Ugrás a fő tartalomra

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: A Sky Chasers 1. része.

Úgy általában az egészről: A Föld haldoklik, az emberiség a kipusztulás szélén, ezért felküldenek űrhajókat, hogy új otthont keressenek. Az egyik ilyen hajón, az Empyreumon él Kieran és Waverly, akik már az űrben születtek és csak a felnőttek meséiből ismerik, hogy milyen is volt a bolygó, ahonnan származnak. Ők ketten szerelmesek, de ez így van rendjén, hiszen a lány már 15 éves, és ideje szülnie, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű ember. Bár Waverly azon töpreng, hogy helyes-e ilyen fiatalon férjhez mennie, még ha az emberiség sorsáról is van szó, ez lesz a legkisebb problémája, mikor egy szövetséges hajó melléjük ér, ami önmagában is már lehetetlen. Hát még az, amit az Új Látóhatár legénysége tervez: megtámadják őket és az összes lányt elrabolják. A két fiatalnak pedig meg kell küzdeniük a saját súlyos helyzetükkel, és megtalálni a reményt, hogy egyszer viszont látják egymást.
Amikor először ránéztem a könyvre, a borító és a trailer miatt (meg a sok negatív tapasztalatom miatt, khm, Eskü, khm) azt hittem, hogy egy könnyed, lányos regényt kapok, csak negatív világképpel. Hiába próbálok nem előítéletes lenni az ifjúsági könyvekkel, néha mégis sikerül, és tényleg valami kellemes történetre számítottam. Az átlagos szerelmi háromszöges lázadozás helyett viszont kaptam valami igazán egyedit, izgalmasat és elgondolkodtatót, szóval sikerült imádnom ezt a sztorit.

Az eleje bár romantikával kezdődik, régen megalapozott kapcsolatokat mutat be, és bár ez nem mindenkinek sikerül rendesen használni, vagyis nem mindig érzem ilyen esetben a vonzódást, Ryan annyira jól bánik a szavakkal, főleg az érzelmek leírásával, hogy ezzel nem volt gond. Aztán az egész átcsap egy lendületes akció jelenetbe, ami tényleg a székhez szögezett, és utána kapkodtam a fejem ide-oda, egyik lélegzetelállító adrenalin löket után jött a másik, közben pedig rendesen széttörte a szívemet a karakterek drámájával az írónő, és mindezt megfejeli egy végtelenül kegyetlen függővéggel. Az egész regény sodort magával, tényleg nem tudtam letenni a könyvet, egy szuszra ki is olvastam, ez tipikusan az a fajta könyv, ami nem ereszt.

Két szálon fut a történet, és bár az egyik főhőst nem kedveltem a döntései miatt, a személyisége teljesen kidolgozott, és a tragédiája a szemünk előtt bontakozik ki, ami ugyanolyan lebilincselő, mint a másik hős küzdelmei. Ezek mellet pedig rengeteg összetett karakter adja meg a hátteret, és igazából ez a könyv erőssége: hiszen alapjában véve az emberi természetről szól, minket kritizál, erkölcsi kérdéseket vet fel, és hogyan tudná mindezt megtenni, ha nem lennének teljesen kidolgozott karakterek. Itt senki sem esik szimplán a „jó” és „rossz” kategóriába, és az elején az olvasó is töpreng, hogy vajon kihez fordulhatnak a főszereplőink segítségért, ki az, akiben mi megbíznánk. Aztán szépen lassan rájövünk, hogy senki nem segít, hogy mindenki hazudik, és hogy a hatalom mindenkit megrészegít, nem igazán bízhatják a hőseink magukat senkire. Ez a vívódás, az önmaguk megtalálása, az, hogyan hullik le a lepel a szemünkről és eszmélnek rá, hogy nem, egy fiatal lány nem lehet mindig biztonságban egy felnőtt férfi mellett, hogy nem, egy fiú nem lehet biztonságban a saját tulajdon apja mellett, na, ezek adják meg a regény feszültségét.

De egyik főhősünk sem szent, viszont ő nekik talán még van remény, hogy tanuljanak az elődeik hibáiból. Waverly, a főhős lány, igazi minta karakter a lányoknak: vannak hibái, mert ő is azt gondolta, hogy minden rendben van, észre se vette a körülötte meghúzódó igen súlyos problémákat, de próbálja helyre hozni. Waverlynek jut az a szál, hogy az elrabolt lányokat vezesse, hiszen ő a legidősebb közöttük, és ő rá is felnéznek, (tehát valamilyen szinten van hatalma). Abba a helyzetbe kerül, hogy aranykalitkába zárják, és igen nehéz neki elítélnie azokat, akik etetik és rendesek vele, csak éppen nem szabad. De ezek mellett okos, önálló és talpraesett, de nem túl tökéletes karakter, hiszen nagyon sok fizikai fájdalmon is átmegy (ami reálissá teszi a regényt) a küzdelmei során, mert hibákat vét, és nem szupernő. (Tehát nem múlik nála semmi mázlin.) Amit nagyon szerettem benne, hogy végtelenül szerelmes, de nem ömleng, noha hiányolja a vőlegényét, hanem küzd magáért és a többiekért, és ki is jelenti egyszer, hogy nem érdekli, mit mondd a szerelme egy bizonyos erkölcsi dilemmáról, nem fog bólogatni rá, hanem megvizsgálja maga a problémát, és ha kell, szembe száll a szerelmével, ha az éppen helytelenül dönt.

A másik szálon Kieran, a főhős fiú, aki szintén a legidősebb minden segítség nélkül marad, hogy a többi gyereket összetartsa, és elvezesse a hajót az új földig. Ez az a tipikus, elzárt helyen vagyunk, mindenkinek dolgoznia kell, és valakinek vezetnie kell minket helyzet, amit nagyon sok helyen láthattunk. De hát ez még mindig érdekes, mert foglalkoztatja az embert, hogy mit tenne, ha hirtelen káosz lenne, kiragadnák a megszokott és biztonságot jelentő életritmusából. Ki vezetne? Mi a megfelelő vezetési módszer? Hogyan lehet megakadályozni a pánikot, és az ellenszegülést, ami mindenkinek a végét jelentené? Noha értem, hogy Kieran miért tette amit, az írónő sem állítja be helyesnek, míg Waverlyt a megpróbáltatások még jobbá teszik, addig Kierant a naivsága és a vak hűsége ellentétes oldalra sodorja, és ez az ő tragédiája.

Rengeteg név van, és rengeteg szereplő, de akik még kiemelkednek: Waverly egyik barátnője, aki traumán esett át, és ezt próbálja csendben feldolgozni. Rémes látni, hogy a főhős emlékeiben még olyan vidám lány egy ilyen szélsőséges körülményben mennyire még inkább feladja. Ezek mellett a főhős lányunkba szerelmes még egy fiú, de kiemelném, hogy ez nem egy elcsépelt szerelmi háromszög, mert abszolút nincsen előtérben, ő Seth. Seth karaktere volt az, aki leginkább megfogott: Kieran teljes ellentéte, ő az, aki gyanakszik mindenre, de a két fiú mégis valahol hasonló, hiszen mindketten annyira karakteres egyéniségek, hogy tökéletesek vezetőknek. Ezek mellett Sethet az apja bántalmazta (ez nem spoiler), és végre egy író, aki a bántalmazott lelkeket nagyon szépen mutatja be.

És ezt szerettem igazából Ryan írásában, pár nagyon eltalált szóval, mondattal, jelenettel megragadja az emberi személyiségek és drámák lényegét, és szinte elénk festi a fájdalmas és kétségbeesett sorsokat.

Mivel disztópiás regény, ezért persze van benne társadalomkritika, és tényleg negatív és elkeseredett a hangulata. A fő téma a nők lekezelése, a női bántalmazás és a nemi erőszak megítélése. Hiszen hányan védekeznek a mai világban is azzal, hogy megérdemli valaki, hogy megerőszakolják, csak mert éppen szoknyát hordott! (Igen, ilyenek még léteznek mai nap is.) Nincsen részletesen leírva maga a tett, sőt, nincs is előttünk, de az összes nőnek szenvednie kell a történetben, és engem még így is a háttérből figyelve is elborzasztott.

Az emberiség romlottságát is feszegeti a könyv, és habár nem ítél el mindenkit, hogy mindenki kárhozatra jut, azért mégis látszik, hogy az emberiség kipusztulásának szélén állnak a szereplők, mégse képesek ráeszmélni, hogy itt lenne az idő összefogni. A vesztegetéstől, az emberrabláson át a gyilkosságra is képesek, még ha olyan kevesen is maradtak. És lehet, hogy valami jó indulatból fakad (jó pár ötlet a könyvben), de az is képes akár romlottságba ferdülni.

A másik nagyobb téma a hit, és igen, keresztény felhang is van benne, bár bármilyen vallásra rávethető. Félreértés ne essék, Ryan nem prédikál, nem vet meg egy vallást sem, csak felveti a kérdést, hogy hol a reális határ? Mit foghatunk a vallásra? (Semmit igazából, mert gyűlölködést arra nem lehet hárítani, pedig ezt is sokan teszik.) A nagyon radikális vallási kultuszuk ellen viszont szól, hogy hogyan lehet ezzel manipulálni a nagyon rászorulókat. És még a vallás szép és jó dolog, és hitet és reményt ad, nem szabad rosszra felhasználni.

A Ragyogás az, aminek minden ifjúsági disztópiát látni szeretnék. Izgalmas, pörgős, elgondolkodtató, szívszaggató történet erős karakterekkel a felnövésről, a barátságról, a gyászról, és arról, hogy mindenkinek meg kell találnia magában a küzdeni akarást.



Kedvenc karakter: Waverly, Seth

Ami kifejezetten tetszett: a téma, az érzelmek ábrázolása

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Maxim

Kiadás dátuma: 2012. október

Oldalszám: 352 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d