Kristin Cashore: Fire - Zsarát

Hogy akadtam rá: Szemeztem vele már angolul, aztán kiadta a Könyvmolyképző.

Úgy általában az egészről: Zsarát világa kegyetlen: szivárványszínű szörnyek üldözik az embereket. Legalábbis minden állatból van a szivárvány összes színében pompázó más is, amiket szörnyeknek hívnak, mert képesek elbűvölni bárkit szépségükkel, miközben jól megeszik őket. Igen ám, de vannak szörny emberek is (nem paradox, hogy valami szörny és ember is?), akiknek szép színes hajuk van, és olyan, de olyan gyönyörűek, hogy mindenki meg akarja fektetni őket. Zsarát pedig félszörny, ugyanis apja, a néhai király tanácsadója, szeretett nemi erőszakolgatni, aztán egyszer elfelejtette megölni az épp aktuális terhes asszonyt, és lásd, így lett a Zsarát. Aztán a király és a király tanácsadója, hopp megölték magukat, mert szerettek drogozni, és most a Völgyefölde épp háború felé sodródik, mert az ifjú Nash királyt mindenki meg akarja fosztani a trónjától. Pedig rendes csávó ám ő, csak kicsit fiatal, no meg jóképű. Pont ezért is zsong be Íjász, mikor Zsarátot, aki tud gondolatokat olvasni, meg embereket irányítani az elméjével, a király elhívatja magához, hogy ugyan már vallassa ki a titokzatos kémeket, hogy kinek kémkednek. Íjász meg Zsarát barátja pelenkás koruk óta, és hőn szereti a félszörny lányt, aki csak lefekszik vele, ezzel kifejezve, hogy ők csak barátok. (UGYE? LOGIKA?) Tehát Zsarát nem tehet mást, minthogy ellovagol a királyhoz, és beleássa magát élete legunalmasabb legveszélyesebb menstruációjába kalandjába.

Ha a kritikáknak címet adnék, ezé az lenne, hogy „A lány, aki tudott menstruálni, és mindig szenvedett közben.” Igen, ez megint egy olyan kritika lesz… Mert a Garaboncot imádtam, teljesen oda voltam érte, de ez… ez a regény… kikészített.

De előbb hadd fejtsem ki, hogy mi is ez a könyv. Ez egy trilógia 2. része, mégis mindenki folyton kérdezi, lehet-e ezt elsőre olvasni? MIÉRT? Ha ez a 2. rész MIÉRT akarja bárki is elsőre olvasni? A válasz: Mert 30 évvel a Garabonc eseményei előtt játszódik, de ez ne tévesszen meg senkit, mert ultraspoileres a Garaboncra. Tehát ez a blogposzt is teljes mértékben spoileres a Garaboncra.

Az az igazság, hogy nem olvasok se történelmi regényeket, se középkori kalandozósakat, csak néha teszek kivételt, és a Garaboncnál ezt nem bántam meg. Cashore persze mesterien bánik a szavakkal, kellemes a fogalmazása, itt sem azzal volt a bajom, egyszerűen nem jött be ez a könyv. Az, hogy vonatott volt, nem kifejezés, ugyanis közel ötszáz oldalon nem történt semmi, tényleg semmi, amit akár el is spoilerezhetnék. Én nem hittem, hogy egy háborús, kalandozó könyv lehet végtelenül unalmas, de ennél jobb jelzőt erre nem találok. Az elején bár egy nagyon dinamikus jelenettel kezdünk (a prológust leszámítva, ami Lekk király teljes gyerekkorát meséli el – kérdem én minek?), valaki véletlen meglőtte Zsarátot, akit nem sokkal később megölnek, és jajj ki lehetett az. Na, igen ám, a nagy rejtély kb. ennyiben ki is merül, hiszen ugyan már, az első oldalaktól kezdve tudjuk, hogy ki a „tettes.” Segítség: a prológusban nem viccből volt Lekk király… És nem, nem érzem ezt spoilernek? Miért is? Mert A) tényleg nem történik semmi, nem nyomoznak B) Lekkről van szó, ismerjük Lekket. A PROLÓGUSBAN VAN LEKK. (Ezt még mindig nem dolgoztam fel.)

Szóval maradjunk a történetnél, amit nem tudtam hova tenni. Elvileg ez ifjúsági regény lenne, és én pedig oda vagyok a komoly témákért, ha jól használják, tényleg, de ezt a könyvet soha nem sorolnám ifjúságinak. Míg egy halom regény volt ennél durvább (ebben a legdurvábbak a rózsaszín sasok, komolyan), és azokat lenyeltem ifjúságinak, ezt nem. A főhős 16-17 éves és mégis a legjobb barátjával szexszel összevissza, ÉS EZ POZITÍVNAK VAN BEÁLLÍTVA, pedig nem is szerelmes a fickóba. Meg persze középkorban ez tök elfogadott volt, ugye, hogy egy nő a házasság előtt a fél faluval lefekszik? Értem én, hogy a főhősök középkori kemény világban nőttek fel, mégsem tudtam elhinni, hogy míg X gyereket nevel, meg mindenki lebabázik, hogy ez tényleg ifjúsági probléma lenne, mert oké, rendben vannak azok a könyvek, ahol a tinédzser terhességről beszélnek, de ez itt nem arról szólt. Miért vagyok ezen fennakadva, mikor régen fiatalon szültek? Hogy esetleg nem mindenki összevissza hágott, és úton-útfélen babákat potyogtattak, mert itt ez van. Csak a király családban, mindenféle gond és aggodalom nélkül van három házasságon kívül született gyerek. Értem, hogy ez megtörtént régen, de szégyellték legalább, vagy eltitkolták vagy valami.

Másfelől ez a terhesség dolog… Mivel középkori témában nem lehet a mostani tinikre vonatkoztatni ezt a terhesség dolgot, ezért itt nem arról szól, hogy nem jó fiatalon teherbe esni, hanem, hogy a nő jutalma a gyerek, és ez jó, de nagyon jó nekünk. Komolyan, a végén a háború leírása helyett (nem, nincs egyetlen csata jelenet sem), az van leírva, hogy ki hány gyereket potyogtatott, és eljutottam arra a szintre, hogy az epikus bálon, ahol végre szembe szállnak a gonoszokkal, az jutott eszembe, hogy biztos rájuk szülnek vagy menstruálnak…

Mert Zsarát nem csinált mást, csak menstruált meg sírt meg fájt a melle meg menstruált meg sírt, hogy ő túl szép erre a világra. Esküszöm, ritka a Zsarátnál nyávogóbb és idegesítőbb főhősnő. Mivel a szörnyek különösen vonzódnak Zsaráthoz, és ha megérzik a vérét még jobban meg akarják enni, és ha ezért megemlíti Cashore a havi vérzést, ám legyen, ez még pluszpont. De amikor rájöttem, hogy az egész arról szól, hogy Zsarát tudjon sírni, hogy neki nem lehet gyereke (mert az meg negyedszörny lenne és milyen az már), akkor már húztam a számat. És ezek után tényleg elég idegesítő volt, hogy minden havi vérzését megkapjuk…

Zsarát teljesen logikátlan karakter, és néha fejbe vertem volna a saját íjával. Mondhatnánk, hogy Mary-Sue, mivel képes a könyv végén is azon sírni, konkrétan sírni, hogy annyira gyönyörű, hogy még saját magát sem képes megnézni a tükörben. (Na, ő az igazi narcisztikus jellem, mi? Magára is rámászna.) Igazából nagy keménynek akarja Cashore őt bemutatni, mint Katsa volt (és ez is a baj, hogy az összes szereplőt rá lehet húzni egy-egy Garaboncbéli szereplőre, így olyan érzést keltett, mintha ismételné magát az írónő), mégis Zsarát olyanokon tud hiszti rohamot kapni, hogy hihetetlen. Kijelenti, hogy nem fog szeretni olyan embert, aki a háborúban harcol, mert azok biztos meghalnak, hát köszönjük Zsarát, MINDENKI ezen az átkozott bolygón meghal egyszer. Meg különben is, ha tudod, hogy valakinek talán kevés ideje van hátra, még jobban kimutatod, hogy szereted, de lehet, hogy most csak magamból indultam ki. Szóval azon kívül, hogy vörös hajam van meg én is menstruálok alkalom adtán, nem igazán tudtam azonosulni Zsaráttal, és mivel az ő fejéhez voltam kötve, ez elég nagy hiba volt. (Az, meg hogy a főhősnő inkább a homokba dugja a fejét, mert „belefáradt, hogy megtudja az igazat” meg az elképzelése, hogy a háború azért tört ki, mert valaki félrelépett, igazán idegesítő volt.)

A romantika részét szerintem az előző bekezdésben ki is fejtettem. Ez is csak azért van, hogy Zsarát tudjon sírni. Hála az égnek nem volt nagy romantikus szál a könyvben, mert bár a Garaboncban imádtam, itt csak nyálas „én szeretlek-nem én jobban szeretlek” szövegek voltak, és persze egy halom happy end, mert nem elég, ha csak egy boldog pár van. Azt meg magyarázza már meg valaki, hogy most Zsarát biszexuális? Nem a meztelenül alvós jelenetre gondolok, hanem amit Íjász mondott.

És most jöjjön a könyv legnagyobb bakija. A szörny-emberek nagy hátránya, hogy a szépségük miatt mindenki meg akarja hágni őket. MINDENKI! Na, most ne menjünk bele a különböző kutatások eredményeibe, hogy hogyan is határozzuk meg a szexuális beállítottságot, de tegyük fel most, hogy van három csoport (tudom, hogy több van, de tegyük fel): homo-, bi- és heteroszexuális. Nyíltan vannak homoszexuális katonák a könyvben, ők nem akarják meghágni Zsarátot, oké. De miért mondta azt a főhős apja, hogy ha fiú lenne, nem lenne ez a gondja? Miért? Akkor a homoszexuálisok nem akarnák megerőszakolni??? DE!

Emeljük ki Zsarát apját, aki egy iszonyat kegyetlen szociopata volt, mégis a lányát imádta mindennél jobban. Nem tudom, hogy ezzel a viszonnyal, mit kezdjek, ahogy Zsarát se, mert imádom a kidolgozott gonoszokat, de annyira természetellenesnek hatott nekem, hogy poénból megölte eddig az összes gyerekét, Zsarát véletlen kimaradt, erre őt meg megszereti, de azért kínozgatja… Ja, és meg akarja hágni… Nyilván, a saját lányát, mert az szuper jó és egészséges.

Tudom, hogy mi akarna lenni ez a könyv: sötét hangulatú, komor, felnőttes, véres, azzal a tartalommal, hogy együtt kell élnünk a sötét oldalunkkal (lásd hány szülőgyilkosság volt a könyvben), de egyszerűen a hegedülnek, menetelnek, a főhős lovakat bűvöl meg (ami dehogy Mary-Sue-s, tök normális, hogy minden különleges ló odáig van a főhősért) cselekmény nekem kevés volt.

Még térjünk rá Lekkre, mert ő az egyedüli értékelhető karakter. Tudjuk, hogy túléli ezt a kötetet, így az a két fejezet, ahol feltűnik Lekk, semmi izgalmat nem nyújt, erre még rá is tesz az, hogy akkor a főhős ki van ütve (vagy emózik oldalakon át). És ezért nem értettem, minek a prológusba Lekk, hiszen aki nem olvasta isten ments a Garaboncot, az is kitalálja, mi Lekk képessége, mert feketén-fehéren le van írva, innentől kezdve meg az első fejezetből az ember tudhatja, mi lesz, mit akarnak a titokzatos kémek, főleg, hogy akkora utalás van, hogy kiböki a szemünket. Ha már szem… és kibökés. Ugye Lekknek a Garaboncban egy szeme volt, hadd ne mondjam, hogy én személy szerint azt hittem, saját maga szúrta ki a szemét, hogy így tartsa titokban, hogy ő bizony Garabonc. Hát, ez a kötet sikeresen megcáfolta ezt…

Amellett valaki magyarázza már meg, hogy miért kellett ez a könyv a Hét Királyság trilógiába? Ugyanis nem is a Hét Királyságban játszódik, hanem valami titokzatos helyen, ahova a Hét Királyságból egy hegyen át (?) lehet jutni. Most komolyan, ez a hegy valamit nagyon tudhat, ha az alapvető biológiát megváltoztatja. Vagy ez két külön világ és a hegy dimenziók közötti átjáró? Ugyanis ebben a világban nincsenek Garaboncok, de vannak szörnyek, Lekkék hallottak erről a helyről pletykákat, de a másik világ semmit a Hét Királyságról. Na, de majd engem is szemen rúg biztos egy ló, és átesek a titokzatos hegyen, és megtudom…

Röviden összefoglalva: utáltam ezt a könyvet szívből, és nem azért, mert még csak nem is középkorias a világábrázolás, elnézek egy-két ilyen bakit, de annyira vontatott volt, és az egész nem is éreztem fontosnak, még ha Lekk is lenne a nagy összekötő pont a trilógiában. Biztos, hogy nagyon várom a Keserkéket, de ezt törölném az emlékeimből, Zsarát, Lekk, valaki, vegye kezelésbe az agyamat, köszöntem!

Kedvenc karakter: Lekk

Ami kifejezetten tetszett: LEKK

Ami nem tetszett: semmi nem történt, menstruálunk-szülünk téma

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 482 oldal