Ugrás a fő tartalomra

Lauren Oliver: The Spindlers (Nyakiglábak)


Hogy akadtam rá: Lauren Oliver rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Patrick Liza idegesítő, de ugyanakkor mégis szeretetre méltó öccse, ám egy napon a fiú teljesen megváltozik. De Liza egyből tudja, mi történt: a nyakiglábak jöttek el testvére lelkéért, és elvitték, maga mögött hagyva egy üres testet, amit a gonosz lények irányítanak. Liza nem tud mit tenni, hiszen a szülei csak meséknek hiszik a varázslatos lényekről szóló meséket, amit Liza a régi bébiszitterétől hallott, ezért kénytelen egymaga egyetlen seprűvel felszerelve lemenni a Lenti világba, hogy visszaszerezze az öccse lelkét, mielőtt még túl késő.
Néha olvasok meséket is, mert úgy vagyok vele, hogy érdekel, a kicsik milyen könyvek közül választhatnak. (Meg amúgy is, engem is lekötnek a mesék, mai napig nézek rajz- és animációs filmeket.) És az sem egy hanyagolható szempont, hogy Lauren Oliver eddig minden ifjúsági könyvével levett a lábamról, és ez a Spindlerssel sem volt másképp.

Alap mese felépítése van, a főhősnő elindul a Lenti világba, ahol találkozik segítőkész lényekkel, és különböző kalandokba keveredik, ahol persze a jósága és az esze segíti ki, nincs benne semmi meglepő, talán annyi, hogy mégis tett egy apróbb csavart Oliver a történetbe, noha az éles szemű olvasók valószínűleg észre fogják venni előre, a gyerekek még nem biztos. Amit nagyon szerettem az egészben az a Lenti világ, Oliver szépen lefesti az egészet, hiába ugye mesekönyv, mégis olyan érzékletesek a leírások, hogy én is abban a csodálatosan varázslatos világban éreztem magam. És erre nincs jobb kifejezés, mert tényleg az volt: elbűvölően szép, ugyanakkor tele veszélyekkel és morbid dolgokkal, (pl. a hullaevők.) A történet amúgy egy kicsit hajaz a Coraline-ra, néha azért vannak rémmesés elemek, de alapjában véve inkább csak kalandozós könyv.

A főszereplő és a segítőtársa, a beszélő patkány, akiknek a karaktere kiemelendő. A főhős, Liza, bár tökéletes testvér, hiszen bármit megtenne az öccséért, és őszinte (a szüleinek sem tudja azt hazudni, hogy csak sétálni megy, elmeséli az egész Lenti világ történetét, még ha nem is hisznek neki), no meg okos is, azért mégis több hibája van, mint egy átlagos mesefőhősnek. Nem érez egyből rá mindenre, a csábításokban elsőre nem látja meg a rosszat, és nem azért, mert naiv, hanem mert a családi háttere miatt túlontúl indulatos, és elvakítják az érzelmei. Szép volt látni, ahogy szépen lassan kialakul a barátság Liza és a patkány között, akit elsőre nem igazán szeret a főhősünk. Ez a karakterfejlődés meséhez képest igazán jól ki volt dolgozva. A patkány karaktere pedig igen különös: mert a mai napi problémákat veti fel. A patkány ember szeretne lenni, ezért ruhákba öltözik és festi magát, mert a világ lenézi őt, csak azért, mert patkánynak született. Ezt ki is fejti egy nagyon szép beszédében, hogy mennyire előítéletes mindenki, ezzel Oliver becsempészte a mai világban oly’ hiányzó dolgot: a toleranciára való nevelést. Ezek mellett a patkánynak nincs családja, ezért szeretetéhes és eléggé önpusztító (szintén hányan vannak így), és az iskolai bántalmazások áldozatainak is a megtestesítője.

A mese persze önmagában a családi szeretetről szól, hogy bármit megtesznek egymásért a testvérek, mi a barátság és a hűség. De a főbb témák mellett ez egy nagyon üzenetekkel teli könyv, és elgondolkodtató, aminek persze minden mesének lennie kéne. Akad itt arról szó, hogy meg kell látni a világban a pozitív, varázslatos dolgokat, az segíthet át a szürke hétköznapokon.

„Ez volt az, amit a szülei nem értettek meg – sosem értették meg – a történetekről. Liza úgy mesélt magának meséket, minta megszőne és megkötne egy végtelen kötelet. És aztán, mindegy, hogy milyen sötét vagy borzalmas veremben találja magát, ki tudja magát húzni, centiről centire, egyre feljebb, a történetek kötelén.”

A könyvben fontos szerepet játszik a remény, és visszatérő motívum is, sőt sok más dologgal egyetemben meg is van testesítve, hogy az ifjú olvasók jobban lássák. A remény magjait, ami itt konkrétan egy fekete mag, elvakító fehér fénnyel a közepén, a főhős azoknak osztja szét, akiknek szükségük van reményre, hogy tovább tudjanak lépni az életükben. Ugyanakkor maga a növény is mindenhol nő a mesében, ezzel jelezve, hogy a legsötétebb helyzetben is van remény.

És főleg ez is a fő üzenete a könyvnek, hogy az élet nem igazságos, és mindenért meg kell küzdeni, de meg kell találni a jót valahogy, hogy tovább tudjunk élni, viszont nem érdemes hazugságokkal áltatnunk magunkat, mert az sosem segít.

Ezeken kívül még olyan dolgok merülnek fel, mint az álmok és azok fontossága, hogy nem érdemes a pénzt és a divatot követni, és hogy mindig van esély a változásra, mindegy, hogy minek születtünk, de előbb magunkat kell elfogadni.

Kalandos, szívet melengető történet ez, rengeteg elgondolkodtató dologgal az életről. Szívesen látnám ezt magyarul a könyvespolcomon.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a Lenti világ, a nocturni, a tartalom

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HarperCollins

Kiadás dátuma: 2012. október 2.

Oldalszám: 256 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség