Úgy általában az egészről: 1968-ban Wanda Mayhall és három lánya egy fiatal nő
holttestére bukkannak, mellette pedig a halott csecsemőjére. De csodák
csodájára a kisbaba kinyitja a szemét és mozogni kezd, habár nem vesz levegőt
és nem ver a szíve. Bár a zombikat a hatóság levadássza, Mayhallék elrejtik és
felnevelik az élőhalott fiút, akit John/Stony névre keresztelnek el, de persze
Stony létezése nem maradhat örökké titok…
Kapott ez a könyv hideget-meleget, de mégis úgy voltam vele,
hogy megveszem és elolvasom, mert a legtöbb kritikában csak annyit láttam, hogy
ez egy lassú, karakterdráma és nincs benne semmi zombis. Erre pedig úgy
gondoltam, hogy nem fog zavarni, hiszen szeretem, amikor fantasy témával
párhuzamot vonnak valami más, komolyabb témára és az érzelmeken van a hangsúly.
Csak elkövettem azt a hibát, hogy félreértelmeztem a fülszöveget, ugyanis
megváltástörténetet ígérnek, de én abban a hitben éltem, hogy egy szereplő
saját megváltásáról lesz szó, nem a Megváltóról, mint messiásról.
És éppen ezért nem tudom teljes bizonyossággal kijelenteni,
hogy szerintem ez rossz könyv, de egy biztos: nem nekem való, és amúgy sem
éreztem annyira különlegesnek, amit ígért nekem a marketing. Négy részből áll a
könyv, és mindegyik más hangulatú és más stílusú, és valahogy ezért sem tudtam
az egész történethez érzelmileg kapcsolódni, egyszerűen kizökkentettek az
időbeli ugrások, és úgy éreztem, hogy ezek csak vázlatok, mindenbe
bele-beletapicskol az író és úgy hagyja függőben. Az első rész egy felnövésről
szóló regény, a második egy polgárháború előkészületeiről mesél (de milyen
rémunalmasan még ezt is) egy naiv, idealista ifjonc szemszögéből, a harmadik a
kormány titkolt dolgairól szól (szintén unalmasan), és a negyedik pedig egy
értelmetlen, túlírt, hatásvadász Messiás történet.
Igen, azt hiszem, látszik, hogy ahogy a történet végére
gondolok, elönt a düh, mert lehetett volna ez egy jó könyv is, vannak benne
nagyon jó gondolatok és filozófiai kérdések, de a kivitelezés és a vége
elrontotta számomra az egészet. A vége miatt vontam le egy teljes csillagot,
mert ha nekem egy szomorú, hányattatott sorsú férfi történetét kell olvasnom,
aki megváltja az egész világot, akkor nem lehet ilyen vége… Egyszerűen elsöpört
minden értelmet és úgy éreztem, teljesen felesleges volt ezt ötszáz oldalban
megírni.
Azon kívül, ami nagyon zavart, hogy Stony egy olyan
karakter, akinek a sorsa egyszerűen nem érdekelt. Stony passzív, nem csinál
semmit, néha olyan oltári hülyeségeket gondol (valakiről, aki a barátja, nem
gondolja, hogy lehetnek titkai, csak a 400. oldalon), hogy nem tudom, hogy lett
ő valami vezérszemélyiség és nagy stratéga. Stony akárhová megy, mindenki
megszereti (nem vicc, az ellenségei is, akik utálják a zombikat), és nem tudom
átérezni miért. Egy hasonló zombi-szemszöges regényben, a The Girl with All theGiftsben el tudtam hinni, hogy Melanie-t mindenki megkedveli, mert kedves volt,
együtt érzett az emberekkel és rácsodálkozott a világra, ő volt tényleg az a
reménysugár a poszt-apokaliptikus világban, akinek mindenkire szüksége volt.
Stony pontosan ugyanezt a szerepet töltené be, de az író annyira beleszeretett
a saját karakterébe, hogy elfelejtette
megmutatni, hogy miért kéne szeretnünk és miért olyan különleges Stony (azon
kívül, hogy ő az egyetlen zombi, aki fejlődik.)
A regény közel 500 oldalas és tényleg nem történik semmi,
ami nem zavarna, ha az érzelmek átjönnének, de Stony csak egy érzelemmentes
bábu, amire olvadozik mindenki, és így örültem volna, ha történik valami. A
polgárháborút, a kormány által elkövetett kínzásokat csak díszként kapjuk meg,
egyfajta keretként Stony "nagy férfifájdalmának" és ennyi. A világról
semmit nem tudunk meg, teljesen úgy éreztem, mintha nem is alternatív
történelem lenne itt, hanem csak szimplán a mi világunk, és a zombik
mibenlétére se kapunk választ, ami igenis zavart, mert nem volt más célja a
történetnek… Vagyis lehet lett volna, de elveszett abban az 500 oldalnyi
ömlengésben. Gregory még elkövette − számomra − azt a hibát is, hogy azt a pár
akciódús jelenetet, ami lenne, vagy ahol történne bármilyen cselekmény
szempontjából fontos valami, azt kivágja és okosnak tűnő, írói kiszólalással
oldja meg, pl. "Ismered ezt a történetet, képzeld el, itt vannak a
hozzávalók" és beilleszt egy listát a zombifilmekből. Igen, lehetne ezt
jól használni, általában szeretem az írói kiszólalásokat, de itt
kizökkentetett, mert a könyv első felében ez javarészt sehol nem volt, utána
meg ettől lett olyan érzésem, hogy összecsapta a könyvet. Főleg, hogy néha
megpróbált nem Stony szemszögből írni, amit oda nem illő történetekkel, hirtelen
és rövid szemszögváltásokkal oldott meg, mintha ő se tudná mit akar. Röviden:
nem éreztem kidolgozottnak a regényt, és úgy éreztem, hogy az író se tudja, mit
akar, amit a darabos történetvezetés csak még jobban megerősített.
De ugyanakkor tényleg lett volna mondanivalója a könyvnek,
ha nem lenne a Messiás vonal és a borzalmas vége jelenet, akkor még négy
csillagot is adtam volna rá ezekért. Mindazonáltal lehet, hogy valakinek pont
ez fog tetszeni benne, de engem sajnos nem sikerült kárpótolnia összességében.
A regény egy része szól a családi szeretetről, és hogy ez
nem feltétlenül mindig jelenti a vérszerinti rokonságot, szerettem olvasni
Stony és a testvérei kapcsolatáról, bár ez sajnos csak az első részt tette ki a
könyvből, és ez is néha olyan felületesen volt leírva. Egy kicsit arról is szól
a történet, hogy Stony önmagát keresi, mint egy átlagos tinédzser, amit
nehezít, hogy árva, és nem ismeri a vérszerinti szüleit, és felmerül a kérdés,
hogy vajon a biológiai rokonok mennyire határozzák meg az ember személyiségét.
(De ez a téma olyan mikroszkopikus és egy-két oldalon bedobált, hogy nem
éreztem tényleges családi szeretetről szóló regénynek, mint ahogy a fülszöveg
állítja.)
A másik téma − ha már zombikról van szó −, amit szintén
nagyon enyhén érint Gregory, az élet-halál kérdése. Egyrészt mert a zombik is
megkérdőjelezik, hogy ők most élnek-e vagy sem, másrészt pedig egymás mellett
látjuk egy új élet születését és az esztelen gyilkosságokat.
Viszont a zombiság két nagy dologra párhuzam, amit igazán
értékelni tudtam ebben a regényben: Az egyik a zombilétre való magyarázat végül
is, hogy az emberek magukat tartják össze, és sok minden rossz dolgot túlélnek.
Mivel a zombik is folyamatosan öngyilkosok lesznek, ezért a zombilét és a
Holtváros (a zombik börtöne) egyfajtaképpen értelmezhető a depressziónak
és/vagy a reménytelen és kemény helyzeteknek az emberek életében.
A másik dolog pedig a másság elfogadása, amit nem is nagyon
titkol Gregory, ugyanis az öreg mentor karakter még ki is ejti a száján a homoszexualitás
szót és hogy mennyire áttörő volt ezt egy bizonyos filmben használni. Innentől
nem igazán nehéz összekötni a zombiságot az LMBT kultúrával − számos helyen
annyira erőltetetten átlátszó, hogy úgy éreztem, Gregory elfelejtette
lecsiszolni az éleket, hátha valakinek nem elég egyértelmű. Van itt nekünk:
Szakáll (azok az élők, akik kísérik a zombikat, hogy el tudjanak jutni egyik
helyről a másikra), ezt a kifejezést használják a heteroszexualitás látszatát
fenntartó párokra is, a különböző degradáló szavak, kifejezések elleni harc, a múltbeli (nácikra nagyon hasonlító - nem, ez sincsen
eltakarva, nyolcszor meg vannak említve a nácik és Hitler) kivégzések szépítése
és kitakarítása a történelemkönyvekből, az a kérdés, hogy kárhozatra vannak-e
ítélve a Biblia szerint, és a vallások meglepően úgy állnak a zombikhoz, mint
az LMBT emberekhez. A zombik sorra lesznek öngyilkosok, mert a média és a
társadalmi elvárások olyannak festi őket, és eleve utálják magukat, ezért
Stonyék egyik terve is abból áll, hogy nyilvánosságra vonulnak, könyvekkel,
oktató honlapokkal és celeb "coming out"-okkal, és a klasszikus
"a homoszexualitás/zombiság" betegség beszédet is láthatjuk az egyik
szereplőtől.
A Stony Mayhall második élete nem feltétlenül rossz regény,
de eléggé esetlenül megszerkesztetett. Az üzenete − a másság elfogadása és
főleg az LMBT emberek helyzete − túlságosan fejbevágó és oktató stílusban kerül
az olvasó elé, ezért nem biztos, hogy mindenki élvezni tudja. Ha finoman, több
érzelemmel írták volna meg, lehetett volna iszonyatosan jó regény is, így csak
a potenciált látom benne, és mindenki csak a saját felelősségére olvassa.
Kedvenc karakter: -
Ami kifejezetten tetszett: a másság elfogadása, a mássághoz való viszonyulás, mint téma
Ami nem tetszett: lassú, a vége értelmetlenné teszi az egészet, messiás üzenet
A történet: 3/5 pontból
A karakterek: 4/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Gabo (és Ad Astra)
Kiadás dátuma: 2014. június
Oldalszám: 482 oldal
Honnan: saját, papírpéldány
Megjegyzések
Megjegyzés küldése