Ilona Andrews: Mágikus találkozás

2012. október 17., szerda

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Világok peremén 1. része.

Úgy általában az egészről: Rose Drayton a Peremben él, ami a két párhuzamos világ között meghúzódó kis harmadik világ. Míg a Mágiában a varázslat és nemes arisztokrácia uralkodik, addig a Töredékben minden normális. A Perem vidékén szegények laknak, cserekereskedelemből élnek, és többnyire a mi világunkba, a Töredékbe járnak illegálisan dolgozni éhbérért. Rose is ilyen, hiszen neki kell eltartania két kistestvérét, mert édesapja lelépett, édesanyja pedig meghalt. Minden rendben megy is, amennyire lehet egy macskaalakváltó és egy nekromanta öccsel, amíg titokzatos lények meg nem jelennek és velük együtt egy vadítóan szexi Mágiából származó nemes, és ha ez nem lenne elég megjelenik egy vadítóan szexi, nagyon barátságos ember pasi is.
Ez az a könyv, amit nagyon nem szerettem, habár sokan imádják (és ez így van jól, hiszen ízlések és pofonok), és végre találtam egy olyan regényt, amivel elmagyarázhatom, hogy miért nem szeretek egy bizonyos kategóriát. Sokan ajánlanak nekem ilyesmit, és esküsznek rá, hogy ez a világ legjobb könyve, és nem értik, hogy miért nem vonz engem. Hát íme a bemutató.

Míg ifjúsági fantasyknál is van tömeggyártott, nagyon sablonos valami, amiket nem szeretek, de beleesek abba a csapdába, hogy elolvassam, hiszen gyönyörű a borító és csábító a fülszöveg, ugyanez megtalálható a felnőtt piacon is. Van számomra egy választóvonal: az egyik oldalon az urban fantasynak felcímkézett könyvek, amikben van nyomozás, vér, belezés, jól kidolgozott világ, tökös főhős, humor és erotika, a másik oldalon pedig az urban fantasynak felcímkézett könyvek, amikben van ÁLnyomozás, sok-sok huzavona erekciókról, és jajj-de-tökéletes-vagy-de-szeretlek-romantika. Amolyan fantáziálás. (Amivel ismétlem, nincs gond, olvasok self-insert és egyéb fanficeket, ami gyakorlatilag annyi, hogy egy-egy adott világba beleilleszti magát az olvasó rajongói írásokban.) De viszont nekem ez nem mindig csúszik le, sőt egyre inkább nem. Nalini Singh-t is meguntam négy könyv után, mert annyira sablonos volt, annyira nem mutatott újat, és a karakterek sem voltak se annyira kidolgozottak. Sajnos Ilona Andrews könyvét én egy izgalmas fantasynak vártam, a kritikák alapján is inkább cselekményközpontúnak tűnt, ezért mertem levenni a polcról, még ha egy kötet/egy szereplős is, ami az előbb említett „vágykitöltő fantasyk” alapismerve.

Vegyük sorra azt a pár pontot, ami miatt az ilyenfajta könyveket utálom, példákat pedig eme könyvből idézek.

1. ABSZOLÚT KIDOLGOZATLAN FANTASY VILÁG:

A legtöbb ilyen könyvnél valljuk be, semmi más nem történik, mint egy rózsaszín mese romantika sztorit, hogy extrémebb legyen, belemártanak egy kis természetfelettibe. Sok hasonló művel találkoztam, ahol csak kinevezik: ez vámpír, ez angyal, van szárnya, van szemfoga, de ezen kívül csak a mágikus nemi szerve a lényeg. Ilona Andrewsnál hála az égnek nem áll ez fent, hogy elpornósítják a dolgot, de nem is dolgozzák ki a világot.

A lényeg annyi, hogy ezeknek MÁGIÁJUK van. Oké, akkor talán rituálékat használnak? Igen, de azon kívül, hogy bedobja a pecsét szót, meg azt, hogy „valamilyen gyógynövényt” égetnek, nem sok minden történik. Fehér ostorokat lövöldöznek a kezükből, és hasonlót láttunk Dora Craiban könyvében is (ami egy magyar magánkiadás)… Egyszerűen semmire nincs magyarázat, hogyan működik, miért születik valaki macskának? A testvére nekromantának? Ezek a képességek random kisorsolódnak? Miért? Miért alakult így a világ? Hogyan működik a képességük? Az állatoknak ír valami olyasmit, hogy szeretik a fényes tárgyakat, és nem mindig értik az emberi szociális szabályokat, kérdem én, ha félig emberek, emberek között nő fel, akkor miért nem? Oké, hogy nem tartja, mondjuk, jelentőségteljesnek, de értenie kéne.

A következő dolog ez a párhuzamos világozás. IMÁDOM! Már ha jól meg lenne magyarázva. Elméletileg ezek TÜKÖRKÉPEI egymásnak, tehát akkor felvetődik a dolog, hogy ugyanazok az emberek is legyenek, nem? Mert erről szólna a több dimenzió, amik egymásnak tükörképei, hogy lehet, hogy XY ember nem született meg, de ez csak egy alternatív valóság, nem? Ha nem, akkor csak a föld néz ki úgy, de akkor nem értem miért és minek, de legyen. Akkor is annyira foglalkozott a szerzőpáros a logikával, hogy a mobiltelefon az egyik dimenzióból áttelefonál a másikba. Értem én, hogy véletlen lett áramuk, mert kikúszott a dimenzióhatáruk PONT egy oszlopig, és oké, lefizetik a tulajt, de komolyan a mobilszolgálatnak feltűnne, hol vannak… No meg akkor a mobiltornyot is belopta a dimenzióhatár VÉLETLENÜL?

*ENYHE SPOILER*
Az, hogy a világvége-készülék egy tojás, ami kutyákat gyárt, és azt se tudják, milyen ufó hozta a Földre… az… az… ehhez nincs hozzáfűznivalóm.
*ENYHE SPOILER VÉGE*

2. GYENGE TÖRTÉNET, ÁLNYOMOZÁS:

Ezt én álnyomozásnak hívom, ugyanis semmit nem csinálnak, csak beszélnek arról, hogy ó, jajj, mi lesz, amíg be nem sétál teátrálisan a főgonosz, és el nem mondja, esetleg elrabolja a főhősnőt és el nem mondja. Nos itt is ekkora cselekmény van, és nem szeretem, ha a fülszöveg nekem akciót-harcot ígér, vagy valami gondolkodás szerűt, ehelyett kaptam néha egy-két ilyen nyáladzó szörnyet, akik, ha rájuk nézett a két főhős, meghaltak. Mert a két főhős ennyire erős és különleges.

Az egész történet tele van logikai bakikkal, hiszen a főgonoszunk már közveszélyes volt a világában, öldökölt és a többi, erre kiröhögték, és nem csináltak semmit, hagyták addig, amíg el nem lopja a világvégét elhozó szerkezetet, aztán, amikor már kutyahadserege van, esetleg tesznek valamit. Esetleg. Én szerintem ezek könyörögnek azért, hogy öljék meg őket, mert egy pszichopatát nem ki kell röhögni, főleg, ha varázsereje van, és ezért találom erőltetettnek a történetet, főleg, hogy a gonosz besétál a könyv első negyedében, elmesél mindent, és nem is kell gondolkozni. Mert nincs semmi fordulat, és ahogy említettem nyomozás sem.

Közben ilyen és egyéb logikus dolgokat tesznek: Be vannak zárva, de jajj, azért mégis öncélú okokból kiengedi a nyolc éves testvérét az erdőbe. DE SULIBA NEM ENGEDI HÁTHA MEGESZIK A GONOSZ KUTYÁK?! De a gonosz kutyák rejtekhelyére igen, ha éppen a romantika szálhoz kapcsolódó évődést ki kell használni. Te jó ég!

3. A SOKAT SZENVEDETT, DE TOTÁL ÉDES KARAKTEREK:

Ezzel lehet kikergetni a világból. A szerzőpáros nagyon nem karakterizál, van egy-két sablon bedobva és ennyi. Van a bántalmazott, ámde igen gyönyörű főhős, akit kiskorában kiközösítettek és nem látja milyen szép. És a két pasi pedig a „bérgyilkos vagyok, sokat kellett ölnöm, és ettől szívtelen vagyok” kategória. Nem bírom.

A baj az, hogy ha valakivel olyan történik, mint a főhőssel: leüti a szerelme, el akarják adni, hazudnak neki, hogy kihasználhassák, akár szexuálisan, az apja elhagyta, az anyja nem törődött vele, majd meghalt, az ilyen nyomot hagy maga után. Ne kezdjem el leírni, hogy ha valaki katona volt, és állandóan embereket kell gyilkolnia, annak milyen hatása van. (Nem, nem tudom, de a józanész sejteti.)

Itt minden csak drámai effektért van odabökve, és semmi nem érződik a karaktereken. Le van írva, hogy AJJAJJ, Rose mennyire gyanakszik. DEHOGY GYANAKSZIK! Három nap alatt már összeházasodásnál tartanak, hol gyanakvás ez.

És ez a lényeg: sokszor oda van sulykolva az olvasó elé, hogy tessék: Ő ILYEN, Ő AMOLYAN. Ez a tipikus hiba: nem mondani kell, hanem megmutatni. Ne a számba rágja az író, hogy ő mit gondol, én gondoljam azt, mert a karakter úgy viselkedik. Rose egyáltalán nem olyan, mint egy bántalmazott nő, és a mi lovagunk sem egy lelketlen gyilkos. Maximum csak Barbie és Ken, annak beöltöztetve.

Ami igazán zavart, hogy annyira kiemeli ezt az írónő, hogy ők ennyi viszontagság ellenére is emberségesek. Rose megmentené azt, aki bántalmazta az iskolában, mert halált senki nem érdekel, ettől beizgul a pasi karakter, merthogy milyen jószívű. EZ AZ ALAP EMBERI MORÁLIS HORIZONT. Ettől nem kell díjakat kiosztani, persze, Rose lehetett volna bosszúálló fúria is, de nem az, értjük. Viszont egy halom ilyen leírás van minden szereplőnkről, hogy érezzük, ők milyen rendesek, tökéletesek, bátrak, jószívűek, aranyosak, bolyhosak. Ismétlem: mutasd meg, ne írd le.

4. A ROMANTIKA, BOLYHOS, RÓZSASZÍN, EGYSZARVÚAK IS SZERETIK:

A könyvre azt mondják nem romantikus, pedig az. Ez nem más, mint egy tündérmese, ahol a rút kiskacsa igazából mágikus lövedéket lövő hattyú, és a herceg beleszeret. Nem nekem való, nyilván, mert nincsenek ilyen rózsaszín érzéseim. De legalább nem pornó, amitől már egy fokkal jobb, de nálam akkor se lett volna különb, ha végig szexelik a kötetet.

A karakterizálási hibák miatt élvezhetetlen volt számomra a romantika, sőt, hihetetlen gyorsan is történt. Az egész persze tényleg a fentebb említett „vágykitöltés,” és annak is egy sablonos, közepes, rózsaszín plüssgombóc.

5. „ISTEN VAGYOK” – AVAGY AZ ŐRÜLET AZ MÁR ELÉG INDOK A GONOSZNAK:

Van egy ilyen gyakran használt cselekményelem, melynek a neve „Isten vagyok,” angolul „A God Am I.” A lényeg az, hogy annyira megkattan az erőtől a karakter, hogy kijelenti ő isten. Oooké.

A gond azzal kezdődik, hogy már Nalininál is észrevettem, hogy nem is akarják leplezni ilyen könyvekben, hogy ki a gyilkos, egyszerűen odabökik, valami hatalmas és őrült, és ez a helyzet, hogy megállítsák csak arra jó, hogy az adott páros összejöjjön.

Az a bajom, hogy sokan a mentális betegeket is őrült jelzővel illetik, és ezért is zavar ez a téma, főleg, hogy beleolvastam a 2. részbe és ott is dobálóznak ezzel a szóval. De a lényeg, nem elég indoknak annyi, hogy hopszika, ő mentális beteg, gondjai vannak, ami annyiban kimerül, hogy ideggörcsösen kacarászik, kellemes hangon beszél, majd néha kibelez valakit. Érzés kell mögé, teljes, egészen felépített karakter, motivációval. Nem fog kirázni a hideg a gonosztól, ha csak egy jött-ment bankrablóról van szó (mert kb. ezen a szinten állnak ezek), nem pedig egy teljes szociopatáról. Itt olyan nevetséges volt a gonosz, hogy minden apró vétket elkövetett (plagizált), majd durciból felgyújtotta a sulit, de ELŐTTE még meg akart ölni már jó pár embert. Logikátlan a viselkedése, motiváció nélkül teng-leng, és ha rányomják az őrült címkét, az nem elég.

Összességében nem egy rossz könyv, de kidolgozatlan, éretlen, összecsapott és sablonos. Egy délutánra a romantikára vágyóknak jó, de komoly vagy izgalmas regényt ettől nem szabad várni. És nem, nem folytatom a sorozatot, nem akarom ugyanazt olvasni többször, és igen, előítéletes vagyok ezzel szemben, de lehet, hogy a szerzőpáros másik sorozatába belekezdek még, arról jókat hallottam.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: az elején a humor

Ami nem tetszett: a romantika, a karakterizálás, a főgonosz, a nulla cselekmény

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 2/5 pontból

A borító: 2/5 pontból

Kiadó: Egmont Dark

Kiadás dátuma: 2012. szeptember

Oldalszám: 390 oldal

9 megjegyzés:

WildWorld írta...

"BOLYHOS, RÓZSASZÍN, EGYSZARVÚAK IS SZERETIK" XD
Már majdnem rámondtam, hogy de legalább nem sorozat, csak sajnos az. :D Viszont tudni kell nemet mondani. Különösen tetszik a telefonálós rész, meg a főgonoszos gondolatmenet.

Zenka írta...

Uhh, meggyőztem magam, hogy hátha tetszeni fog, megveszem, de most akkor?? :D Pedig hasonlók az igényeink... Most mi lesz???

Luca írta...

Ezt el akarom olvasni! Régen csapkodtam a falhoz könyvet, kezd hiányozni az élmény. :D

Gigi írta...

@zenka: Háááát, pont rád gondoltam, hogy szerintem neked sem tetszene. :D Nalini nekem egy fokkal emészthetőbb volt, és te azért sem voltál oda.

@Luca: Nem azért egy pontos, mert nevetségesen rossz, hanem nem vagyok kompatibilis a könyvvel, félbe is akartam hagyni, de meggyőztek, hogy ne. :D

Luca írta...

Most már tényleg kíváncsi vagyok :D

Catherine A. Alexander írta...

Nekem nagyon tetszett. :) Talán mert csak arra koncentráltam, hogy benne van az a szó, hogy mágia. :)
Hiányoznak az olyan könyvek amikben boszorkányság és mágia van. Nincs kedvem most megint Harry Potter-ezni. Tudom, hogy kevés, van benne, de nekem most épp elég volt ennyi. :)

Gigi írta...

@Catherine A. Alexander: De sajnos nekem ettől nem lesz fantasy. :) Ha sima romantikus regénynek reklámozzák a közelébe se megyek. :D

Plusz tényleg, nekem a karakterek se voltak kidolgozottak. De tudom, ízlések és pofonok. :)

Shadowsong írta...

Furcsállva olvasom ezt a bejegyzést, mert ugyan ezt a sorozatot nem olvastam a párostól, az a kettő, amit viszont igen, nekem nagyon bejött, és így visszagondolva sem találok bennük ilyen orbitális hibákat (persze nem is vagyok nagy elemző, valaminek vagy megnyerő stílusa van számomra, vagy sem, bár a kirívó hülyeségre allergiás vagyok). A Kate Daniels sorozatban megmutatják - igaz kell egy-két könyv, mire úgy igazán kibontják a karaktert - miért olyan Kate, amilyen, és van valamelyik könyvben "sérült" karakter is, de ott nem dobálóznak nagy szavakkal, mint "őrült és gonosz". Ott a nyomozás is nevezhető annak, ami - többé kevésbé. Bár a legelső részben megvan a főgonosz bejelenti, hogy "főgonosz vagyok", de ennyire sután sem bánnak vele, a romantikus részek valódi kibontakozásához meg kell négy rész.
Hogy tud egy páros egy sorozatot olyan jól megírni, hogy az apró hibák ellenére a hasunkat fogva végigkacagunk egy könyvet, egy másikat meg úgy, hogy alig találni benne értékelhető részt?
Furcsa. Vagy csak én nem vagyok jó elemzés szempontjából.

(Mivel itt volt a megjegyzés, zárójelben én is ideírnám, ha nem bános. Nalini Singh-nél Santano Enrique őrült / gonosz jelzője az első részben zavaró lehet, és jogosnak érzem az ellenérzésedet ez irányban. Viszont mikor egy olyan szereplő került terítékre Singh-nél, aki a tanítványa volt, ott fel is kerül a kérdés, hogy Santano őrült volt-e, és az az illető válasza, hogy "Ez nézőpont kérdése. Van, aki azt mondaná, hogy az Elcsendesedés tökéletes terméke. Elvégre valaki, aki nem érez, az a protokoll mintapéldánya. Számára a nők kínzása csak érdekes kísérlet volt." Emellett nem is nagyon rejtegetik, ugyanis, mint idővel kiderül, a fél szereplőgárda [a Tanács] tudta, hogy miféle Enrique. Lehet, te nem találnád kielégítőnek azt, ahogy abban a részben feloldják ezt a dolgot, [az őrült és gonosz jelzők nem kerülnek fel, inkább a szociopata és "criminally insane"], de a te fejeddel nem tudok gondolkodni.)

Gigi írta...

@Shadowsong: Sokaknak tetszik ez a sorozat, nekem nem. Nem tudok sajnos mit tenni (tudom, hogy nem várod el, hogy szeressem), de lehet, neked ez a sorozat is tetszene. Hallottam, hogy a másik sorozatuk jó, és rajta is van a várólistámon. :) Van akiknek ez a típusú könyv a zsánere, én rühellem. Főleg, hogy olyan kis cukros is volt, meg minden, amit én nem szeretek.

Dehogy bánom a megjegyzésed! :) (Ez nem off.) Erre sem tudok kellőképpen reagálni, mert Nalininél nem csak ez volt a bajom. Elolvastam 4 könyvét, teljesen egy séma volt, és nem bírtam tovább. Nem volt rossz, nem idegesített, de úgy éreztem, hogy ugyanazt olvasom. Az őrültes megjegyezésre pedig: Nem tudom én sem, hogy elég lenne az a magyarázat, nálam ez a criminally insane sem igazán fekszik teljesen, tálalástól függ. Ha nyilvánvaló, hogy nem a mentális betegségtől lesz valaki gonosz, de ez tényleg elég összetett téma. (Az a baj, hogy sok helyen ábrázolják az én betegségemet sorozatgyilkosság és főgonoszság kiváltó okának, és ezért vagyok erre jobban harapós. :)) De a lényeg, nekem ezek általában csak olyan gonosz, mert kell gonosz karakterek, amik nem igazán állnak össze.

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.