Andrew Hussie: Homestuck 1-3. (Otthonragadva)

Hogy akadtam rá: Mindenhol erről hallottam.

Sorozat: A Homestuck 1-3. része.

Úgy általában az egészről: John, Rose, Dave és Jade jó barátok, és mikor megjelenik egy új számítógépes játék, a Sburb, úgy döntenek, hogy nekiülnek játszani. Amire nem számítanak, hogy véletlenül beindítják a világvégét és lerombolják a földet.

Ez most egy rendkívüli poszt lesz (és nem, nem azért született ez a bejegyzés, mert elkezdtek zaklatni, hogy ugyan, mikor írok már újra), mert egy nem mindennapi képregényt kezdtem el olvasni. Azt tudni kell, hogy sok angol nyelvű fandom (rajongói) helyen megfordulok, és mindig mindenhol szembejött velem a Homestuck. Semmit nem tudtam róla, csak, hogy vannak benne trollok (?), és hogy bonyolultak a shipek benne, és hogy furcsák a rajongók. Aztán most éppen nem volt annyi időm, hogy tartalmasabb könyveket olvassak, gondoltam, rákeresek erre a misztikus Homestuckra. Mint kiderült a Homestuck egy teljesen ingyenesen elérhető webképregény, és beleestem abba a hibába, hogy elkezdtem olvasni. Annyira magával ragadott, hogy már egy hete nem csinálok mást, mint falom az oldalakat.

A Homestuck egyik csábító ereje, amivel az olvasó már az első oldalakon találkozik, hogy ez nem egy egyszerű képregény, hanem a narráció valami eszméletlen formabontó, és bár a történet eleje iszonyatosan semmilyen és lassú, mégis beszippant és elszórakoztat, már csak ezért az újdonságérzetért is. Egy kicsit olyan, mint egy interaktív történet (Choose Your Own Adventure), ahol az olvasó a főhős, és bár itt nincsenek szerteágazó történetek, mégis lapozáskor úgy tűnik, mintha mi "adnánk ki a parancsot" a főhős karaktereknek, és persze a sztorit E/2-ben olvashatjuk. (Aki nem szereti az E/2-es írásmódot - mert én sem vagyok ám nagy rajongója, annak szeretném megjegyezni, hogy itt abszolút nem zavaró, és teljesen illik ide.) A történet nagy része áll gifekből, interaktív flash játékokból, és mindezt eszméletlen jó zene övezi. Komolyan, annyira beleszerettem a zenéjükbe, hogy csak úgy szimplán is hallgatom a dalokat: egyszerű, régi játékok hangulatát idéző, fülbemászó dallamokról van szó.

A másik, ami azonnal magával ragadott, az a humor. Egy kicsit morbid, egy kicsit elvont, de pont az én ízlésembe beletalált − és ezért sem való ez mindenkinek. Plusz főleg mivel egy számítógépes játék áll a középpontban, ezért a gamer dolgokon van a hangsúly, így kétlem, hogy egy nem igazán játékos olvasó ugyanannyira értékelné az efféle vicceket. Például a főhőseinknek meg kell küzdenie azzal, hogy mennyi cucc fér a leltárukba, milyen módon tárolják ezeket, és ez nekik fel sem tűnik, ezzel is azt a hatást keltve, hogy ők alapból egy játék karakterei. (Akik igen, egy játékban vesznek el.)

Az első részben nem igazán történik semmi, és leginkább Johnt és Rose-t ismerjük meg, John telepíti a játékát és felfedezik ezt együtt Rose-zal. Ugyanis ez a Sburbs, amivel a gyerekek játszanak, kísértetiesen hasonlít a Simsre − az író erről a játékról is mintázta −, és a két játékos úgy kapcsolódik össze, hogy az egyikük − a szerver − irányítani tudja a másik − a kliens − környezetét, konkrétan valóságmódosító játék ez. A gyerekek ezen nem akadnak fenn, csak egy izgalmas kalandnak hiszik − és valljuk be, néhányan tényleg elképzeltük, milyen lenne igaziból egy számítógépes játék világába csöppenni −, és ahogy a játékokkal az ember először bénázik, ők is ezt teszik. Az első rész sokak szerint unalmas, bár tény, hogy cselekményileg nem mozdul előre semmi, engem lekötött az újdonság varázsa, és szépen lassan megszokhattam a karaktereket övező világot és játékot.

A második és a harmadik rész már sokkal izgalmasabb, és ezt köszönheti annak is, hogy megismerjük Dave és Jade oldaláról a történteket és hogy szép lassan még több elemet csepegtet elénk Hussie. Megérkeznek új szereplők, akik valahol a jövőben vannak, és elkezdődik az időben (és térben − dimenziókban?) ide-oda ugrálás − szimplán csak a narrációban flashbackkel, de konkrét kisebb időutazásokkal is, és mindig izgalmas helyen hagyja abba Hussie, így kellemesen fenntartja a feszültséget és az érdeklődést.

A történet szempontjából megismerünk egy jóslatot, ami tipikus fantasy kliséktől hemzseg és felfesti azt, hogy a hőseink a kiválasztottak, akik majd segítik megvívni az eddig sakk-mattban álló végső Jó vs. Gonosz harcot. De ettől nem lesz az egész erőltetett, pont inkább ebben is rejlik a bája, hogy minden jól ismert fantasy elemet bedob, mintegy parodizálva is azokat (ironikusan, hogy Dave-et idézzem.) Van itt a rébuszokban beszélő, kedves idős segítőtől kezdve, a jó tett helyében jót várj elemig minden, és ezekre rá is mutat Hussie, fel is vállalja, és humorforrásként kezeli. Imádtam, például, amikor a főhős megkérdezi, hogy miért nem lehetne, hogy konkrétan elmondják neki, hogy mit kell csinálnia − és erre egy újabb rébusz a válasz. De nem csak a fantasy műfajt, de a számítógépes játékok történetvezetését és szokványos írói erőltetéseit is kifigurázza − persze, hogy az időbe belenyúló gépnek van olyan biztosítéka, hogy ne tudjanak időparadoxont létrehozni, és persze, hogy a hősünknek magának kell felküzdenie magát a következő "szintre," hiába lehetne a világban sokkal logikusabban oda eljutni a segítőivel.

Hussie közben az olvasókkal is játszik, nagyon sokszor elhúzza előttünk a mézesmadzagot − mi van abban a dobozban? − és a főhős tudja a választ, és meg is meg is jegyzi "el nem tudna képzelni olyan szerencsétlent, aki nem tudhatja ezt a titkot, milyen szörnyű lehet nekik." Ezek mellett még a függővégekkel is játszik, szintén humorforrásként is, amikor már a hajunkat tépnénk, hogy tudjuk, mi következik, az olvasókat kedvesen gúnyolva átvált egy másik jelenetre.

De ami talán a legnagyobb vonzereje a Homestucknak, azok a karakterek. Mindegyiküket abszolút megszerettem − és bár csak internetes csevegő programmal beszélnek egymással a karakterek, mégis teljesen átjön a személyiségük és a közöttük lévő abszolút igazi és szívmelengető barátság. John és Rose egyke gyerekek és csak egy-egy szülőjük is van, és az őrült kalandjaik mellett előtérbe kerül a bonyolult szülő-gyerek viszony, amit szívem szerint én nagyon szeretek. A gyerekek kicsit néha kínosnak érzik a szüleiket, néha megpróbálnak mások lenni, a saját személyiségüket mérik hozzájuk, és próbálják feldolgozni, hogy mit meg nem tesznek értük, csak azért, mert szeretik őket. Dave-et ezzel szemben a bátyja neveli, ahol a rivalizálás és az istenítés is bejön a képbe, de ő is azzal küzd, hogy vajon mennyire határozza meg a bátyja őt, és hogyan lehet saját személyisége, hogyan léphet ki a bátyja árnyékából. Bár mindegyik gyerek belopta magát a szívembe, mégis Jade lett a legkedvesebb karakter számomra: ő az, aki iszonyatosan távoli kis elzárt szigeten él, és jövőbe látó képessége van, ami az időugrós részeknél felettébb izgalmassá teszi a történetmesélést. És valahogy a története és ez a képessége olyan keserédesebbnek és magányosabbnak hatott, még a többieké mellett is.

A Homestuck egy nagyon furcsa, újszerű történetmeséléssel rendelkező humor fűszerezte kalandtörténet, amiben meglehetősen sok érzelem rejtőzik. Aki valami érdekesre, valami újra vágyik, azoknak tökéletes csemege lehet.

> OLVASD EL A WEBKÉPREGÉNYT.

> HALLGASS BELE A NAGYON MENŐ ZENÉKBE. (DAVE NEM HAGY BÉKÉN, AMÍG MEG NEM TESZED.)

> OLVASS BELE A MAGYAR FORDÍTÁSBA. (megjegyzés: ezt véletlenszerűen találtam google kereséseim közben, nem tudom, mennyire jó vagy hogy frissítik-e még.)

Kedvenc karakter: Jade, John, Rose, Dave

Ami kifejezetten tetszett: a narráció, a humor, a karakterek és a barátságuk, a világfelépítés

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Magánkiadás

Kiadás dátuma: 2009. április 13. - 2010. január 14.

Oldalszám: 1153 oldal

Honnan: ingyenesen, legálisan netről

Megjegyzés: Ez a poszt az első három felvonásról készült − ez a három jelent meg még csak könyvben, amit amúgy fogalmam sincs, hogyan lehet beszerezni, mert nem látok Európába szállítási opciót −, így nem teljes az értékelésem, majd egyszer szépen lassan folytatom.