Benina: A boszorka városa

2012. október 23., kedd


Hogy akadtam rá: Magyar ifjúsági irodalom.
Sorozat: A Bíborhajú 3. része.

Úgy általában az egészről: Claire White az Utolsó Tisztavérű boszorkányok egyike, és még sosem járt a boszorkák városában, legalábbis nem emlékszik rá. A Tanács viszont nem néz jó szemmel élete szerelmére, a féldémon Kellan Blackre, Claire viszont nem hajlandó újra elválni tőle, hiszen még túl frissek a sebei a megpróbáltatásaitól. Végül megengedik Kellannak, hogy elkísérje párját, de a Sellők átkát kell magán viselnie, így egy egészen új életformával kell megismerkednie, és a sellők élete nem éppen mesébe illő. Claire-nek pedig az ellensége, apja ármánykodásával kell szembenéznie, és egy ellenszer nélküli méreggel megküzdenie. Vajon sikerül neki? És vajon kiállja-e a szerelmük az összes próbát?
Nagyon vártam a trilógia befejező kötetét, főleg a második rész epilógusa után, volt egy elképzelésem, hogy mit várok ettől a könyvtől, és azt mind meg is kaptam. Azt kell, hogy mondjam, A boszorka városa méltó befejezése a trilógiának. (Noha lesz még egy bónusz rész, de erről később.) Hiába olvastam kb. egy éve az előző részt, ahogy belekezdtem, egyből magával ragadott a hangulat, és szurkoltam a szereplőknek.

És rájöttem, hogy ezt szeretem igazán Benina írásaiban, hogy olyan erős a hangulatuk. Általában nem vagyok egy rózsaszín lelkű, sokszor meg is kapom, hogy minek olvasok romantikus regényeket, de a Bíborhajú világ annyira el tud varázsolni, hogy még én is sóhajtozó tini lánnyá váltam. Kellemes, habos-babos történet ez, amolyan igazi modern tündérmese. Nem tudtam ezt kiverni a fejemből, hiszen annyi mesés elem megtalálható benne: három próba, sellők, sárkányok (!). És bár voltak akció jelenetek és komoly döntések, nekem mégis ezt adta a regény: kiragadott a sötét kis kuckómból és jó pár órára elrepített egy varázslatos helyre.

Akadt pár dolog, amibe bele tudnék kötni, de mint minden olyan könyvvel, ami teljesen kikapcsol, pár percre elgondolkozok ezen, de igazából nem von le az olvasási élményemből. De mégis, kezdjük a negatívval: ami számomra nem volt elég erős, azok a gonosz karakterek. Az egyikből nem sokat láttunk, és akkor is egy másik, nem éppen kedvelt gonoszomat jutatta eszembe, a másikat pedig igen egyszerűen legyőzték. Valahogy nagyobb, hosszabb csatajelentet el tudtam volna képzelni a végére.

De ezen felül semmi panaszom nem lehet a regényre, mert egyszerűen nem tudtam letenni. Míg az első két részben Claire és Kellan kapja a központi szerepet, és ott imádtam őket, Benina itt másra is helyezi a hangsúlyt, és szerintem nagyon is jól tette, hiszen Claire és Kellan már nagyjából minden akadályt legyőztek, és beismerem, Claire egy picit néha az idegeimen táncolt a lobbanékony természetével. Noha ennek is megvan a szerepe, hiszen minden karakter szembe néz valamivel, és kicsit felnőnek, bármennyi idősek is legyenek, mindenki számára rejteget akadályokat és kihívásokat a kötet.

Claire és Kellan habár túlságosan is kötődnek a könyv elején egymáshoz, ami nem csoda A boszorka démonában történtek után, aztán rájönnek, hogy végül is néha külön kell válniuk. Most Kellan hoz áldozatokat a szerelmük miatt, és Benina nagyon szépen felfesti a Sellők átkával, amit elég sok ifjúsági fantasy kihagy (amire mennyire mérges is vagyok ám), hogy a külső nem minden a szerelemnél. Hány és hány könyvben olvashatjuk azt, hogy kb. a karakter egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy jól néz ki. És ezért is szerettem azért a Kellan-Claire párost, hiába voltak számomra egy picit túl intenzívek, hiszen ténylegesen, reálisan szeretik egymást, bemutatják, hogy a belső értékek, a bizalom és az őszinteség a fontos.

Persze a két főkarakter más-más témákat is hoz a könyvbe: Kellannal még mindig felvetődik az előítéletesség témája is, hiszen féldémon, és a boszorkák városába ezt nem nézik jó szemmel, és a cselekmény egy része erre épül, hogy a puszta, elvakult düh mennyire rossz tanácsadó. Claire pedig hirtelen, gondolkodás nélkül cselekszik sokszor, és bizony ezeknek lesz következménye, ezzel bemutatva, hogy minden mennyire nem ártóan teszünk valamit, annak ugyanúgy megvan a rossz hatása.

De a regény nagyon erős pontja a TÖBBI karakter. Eddig is úgy voltam vele, hogy valahogyan az egész bagázst imádtam, most viszont végre lettek külön kedvenceim is, és a váltott nézőpontok, párhuzamos történetek miatt lett igazán élvezetes olvasmány ez. Megismerkedünk Victoria Cat történetével, ami először a múltban kezdődik. Az az igazság, hogy kifejezni nem tudom, hogy mennyire imádtam ezt a szálat, az itt található érzelmek és romantika az, ami teljesen megvett magának, és akár külön könyvként is szívesen olvastam volna, annyira erős lesz Victoria karaktere itt.

Ezenfelül a másik két kedvencem Wentworth és Milan, értük hevesen dobogott a szívem, pedig tényleg engem aztán ritkán hódítanak meg fiktív pasik. Mindkettejük nagyobb szerepet kapott, aminek örültem, és hihetetlen sokat dobtak a könyvön. Ami még nagyon színessé teszi, az a sok új dolog, amit Benina bemutat: végre megismerjük a boszorkák városát, ahova én is szívesen ellátogatnák, a másik világot sem hanyagolta el, és ismételten behoz pár olyan mitológiai dolgot, amiért én meg vagyok bolondulva. (Ezek közül nem titok a sárkányok.)

A sellőket még kiemelném, mert az elég kényes téma. Valamiért a legtöbb helyen, ahol róluk olvastam (kivétel Csontváros, ahol csak háttérben szerepelnek), valahogy annyira elmesésítik az egészet, és ezért nem lehet a történetet komolyan venni. Tudjátok, kagylóhéj melltartó, etc., és az Apály-beli víz alatti elektromos várost ne is említsük. Benina ezt mind kikerülte, és habár említettem, hogy nekem tényleg tündérmesét keltő hangulata van a regénynek, ez pont a sellőkre nem igaz. Nagyon remekül ábrázolta a vízhez való kötődésüket, és egy kicsit komorabb hangulatot is adott nekik. (Szóval utána is nézek annak a sellős regénynek, ami készül Beninától.)

A kötet nagyjából lezárt, de nem mindenkinek lesz teljesen felhőtlen a boldogsága, és Milan szála teljesen nyitott, ugyanis ő kapja meg a következő bónusz kötetet, ami remélhetőleg jövőre napvilágot lát, ÉS ESZMÉLTLENÜL VÁROM.

A boszorka városa a trilógia legjobb darabja, remek befejezés. Szívmelengető, varázslatos történet a minden próbát kiálló szerelemről.

Kedvenc karakter: Milan, Wentworth, Nice, Victoria Cat

Ami kifejezetten tetszett: Victoria és Wentworth szála

Ami nem tetszett: több gonoszságot akartam :D

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2012. november 24.

Oldalszám: ??? oldal

4 megjegyzés:

Anabell írta...

Úgy látszik akkor van egy magyar író aki elnyerte a tetszésed és tényleg jól ír. Én nagyon félek a mai modern magyar íróktól könyvet olvasni. (Spirit Bliss könyvet olvastam és az eléggé elvette a kedvem a mai magyar könyvektől) Leragadtam Jókai Mórnál. :)

Gigi írta...

@Anabell: Még Oláh Gábor: Holnap más leszek című könyvét szerettem. Ezeken kívül mostani magyar regény nincs ami tetszene. Vagy olyat írnak, ami nem a stílusom, vagy nem igazán sikerül jól: pl. az általad is említett Spirit Bliss könyv, amihez volt szerencsém. Azért nem adom fel a reményt. :)

Fetokrima írta...

Szurovecz Kittitől a Fényembereket olvastad már? :D

Gigi írta...

@Fetokrima: Mivel Szurovecz Kitti megfenyegetett, nem, nincs kedvem tőle semmit olvasni. :)

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.