Ugrás a fő tartalomra

Nevada Barr: Ördögkatlan


Hogy akadtam rá: Nevada Barrtól már olvastam, és kíváncsi voltam a többi könyvére.
Sorozat: Az Anna Pigeon sorozat 0. része.

Úgy általában az egészről: Anna Pigeon meztelenül, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén, a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. A bökkenő? Hogy nem emlékszik, hogy került oda és majd meghal a szomjúságtól. Eközben pedig a kollégái úgy gondolják, hogy Miss Pigeon csak visszament a nagyvárosba, mivel tipikus New York-i.
Nevada Barr másik könyvét szerettem a hibái ellenére is, és mivel ezt később írta, hiába az Anna Pigeon sorozat amolyan kezdő kötete, úgy gondoltam, hogy ebben már nem lesznek ugyanazok a zavaró tényezők, és teljesen élvezni fogom. Hát tévedtem. Nem állítom, hogy rémesen rossz, tűzre való könyv, mert nem, de nekem olyan kis átlagos, semmilyen volt, és egy thrillertől/krimitől nem ezt várnám.

A könyv legnagyobb gyengesége, hogy túl hosszú, és alig történik vajmi érdemleges dolog. Persze, nem vártam, hogy Miss Pigeon Miss Marple-ként nekiálljon nyomozni, de azért legalább a rendőrséget, vagy bárki mást szívesen láttam volna gondolkozni az ügyön. Ehelyett közel 200 oldalon át Anna szenved az üregben, ami még a jó pontja a könyvnek, mert Barr annyira érzékletesen írja le a fájdalmat és a szenvedést, hogy én is állandóan megszomjaztam. De itt se értettem, minek még Anna másik kollégájának a nézőpontja, amiben az egész élettörténetüket megosztják velünk, szerintem teljesen felesleges volt, és csak helykitöltésként szerepelt, hiszen a fontos információkat eltitkolják előlünk.

És ez volt igazán az, amin morcos lettem. Ahogy a tettes megszólal, lehet tudni, hogy ő az, mert eléggé nyilvánvaló. Mégis Barr információ kivágásokkal próbálja másra terelni a gyanút, én pedig utálom, ha valaki ezt hosszan elhúzza, és még csak nem is ügyesen. Akárhányszor az említett álnézőpontot olvastam (mert tényleg semmi más szerepe ennek a karakternek, mint álgyanúsítani, pedig nem is kéne), mindig félredobtam a könyvet, mert frusztrált, hogy ennyire körbeírja a dolgot, amikor ha leül az ember gondolkozni, látja, hogy a gyanúsítottra nem illik a bűntény.

A könyv második fele nekem már a szenvedésbe hajlott át, hiába akadtak jó dolgok. Tudtam, ki a tettes, állandóan elszólta magát, de a főhős öribariként a nyakába ugrik, én pedig csak tépte a hajam. Aztán a végén Miss Pigeon megállapítja, hogy mekkora hülye volt, és én nem tudtam volna ennél jobban egyetérteni. Tehát a sok külföldi kritikát, miszerint Pigeon egy kemény, okos nő, nem értettem. Nyilván ez a 0. rész, a főhősünk még nem erős, de hogy okosnak sem okos, az is biztos. Így még jelenleg éppen utálom szegényt, és a gyilkosnak fogok drukkolni a következő kötetekben, aztán meglátjuk, hátha megkedvelem.

Pigeon karaktere érdekes, mert az elején még talán szerettem is volna, ha nem megy lejjebb az IQ-ja. Ő az a tipikus megtört karakter, akinek valami komoly dolog van a múltjában, és ezt próbálja feldolgozni. Igazából élni se akar, amíg be nem kerül az üregbeli csapdába, és akkor aztán tényleg van elég lélekjelenléte, hogy beossza a tartalékait, hogy megőrizze az ép eszét, és hogy kiszökjön. Remek volt látni, ahogy visszanyeri az életkedvét, még ha éppen a Sors egy még nagyobb megpróbáltatás elé állítja. Ez volt az a pont, amit szerettem a könyvben, és e miatt olvasom tovább a sorozatot, no meg mert nem igazán hagyok abba egyet sem, és a külföldi kritikák szerint egyre sötétebb lesz a kötetek hangulata.

Még szerettem, hogy az emberi lélek sötét rejtelmeit jól indokolja Barr, és jól festi fel. Van itt nemi erőszak, meg szociapata dolog és a többi, és örültem, hogy azért kiemeli, hogy nem feltétlen minden mentális beteg tartozik az ilyen őrültek közé.

Viszont amit hiányoltam: hogy megszeressem a karaktereket. Pigeonnak hiába van ez a sötét, komor folt a múltjában, nem tudtam sírni és aggódni érte, és nem csak mert a végén idegesített. A többi mellékkarakternek is rossz múltja van, Barr így felfesti, hogy az élet bizony kemény és nem vidám, viszont mégsem az érzelmekre megy rá, így elveszik a drámai hatás.

Közepes könyv ez, aki szereti az egyszerű thriller/krimiket, annak tökéletes, csak túl csavaros és izgalmas regényt nem kell várni.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: Anna szenvedése

Ami nem tetszett: az átlátszóság, túl terjengős

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 3/5 pontból

Kiadó: Cor Leonis

Kiadás dátuma: 2012. szeptember

Oldalszám: 480 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d