Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss
megjelenések között.
Sorozat: Az Unwind disztológia 1. része.
Úgy általában az egészről: A Második Polgárháborút az abortusz kérdése miatt vívták
meg, és hogy véget vessenek ennek a véres konfliktusnak új törvény lépett
életbe: Nem lehet megszakítani egyetlen terhességet sem, minden gyermeket 13
éves koráig kötelesek felnevelni, aztán szét lehet bontani őket egészen 18 éves
korig. Ezzel az új technológiával minden szervüket felhasználhatják, és így
gyakorlatilag nem ölik meg őket, vagy legalábbis ezzel nyugtatják a
lelkiismeretüket az emberek.
Connort azért akarják szétbontani a szülei, mert túl sokat
verekedett az iskolában, ezért kénytelen elszökni otthonról. Risa állami
gondozásban nevelkedik és mivel csak kitűnő tanuló, nem pedig példamutatóan
tökéletes, ezért a költségcsökkentések miatt kénytelenek szétbontani őt. Lev
családja istenhívő, olyannyira, hogy a tizedik gyereküket tizedként
felajánlják, de Lev nem bánja, teljes szívével hisz Istenben, és bár egy kicsit
fél attól, mi vár rá a szétbontáskor, büszkén vállalja ezt a szerepet. A
véletlenek játéka miatt a három tinédzser útjai keresztezik egymást, és
kénytelenek összedolgozni, ha életben akarnak maradni 18 éves korukig.
Óh, de régóta vágytam erre a könyvre és végre sikerült rá
sort kerítenem. Noha sokan mondták, hogy jó lesz, valahogy tartottam tőle, mert
ritkán fogtam ki mostanában olyan könyveket, amiknél egyből elkapott a szerelem
érzete. Viszont ennél! Végre nem tudtam elszabadulni a lapoktól!
A történet igazából elég egyszerű, a már jól megszokott
menekülős kalandregény, hogyan jutnak A pontból a B-be a hőseink. Nem
kifejezetten nevezném akciódúsnak, de mégis mindig pörgött a cselekmény, ezért
sem tudtam letenni a könyvet. Ezen csak dob az, hogy három főszereplőnk van, és
a váltott nézőpontok abszolút a történet előnyére válnak, csak még gyorsabb
ütemű lesz tőle, és még jobban megismerhetjük ezt a világot, amibe Shusterman
bevezet minket.
A karakterek nem igazán kidolgozottak, a hőseink csak
különböző nézőpontokat nyújtanak a világ megismeréséhez, a gonosz karakterek
egysíkúak, a női szereplők pedig tipikusan férfiak által elképzelt
fantázialény. Különösen az esett rosszul, hogy Connor megmagyarázhatatlan
vadságát, ami felteszem a tinédzser hormonok miatt volt (?), csak Risa tudja
megzabolázni. Azta…
Igazság szerint nem is a történet (aminek a vége elég
összecsapott, ráadásul egy véletlen oldja meg az egyik szálat) és nem is a
karakterek, amik olyan remekké teszik ezt a regényt, hanem a kérdések, amiket
felvet az olvasóknak ezzel a világgal, és azzal pedig iszonyat zseniálisan
játszik az író. Minden rész elején van egy odaillő idézet, ami a kötet elején
bizonyos szereplőktől származik és kiemel egy-egy problémát, de a harmadik
résznél egy elborzasztó cikket tesz elénk, újszülöttekkel való kísérletezésről,
amiről azt hinné az olvasó, hogy szintén csak a fiktív történet… Pedig nem.
Amire épít Shusterman azok valós dolgok és ügyesen vegyíti a valóságot a
kitalációval. (Bónusz pont: Az e-bayes gyakran ismételt kérdések részlete,
miszerint emberi lelket eladni tilos, mert vagy hazugságnak számít vagy
szervkereskedelemnek, mókás és tényleg szintén valós, viszont a könyv kérdéseit
tekintve borzongató részlet.)
Ugyanis ez az egész szétbontás dolog, ami megadja ennek a
történetnek azt az elborzasztó hangulatát és elgondolkodtató részét, ami miatt
annyira megragadott. Természetesen az egész szétbontás egy nagy párhuzam az
abortuszra, de a könyv nem lesz egyértelműen egyik oldal pártján sem,
akármennyire is egyértelműnek tűnhet a történet leírásából, hogy borzasztó
dolog szétbontani egy tizenvalahány évet megélt embert. Mindenki megtalálhatja
benne a saját véleményéhez tartozó indokokat, ebben biztos vagyok, de mégis
nekem azt sugallta az egész történet, hogy mindegy, hogy kinek van igaza arról,
hogy mikortól számít valaki jogilag embernek, vagy van-e lelke az embrióknak, attól
függetlenül ez sosem lesz egy fekete-fehér dolog és nem lehet egységesen
törvényekkel szabályozni.
Ebben a világban például tilos az abortusz, (amivel én
személy szerint sosem értenék egyet, hogy így korlátozzák ezt) és az első
dolog, amit tesznek az emberek, hogy egyszerűen a szemetesben hagyják a
gyerekeket − később pedig amikor törvénnyel arra köteleznek mindenkit, hogy ha
a küszöbén hagynak egy gyereket, akkor az övé és fel kell nevelnie, egyszerűen
otthagyják őket. Ahogy az már lenni szokott, találnak kibúvót ez alól is az
emberek, nevezetesen, tovább adják a gyerekeket, egészen addig, amíg akár meg
nem hal. És itt rejlik egy nagyon nagy igazság szerintem ebben a témában −
mindegy hogy mire kötelez a törvény, ha az állam nem biztos rendes
körülményeket, mindig a gyerek fog rosszul járni. Lehet azon vitatkozni, hogy
abortuszt csak a felelőtlen tinédzserek fognak igénybe venni − ez amúgy nem
igaz −, de még ha így is lenne, a törvényes korlátozás mindenkire kihat.
De a szétbontás igazából azt is jelképezi, hogy mennyire
kiszolgáltatottak a gyerekek a felnőttekkel szemben, főleg ha az adott felnőtt
a szülője. Mivel itt szétbontás − vagyis halál − jár azért, ha a szülőknek
olyan kedvük van, ezért a gyerekek még inkább meg akarnak felelni nekik, ami a
valóságban is így van, de itt a könyv sarkítottan teszi elénk ezt a témát.
Bemutatja, hogy az intenzív tinédzserérzések között ténylegesen mekkora nyomás
nehezedhet a gyerekekre, hogy felérjenek a felnőttek elvárásaihoz, legyen szó a
történetben Connor enyhe viselkedési problémáiról vagy arról, hogy Risa, mint
állami gondozott, mennyire érzi úgy, hogy bizonyítania kell, ha ki akar kerülni
a rendszerből/élni akar vagy arról, hogy a szülők hogyan szuszakolják bele a
gyerekeiket a saját vallási nézeteikbe, akár erővel.
Persze, mivel ifjúsági könyv ezért általános, tinédzserekre
jellemző témákat is érint, mint az énkeresés (ez leginkább Lev szálán jön át,
aki miután egyedül marad, kénytelen maga döntéseket hoznia és átértékelnie a
szülei által ráerőltetett dolgokat), hogy mi a fontos az életben és hogy az
ember személyes kis élete egy nagy kép része, milyen kicsik is vagyunk a
világban, de ugyanakkor összefügg az életünk és a cselekedeteink kihatással
lehetnek másokra − ez utóbbira külön cselekményszálat is épít Shusterman.
A Bontásra ítélve
egy remek, elgondolkoztató könyv, ami bár karakterizálás és történet
szempontjából nem kiemelkedő, mégis a borzasztóan hangulatos világfelépítéssel
és a való életbeli kérdésekkel és problémákkal bekúszik az olvasó bőre alá. A
történet nem akar semmit eldönteni helyettünk, leginkább kérdéseket vet fel és
felfedi, hogy az élet és a világ nem fekete és fehér, nincsenek egyszerű és
legfőképpen nincsenek könnyű válaszok.
Kedvenc karakter: -
Ami kifejezetten tetszett: a
mondanivaló
Ami nem tetszett: a női szereplők
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 4/5 pontból
A borító: 3/5 pontból (ez az Alkonyat-style fekete semmi közepén figura már elég fárasztó és szembántó)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás dátuma: 2015. június 4.
(eredeti: 2007. november 6.)
Oldalszám: 384 oldal
Honnan: kölcsön
Megjegyzések
Megjegyzés küldése