyon is, hogy vigyázat, a fülszöveg cselekményleírást tartalamaz. Te viszont még nagyon sok pluszinformációt is megemlítesz a fülszöveghez képest, tulajdonképpen az egész kritika nagyrésze tartalomösszefoglalás. Ha nektek tényleg nem probléma úgy olvasni, hogy tudjátok, szóról szóra mi történik az első három fejezeten, akkor jó, viszont másrta tekintettel kérlek, legközelebb egy figyelmezetetést írjál ki. Mert az úgy általában a könyvről cím megtévesztő, az ember arra gondol, hogy valami olyasmi következik, mint az utolsó bekezdés: miért érdemes elolvasni, mi a véleményed, tehát gondolatok a könyv kapcsán. Elnézést kérek, nem akarlak megbántani, távol álljon tőlem, de ez jogos észrevétel.

    VálaszTörlés
  7. Lehet, hogy túl részletesen kifejtettem a világot, de nekem eszembe sem jutott, hogy ez akár spoiler is lehetne. Mivel ez az alapfelállás, úgy gondoltam, ez mégsem minősül spoilernek, mert nem ezt találtam a könyv alap érdekességének. Engem az első három fejezetben még csak nem is ez kötött le. De akkor tévesen ítéltem meg, és elnézést, ha bárkinek ezzel rosszat tettem. Eddig az ilyesfajta leírásaimra nem érkezett panasz, de akkor ezentúl kiírok egy figyelmeztetést.

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok. Gigi én már régóta olvasgatlak, de csak most szólok hozzá először.

    Szerintem azért veszélyes ebben az esetben a Spoilerezés, mert ahogy említetted te is a könyv alapszituációja nem újdonság. De ha mégis valamiért az ember kézbeveszi akkor tudjon minél kevesebbet erről a könyvről mert különben semmi izgalom nincs már az elejétől. Való igaz, hogy a fülszöveg is elég sokat elárul, de Peeta feltűnése például nincs benne, sem az hogy miért is fontos szereplője már az elején a könyvnek.

    Én voltam olyan szerencsés hogy nem olvastam el a fülszöveget, csak néhány külföldi ajánlást, így számomra például teljesen meglepetés volt Katniss bekerülésének módja, ahogyan Peeta is totál váratlanul ért.

    Amúgy szeretem a beszámolóidat. Mindig benézek hog yvan-e nálad valami újdonság. Én is olvasok angolul is, és ezért is jó végre olyan valakit látni a magyar olvasóblogosok világában aki szintén ismeri a külföldi ifjúsági irodalmat. :))

    VálaszTörlés
  9. Szia! Én most olvastam el a könyvet és szerintem is jó. Amúgy úgy vagyok vele, hogy ha érdekel egy könyv, akkor nem olvasom el a blogokat róla. Óhatatlan, hogy olyat is leírjon az ember, amit esetleg nem írnak le a fülszövegben. Máshogy nem is nagyon lehet blogot írni, nem? :) Elég fura volt olvasni, hogy "így neked estek". Persze mindenki leírta, hogy nem akart megbántani... Már olvastam olyat, hogy valaki előtte a poént, de ez nem érdekelt senkit. Aki meg mindent el akar olvasni neten egy könyvről, mielőtt megvenné, az magára vessen.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú