Christien Boomsma: Boszorkányvér

Hogy akadtam rá: Pongrác kiadós könyv.

Úgy általában az egészről: Robin tizenegy éves, egyke gyerek, aki szeretne egy testvér, mivel egyedül él édesanyjával, akinek ő inkább amolyan tárgy, amit mutogathat baráti társaságban. A kívánsága csodák csodájára valóra válik, amikor is Szent Iván éjjelén megjelenik egy különös lány, aki állítása szerint a húga, Robin pedig nem emlékszik ilyesmire. Hamar kiderül, hogy a lány boszorkány, és átok ül rajta, ezért minden Szent Iván éjjelén el kell rejtőznie egy családhoz, ám erre eddig soha senki nem emlékezett. Robin annyira megszereti a lányt, hogy nem tudja magára hagyni, és nekiáll megkeresni, hogy megmenthesse.

Már jó rég óta szemezek ezzel a könyvvel, igazság szerint majdnem minden Pongrác kiadós könyvet el akarok olvasni, ezt kitűztem célul, és egy kedves moly kölcsönadta a könyvet, így végre neki eshettem. Nagyon rossz értékeléseket láttam róla neten, sőt, nemzetközi viszonylatban kb. semmi nincs róla, hiszen holland gyerekmese. És ezt emelném ki, hiába van rajta 14-es körkarika, én ezt 14 év alatt ajánlanám, mert mind az írásmód, mind a tartalom egy modern gyerekmese.

Természetesen vannak benne negatív dolgok, amiért megkapta a 14-es körkarikát, de ha jobban belegondolok, miért ne lehetne a modern meséket felturbózni, hogy illeszkedjenek a mai világhoz? Konkrétan ebben a könyvben a főszereplők egyszer isznak alkoholt, de még véletlenül sem súrolják az alkoholizmus szintet. Ezen kívül talán, amin megrökönyödnének páran az a főszereplő édesanyjának viselkedése. Bár nagyon jól tudjuk, hogy a legtöbb mesében találkozhatunk elnyomó – általában mostoha – szülőkkel, de még ha a szülők nem is figyelnek a gyerekekre, ott szokott lenni, hogy azért szeretik őket, esetleg a történet lényege az, hogy a szülők jobban figyelnek a gyerekekre a történtek miatt. Na, itt ez a megoldás nem található meg és egy kicsit talán negatív érzést hagyhat maga után.

A történet egyszerű, hiszen mese, így aki körmondatokra és bonyolult cselekményre vágyik, az kézbe se vegye. Tényleg nem tinédzser könyv ez, hanem sokkal fiatalabb a közönség. Néhol mégis kicsit aránytalannak éreztem a felépítést: hol nagyon is a realitás talaján mozog a könyv, hol pedig annyira elszáll bizonyos dolgokban, hogy még igen, egy mesében is zavart. Példának okáért, hogy két tizenegy éves gyerek milyen egyszerűen kirabol egy múzeumot, míg a boltban vásárláskor nehezebb dolguk akad. Ezek mellett sokszor felesleges dolgokat fejt ki oldalakon át, míg az izgalmas részleteket, például az átkot és annak háttértörténetét nagyon egyszerűen elintézi.

A mondanivalók között szerepel a nem ép család és milyen úgy felnőni, ha már tizenegy évesen kapja meg valaki a gondoskodást. Milyen az igazi szeretet, milyen az, amikor valakivel annyira barátok vagyunk, hogy inkább a családtagunk, és hogy milyen erős kötelék ez. Felveti a véletlen és a sors témáját, noha ezen a pontos is már valahol túlzásba esik, és van, amit már túl erőltetettnek éreztem (szintén a múzeumos résznél). Ezen kívül egy kis komorságot is csempész a könyvbe az író: mivel az átok régi korból származik, ezért sokszor, röviden eltöprengenek a szereplők az emberek apróságáról és múlandóságáról, ami egy kicsit lehangoló az egyszerű, kedves történetben, és még a depressziót is megemlíti, ami egy szeretett személy elvesztését követi. Így egy részben arról szól, hogy el kell engednünk a halottainkat, és nem csak őket, de nem szabad engedni, hogy a gyász és a düh felemésszenek minket.

Egyszer olvasós, kedves kis történet Hollandiából, ha nem vár túl sokat az ember, egy délutánra tökéletes.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló

Ami nem tetszett: aránytalan felépítés, néhol hihetetlen, lassú

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Pongrác

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 296 oldal