Ugrás a fő tartalomra

Kimberly Derting: Eskü


Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: Az Eskü 1. része.

Úgy általában az egészről: Ludaniában, Sabara krirálynő országában az emberek szigorú kasztrendszerben élnek. Senki nem beszélhet a másik osztállyal, hiszen mindenkinek külön nyelve van, és a törvény is tiltja, hogy egymásra nézzenek, ha beszélnek, a törvény megszegéséért pedig halál jár. Itt él Charlie, aki a Kereskedő Osztály tagja, és a szülei éttermében dolgozik, nem is vár rá más az életben, csak a munka. De különleges képessége van: rejtélyesen megérti az összes nyelvet. Aztán pedig ott van a királynő, aki már gyenge, és utódot keres, illetve csak gazdatestet, mert ő bizony ilyen lélekáttevős-reinkarnálódós-nem-mondok-le-a-hatalomról gonosz. Mi köze ehhez Charlie-nak? És vajon a szexi pasi, akivel Charlie találkozik egy night klubban, az vajon mit akar?
Akartam szeretni ezt a könyvet, hiába disztópia ÉS fantasy egyben, szerintem ez a kettő nem üti egymást, ha jól írják meg. (Hangsúly: a jól megírton.) Dertingnek nem ez az első könyve, nem lehet a gyermekbetegségeket erre fogni, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy papírra vetett ezt-azt, és nem is foglalkozott a részletekkel. Az egész regény kidolgozatlan a világtól kezdve a szereplőkig, és lényegében nem történik semmi.

És ez frusztráló, mert van vagy 4 nézőpontunk, amit nem értettem minek. Először a prológusban ellövi azt a poént, hogy a királynő több száz éve él, mindig az új örökös testébe költözik, akinek nőnek kell lenni, mert itt csak nők uralkodnak. Ezek után igen nehéz kitalálni, vajon Charlie hogyan kerül a királynő tervei közé. A többi nézőpont is információ kivágásos, kb. olyan dolgot titkol el az adott személy magáról, hogy kit lát (amitől aztán nem nehezebb kitalálni) és a saját nevét. Remek. És amúgy is a történet ennyiben összefoglalható: valamennyi világbemutatás (40%), parti-parti-parti-nem-parti-végjáték. Néha aránytalannak is éreztem az információ adagolását, ugyanis a főhős egyik képességéről a felénél szerzünk tudomást, mikor addig is ott volt, és E/1-ben beszélt magáról és a képességéről, kétlem, hogy elfelejtette volna említeni addig, és az iskola bemutatását sem az első iskolai napon teszi meg, hanem amikor már elméletileg beindult a nagy cselekmény azzal lelassítja…

A világfelépítés az elején még érdekes, kicsit 1984-es annyiban, ahogy a terrort próbálja használni a királynő, hogy a családtagok egymást mártják be, csakhogy mintapolgároknak tűnjenek. És itt a lényeg: próbálja. Az írónő is próbálja ezt belénk sulykolni, hogy ez mennyire dráma, mégsem látjuk ezt csak egyszer, egy abszolút ismeretlen, fel sem tűnő karakterrel. (Már eleve úgy emlegetik, hogy elhurcolták.) De nem érezzük a veszélyt, hiszen a főhőseink partiznak, partiznak, partiznak… Sőt, egyszer a nagy támadás közepette is a főhős arra gondol éppen, mikor bombáznak, hogy a pasi de szexi. (Hogy lehet életveszélyben szexre gondolni?)

Vannak nekünk ezek a nyelvek, hogy minden kaszt mást beszél, ami azért lett bevezetve, hogy ne tudjanak fellázadni. Rendben, oké, de gondoljuk bele, egy kaszt miért ne tudna fellázadni önmaga? Rendben, túl kevesen vannak. De a kasztok kommunikálhatnak egymással pl. megtanulhatják egymás nyelvét, nem? Oké, illegális, de ha selyemruhácskában jár a főhős (és azt mondják, hogy se pénzük, se nem hordhatnak mást csak praktikus ruhát), akkor nehogy már a nyelvtanulás ne menne illegálisan. Oké, lehet, mágia okozza, hogy nem tudják megtanulni egymás nyelvét? Téves, írják, hogy ez nem így van. Ha nem is tanulnak, de képekben tudnak beszélni. Voltam kint Németországban, és nem akadályozott meg, hogy nem értettem őket, mutogatással elvoltunk. De ami a legjobb az egészben: VAN KÖZÖS NYELVÜK! Van egy nyelv, amit mindenki az égadta világon beszél. Na, mi értelme is van akkor a különféle nyelveknek?

A másik pedig, hogyan is vannak ezek a kasztok? Vannak, akik sehova nem tartoznak, belőlük lesznek egzotikus táncosok (akiket amúgy szeret nézni a főhős), vannak a szolgálók, vannak a kereskedők, vannak a felsőbb kasztok és a királyi ivadékok. Mindegyik kaszt adott munkát végezhet, ezt próbálja (ha-ha ismét) belénk erőszakolni Derting, hogy ez a könyv üzenete, ahova születtél, az meghatároz, és hogy ez rossz. Na, már most ha van iskola, a tanárok tegyük fel csak kereskedők, akkor hogy az életbe tanítják a felsőbb kasztokat? Sőt, ha a tanárok csak felsőbb kasztosok, ki tanítja az alsóbbakat? Vagy bármilyen más munkát is kiválaszthatunk: a főhős szüleinek étterme van, annyira flancos, hogy politikus is eszik ott, de a politikusok húzzák a szájukat azért rá, mégis más nem főzhet, csak a munkásosztály. Hol van ennek értelme? Hol biztosítaná ez az utópisztikus látszatot?

A másik pedig az, hogy a főhős teljesen megbízik a királynőben, habár a halálos ítéletet azért soknak tartja. Oké, agymosták őket ebbe a hitbe, hiszen ezt tanulták, hogy egy mágikus képességekkel rendelkező királynő nélkül nem élhetnek, MERT (!) a környező királyságokban is királynők vannak és demokratikus társadalmakkal nem kereskednek. Hogy alakult ki ez a világ, hogy csak a nők az uralkodók? Miért? Persze, van mágia, csak a királyi és női tagoknál, de mégsem magyaráz semmit hihetően, és néha a középkori hangulat viaskodik az értelmetlen jövő képpel, mert ezt semmiféleképpen nem tudtam volna elhinni, hogy ez lehetséges. (Olvastam fantasy-disztópiát, ahol igen.)

Arról meg ne is beszéljünk, hogy a főhős középosztálybeli, nincs szép ruhája, stb. Sőt áramuk sincs, de az étterem az pöpecül működik, mint említettem, felsőosztálybeli is ott eszik… Ja, és sosem éheznek meg semmi, de kopott plüssállatuk van. Hát kinek mi a szegénység…

A romantika annyira nélkülözhetetlen már az ilyen disztópiákban, hát itt is van. Először azt hittem szerelmi háromszög lesz, mert van a sablon „nagyon ragaszkodó fiú legjobb barát,” de hála az égnek nem. Viszont így is sikerül előszednie Dertingnek az instant szerelmet: Max a nagyon titokzatos, nagyon szexi pasi, aki három mondat után már örök szerelmet ígér a főhősnek MINDENKI ellen. Kérdem én, ha meglát egy szőke lányt, miért száll szembe érte a királynővel? Max se érti, és a könyv elolvasása után én sem. Annyit mondok, hogy akik nem szeretik a szenvedést, ami annyiból áll, hogy „érdekelsz,” „menj innen-smárolj le-menj innen,” azok a hajukat fogják ettől tépni. És itt is, mint a könyv drámai részénél az érzelmek hiányoznak, viszont ez teszi ki a regény nagy részét, ahogyan ezek villámlanak, meg felgyulladnak egymás érintésétől és intenzív tekintetétől. Sajnos az én gyomorpillangóim erre már nem indulnak be.

A főhős az elején nem idegesítő, igazából a könyv feléig az az érzésem volt, hogy ez olyan semmilyen regény, se nagy dráma, se humor, se történés… Aztán Charlie néha megmutatta a sötét oldalát, amitől picit ideges lettem. Max nyíltan katona, és nyíltan lerázta a társait, hogy Charlie-val lehessen, főhősünk első gondolata: MIÉRT VAGY BŰNŐZŐ? Mert aztán, ha valaki katona, az nyílván bűnöző (tekintve ezt a szigorú diktatórikus rendszert, ahol szemkontaktusért ölnek, kétlem, hogy egy katona, akit állandóan figyelnek eljutna KÖRÖZÖTT bűnöző szintre…) Eltöpreng olyanokon a főhős, hogy egy katonának a parancsmegszegés vajon mibe kerülhet. A halálbüntetés eszébe sem jut… (lásd pár mondattal fentebb a kommentemet erre.) És ez a baj, hogy Charlie se nem az agymosott, naiv főhősnő, akinek a szeme szépen lassan kinyílik, se nem a megtört, ínségtől szenvedő karakter (akinek lennie kéne, hiszen szegény annyit dolgozik – megjegyzés: még szabadnapja is van, és semmiben nem szenved úgy hiányt, hogy fizikailag megviselje), és ezért nem tudtam vele együtt érezni. Azt akartam, hogy a gonosz királynő jól megkínozza, aki annyira összetett karakter, mint egy bot. „Akarom a hatalmat, mert csak.” Sőt, még a hataloméhség sem látszódik a nézőpontjaiban…

Hiába hivatalosan is disztópia ez a könyv, nem hozta se a társadalomkritikát, se a komor hangulatot, ami elég nagy teljesítmény úgy, hogy mindenért halálbüntetés jár és embereket végeznek ki. Inkább egy plüss-bolyhos romantika könyv ez is, szóval aki arra vágyik, habos-babos mesének olvasható.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a világ felépítése, a romantika

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: ÉTK (Merit könyvek)

Kiadás dátuma: 2012. október 1.

Oldalszám: 324 oldal

Megjegyzések

  1. Sejtettem,, hogy ezt szét fogod cincálni.:D
    De egyébként nagyjából egyetértek, bár ahogy visszanéztem, anno én még viszonylag pozitívan nyilatkoztam róla, de mostanra már csak a rossz szájíz maradt (de abból se sok, mert abszolút felejthető a könyv).:)

    VálaszTörlés
  2. (Általában nincs ennyi "de" egyetlen mondatomban!:D)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú