Ugrás a fő tartalomra

Brenna Yovanoff: Az elcserélt

Hogy akadtam rá: Cassandra Clare említette a twitterén, hogy előolvasta. Azonnal meg akartam venni.

Úgy általában az egészről: Mackie Doyle éli átlagos életét egy Gentry nevű kisvárosban, ahol minden unalmas. Ismerősen cseng, ugye? Persze, Mackie nem ember, ő egy váltott gyerek, vagyis valaki elrabolta a Doyle család igazi fiát, és főhősünket hagyta ott helyette, akinek gondja van a vassal és az acéllal, no meg a megszentelt földet sem bírja. De Gentryben senki nem teszi ezt szóvá, csak kavicsokat tesznek ki a kertbe és patkókat szögelnek az ajtóra, és ollókat lógatnak a bölcsők felé.

A könyvet nekem horrorként reklámozták, megjegyzem, ez minden, csak az nem. Borongós a hangulata? Cseppet sem. Ez egy átlagos ifjúsági fantasy, ahol mindig esik az eső.

A regénynek jó alapötlete van, bár sántít a mitológia, de mégis el lehetne viselni a világfelépítést, ha jó lenne a kivitelezés, azzal pedig itt nagy gondok akadnak. Úgy állítják be az egészet, hogy a főhősünk nem tud semmit a természetfelettiről, az első 80 oldalon úgy tüntetik fel, hogy teljesen normálisnak tartja, hogy meghalna, ha szentelt földre teszi a lábát. Persze, mi egyből tudjuk, hogy ez gyengén, de tündér mitológián alapszik, és meg is kapjuk azt, csak éppenséggel szintén egy kicsit szétbarmolva. Ami nem lenne gond, ha jól lenne kivitelezve…

Az elején teljesen idegesített a történet, az első 100 oldalon nem történik semmi, az olvasó csak töpreng, hogy mi az isten, hogy mindenki tud erről az eltűnésekről, de ugyanakkor nem tudnak semmit a természetfelettiről, ez a frusztráció kicsit oldódik, mikor elmagyarázzák a dolgot Mackie-nek.

A történet sablonos, szinte semmi nem történik, és engem a hangulata sem fogott meg. Mint említettem, annyira borongós ez, mint a Lenyűgöző Teremtmények, és itt is ugyancsak cselekményelem az eső, ami szerintem a világ legunalmasabb dolga. Az elején idegesíthet minket a szereplők hozzáállása, főleg Mackie anyjáé, majd maga Mackie is, mivel a főhősünk ritka gerinctelen karakter. Végig azon szenved, hogy neki mennyire rossz, mikor könyörgöm, mást meg megöltek, de ő mennyire kívülálló, meg nem is szeretik, azon azért ráér emózni. Amiről persze kiderül, hogy nem is igaz, mert minden értelmes karakter őszintén szereti Mackie-t, tehát nem is lenne értelme panaszkodni.

Ami jó volt a történetben, azok a mellékszereplők, egyedül Emmát, Mackie anyját, Tate-et, és Mackie barátait tudtam megkedvelni, és miattuk kap átlagos besorolást a kötet. Őket éreztem kidolgozottnak és tényleg jó volt olvasni, hogy mennyire is törődnek Mackie-vel, amit persze az emó tündér főhősünk nem éppen értékel az első 300 oldalon, amitől téptem a hajam.

A történet mitológiáját értem én, hogy saját világ, de nekem az is sántított. Tudom, hogy eleve sokan feldolgozták már a témát, de olyan érzésem támadt, mintha fogtuk volna Holly Black: Tithe (Tized) című könyvét, beleraktuk volna Gaiman Amerikai Isteneit, összekavartuk volna, majd odaadtuk volna egy nagyon kezdő írónak, hogy nosza írjál valamit. Az írásmód engem a Margaret Stohl, Kami Garcia szerzőpárosra emlékeztet, és bár Yovanoff tud bánni a szavakkal a történetvezetése unalmas és vontatott, nincs semmi fordulatunk, és semmivel nem tudja kompenzálni a hibáit, nincs semmi eredeti vagy egyedi, amiért élvezni lehetne a kötetet.

A végén sem izgultam, hiszen minden klisés, sablonos és cukros volt, és az érzés, ami elfogott a kötet végén az ez volt: „De örülök, hogy ennek vége.” Úgy érzem, hogy túlságosan elhúzta, nem kellett volna erre 320 oldalt pazarolni, vagy legalább feldobhatta volna valamivel. Amit persze meg is próbált, egy szerelmi szállal. Sajnos, ez sem sikerült neki, annyira hihetetlen és értelmetlen és logikátlan a Tate és Mackie közötti valami, hogy az még inkább csak ront a kötet értékén.

Összességében annak ajánlanám, aki csak egy esős, tündéres, átlagos ifjúsági fantasyra vágyik, semmi nagy csavarral és kidolgozatlan világgal. Egy délutánra talán jó könyv, de semmi különleges nincs benne, nagyot csalódtam benne.





Kedvenc karakter: Emma

Ami kifejezetten tetszett: A mellékszereplők

Ami nem tetszett: Az hogy nem hiteles férfiszemszög, maga a világ csak összehányt valami

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Egmont

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 328 oldal

Megjegyzések

  1. Bizonyos szempontból egyetértek: valóban elnagyolt és kicsit szerintem zavaros is ez a világ. Számomra kicsit röhejes is,értem itt a Modigliani figuráját például...
    Mackie nekem sem a kedvenc karakterem, bár javára vall, hogy azért fejlődőképes...
    De a hangulata szerintem mégis borongós, sötét, olyan, amitől nem igazán érzed jól magad. És az a sok fura figura...
    én nem értek egyet abban, hogy ez nem horror... mondjuk inkább light horrornak, a gyengébbik fajátból. Olyna émelygős, undorodós inkább , mint köröm-lerágós...

    VálaszTörlés
  2. Elolvastam....hát...:D
    Ez tényleg gagyira sikeredett...igazából nemrég jöttem rá (kb 1,5 éve), hogy szeretek olvasni meg elég jó a fantáziám, de ez....igazából semmi üzenni valója nincs, kivéve az hogy az igaz barátaira/testvérére mindig számíthat, persze az hogy a vége felé esik le neki a szeretet flash azért az durva. Meg mondjuk az erőviszonyok néha érdekesek voltak (pl a végén kiscsaj (Tate) azért ..... erős, ahoz képest h a fiuk együtt nem tudtak mit kezdeni azzal a bizonyos valakivel) :D Meg tényleg sok fölösleges dolog volt benne...de hát ilyen könyvek is kellenek -.-" Am nagyon tetszik az oldal :)

    VálaszTörlés
  3. pff.. nem vitt rá a lélek, hogy végig olvassam.. ritkán érzek ilyet, de időpazarlás lett volna.. :S

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

John Steinbeck: Egerek és emberek

Hogy akadtam rá:   Sokan ajánlották, köztük édesanyám is, végül kölcsönkaptam barátnőmtől. Úgy általában az egészről:   Lennie és George, a két vándormunkás új tanyára érkeznek, annak reményében, hogy végre meg tudnak maradni egy helyen hosszabb ideig, és egy kis pénzt tudjanak összekaparni, hogy saját kis földet tudjanak venni. A gond csak az, hogy Lennie mentális problémákkal küzd, ezért sokan értik félre és sokszor bajba kerül, főleg, hogy erősebb és nagyobb termetű az átlagnál. Rövidke kis történet ez, mégis annyira szíven ütött, hogy kellett pár nap, mire egyáltalán fel tudtam magamban dolgozni az egészet, és még mindig nem tudom, pontosan hogyan tudnám szavakba önteni, milyen hatással volt rám. Az is közrejátszhat, hogy pont A nagy Gatsby után olvastam, ahol az anyagi jólét körülményei között is az emberek az álmukat kergetik és mindhiába. Itt viszont a gazdasági világválság a háttér és valahogy mégis ugyanerről szól a történet. Különösen szívfacsaró volt látni, hog