Ugrás a fő tartalomra

Nevada Barr: Ördögkatlan


Hogy akadtam rá: Nevada Barrtól már olvastam, és kíváncsi voltam a többi könyvére.
Sorozat: Az Anna Pigeon sorozat 0. része.

Úgy általában az egészről: Anna Pigeon meztelenül, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén, a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. A bökkenő? Hogy nem emlékszik, hogy került oda és majd meghal a szomjúságtól. Eközben pedig a kollégái úgy gondolják, hogy Miss Pigeon csak visszament a nagyvárosba, mivel tipikus New York-i.
Nevada Barr másik könyvét szerettem a hibái ellenére is, és mivel ezt később írta, hiába az Anna Pigeon sorozat amolyan kezdő kötete, úgy gondoltam, hogy ebben már nem lesznek ugyanazok a zavaró tényezők, és teljesen élvezni fogom. Hát tévedtem. Nem állítom, hogy rémesen rossz, tűzre való könyv, mert nem, de nekem olyan kis átlagos, semmilyen volt, és egy thrillertől/krimitől nem ezt várnám.

A könyv legnagyobb gyengesége, hogy túl hosszú, és alig történik vajmi érdemleges dolog. Persze, nem vártam, hogy Miss Pigeon Miss Marple-ként nekiálljon nyomozni, de azért legalább a rendőrséget, vagy bárki mást szívesen láttam volna gondolkozni az ügyön. Ehelyett közel 200 oldalon át Anna szenved az üregben, ami még a jó pontja a könyvnek, mert Barr annyira érzékletesen írja le a fájdalmat és a szenvedést, hogy én is állandóan megszomjaztam. De itt se értettem, minek még Anna másik kollégájának a nézőpontja, amiben az egész élettörténetüket megosztják velünk, szerintem teljesen felesleges volt, és csak helykitöltésként szerepelt, hiszen a fontos információkat eltitkolják előlünk.

És ez volt igazán az, amin morcos lettem. Ahogy a tettes megszólal, lehet tudni, hogy ő az, mert eléggé nyilvánvaló. Mégis Barr információ kivágásokkal próbálja másra terelni a gyanút, én pedig utálom, ha valaki ezt hosszan elhúzza, és még csak nem is ügyesen. Akárhányszor az említett álnézőpontot olvastam (mert tényleg semmi más szerepe ennek a karakternek, mint álgyanúsítani, pedig nem is kéne), mindig félredobtam a könyvet, mert frusztrált, hogy ennyire körbeírja a dolgot, amikor ha leül az ember gondolkozni, látja, hogy a gyanúsítottra nem illik a bűntény.

A könyv második fele nekem már a szenvedésbe hajlott át, hiába akadtak jó dolgok. Tudtam, ki a tettes, állandóan elszólta magát, de a főhős öribariként a nyakába ugrik, én pedig csak tépte a hajam. Aztán a végén Miss Pigeon megállapítja, hogy mekkora hülye volt, és én nem tudtam volna ennél jobban egyetérteni. Tehát a sok külföldi kritikát, miszerint Pigeon egy kemény, okos nő, nem értettem. Nyilván ez a 0. rész, a főhősünk még nem erős, de hogy okosnak sem okos, az is biztos. Így még jelenleg éppen utálom szegényt, és a gyilkosnak fogok drukkolni a következő kötetekben, aztán meglátjuk, hátha megkedvelem.

Pigeon karaktere érdekes, mert az elején még talán szerettem is volna, ha nem megy lejjebb az IQ-ja. Ő az a tipikus megtört karakter, akinek valami komoly dolog van a múltjában, és ezt próbálja feldolgozni. Igazából élni se akar, amíg be nem kerül az üregbeli csapdába, és akkor aztán tényleg van elég lélekjelenléte, hogy beossza a tartalékait, hogy megőrizze az ép eszét, és hogy kiszökjön. Remek volt látni, ahogy visszanyeri az életkedvét, még ha éppen a Sors egy még nagyobb megpróbáltatás elé állítja. Ez volt az a pont, amit szerettem a könyvben, és e miatt olvasom tovább a sorozatot, no meg mert nem igazán hagyok abba egyet sem, és a külföldi kritikák szerint egyre sötétebb lesz a kötetek hangulata.

Még szerettem, hogy az emberi lélek sötét rejtelmeit jól indokolja Barr, és jól festi fel. Van itt nemi erőszak, meg szociapata dolog és a többi, és örültem, hogy azért kiemeli, hogy nem feltétlen minden mentális beteg tartozik az ilyen őrültek közé.

Viszont amit hiányoltam: hogy megszeressem a karaktereket. Pigeonnak hiába van ez a sötét, komor folt a múltjában, nem tudtam sírni és aggódni érte, és nem csak mert a végén idegesített. A többi mellékkarakternek is rossz múltja van, Barr így felfesti, hogy az élet bizony kemény és nem vidám, viszont mégsem az érzelmekre megy rá, így elveszik a drámai hatás.

Közepes könyv ez, aki szereti az egyszerű thriller/krimiket, annak tökéletes, csak túl csavaros és izgalmas regényt nem kell várni.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: Anna szenvedése

Ami nem tetszett: az átlátszóság, túl terjengős

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 3/5 pontból

Kiadó: Cor Leonis

Kiadás dátuma: 2012. szeptember

Oldalszám: 480 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer