Nevada Barr: Ördögkatlan

2012. október 7., vasárnap


Hogy akadtam rá: Nevada Barrtól már olvastam, és kíváncsi voltam a többi könyvére.
Sorozat: Az Anna Pigeon sorozat 0. része.

Úgy általában az egészről: Anna Pigeon meztelenül, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén, a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. A bökkenő? Hogy nem emlékszik, hogy került oda és majd meghal a szomjúságtól. Eközben pedig a kollégái úgy gondolják, hogy Miss Pigeon csak visszament a nagyvárosba, mivel tipikus New York-i.
Nevada Barr másik könyvét szerettem a hibái ellenére is, és mivel ezt később írta, hiába az Anna Pigeon sorozat amolyan kezdő kötete, úgy gondoltam, hogy ebben már nem lesznek ugyanazok a zavaró tényezők, és teljesen élvezni fogom. Hát tévedtem. Nem állítom, hogy rémesen rossz, tűzre való könyv, mert nem, de nekem olyan kis átlagos, semmilyen volt, és egy thrillertől/krimitől nem ezt várnám.

A könyv legnagyobb gyengesége, hogy túl hosszú, és alig történik vajmi érdemleges dolog. Persze, nem vártam, hogy Miss Pigeon Miss Marple-ként nekiálljon nyomozni, de azért legalább a rendőrséget, vagy bárki mást szívesen láttam volna gondolkozni az ügyön. Ehelyett közel 200 oldalon át Anna szenved az üregben, ami még a jó pontja a könyvnek, mert Barr annyira érzékletesen írja le a fájdalmat és a szenvedést, hogy én is állandóan megszomjaztam. De itt se értettem, minek még Anna másik kollégájának a nézőpontja, amiben az egész élettörténetüket megosztják velünk, szerintem teljesen felesleges volt, és csak helykitöltésként szerepelt, hiszen a fontos információkat eltitkolják előlünk.

És ez volt igazán az, amin morcos lettem. Ahogy a tettes megszólal, lehet tudni, hogy ő az, mert eléggé nyilvánvaló. Mégis Barr információ kivágásokkal próbálja másra terelni a gyanút, én pedig utálom, ha valaki ezt hosszan elhúzza, és még csak nem is ügyesen. Akárhányszor az említett álnézőpontot olvastam (mert tényleg semmi más szerepe ennek a karakternek, mint álgyanúsítani, pedig nem is kéne), mindig félredobtam a könyvet, mert frusztrált, hogy ennyire körbeírja a dolgot, amikor ha leül az ember gondolkozni, látja, hogy a gyanúsítottra nem illik a bűntény.

A könyv második fele nekem már a szenvedésbe hajlott át, hiába akadtak jó dolgok. Tudtam, ki a tettes, állandóan elszólta magát, de a főhős öribariként a nyakába ugrik, én pedig csak tépte a hajam. Aztán a végén Miss Pigeon megállapítja, hogy mekkora hülye volt, és én nem tudtam volna ennél jobban egyetérteni. Tehát a sok külföldi kritikát, miszerint Pigeon egy kemény, okos nő, nem értettem. Nyilván ez a 0. rész, a főhősünk még nem erős, de hogy okosnak sem okos, az is biztos. Így még jelenleg éppen utálom szegényt, és a gyilkosnak fogok drukkolni a következő kötetekben, aztán meglátjuk, hátha megkedvelem.

Pigeon karaktere érdekes, mert az elején még talán szerettem is volna, ha nem megy lejjebb az IQ-ja. Ő az a tipikus megtört karakter, akinek valami komoly dolog van a múltjában, és ezt próbálja feldolgozni. Igazából élni se akar, amíg be nem kerül az üregbeli csapdába, és akkor aztán tényleg van elég lélekjelenléte, hogy beossza a tartalékait, hogy megőrizze az ép eszét, és hogy kiszökjön. Remek volt látni, ahogy visszanyeri az életkedvét, még ha éppen a Sors egy még nagyobb megpróbáltatás elé állítja. Ez volt az a pont, amit szerettem a könyvben, és e miatt olvasom tovább a sorozatot, no meg mert nem igazán hagyok abba egyet sem, és a külföldi kritikák szerint egyre sötétebb lesz a kötetek hangulata.

Még szerettem, hogy az emberi lélek sötét rejtelmeit jól indokolja Barr, és jól festi fel. Van itt nemi erőszak, meg szociapata dolog és a többi, és örültem, hogy azért kiemeli, hogy nem feltétlen minden mentális beteg tartozik az ilyen őrültek közé.

Viszont amit hiányoltam: hogy megszeressem a karaktereket. Pigeonnak hiába van ez a sötét, komor folt a múltjában, nem tudtam sírni és aggódni érte, és nem csak mert a végén idegesített. A többi mellékkarakternek is rossz múltja van, Barr így felfesti, hogy az élet bizony kemény és nem vidám, viszont mégsem az érzelmekre megy rá, így elveszik a drámai hatás.

Közepes könyv ez, aki szereti az egyszerű thriller/krimiket, annak tökéletes, csak túl csavaros és izgalmas regényt nem kell várni.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: Anna szenvedése

Ami nem tetszett: az átlátszóság, túl terjengős

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 3/5 pontból

Kiadó: Cor Leonis

Kiadás dátuma: 2012. szeptember

Oldalszám: 480 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.