Hogy akadtam rá:
Nevada Barrtól már olvastam, és kíváncsi voltam a többi könyvére.
Sorozat: Az Anna Pigeon sorozat 0. része.
Úgy általában az egészről: Anna Pigeon meztelenül, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén, a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. A bökkenő? Hogy nem emlékszik, hogy került oda és majd meghal a szomjúságtól. Eközben pedig a kollégái úgy gondolják, hogy Miss Pigeon csak visszament a nagyvárosba, mivel tipikus New York-i.
Úgy általában az egészről: Anna Pigeon meztelenül, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén, a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. A bökkenő? Hogy nem emlékszik, hogy került oda és majd meghal a szomjúságtól. Eközben pedig a kollégái úgy gondolják, hogy Miss Pigeon csak visszament a nagyvárosba, mivel tipikus New York-i.
Nevada Barr másik könyvét szerettem a hibái ellenére is, és
mivel ezt később írta, hiába az Anna Pigeon sorozat amolyan kezdő kötete, úgy
gondoltam, hogy ebben már nem lesznek ugyanazok a zavaró tényezők, és teljesen
élvezni fogom. Hát tévedtem. Nem állítom, hogy rémesen rossz, tűzre való könyv,
mert nem, de nekem olyan kis átlagos, semmilyen volt, és egy
thrillertől/krimitől nem ezt várnám.
A könyv legnagyobb gyengesége, hogy túl hosszú, és alig
történik vajmi érdemleges dolog. Persze, nem vártam, hogy Miss Pigeon Miss
Marple-ként nekiálljon nyomozni, de azért legalább a rendőrséget, vagy bárki
mást szívesen láttam volna gondolkozni az ügyön. Ehelyett közel 200 oldalon át
Anna szenved az üregben, ami még a jó pontja a könyvnek, mert Barr annyira
érzékletesen írja le a fájdalmat és a szenvedést, hogy én is állandóan
megszomjaztam. De itt se értettem, minek még Anna másik kollégájának a
nézőpontja, amiben az egész élettörténetüket megosztják velünk, szerintem teljesen
felesleges volt, és csak helykitöltésként szerepelt, hiszen a fontos
információkat eltitkolják előlünk.
És ez volt igazán az, amin morcos lettem. Ahogy a tettes
megszólal, lehet tudni, hogy ő az, mert eléggé nyilvánvaló. Mégis Barr
információ kivágásokkal próbálja másra terelni a gyanút, én pedig utálom, ha
valaki ezt hosszan elhúzza, és még csak nem is ügyesen. Akárhányszor az
említett álnézőpontot olvastam (mert tényleg semmi más szerepe ennek a
karakternek, mint álgyanúsítani, pedig nem is kéne), mindig félredobtam a
könyvet, mert frusztrált, hogy ennyire körbeírja a dolgot, amikor ha leül az
ember gondolkozni, látja, hogy a gyanúsítottra nem illik a bűntény.
A könyv második fele nekem már a szenvedésbe hajlott át,
hiába akadtak jó dolgok. Tudtam, ki a tettes, állandóan elszólta magát, de a
főhős öribariként a nyakába ugrik, én pedig csak tépte a hajam. Aztán a végén
Miss Pigeon megállapítja, hogy mekkora hülye volt, és én nem tudtam volna ennél
jobban egyetérteni. Tehát a sok külföldi kritikát, miszerint Pigeon egy kemény,
okos nő, nem értettem. Nyilván ez a 0. rész, a főhősünk még nem erős, de hogy
okosnak sem okos, az is biztos. Így még jelenleg éppen utálom szegényt, és a
gyilkosnak fogok drukkolni a következő kötetekben, aztán meglátjuk, hátha
megkedvelem.
Pigeon karaktere érdekes, mert az elején még talán szerettem
is volna, ha nem megy lejjebb az IQ-ja. Ő az a tipikus megtört karakter, akinek
valami komoly dolog van a múltjában, és ezt próbálja feldolgozni. Igazából élni
se akar, amíg be nem kerül az üregbeli csapdába, és akkor aztán tényleg van
elég lélekjelenléte, hogy beossza a tartalékait, hogy megőrizze az ép eszét, és
hogy kiszökjön. Remek volt látni, ahogy visszanyeri az életkedvét, még ha éppen
a Sors egy még nagyobb megpróbáltatás elé állítja. Ez volt az a pont, amit
szerettem a könyvben, és e miatt olvasom tovább a sorozatot, no meg mert nem
igazán hagyok abba egyet sem, és a külföldi kritikák szerint egyre sötétebb
lesz a kötetek hangulata.
Még szerettem, hogy az emberi lélek sötét rejtelmeit jól
indokolja Barr, és jól festi fel. Van itt nemi erőszak, meg szociapata dolog és
a többi, és örültem, hogy azért kiemeli, hogy nem feltétlen minden mentális
beteg tartozik az ilyen őrültek közé.
Viszont amit hiányoltam: hogy megszeressem a karaktereket.
Pigeonnak hiába van ez a sötét, komor folt a múltjában, nem tudtam sírni és
aggódni érte, és nem csak mert a végén idegesített. A többi mellékkarakternek
is rossz múltja van, Barr így felfesti, hogy az élet bizony kemény és nem
vidám, viszont mégsem az érzelmekre megy rá, így elveszik a drámai hatás.
Közepes könyv ez, aki szereti az egyszerű thriller/krimiket,
annak tökéletes, csak túl csavaros és izgalmas regényt nem kell várni.
Kedvenc karakter: -
Ami kifejezetten tetszett: Anna szenvedése
Ami nem tetszett: az átlátszóság, túl terjengős
A történet: 3/5 pontból
A karakterek: 4/5 pontból
A borító: 3/5 pontból
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás dátuma: 2012. szeptember
Oldalszám: 480 oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése