Ugrás a fő tartalomra

Lauren Kate: Passion - Végzet - Karakterinterjú Sátánnal

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el.
Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 3. része.

Úgy általában az egészről: Miután Lucinda Price-nak senki nem mondja el, hogy miért hal meg állandóan, ha angyali szerelmét, Danielt megtalálja, úgy gondolja, elmegy utazgat egyet a múltban, kezdve a világháborúkkal, szépen visszafelé megszemléli az életeit, hátha rájön valamire (segítek: nem fog). Eközben Daniel reménytelenül kullog utána, mindig késésben.
Mivel a könyv olvasása közben valami eltört bennem, ezért most meghívtam vendégségbe a könyv egyetlen értelmes szereplőjét, hogy egy interjú keretében segítsen bemutatni a regény csodáit.
Gigi: Mielőtt belevágunk az interjúba, kedves Lucifer, szeretném megköszönni, hogy szántál rám és az olvasóimra egy kis időt, félbehagytad a lelkek kínzását. Be kell vallanom, nagy rajongód vagyok, szeretem a félreértett gonosz karaktereket.
Lucifer: Köszönöm, végre valaki! *felizzanak a vörös szemei* Hát nem megmondtam annak az idegesítő Luce-nak is, hogy van, aki imád engem!

G: Úgy bizony! *nagyban feszít a Team Lucifer pólójában* Őszintén, te voltál az egyetlen karakter, akit szerettem a könyvben, úgy éreztem, neked van csak jellemed, és amiket mondtál Luce-nak, le a kalappal! Mintha a saját gondolataimat hallottam volna. Engem nagyon idegesített az a lány, te hogy bírtad ki?

L: Nehezen. Egész létezésem alatt nem találkoztam ennyire félrevezethető és buta lánnyal. És ez nem minden! Az összes alteregója olyan sekélyes, mindegy hogy épp királynő lesz-e belőle, hercegnő-e vagy szolgáló, esetleg ápoló az első világháborúban, mindenhol csak annyit lehet tőle hallani: „Daniel! Daniel!” Néha már nagyon untam hallgatni, olyankor elképzeltem, hogy kiszúrom a szemét a vasvillámmal.

G: Micsoda meglepetés, én is! Nem is tudom, Luce melyik reinkarnációja volt a legrosszabb, bár azért a világháborúban eléggé kiakasztott…

L: Igen, noha én a lelkeket gyűjtöm, és megrontom az embereket, Luce nem semmi. Képes volt azt nézni a világháborús bombázások közepette, hogy melyik haldokló milyen szexi, és nem csak ő, az ottani alteregója is, ez volt a prioritásuk, hogy mikor eshetnek neki valami pasinak. És akkor krisztus előtti reinkarnációiról ne is beszéljünk, mikor a szabadságharcosokat hagyták meghalni, mert Daniel megjelent, és akkor menni kell párosodni… És ők lennének a mintaképek?! Nem csoda, hogy nekem és a démonaimnak olyan könnyű dolgunk van.

G: *helyeslően bólogat* Luce függő és egészségtelen a kapcsolata Daniellel, igaz, hogy az egész könyvben, ami közel 400 oldal, azt próbálják bizonyítani, hogy így helyes, de én abszolút nem éreztem. Az előbb említett sekélyesség miatt sem hittem el, hogy Luce képes őszinte szerelemre, és ez az átok dolog se segít. Mit tudsz az átokról mondani?

L: Egyáltalán nem vélem romantikusnak, és nem igazolja azt, amire Luce gondol, hogy ez mennyire „igaz szerelem.” Kérdem én, ha első látásra „felhevül a teste” és „hevesen ver a szíve,” és sírva fakad, ha Daniel ott hagyja utána, nem bír ki fizikailag nélküle akár egy órát se, akkor miért gondolja, hogy az őszinte szeretet és szerelem? Főleg, hogy Daniel állandóan hazudik neki, soha nem támogatták egymást semmiben, ez maximum tinédzser dráma, fellángolás és testi vágy. És emlékezz, hogy a legnagyobb tett, amivel próbálta bizonyítani a szerelmét Daniel az volt, hogy hagyta magát tetováltatni, nem mintha számítana neki.

G: Szóval semmi sem bizonyítja, hogy nem az átok miatt érzi ezt?

L: Legyünk őszinték, ha nem is az átok miatt hevül fel minden alkalommal Daniel hatására, mint egy kandalló, akkor is, legjobb esetben csak szexuális vonzalom, mert előtte egy szót se váltottak. És arról se feledkezzünk meg, hogy Luce minden életében más és más személyiség, ha Daniel nem egy eszményképbe lenne szerelmes, a legelső Luce-ba, akkor hogy tudna beleszeretni az összesbe? Hogy lehet, hogy a nyávogó, felszínes úri hölgy is kedvére való volt, mikor egy értelmes dologról nem tudott megszólalni és kihasznált mindenkit ékszerekért és ruhákért? És azért tegyük hozzá, ha nem egy szexi angyalról lenne szó, akinek ráadásul meghatározott neme is van, akkor nem örülne Luce annak, hogy állandóan követi egy férfi, aki állandóan testi kontaktusba akar vele lépni.

G: Igen, ez egy elég átlagos probléma a romantikus könyvekben, sajnos nem csak az ifjúságiban, de hát kell egy kis álmodozás mindenkinek, hogy egy helyes pasi őt választja. De beszéljünk egy kicsit Luce értelmi képességeiről…

L: Nem sok van szegény lánynak. Úgy értem, persze, az még egész tökös volt tőle, hogy mikor Daniel nem akart semmit elmondani neki, beugrott a múltba utánanézni, de azért amikor önmagát nem ismerte fel, az nem volt semmi. És aztán amikor kijelenti, hogy legjobban azt a lányt szereti, aki utál dolgozni és lusta, nyafogós liba?

G: Biztos önmagára emlékeztette…

L: Az biztos. Az is azért elég nevetséges volt, hogy el kellett magyarázni neki, hogy mi az a 3-D élmény múlt látogatásban, pedig aztán nem nehéz felfogni, hogy belebújsz saját magad bőrébe. Aztán meg kellett kérdeznie, hogy miért temetnek el üres koporsót, ha nincs holttest? TE JÓ ÉG! Mit csinálhattak volna a szülei? Fessék pólóra, hogy a „A lányom elégett és csak erre  pólóra futotta?” Érzéketlen fruska. És amikor óva intették, hogy nehogy átírja a jövőt! Mi volt az első gondolata? Kit izgat, ha lehet SZÉP BÁLIRUHÁM!

G: Na, igen, mintha minden lánynak a báli ruhák lennének a prioritásai a világvége helyett. Beszéljünk egy kicsit az időutazásról, mert például, én nem láttam sok értelmét. Lehet, csak az én halandó agyam kevés a szabályok értelmezéséhez.

L: Nem, igazából semmi szabálya nincsen. Visszamész a múltba, átírhatsz valamit, de el kell telnie X napnak, hogy megtörténjen és végleges legyen, mert az idő végtelen görbe, vagy ilyesmi. Igazából, ez a húzás azért kellett bele, hogy meg tudják állítani a gonosz tervemet… Nem örülök ennek. Azon kívül pedig igen nevetséges volt, hogy szegény olvasók eddig is láttak Daniel nézőpontot, erre most a fele könyv az, és alig emlékezett ez a lilán világító tollseprű arra, hogy ő beszélt saját magával az idők során, és hogy Luce-t üldözte az időn keresztül. Nem értem, hogy felejtheti el ezt bárki.

G: És még Daniel sem képes felismerni néha saját magát. Sőt Luce-okat se tudja megkülönböztetni. De volt valami, amit nem értettem a reinkarnációval kapcsolatban…

L: Arra a magyarázatra gondolsz, hogy igazából a lelkük ismeri fel egymást? És hogy külsőre azért változnak koroknak megfelelően? Nos, ez nem igaz, mert te is láthattad, hogy az amerikai csitri Luce-t összekeverték az egyiptomival.

G: De legalább már a keresztények reinkarnálódását megmagyarázták. Nézzük a jó oldalát. De azért ne vedd sértésnek, de a testvéreid eléggé furák…

L: Úgy értek, hogy teljesen életképtelenek olyan alacsony az IQ szintjük?

G: Igen, úgy is fogalmazhatunk.

L: Nos, ez sajnos így igaz. Ott van Roland, aki ugye, tudja, hogy létezik időutazás, de fél órán át kell magyarázni neki, hogy nem, ő nem az ottani Luce. Aztán Daniel és a lyukas memóriája, vicces volt, hogy a saját SZÁRNYA emlékezett a helyre, de ő nem. Intelligens, de traumatizálható tollai vannak ezek szerint, már ha azok is félhetnek. És hogy nem tudták, hogy kicsoda Lilith! Ezek még a Bibliát sem olvasták el? Legalább más angyalos könyvekben azt előveszik.

G: Az interjú már sajnos a végéhez közeledik, de meg kell kérdeznem, hogy mi volt a véleményed a Menny nagy csatájáról? A saját Bukásodról?

L: Az? Csata? Sorban álltunk, mint kisgyerekek tesi órán, és felolvasták a nevünket, hogy ki melyik csapatba akar kerülni. Ez minden, csak nem csata. Ennél még a penészszagú emlékkép is hihetőbb világ felépítési elem volt.

G: Nos, köszönöm a beszélgetést. További sok sikert a világuralomra törésedben, mert sokkal szebb lenne ez a hely, ha Luce végre örökre hamu maradna.

L: Úgy lesz, majd a Rapture-ban találkozunk!





Kedvenc karakter: Lucifer

Ami kifejezetten tetszett: Lucifer

Ami nem tetszett: nem történt semmi, a romantika, a sötét főhős

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2012. október

Oldalszám: 350 oldal

Megjegyzések

  1. Régóta olvasom a blogod, de még soha nem írtam semmilyen hozzászólást... most azonban nem hagyhattam ezt szó nélkül... hát ezen egy olyan jót röhögtem, hogy azt el sem tudod képzelni... köszi szépen, hogy feldobtad a napom... :)

    VálaszTörlés
  2. Milyen szép lett így a végére a napom :D Ez meg az L. J. Smith-kritika, már fél órája ülök a gép előtt és röhögök, köszönöm Gigi :D
    P.S.: Team Lucifer!

    VálaszTörlés
  3. Egyenletesen romló a tendencia, úgy látom. XD Viszont a bejegyzés tényleg nagyon ötletes és vicces lett.

    VálaszTörlés
  4. @Anna, Luca: Örülök, hogy tetszett. :D Legalább erre jó volt a könyv.
    @WildWorld: Hát igen, pedig nem gondoltam, hogy ennyire szörnyű lesz, viszont már csak egy rész van hátra. :D Juhú!

    VálaszTörlés
  5. Nem olvastam, de ha Lucifer ilyen a könyvben is akkor nekem is kell egy Team Lucifer póló.

    VálaszTörlés
  6. szeretem, mikor ilyen kreatív kritikákat írsz:DDDDD
    most Lucifer miatt csak azért is elkezdem ezt a könyvet.

    VálaszTörlés
  7. Imádtam ezt a kritikát! :D Nagyon ötletesek voltak a kérdések is és a válaszok is. Bemutatták a történetet és a véleményed, de közben visszaadta Lucifer karakterét is. Meg az irónia...Nem tudom eleget dicsérni. :) Köszi, feldobtad az én napom is! :D

    VálaszTörlés
  8. Ez mekkora! :) Köszi, akkor a 3. részt ki is hagyom. :D
    Ahogy Luciferünket olvasom, Madách kicsit jobban megírta ezt a sztorit. :P

    VálaszTörlés
  9. Szia :D régen még a Rapture előtt olvastam ezt a kritikádat, és miután végeztem a könyvvel egyből felnéztem ide. Sajnos, nem találtam róla bejegyzést , pedig szívesen nevettem volna azon, milyen élményt nyújtott neked az utolsó rész... Szegény Lucifer :(

    VálaszTörlés
  10. @Dorothea Hellin: Egyszer tervezem elolvasni. :D De nem a közeljövőben az biztos.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség