Ugrás a fő tartalomra

Neil Gaiman: A Temető Könyve

Hogy akadtam rá: Neil Gaiman fanatikus vagyok, és már alig vártam ezt a kötetet. :)

Úgy általában az egészről: Senki Owens, barátainak csak Sen, teljesen átlagos kisfiú. Leszámítva persze, hogy a családját meggyilkolták, jó maga pedig egy temetőbe keveredett a szerencsés véletlenek folyamán, az ott lévő szellemek pedig befogadták, így persze megkapta a Temető védelmét, és ott nő fel. Családja gyilkosa, Jack viszont keresi, mivel végeznie kell a fiúval, ám egy temetőbeli idegen szépen eltereli a figyelmét. Ő Silas, Senki gyámja, a titokzatos figura, aki se nem élő, se nem halott.

Senki szép lassan cseperedik a Temetőben, természetesen egyre kíváncsibb a Temetőn kívüli világra, így persze bajba keveredik, különféle kalandokban vesz részt, amikben vannak vámpírok és még vérfarkasok is.

Mit is lehetne mondani még erről a kötetről? Mesének indul, legalábbis az eleje nagyon úgy van írva, de ez valami több, ez valami szebb és nagyon megragadó. A történetvezetés Gaimanes, sok szál van benne, és ez lassan, pókhálószerűen fut össze. A megszokott gaimani zsenialitás itt is megmutatkozik.

Rengeteg szeretni való karakter van, hiszen egy egész temetőt bemutat nekünk. Minden korból, mindenféle ember van itt, gyerek, felnőtt, fiú, lány. És mindnek még a születési dátumát és a sírfeliratát is látjuk, ami igazán szívderítő. Morbid, persze, hogy halottakról van szó, legalábbis lehetne az, de mind békésen eléldegélnek, mintha a temető egy külön kis város lenne.

Az eleje meseszerűen indul, látjuk Sent felcseperedni és én tényleg arra számítottam, hogy ez egy nagy összefüggő történet. Félreértés ne essék az is, de vannak benne mellékszálak, illetve egy-egy fejezet, egy-egy apró történet Sen életéből, amit izgalmas volt olvasni. Sen sem a megszokott főhős, hiszen kb. másfél éves korától látjuk a fejlődését, Gaiman pedig ritka jól eltalálta a gyerekek bizonyos korabeli gondolkozását. Sen persze jó, hiszen a főhősünk, elvárjuk tőle, viszont azért mégis látok benne egy kis potenciált másfelé, és Gaiman ügyesen mutatja be, hogy a karakterek emberiek, mindenkinek van jó és rossz oldala.

A történet a vége felé átcsap más hangulatba, és ott már nyoma sincs a humornak. A vége számomra végtelenül szomorú, keserédes ízt hagy maga után, és nekem őszintén a szívembe markolt. Egyszerűen tökéletes könyv, nem lehet tovább magasztalni.

Kedvenc karakter: Sen, Silas, Liza, a disznó :D

Ami kifejezetten tetszett: Az egész temető bemutatása, Sen karaktere, a vége

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Megjegyzések

  1. Nem éppen témához kapcsolódik, de kérlek nézz be a blogomra - továbbadtam Neked egy blogdíjat. :)
    Köszi!
    Asteria

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

L. Frank Baum: Oz, a nagy varázsló

Hogy akadtam rá: Úgy éreztem, itt az ideje bepótolni a klasszikus meséket. Sorozat: Az Oz első része. Úgy általában az egészről: Dorothy nagybátyjával és nagynénjével él Kansasben, szürke élete viszont váratlan fordulatot vesz, mikor egy tornádó felkapja a házával együtt és Ozban landol, egy mágikus helyen. Találkozik az Északi Boszorkánnyal, aki segítségül annyit mondd neki, hogy el kell mennie Ozhoz, a nagy varázslóhoz a Smaragdvárosba, ő majd haza tudja juttatni a lányt. Így hát Dorothy nekivág a sárga köves útnak, és kalandjai során több barátot is szerez, a Madárijesztő, a Bádog Favágó és a Gyáva Oroszlán személyében. Igazság szerint – lehet, ez az én hiányosságaimat mutatja – ebből a meséből szintén nem láttam feldolgozást, csak talán gyerekkoromban valami színpadi darabot. (Ködösen rémlik csak már.) Annyit tudtam, hogy az ikonikusnak számító sárgaköves úton mennek hőseink, és hogy ki mit akar kérni Oztól, no meg a Nyugati Gonosz Boszorkány képe is lebegett előttem, szóval íg...

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú...

Cassandra Clare: City of Glass - Üvegváros

Hogy akadtam rá: Először lett a Harry Potter, aztán sok-sok fanfic író. Köztük Cassandra Claire, aki miatt életemben először fent maradtam egész este, hogy elolvassam a ficét, a Draco Trilógia első részét. Hamarosan megtaláltam a második részt, de akkor nem voltam jó angolos, nem tudtam tovább olvasni. Viszont megszerettem az írását. Imádtam a humorát, saját magát is kiparodizálta, és a cselekmény. Isteni. Lehet, hogy másnak a Gyűrűk Ura titkos naplók ismerős. Azt is ő alkotta. Csak leszedte netről műveit, mert megalkotta első regényét, a City of Bonest, és felvette a Cassandra Clare írói nevet. Úgy általában az egészről: Alig vártam ezt a könyvet, hogy megtudjam végre, mi lesz Claryvel és Jace-szel, és ki hal meg? Ugyanis a szerző elárulta, hogy az egyik Lightwood meghal. Az Alec fanok elkezdtek poénkodni, hogy kinek a halála viselné meg Alecet és hogy akkor inkább haljon meg Max, Alec kistestvére. A kritika innentől spoileres AZ ELSŐ KÉT RÉSZRE NÉZVE! A HARMADIK RÉSZBŐL FŐBB DOLGOK...