Ugrás a fő tartalomra

Kimberly Derting: Eskü


Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: Az Eskü 1. része.

Úgy általában az egészről: Ludaniában, Sabara krirálynő országában az emberek szigorú kasztrendszerben élnek. Senki nem beszélhet a másik osztállyal, hiszen mindenkinek külön nyelve van, és a törvény is tiltja, hogy egymásra nézzenek, ha beszélnek, a törvény megszegéséért pedig halál jár. Itt él Charlie, aki a Kereskedő Osztály tagja, és a szülei éttermében dolgozik, nem is vár rá más az életben, csak a munka. De különleges képessége van: rejtélyesen megérti az összes nyelvet. Aztán pedig ott van a királynő, aki már gyenge, és utódot keres, illetve csak gazdatestet, mert ő bizony ilyen lélekáttevős-reinkarnálódós-nem-mondok-le-a-hatalomról gonosz. Mi köze ehhez Charlie-nak? És vajon a szexi pasi, akivel Charlie találkozik egy night klubban, az vajon mit akar?
Akartam szeretni ezt a könyvet, hiába disztópia ÉS fantasy egyben, szerintem ez a kettő nem üti egymást, ha jól írják meg. (Hangsúly: a jól megírton.) Dertingnek nem ez az első könyve, nem lehet a gyermekbetegségeket erre fogni, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy papírra vetett ezt-azt, és nem is foglalkozott a részletekkel. Az egész regény kidolgozatlan a világtól kezdve a szereplőkig, és lényegében nem történik semmi.

És ez frusztráló, mert van vagy 4 nézőpontunk, amit nem értettem minek. Először a prológusban ellövi azt a poént, hogy a királynő több száz éve él, mindig az új örökös testébe költözik, akinek nőnek kell lenni, mert itt csak nők uralkodnak. Ezek után igen nehéz kitalálni, vajon Charlie hogyan kerül a királynő tervei közé. A többi nézőpont is információ kivágásos, kb. olyan dolgot titkol el az adott személy magáról, hogy kit lát (amitől aztán nem nehezebb kitalálni) és a saját nevét. Remek. És amúgy is a történet ennyiben összefoglalható: valamennyi világbemutatás (40%), parti-parti-parti-nem-parti-végjáték. Néha aránytalannak is éreztem az információ adagolását, ugyanis a főhős egyik képességéről a felénél szerzünk tudomást, mikor addig is ott volt, és E/1-ben beszélt magáról és a képességéről, kétlem, hogy elfelejtette volna említeni addig, és az iskola bemutatását sem az első iskolai napon teszi meg, hanem amikor már elméletileg beindult a nagy cselekmény azzal lelassítja…

A világfelépítés az elején még érdekes, kicsit 1984-es annyiban, ahogy a terrort próbálja használni a királynő, hogy a családtagok egymást mártják be, csakhogy mintapolgároknak tűnjenek. És itt a lényeg: próbálja. Az írónő is próbálja ezt belénk sulykolni, hogy ez mennyire dráma, mégsem látjuk ezt csak egyszer, egy abszolút ismeretlen, fel sem tűnő karakterrel. (Már eleve úgy emlegetik, hogy elhurcolták.) De nem érezzük a veszélyt, hiszen a főhőseink partiznak, partiznak, partiznak… Sőt, egyszer a nagy támadás közepette is a főhős arra gondol éppen, mikor bombáznak, hogy a pasi de szexi. (Hogy lehet életveszélyben szexre gondolni?)

Vannak nekünk ezek a nyelvek, hogy minden kaszt mást beszél, ami azért lett bevezetve, hogy ne tudjanak fellázadni. Rendben, oké, de gondoljuk bele, egy kaszt miért ne tudna fellázadni önmaga? Rendben, túl kevesen vannak. De a kasztok kommunikálhatnak egymással pl. megtanulhatják egymás nyelvét, nem? Oké, illegális, de ha selyemruhácskában jár a főhős (és azt mondják, hogy se pénzük, se nem hordhatnak mást csak praktikus ruhát), akkor nehogy már a nyelvtanulás ne menne illegálisan. Oké, lehet, mágia okozza, hogy nem tudják megtanulni egymás nyelvét? Téves, írják, hogy ez nem így van. Ha nem is tanulnak, de képekben tudnak beszélni. Voltam kint Németországban, és nem akadályozott meg, hogy nem értettem őket, mutogatással elvoltunk. De ami a legjobb az egészben: VAN KÖZÖS NYELVÜK! Van egy nyelv, amit mindenki az égadta világon beszél. Na, mi értelme is van akkor a különféle nyelveknek?

A másik pedig, hogyan is vannak ezek a kasztok? Vannak, akik sehova nem tartoznak, belőlük lesznek egzotikus táncosok (akiket amúgy szeret nézni a főhős), vannak a szolgálók, vannak a kereskedők, vannak a felsőbb kasztok és a királyi ivadékok. Mindegyik kaszt adott munkát végezhet, ezt próbálja (ha-ha ismét) belénk erőszakolni Derting, hogy ez a könyv üzenete, ahova születtél, az meghatároz, és hogy ez rossz. Na, már most ha van iskola, a tanárok tegyük fel csak kereskedők, akkor hogy az életbe tanítják a felsőbb kasztokat? Sőt, ha a tanárok csak felsőbb kasztosok, ki tanítja az alsóbbakat? Vagy bármilyen más munkát is kiválaszthatunk: a főhős szüleinek étterme van, annyira flancos, hogy politikus is eszik ott, de a politikusok húzzák a szájukat azért rá, mégis más nem főzhet, csak a munkásosztály. Hol van ennek értelme? Hol biztosítaná ez az utópisztikus látszatot?

A másik pedig az, hogy a főhős teljesen megbízik a királynőben, habár a halálos ítéletet azért soknak tartja. Oké, agymosták őket ebbe a hitbe, hiszen ezt tanulták, hogy egy mágikus képességekkel rendelkező királynő nélkül nem élhetnek, MERT (!) a környező királyságokban is királynők vannak és demokratikus társadalmakkal nem kereskednek. Hogy alakult ki ez a világ, hogy csak a nők az uralkodók? Miért? Persze, van mágia, csak a királyi és női tagoknál, de mégsem magyaráz semmit hihetően, és néha a középkori hangulat viaskodik az értelmetlen jövő képpel, mert ezt semmiféleképpen nem tudtam volna elhinni, hogy ez lehetséges. (Olvastam fantasy-disztópiát, ahol igen.)

Arról meg ne is beszéljünk, hogy a főhős középosztálybeli, nincs szép ruhája, stb. Sőt áramuk sincs, de az étterem az pöpecül működik, mint említettem, felsőosztálybeli is ott eszik… Ja, és sosem éheznek meg semmi, de kopott plüssállatuk van. Hát kinek mi a szegénység…

A romantika annyira nélkülözhetetlen már az ilyen disztópiákban, hát itt is van. Először azt hittem szerelmi háromszög lesz, mert van a sablon „nagyon ragaszkodó fiú legjobb barát,” de hála az égnek nem. Viszont így is sikerül előszednie Dertingnek az instant szerelmet: Max a nagyon titokzatos, nagyon szexi pasi, aki három mondat után már örök szerelmet ígér a főhősnek MINDENKI ellen. Kérdem én, ha meglát egy szőke lányt, miért száll szembe érte a királynővel? Max se érti, és a könyv elolvasása után én sem. Annyit mondok, hogy akik nem szeretik a szenvedést, ami annyiból áll, hogy „érdekelsz,” „menj innen-smárolj le-menj innen,” azok a hajukat fogják ettől tépni. És itt is, mint a könyv drámai részénél az érzelmek hiányoznak, viszont ez teszi ki a regény nagy részét, ahogyan ezek villámlanak, meg felgyulladnak egymás érintésétől és intenzív tekintetétől. Sajnos az én gyomorpillangóim erre már nem indulnak be.

A főhős az elején nem idegesítő, igazából a könyv feléig az az érzésem volt, hogy ez olyan semmilyen regény, se nagy dráma, se humor, se történés… Aztán Charlie néha megmutatta a sötét oldalát, amitől picit ideges lettem. Max nyíltan katona, és nyíltan lerázta a társait, hogy Charlie-val lehessen, főhősünk első gondolata: MIÉRT VAGY BŰNŐZŐ? Mert aztán, ha valaki katona, az nyílván bűnöző (tekintve ezt a szigorú diktatórikus rendszert, ahol szemkontaktusért ölnek, kétlem, hogy egy katona, akit állandóan figyelnek eljutna KÖRÖZÖTT bűnöző szintre…) Eltöpreng olyanokon a főhős, hogy egy katonának a parancsmegszegés vajon mibe kerülhet. A halálbüntetés eszébe sem jut… (lásd pár mondattal fentebb a kommentemet erre.) És ez a baj, hogy Charlie se nem az agymosott, naiv főhősnő, akinek a szeme szépen lassan kinyílik, se nem a megtört, ínségtől szenvedő karakter (akinek lennie kéne, hiszen szegény annyit dolgozik – megjegyzés: még szabadnapja is van, és semmiben nem szenved úgy hiányt, hogy fizikailag megviselje), és ezért nem tudtam vele együtt érezni. Azt akartam, hogy a gonosz királynő jól megkínozza, aki annyira összetett karakter, mint egy bot. „Akarom a hatalmat, mert csak.” Sőt, még a hataloméhség sem látszódik a nézőpontjaiban…

Hiába hivatalosan is disztópia ez a könyv, nem hozta se a társadalomkritikát, se a komor hangulatot, ami elég nagy teljesítmény úgy, hogy mindenért halálbüntetés jár és embereket végeznek ki. Inkább egy plüss-bolyhos romantika könyv ez is, szóval aki arra vágyik, habos-babos mesének olvasható.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a világ felépítése, a romantika

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: ÉTK (Merit könyvek)

Kiadás dátuma: 2012. október 1.

Oldalszám: 324 oldal

Megjegyzések

  1. Sejtettem,, hogy ezt szét fogod cincálni.:D
    De egyébként nagyjából egyetértek, bár ahogy visszanéztem, anno én még viszonylag pozitívan nyilatkoztam róla, de mostanra már csak a rossz szájíz maradt (de abból se sok, mert abszolút felejthető a könyv).:)

    VálaszTörlés
  2. (Általában nincs ennyi "de" egyetlen mondatomban!:D)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség